Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1929 (29. évfolyam, 1-104. szám)
1929-03-30 / 26. szám
március 80 Kiskunhalas Hslvi Értesítőié! 9 Mesél a mult. .. Ködbevesző és tovatűnt halasi romantika szilánkok Töntösvár előtt Az ezredéves ünnepélykor a vásárálláson karikát formált egy csomó — még akkor élő 48-as honvéd. Közibük Kirakodunk Gyenizse Balázszsal, hát az öreg Rébék István vitte a szót ilyen formán: Tömösvárnál már annyi volt az ellenség, hogy majd rájik szakajtotta az Isten az eget Lőtt is ám furcsa lakodalom! Kivált mikor a pattan- íyuk mögszólaltak! Ha tik ott lötte- íök volna azon a bizonyos möglött helön, hát azt mondtátok volna, hogy itt ég-föld összeszakad! Hát aztán féltek-e Rébék bácsi? — kérdeztük tőle. Hát félni éppen nem féltünk — mondja az öreg — inkább öltük- vágtuk a tokosokat, úgy hogy utóbb azt hittük már, hogy a faj ja is kivész. Hanem amint egyszer ott ráakarok gyújtani, hát azon vöszöm észre, hogy sistörögve gurul ám felém egy tizfontos ágyúgolyó. Vetőm ám elibe a csizmám sarkát, mögál- litom, mögvártam még kihűlt, aztán vetötíem a tarsolyba. Szőlőszomszé) dóm a Kerekes koma mög, aki éppen mellettem högyösködött, csak a fejit csóválta s aszongya: Ugyan mit akarsz azzal a golyóbissal? Én mög vetőm ám oda a szót neki, hogy: Majd möglátod mindjárt. Aztán alig, hogy a bajuszt a fülem köré csavarom, hát vágtat ám felém egy nagy hólyagfejü arany pa- szomántos vasas generális, mert csakis, hogy annak köllött lönni, hogy majd levág. Csakhogy én mög— előztem. Úgy vágtam fejbe az eltött golyóbissal, hogy mindjárt kilottyant az agyveleje. A koma mög csak hüledözött erre: No én szentül hittem, hogy nem vö- szi ki többet a kutya a kezedbül a könyeret. Hát mégis mennyi lehetett az ellenség? — tudakoljuk tovább — Rébék Istvántól. Erre kiveszi szájából a pipát s szárával a jobbik pofacsontját kezdi va- kargatni s lehajtott fővel szájtátva gondolkozik. Majd kiegyenesedik az öreg s magyarázza tovább: 'Voltak azok hatvan milioman is! Derült arccal gyújtott aztán kupakatlan cseréppipájára s utoljára kezeltünk el tőle, mert még azon év derekán az ő sírjánál is háromszor hajtotta meg Révész hadnagy a he- gyesi ütközetben átluggatott, de megmentett halasi zászlót, melyre ez a pár szó van selyemmel hímezve: Éljen a Haza. A kurázsis céhbeliek Az 1849-iki nyárívásárkor, amint a halasi csizmadjlák állítják fel sátraikat a vásártéren, egyszercsak szét- rőppen a híre, hogy Bodoglár felől jön a német tábor. Nagy lett erre a riadalom. A csizmadiák is otthagyták félig kész sátraikat s beültek a Berky Antal-féle házban lévő korcsmába s ott ivo- gatni kezdtek bánatukban. Amint igy hazaffiui elkeseredéssel isznak és tanakodnak, beállít hozzájuk egy német őrmester, jó italos állapotban s fenyegetőleg kiabál rájuk, hogy: Kossuth betyár! Kossuth betyár! (Egyebet nem is tudott magyarul.) A csizmadiák itatni kezdték a vasast s amint az fokozatosan gyengült, keztyüit, sapkáját összegázolták a földön, majd észrevétlen a kardját is kihúzták hüvelyéből s kihajították az utcára, amit a német nem vett észre. A csizmadiák hatan voltak, de később a hires Biró Sándor ács is oda ért; közibük ült s közösen itatták a németet, aki azután teljesen elázott, de azért folyton kiabálta: Kossuth'betyár!... Egyszer Tóth Imre és Zöldi Péter összesúgtak, hogy valamit kellene csinálni a vasassal... Egy szemhunyoritás... Tóth Imre a német mögé került, azt magához szorította, karjait lefogta, "Zöldi meg a sátorkészitésnél használt harapófogóval, amint kiabálta az őrmester, hogy Kossuth betyár! Kossuth betyár! benyúlt a vasas szájába s ines- től, mindenestől egyrántásra kitépte annak három fogát. Mikor elengedték, össze-vissza ugrált a vasas, kardjához kapkodott, de az már akkor rég nem volt a hüvelyben. Aztán szaladt az ajtó felé; ott meg Biró Sándor akkorát lökött rajta, hogy az utca közepére poty- tyant. A mesterek igy magukra maradva, behúzták az utca ajtót s ittak tovább. A korcsmárosné hasztalan könyör- gött nekik, hogy menjenek már haza, hisz itt a németek a vásártéren, baj lesz belőle, rá sem hederitettek. Egyszercsak zörgetik ám az ajtót kívülről erősen, majd fával, doronggal verik. Amint Biró Sándor az ajtót kinyitja s dörgő hangon kiszól, hogy: A négyezer ide-odáját, ki az? hát kardos életepárját látta maga előtt. Így hát indulniuk kellett, de már akkor virradt is. Mikor kijózanodtak, maguk is csodálták bátorságukat s 1860-ig tartották szájukon a lakatot. Addig mindig titkolták az esetet. Féltek, hogy baj lesz végette. A kegyes Kullogó Kullogó János uram egyszer, egy délelőtt háromszor vette fel az úrvacsorát. Főtiszteletü Szilády Áron ezt észrevette s mikor Kullogó uram harmadszor nyúlt a kehely után, igy szólt hozzá: — Talán elég is lenne már János bácsi! — Úgy gondoltam főtiszteletü uram — felelte Kullogó — hogy elvetőm a gondját vagy három esztendőre. Még egy jót húzott a boros kehelyből s aztán, mint aki dolgát jól végezte, kiballagott a templomból. Az eskü Gyenizse Péter egy háromnapos dáridó után nagy beteg lett. Meg is fogadta, hogy a korcsma küszöböt soha többé át nem lépi. Állta is a fogadalmat jó darabig, de utóbb . megbánta. Úgy segített hát a ba- j jón, hogy amikor korcsmába ment, j az ajtón kívül neki feküdt s úgy hem» t pergett be a küszöbön. Egy korcsmalátogatás alkalmával j azonban megint utolérte a balsors. Hazamenőben felbukott s négykéz- | lábra állva, a sárba bele fagyott, j még hosszú labahaja is, úgy hogy i másnap reggel fejszékkel, csákányokkal kellett őkigyelmét a fagyos földből kidarabolni. El is pusztult bele az egyik keze. Ekkor mondta Péter bácsi, hogy: ! Félszem, félkéz, félláb nélkül élhet az ember. i A magyar nem fél az árnyékától . Gőzön István és kebelbeli barátja j főszögi Bacsó Sándor az Iparszőlők j közt ballagnak hazafelé, a holdvi- ! lágnál. Amint a Halász hegyhez ér- j nek, partravetödött árnyékukat em- j bernek nézték. j Nézd csak! Két ember megy élőt- < tünk! szólal meg Bacsó. Az, isten uccse! feleli Gőzön. Ki- \ áltják aztán, hogy: Megállj! de az j alakok csak mennek előttük. Ha ők ) megálltak, az alakok sem mozdul- } tak. Gőzön észrevette, hogy csak az j árnyékuk, de Bacsó az üldözést aján- ] lotta. Ha az árkon átugrottak, az j alakok is átugrottak. Egyszer aztán ! az utszéli fák árnyékában eltűntek j az alakok. Bacsó erre kurázsit színlelve, elkiálltotta magát: Az gyüjjön ! ide, aki az életivel leszámolt! A rejtélyes históriának hamar el- j ment a hire s a szárazmalmok alatt j henyélő dakuködmenes föszögiek jó- j kát mulattak rajta. Révész István a halálposzton A kilencvenes évek boldog vilá- j gában lezajlott diákéletünkben mindig kimagasló események voltak az j iskolai ünnepélyek, különösen a már- ! cius 15-ike. Kuruc városunkban hol a labanc ■ sohasem győzhetett, szintén nagy ün- ; nép volt ez a nap. E napon sereglet- 1 tek össze az akkor még élő 48-as honvédek és nemzetőrök is, kiket igen nagyra becsültünk. Az iskola udvarán, meg a 48-as i körben sok érdekes históriát beszél- i tek el s mi szájtátva hallgattuk őket 1 Kettő volt közülök különösebben j dédelgetve. A puskaporos képű Ha- j rányi István, ki sarkantyus csizmá- j ban, honvéd egyenruhában, tarsollyal : csákóval kardosán jelent meg ilyenkor s minden esztendőben újra el- \ mesélte Budavár bevételét, ahol ő is jelen volt s ahonnan az arcán 1 lévő plezurt hozta. Honvédtemetések alkalmával mindig az ő kardját s csákóját tették az költözött bajtárs koporsófedelére. A másik dédelgetett honvéd a Révész István hadnagy volt. Temetéseken ö volt a zászlótartó. Szép magyar alakja most is előttem áll, amint honvédtemetések alkalmával a sir szélén állva, háromszor meghajtja a hegyesi ütközetben átluggatott, de megmentett halasi zászlót. Ilyenkor néhány könnycsepp is megrezzent szemeiben. Mondogatta is, hogy valamikor nem félt senki emberfiától, most meg a költöző fecskéket is megsiratja. A hadnagyságot azért kapta, mert Szenttamás felégetése előtti napokban egyedül vállalkozott arra, hogy elhozza a rác táborból az ezredes fejét. El is hozta s ekkor emelték fel a magyar táborban 4 szál kardra s ezen vitézi tettéért rögtön hadnagy- gyá léptették elő. A honvéd tábori életből — még közember korából — igy beszélt el egy esetet: Egyszer kinn állok a római sáncoknál a halálposzton. Dermesztő hideg van, a hó költözködésig ér. Úgy éjféltájban neszt hallok. No Révész most véged van — gondoltam — itt a rácok. Egyszer amint úgy keszegoldalvást szél alá megfordulok, hát magyar szót ver felém a szél. Megfordulok ám erre s odakiáltom hogy: Megállj! De gyün- nek. Hajítom ám oda a szót még keményebben, hogy: Megállj ha Isten vagy is, mert mindjárt meghalsz! Erre a levegő is möghasadt a hidegben s egyszerre odaértek hozzám. Hát maga Domjánovics tábornok gyütt a vezérekkel a posztokat vízs* gálni. Meg is veregették a vállam s mondották, hogy ha minden honvéd ilyen vitéz és bátor volna, hát elfüstölnének a rácok. Pedig ha tudtam volna, hogy rácok, úgy elszaladtam volna, hogy maga a fölséges Isten is csak azt látta volna, mikor a római sáncokon átvetöm magam. — Az ám! Cz. L. i psimrai MtiiM fontos pulii Az uj exportintézetek tevékenysége elé nagy reményekkel tekintenek a pestmegyei érdekeltek. Reményeikben valószínűleg nem is fognak csalatkozni, mert úgy a mezőgazda- sági, mint az ipari kiviteli intézet élére olyan kiváló szakemberek kerültek, akiknek személye errenézve teljesen garanciát nyújt. Természetesen az exportintézetek is csak abban az esetben képesek fokozni a magyar baromfikivitelt, ha a termelők a külföldi igényeknek minden tekintetben megfelelő cikket produkálnak. Ez a megállapítás elsősorban a baromfi, tojás és vadexportra vonatkozik, amely vármegyénkben, de országos vonatkozásban is meglehetősen szervezetlen, mert a benne résztvevők nagy része nem intelligens kereskedő vagy termelő és primitiv módon bonyolítja le üzletét. Mindenesetre fontos, hogy a széles látókörű, tapasztalt exportőrök kioktassák a termelőt, hogy milyen minőségű árura van szükség, mert csak ily módon lehet a kivitelt megkönnyíteni és annak foko* zását előmozdítani. Az export szempontjából határas zottan hátrányos jelenség, hogy j még ugyanazon a vidéken sem egységes baromfiállományunk ; nagyság, szin, hizóképesség és más fontos tulajdonságok tekintetében. • Nagyon megnehezíti az erősebb export kifejlesztését az a tény is, hogy a vármegyében mindössze két < helyen: Kecskeméten és Kiskunhalason van megfelelő hütőház. A hütőházak hiánya az oka annak, t hogy csirkekivitelünk az utóbbi évek- \ ben megcsappant, j A baromfitenyésztők egy része a felől sincs tájékozódva, hogy^ milyen fajta baromfi keB a külföldnek. f A különféle fajtájú csirkék közül pél- í dául a kicsiny, fiatal, augusztus—ok- ■ tóberben hízottakat vásárolják leg- ’ szívesebben külföldön. A lúd és ka- I csafélék között viszont a kisebb | testű, gömbölyű, zsíros, nagy májat j adó baromfit szeretik. A pulykafajok közt főként a nagy | him, bronzszinü állatokat vásárolják 1 Angliában. A baromfitenyésztők tehát, ha eredményes exportra törekszenek, a fent említett baromfi-fajtákat kultiválják.
