Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1928 (28. évfolyam, 1-104. szám)

1928-10-31 / 87. szám

október 31 Kiskunhalas Helyi Értesítője 3 Scitovszky Béla belügyminiszter Kelebián tanulmányozza Szabadka csonka bácskai földjének ügyét A belügyminiszter és Sztranyavszky államtitkár a hétfő déli gyorsvonattal Halason ét utaztak Kelebiára Hétfőn délben a Budapest felől érkező gyorsvonattal teljes inkognitóban Hala­son át Kelebiára utazott Scitovszky Béla belügy­miniszter és Sztra­nyavszky államtitkár háromtagú kísérettel A városban hivatalos részről senki sem fogadta a belügyminisztert, aki egyébként is teljesen hivatalos ügyekben uta- zott Kelebiára. Utazásuk célja, hogy a helyszínen vizsgálják meg azoknak a földeknek az ügyét, amelyek Szabadkához tartoznak, de a hat ár meg állapítás következtében Magyar- országhoz estek. Ennek a többezer hold földnek tulajdonjoga körül régen folyik a 1 vita a jugoszláv és ma­gyar hatóságok között és Szabadka város tanácsa már több Ízben kérte az ügy vég­leges rendezését. ! A belügyminiszter és a belügyi államtitkár kelebiai utazása előre» ' láthatólag közelebb hozza a meg» oldáshoz ezt a fontos kérdést. A miniszter és kísérete még este visszautazott a fővárosba. Egy halasi bűnszövetkezet egy hónap óta sorozatos lopásokat, ntonillisos rablásokat és betöréseket kö­vetett el Cselekményeiket fényes nappal végezték — A maisai éjjeli ör cigarettázva asszisztált a betöréseknél — A megszökött Német R. Gábor kivételével elfogták a tetteseket Egv egész különös és titokzatos bűnszövetkezetről rántotta le a lep* let a halasi államrendőrség, amely látszólag egy kis ügyből kifolyólag olyan dolgokat tudott meg, amely még ki is nőhette volna magát na­gyobb és bonyolultabb bűnüggyé, mint ahogy azt most kinyomozni sikerült. Pénteken, lapunk zárta után a rendőrségen megjelent egy Puskásné nevű éltesebb halasi asszony, aki az Attila ucea 9 számú házban lakik és bejelentette, hogy ismeretlen tettesek tőle búzát loptak. A panasz felvétele után az ügy kinyomozására detektívek mentek a helyszínre, az Attila 9 számú házba és kutatni kezdtek. Az ágy alatt azután egy Pigriczné nevű nő laká­sán két vadonst uj kerékpárt tatáltak alkatrészeikre szét szedve. Az asszony azt mondotta ekkor, hogy a kerékpárok a vele közös háztartásban élő Szotyorié. Amikor ez a beszélgetés lefolyt a detektívek és az asszony között, betoppant Szotyorl a házba és most már őt vették elő a detektívek a kerékpárok ügyében. Szotyori azt fe leite, hogy a két kerékpár Németh R. Gábor és Bíró Benő tulajdona és nála csupán javítás céljából van» nak. Ezt a magyarázatot, miután nagyon gyanús színezete volt, nem hitték el, hanem Szotyorit bekísér» ték a rendőrségre, ahol ő előző val­lomását feltűnő módon módosította. Kiderült ugyanis az újabb vallomás» ból az, hogy a két kerékpárt be­töréses lopás utján egy maj8ai mechanikus üzleté­ből lopták. í egyelőre csak terepszem» lére Msjsára. Onnan este indultak ’vissza Halasra és körülbelül Kötönypusztánál járhattak, amikor szembe jött veiük kerékpáron egy Srecska ne­vű halasi ember, akinek a keresztnevét nem tudják. Brecska gyanútlanul haladt kerékpárjával az úttesten, amikor szembetalálkozott Szotyori és társaival. A társaság tagjai revolvert rántottak elő és a-,törvény nevében“ kény« szeritették a béké3 utast Brecskát, hogy nekik adja át pénzét és kerékpárját. A fenyegetett helyzetbe került Brecska erre leszerelt, odaadta támadóinak a pénzét és a .kerékpárját. A kira­bolt embert azután ott hagyták az utón és annak kerékpárján bejöttek vissza Halasra. A rablással fűszerezett terepszemle után másnap mentek újból Majsára. Szotyori és Biró Benő bementek a a mechanikás műhelyébe és addig kint az uccán az éjjeli őrt Német R Gábor cigarettá val és szólal tartotta. A betörők kerékpárokat, alkatrésze­ket és külömböző holmikat szedtek össze azalatt mig ar majsai éjjeli ör valóság­gal Itt asszisztál nekik anélkül, hogy fogalma lett volna, mi történik bent a mechanikus üz­letben. A rablás és betörési ügy beval­lása után a betörő társaság elmon­dotta, hogy néhány nappal előbb a kisszállás! urada­lom egyik majorját fosz­tották ki. : Ide Szotyori és Biró mentek ki és I az uradalom egyik alkalmazottjának, j aki régi ismerősük volt, a segitsé- ; gével kifosztottak egy lakást és on j nan órát, láncot, ruhanemüeket lop- j tak. amelyen azután haza is jöttek | megint Halasra. j A betörő társaságot ezután még tovább is vallatták és ekkor kide­rült az is, hogy Attila ucca 9 számú házból 25-30 mázsa gabonát lop­tak el és mindezt fsnyes nappal követték el, olyan időben, amikor a károsult Puskásné a hetipiacon volt szerda és szombati napo­kon Ebbe a nagyarányú gabonalopás­ban egy egész társaság bele van keverve Szotyori természetesen itt is főcinkos vele együtt pedig egy Váci Gábor és Lajkó Ferenc nevű halasi egyének, utóbbinak az anyja és nővére is. Megállapította a rendőrség azt is, hogy ez a bűnszövetkezet szeptember 18 tói október 10 lg ezenkívül ha esetben követtek el betörést. Az ügyben a csendőrség is nyo­moz és előreláthatólag a környék­ben történő csendőrségl nyomozás újabb szenzációs részletekkel fog még szolgálni. Nagyszabású lesz a halasi revíziós naggyülés Egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg Pestmeyye déli részé­ben a monstre tiltakozás iránt A betörés kalandos története A vallomások során " furcsa és sötét kép rajzo­lódott ki a betörő társaság­ról, amely végigjárta és fosztogatta nemcsak Halast, hsnem Majsát és Kisszál­lást is Sorban vallották be üzelmeiket. Egyik érdekes fosztogatásuk volt a majsai, amely a következőképpen folyt le saját bevallásuk szerint. Még szerdán történt, hogy Szo­tyori Német R. Gáborral és Biró Benővel átmentek A halasi revíziós naggyüióst, mint már megírtuk, nagy előkészületekkel siettetik az illetékesek és hogy az valóságos ünnepe lesz nemcsak a város közönségének, hanem a tá­vol ibbi környéken lakóknak is. A revíziós naggyülés november 11-én lesz és annak ünnepi szónoka Marschall Ferenc országgyűlési kép­viselő. A revíziós ülésen való részvétel» t raegigérte Urmánczy Nándor és több más kiváló harcosa a trianoni „béke“ revíziójának. A naggyülés iránt való érdeklődés óriási méreteket ölt és azon nem­csak Halas, hanem Dólpestmegye és Bácska lakósságának nagy része is jeien lesz. Meghívd Balotán Tanács Ferenc vendéglőjében nov. 4*én, este 6 órai kezdettel őszirózsa bálát rendeznek, melyre a tánckedvelö ifjúságot tisztelettel meghívja a rendezőség. Beléptídíj személyenként 1 P. }ó zenéről gondoskodva van. A fehértói ifjúság nov. 4-én, a fehértói vendéglőben népies rózsabálat rendez, melyre a tánckedvelö ifjúságot ezúton hívja meg a rendezőség. Kezdete d. u. 6 órától, reggel 2 óráig, zenét Medgyesí József zenekara szolgáltatja. Váltó és folyószámla kölcsönöket kedvező feltételekkel folyósit, Takarék- és folyó­számla betéteket legjobb kamatozással elfogad, Átutalásokat bel» és külföldre eszközöl, a öanküzlet körébe vágó mindennemű megbízást pontosan teljesít a Halasi Gazdasági Bank Részvény társaság (a Pesti Magyar Keresk. Bank leányintézete) Hogy ejtik meg Halason a hadirokkantak felülvizsgálását ? Magirta a Helyi Értesítő, hogy a népjóléti miniszter rendelete alapján a hadirokkantait, hadiözvegyek és hadiárvák ellátási igényének felül­vizsgálása nálunk is nov. 30-ig megtörténik. Evégből az igénymegállepitó tár­gyalásokra a járadékot élvező rok­kantak idézőt kaptak és közölték velük, hogy mely napon és órában kell nekik jelentkezni. Ezen idő alatt a járadékukat élvező hadiözvegyek, valamint az 50 száza­lékon aluli hadirokkantak, akiknek rokkantsági állapota végleg kialakult,' azaz se nem javul, se nem rosszab­bodik már, kérhetik végkielégítésüket; a végkielégítési összeg a kérelmező évi járadékának háromszorosa. Azon hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák, akik valamely gátlő körülmény folytán eddig nem jelent­keztek ellátási igényüknek megálla­pítása végett, november 30-ig jelent­kezhetnek. Az esetleges sérelmes igénymeg- állapitő-bizottsági határozat ellen 15 napon belül lehet felebbezni. MARGIT-GQZMALQM RT. Kérjünk V 1 J ft P Q A Kérjünk MARGIT« ÄÄLUbÖÄ MARG1T­MALOM ------------------------ MALOM l isztet! Tisztelettelértesitjük lisztet!- a t.fogyisztó közön- 11 séget, hogy közkedveltségnek örvendő lisztünk Halason úgy ki­csinyben mint nagyban való árusítását megkezdtük Elsőrangú őrleményeink minden jobb üzlet­ben állandóan raktáron tartatnakés mindenki saját érdekében cselekszik, ha egy próba ren» delést tesz. Lisztjeinket állandóan egyforma kitűnő minőségben hozzuk forgalomba s igy fogyasztóink nincsenek kitéve a minőség- változás okozta kellemetlenségeknek. MARGIT-GŐZMALOM RT. KALOCSA Újra megnyi It a soff őr * traktor iskola! ! i < Tanitás d. u 5 és 7 órakor

Next

/
Thumbnails
Contents