Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1928 (28. évfolyam, 1-104. szám)

1928-02-25 / 16. szám

2 Kiskunhalas Helyi Értesítőié február 25 Izgalmasnak ígérkezik a mai főorvos-választás Eddig két vidéki orvos között dől el a harc Andor visszavonta pályázatát Dr. Kun Kíváncsian néz a város közönsége a ^kijelölő-választmány döntése elé Napok óla, városszerte sok szó esik a főorvos választásról, Megálla« pitható, hogy kevés választást kisért > ilyen nagy érdeklődés és kevés vá- ! lasztás kimenetele elé nézett a város közönsége olyan nagy kíváncsisággal, j mint a mai főorvos válasz­tás elé. t Széleskörben tárgyalják ezt a kér* ; dést és annak érdekes fejleményeit ! Az utolsó napokban a főorvosi < állásért megindult harc tetőpontra emelkedett. Nagyarányú korteskedés indult meg és több választási levelet is bocsájtottak ki. Dr. Keresztes Béla. Dr. Novobáczky István és Dr. Theisz Oszkár a tegnapi nap folyamán levélben fordultak a kép­viselőtestület tagjaihoz, kérve azok támogatását. Dr. Novobcázky István Hala­son tartózkodik és felkeresi a kép viselőket. Halason van még Dr. Bajusz Mihály keceli orvos is, A főorvos-választás kimenetelét nehéz előre megjósolni. A találga­tások már azért is megdőlhetnek, mivel ma még nem lehet tudni, hogy a választásba mely orvosok indulnak. Ha a kijelölő-választmány ma­gáévá teszi a népjóléti minisztérium jelölését, hogy csak tisztiorvosi vizsgával rendelkező orvost lehet jelölni és megválasztani, akkor két vidéki orvos: Dr Novobáczky és Dr. Theisz Oszkár között dől el a harc, mert a főorvosi állás harmadik je­löltje : Dr. Kun Andor halasi orvos visszavonta pályázatát és ezt a város polgármesterének csütörtök délelőtt tudomására is hozta. Természetes, a helyzet nagyban változik, ha a ki jelölő-választmány olyan álláspontot foglal el, hogy a tisztiorvosi vizsgá­val nem rendelkező orvosok is jelölhetők és azokat jelölik Is. Ekként a választás más fordu­latot vesz, amit egyes megbízható hí­rek nem tartanak lehe­tetlennek. Ez esetben halasi orvosok is be­kerülnek a választásba és elég Izgalmas választás fogja eldönteni, hogy ki lesz Halas város ügyvezető orvosa. Szombat délelőtt el fog dőlni... * * * A főorvos-választás d e. 10 óra kor kezdődik. Azon a polgármester elnököl az alispán megbízásából. Megelőzőleg a kijelölő-választmány tart ülést. A tisztújító közgyűlésre Dr. Thu róczy Dezső polgármester az alábbi meghívót bocsátotta ki: „Kiskunhalas r. t. város képviselő­testülete 1928 február 25 én, szom­bat d. e. 10 órakor a városi köz­gyűlési teremben tisztújító közgyű­lést tart. Tárgy : Lemondás folytán megürült városi ügyvezető tiszti- orvosi állás betöltése.“ Hatévre Ítélték a halálosvégü illancsi bicskázót A Protestáns Nőszövetség szeretetvendégsége Szépen sikerült szeretetvendégséget rendezett a Prot. Nőszövetség 23 in, csütörtökön délután 5 órakor a városi közgyűlési teremben. Pataky Dezső lelkész bazgó imája útin Szabó Zsigmond lelkész tartott kedves bibliamagyarázstot arról, hogy a kiesiny dolgok is mily nagy jelen­tőségűek az emberi életben Ezzel az alkalommal került bemutatásra az a remek bangverseny-harmouium, melyet a ref. egyház a napokban vett diesó- retreméltó áldozatkészséggel a ref. polgári leányiskola számára. Bertalan István ref. reálgimnázinmi tanár adott elő aa nj harmoniumon néhány gyö­nyörű darabot a nála megszokott nagy tudással és művészi precizitással. Thuróczy Sári hatásos szavalatával, Ha- jóesy István énekkel gyönyörködtette a közönséget. Közóhajt tolmácsolunk akkor, mikor kérjük a Piot. Nőfiövetség ve zetöséget, hogy minél gyakrabban részesítsen bennünket hasonló lelki felüdülésben. (—) ORSZAG-VILAG A cseh mérnökök a kormányhoz intézett memorandunban panaszkod­nak a magyar és német építészek konkurenciája ellen. — Marólúgot ivott a templomban egy szerelmes pesti leány. — Kommunista bomba­gyárat fedeztek fel Portugáliában. — A nyitramegy ei Alsóátrakon egy veszett macska szétmarcangolta alvó gazdája torkát. — 0 aszország felé megindult a magyar bargonyasxport. — Örökbe adta, de később vissza akarta lopni gyermekét egy elcsábított cselédleány, akit a bíróság felmentett a gyermek­rablás vádja alól. — Tizenötször akart öngyilkos lenni Klein László, egy Romániából megmenekült, kifosztott gazdag család gyermeke, mert nem tudott állásba jutni. — A vonat elé vetette magát Csepelen egy 50 év körüli muDkásasszony, meghalt. — 175 ember megsebesült Münchenben egy farsaogi mulatságon, mert egy tribün beomlott. — Elgázolta a sinautó Békésen Gulyás Imre vasutast és mindkét lábát levágta. — A budapesti árvaszék felterjesztésben kéri a kor­mánytól az árvavagyon rendezését — A Budapesti Kereskedelmi és Ipar­kamara is követeli az egyfázisú forgalmi adó behozatalát. — Januárban 25 százalékkal emelkedett a munka­nélküliség. — A földmivelésügyi miniszter Karcagon szikjavitási tan­folyamot rendez A tőzsde vezetősége a tőzsdeadók mérsékléséről tárgyal a a pénzügyi kormányzattal. — a esehe két kielégíti az első optánsper eddigi eredménye. — Budapesten rövidzárlat folytán kigyulladt és felrobbanással fenyegetett a Blaha Lujza (éri benzin kút — a kormány nem kötötte le magát a MÁV kölcsőnügyében. — Steirer Lajos, a kiváló magyar sakkozó négyhetes finnországi sakkturnéra indul — Fogházra ítélték egy lodzi leány­iskola 3 kommunista növendékét OPERA Ruházati Vállalat BUDAPEST, ANPRÁSSV-U 20 Az összes férfi és női ruházati cikkek, vászonáruk, szőnyegek előnyős fizetési teltételek melleit. Vidékre kívánatra mintákat küldünk, esetleg utazónkat odairányitjuk! Szándékos emberölés bűntettét A bajai törvényszék moBt tárgyalta Törők István Jánoshalmái földműves bűnügyét, aki az elmúlt év novem­ber 30-án az illancsi határszélen két késszurást ejtett Farkas Mártonon, úgyhogy az a sérülésekbe belehalt. Az ügyben lefolytatott bizonyítás után a következő tényállást állapította meg a bíróság: Törők István vádlott az ut melletti földön szántott. Az nton arra ment tthenes szekerével Farkas Márton, aki az ntról odakiál tolta Török Istvánnak : — Elszorultál napszámba, gyere ide adók neked egy millió koro­nát, hogy nekelljen nap­számba menned Majd Török Istvánt és ennek édesanyját súlyosan sértő és meg­szégyenítő kifejezésekkel is illette. Török István erre kijött az útra, Farkas Márton után ment, mire az ' i tehenes szekerét megállította és a tehenek elé állt, bevárta a vádlottat, aki ott Farkast megszűrt» Az orvosszakértö megállapította, hogy állapította meg a törvényszék Farkas Mártonon két szúrás volt látható, egy a jobb kezén és egy a homlokán, az utóbbi késszurás okozta Farkas Márton halálát A bajai kir. törvényszék Törők Istvánt bűnösnek mondotta ki erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés bűntettében, megállapította, hogy az erős felindulást Farkas Márton jog­talan sértegetései okozták és ezért Törők Istvánt hat évi fegyházra Ítélte. Ez ellen az Ítélet ellen a kir. ügyész súlyosabb minősítés végett, a vádlott pedig a jogos védelem meg nem állapítása miatt fellebbezést jelentettek be. Akác-é. gyümölcsfa csemeték nagy választékban, dús győkérzettel, legjobb fajokban, rendkívül olcsó áron. KratochvilOa Aurél gazda sága, Örkény Halason csak egy mozira adható engedély A hivatalos lap egyik legutóbbi száma közölte a belügyminiszter rendeletét, amely pontosan megálla­pítja városonként és községenként engedélyezhető mozgófényképüzemek számát. A rendelet a városoktól kért statisztikai összeírás után készült 8 az engedélyek megállapításának alap­jául a városok és községek lakosai- i nak száma szolgált, továbbá a tele- i pülési viszonyok, a népesség kuitu- ! rális fejlettsége, a mozi iránt való érdeklődés és az üzemek várható jöv delmezóségB. E szempontok alapján Halason a i rend-let szerint egy az engedélyez­hető moziüzemek száma Ilyenfor­mán Halason több mozira nem ad­nak en edelyt. Ismételten és qjból felbuk­kantak a hamis egypengősök A halasi szerdal hetipiacon hamis pengővel fizettek Hónapok óta hol itt, hol ott buk­kantak fel hamis pénzgyártó műhe­lyek, amelyek különösen hamis egy- pengösözre rendezkedtek be. Az ország minden tájékán leplez­tek már le hamis pengősöket gyár­tókat és legutóbb, amiről a Helyi Értesítő is beszámolt Halason is. A hamis pengőkkel elárasztották az egész országot és több ízben valóságos rettegést idéztek élő vele, mert legutóbb például a Dunántúlon már senki sem akart elvenni egy- pengöst Szerdáa délelőtt a halasi hetipiacon újból fel­bukkant a hamis pengő. Özv. Orbán Lajosné Kovács Júlia szeremlei asszony szólt szerdán dél­előtt a szolgálatot teljesítő rendőrnek, hogy egypengös bankjegyet kapott, amelyet gyanúsnak talált. Az asszony a rendőrrel bement a kapitányságra, hol jegyzőkönyvet vettek föl vele. Az asszony azt mondotta, hogy nem ismeri ki adta az egypengőst és csak később lett az gyanús előtte. A hamis egypengös feltűnően sikerült hamisít­vány és csupán figyelmes szemlélés után lehet rájönni, hogy hamis, mert kissé sötétebb szinü ez eredetieknél. A hamis pengő ügyében a leg- szélesebbkörü nyomozás indult meg. A n. é. gazdaközönség figyelmébe! Aki ezévi terméseredményét biztosítani akarja, forduljon bizalommal SCHÖNFELD mim TERMÉNYKERESKEDÉSÉHEZ (Kossuth-ucca 3), ahol állandó nagy raktár van: Mindenfajta nemesitett vetőmagvakból, u. m. tavaszbuzából, árpából, zabból, zabos bükkönyből, garantáltan arankamentes lucerna magból, mindenféle répamagból tv rózsa vásár vom nyok 128 I főző csób ható rozsk a le árb li nagyt ben I ül Arany ( a le£ tak n* vatő] Ha ái hn Osztályi Borjú h 2-60- sertés h 2- vegye 3-20 sós sz. zsir sz P-től na nél 10 csóbb, kg.«ja : gyobb \ olcsóbl heti bt A ne E vetfih vegyünk m Ban, Amíg s

Next

/
Thumbnails
Contents