Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1928 (28. évfolyam, 1-104. szám)

1928-05-30 / 43. szám

3 május 30 Kiskunhalas Helyi Értesítője HÁLÁS VÁROS TÁRSADALMA MELEG ELISMERÉSSEL ADÓZOTT VASÁRNAP AZ IPARTESTÜLETNEK A halasi Ipartestület 40 éves jubiláris díszközgyűlése Halas város iparossága impozáns és minden tekintetben kimagasló ünnepség keretében ünnepelte meg a halasi Ipartestület fennállásának 40 éves évfordulóját és ezzel kap­csolatban elnökének 20 éves évfor» dulóját. Az ünnepség vasárnap délu» tán 3 órakor zajlott le az Ipartestü­let helyiségében, amelyen ott láttuk a várost, a különböző hivatalok ve» zetőit, a társadalmi egyesületek ki­küldötteit, a vidéki kiküldötteket és és az iparostársada'om számos tagját. A diszgyülést a Hiszekegy elének- lése után Szabó Garbai István disz» elnök nyitotta meg és keresetlen szavakkal üdvözölte elsősorban a városi tanácsot, a megjelent halasi vendégeket és a vidéki kiküldötte» két, élén Szávay Gyula főtitkárral. Ezután a céhrendszerről közölt érdekes visszaemlékezést, majd me­leg szavakkal üdvözölte Tallér An­tal elnököt, aki 20 éve* áll az Ipar» testület élén. Zilah János az Ipartestület 40 éves múltját ismertette és kiterjesz­kedett annak minden mozzanatára. A város üdvözlése Ezután a város nevében dr. Gusz» ios Károly h. polgármester beszélt és többek között a következőket mondta : — Halas város tanácsa nevében őszinte szívből üdvözlöm ebből az alkalomból az Ipartestületet, azt a testületet, amely a 40 év alatt mindig magasabb szempontokat tartva maga előtt, járt elől az iparosság érdekében. S ez az idő mindig a kitartó munka, a meg* értés, a hazafiasság jegyében folyt le és kívánja, hogy továbbra is ezek a szempontok hassák át az Ipar­testületet működésében. Üdvözli az Ipartestület közszeretetben álló elnö két, akinek nagy érdemei vannak és aki mindenkor teljes megelégedéssel vezette az egyesület ügyeit. A további üdvözlések A h. polgármester beszéde után a Kereskedelmi és iparkamara ne­vében Szávay Gyula főtitkár mél­tatta ebből az alkalomból az ipar* testületet. Rámutatott annak életére és szólt az iparosság küzdelméről. Egyúttal tolmácsolta Tallér Antal elnöknek a kamara üdvözletét, kife* jezve azt, hogy a két halasi kamarai tag: Tallér Antal és Tirmann Konrád a legismertebb kamarai tagok közé tartoznak és a kamara a helyi ügyekben mindig kikéri véleményüket. Kéri, hogy az Ipar* testület továbbra is a megkezdett utón haladjon, ami megtermi a maga gyümölcsét. Papp József az Ipartestületek Orsz. Szövetségének meleg üdvöz» letét hozta. Szólt az iparosság nehéz hely* zetéről, amely Trianon által követ* kezett be és amely az iparosságot létérdekében támadta meg. Elis» méréssel emlékezett meg Tallér Antal elnök érdemeiről és az ipa» rosságot összetartásra hívta fel. Szabó Sándor a kecskeméti és környékbeli Ipartestületek nevében üdvözölte az Ipartestületet 40 éves fennállása és Tallér Antalt 20 éves elnökségével kapcsolatban. Kitért arra, hogy továbbra is a ki­tartó munka hassa át az Ipar­testületet, ami által felépíthetjük Nagy»Magyarországot. Ádám Dávid a halasi Kereskedők Egyesületének meleg üdvözletét hozta az Ipartestületnek és érde­mes elnökének, kifejezvén azt, hogy az Ipartestület mindenkor a haza javára dolgozott. Borbás Imre beszédében kitért arra, hogy a halasi gazdaközönség is részt kíván venni az ünneplésben és a Gazdasági Egyesület általa küldi meleg üdvözletét. Rámutat arra, hogy a gazdaközönség és az iparosság között mindenkor meg­volt a teljes összhang. A halasi iparosság munkájával tiszteletet és tekintélyt szerzett nemcsak egyesek» nek, hanem a testületnek is. A szebb és jobb jövő reményében Isten áldását kéri a testületre és annak érdemes elnökére. Bátory Gábor a Zenekedvelők nevében üdvözölte a jubiláló Ipar­testületet és annak elnökét, kifejez* vén azt, hogy az Ipartestület műkő» dését mindenkor a hazaszeretet irányította. Róna Gábor szintén szép szavak­ban szólt az iparosság érdemeiről, majd még a soltvadkerti és a kis­kőrösi Ipartestületek kiküldöttei mél­tatták a napot. Ezután Tallér Antal elnök, akit az egész diszgyülés alatt meleg ünnep« lésben részesítettek, meghatott han gon mondott köszönetét az ünnep­lésért és kijelentette, hogy csak kötelességét teljesítette. Az ipartestülethez ebből az al­kalomból több meleg hangú üdvözlő levél érkezett, báró Prónay György államtitkár is meleg üdvözletét küldte, valamint a város polgármestere : dr. Ihuróczy Dezső, utóbbi azzal, hogy más hivatali elfoglaltsága miatt nem jelenhet meg a diszgyülésen. Üdvöz» letet küldtek még Szekér Pál ny. főkapitány, Körmendy Mátyás, a szegedi Ipartestület elnöke, a kiskun» majsai Ipartestület és a budapesti asztalosok szövetsége. Ezzel fejeződött be a díszközgyűlés és a jelenlevők azzal az érzéssel távoztak el a lélekemelő ünnepély­ről, hogy az Ipartestület működése, ténykedése érték a város életében és annak fejlődése a legszebb re ményekre jogosít. A bankett Az iparosság nagy napját este nagyszabású bankett követte, A ban» ketten a város társadalmi rétegének számos tényezője jelent meg. Képvi­seltették magukat a hatóságok és különböző intézmények. A bankett lelkes hangulatban folyt le és a fel» köszöntők sorát Tallér Antal nyi tolta meg. Köszönetét mondott a hatóságok és egyes intézmények megjelent képviselőinek és mindegyikhez külön» külön meleg zsavakkal szólott. Öröm­mel emlékezett meg arról, hogy a város minden egyes rétegét itt látja, mert ez azt bizonyítja, hogy az iparosság ünnepe a város szere» tétével és megértésével találkozott. Tallér Antal beszédét viharos taps fogadta és annak végeztével egy ezüst serleget nyújtottak át neki. A serlegen a következő felírás volt: „20 éves ipartestületi elnöksége emlékére a háziasszonyok.“ Alig ült el a lelkesedés, midőn Kovács Vince esperes=plébános emel­kedett szólásra. Szólt arról, hogy reggel Isten ol táránál már elküldötte imádságát az égiekhez az iparosság nagy ünne­pélyéről s nem mulaszthatja el, hogy ismételten ne méltassa annak jelen­tőségét. Nagyra becsüli a magyar iparosság munkásságát, mert az min dig az egyház árnyékában és azzal karöltve fejlődött Nagyra becsüli a magyar iparosságot azért is, mert magyar és a legnagyobb magya» rositó munkát végezte. Nagyrabe* csüli az iparosságot azért is, mert a munka képviselője, mely alkot és értéket teremt. Az ideális társadalom az lenne, amely egyformán becsülné meg a fizikai és szellemi munkát. Megemlékezett a céhrendszerről és annak számtalan erényeiről. Az az óhaja, kívánsága, hogy azok hassák át a halasi ipartestületet jövő mun­kássága tekintetében. Szerinte kettős ünnepe van az Ipartestüíetnek, nem * nak a 40 éves jubileum, hanem Tallér Antal elnök ünneplése is. Kívánja, hogy mindég ilyen derék vezetője legyen az Ipartestületnek és j még sokáig tevékenykedhessen a testület felvirágzása érdekében. Dr. Ihuróczy Dezső, a város polgármestere folytatta a felköszöntők sorát. Köszönettel emlékezett meg Tallér Antal beszédéről, amellyel őt üdvö» zölte. Jelenlegi felszólalása nem a jubileum jelentőségét óhajtja mél tatni, hanem Tallér Antal érdemeit. Nagy szó a közélet bármely terüle­tén 20 esztendő. Ez azt jelenti, hogy Tallér Antal szeretetet, harmóniát tudott biztosítani az Ipartestület» ben és ténykedéseit nagy megértéssel végezte. Kéri, hogy tartsa továbbra is erősen össze az iparosságot, tel* jesitse a jövőben is nemes hivatását és még sokáig tölthesse be mostani tisztjét. Az Országos Ipartestület kiküldöttje Mór Ferenc beszélt ezután. Őt Tallér Antal, mint vendéget köszöntötte fel, pedig ő úgy érzi, hogy otthon van és a mai ünnepen, mint családtag vesz részt. Fejtegeti az iparosság jelentőségét, szól a halasi Ipartes» testület 40 esztendejéről, amely ko* moly, értékes szervezete a halasi iparosságnak és mindig ott volt, ahol hazafiasságról és közérdekről volt szó. Végül megemlékezett Szabó Garbai diszelnökről és Valuska Pál» ról, aki a 40 éves alakulásnak most is elő katonája. Dr. Babó Imre első szava szin­tén a köszöneté volt, amellyel adó­zott Tallér Antal üdvözlé-ére. Leg­bensőbb érzelmeit érintette Tallér megemlékezése, mert édesapját mél­tatták azok, akinek az előadóttak szerint nagyrésze volt az lpartestü» let megalakilásában. Örömmel látja hogy a város minden rétege képvi* velve van, mert ez azt mulatja, hogy az iparosság telje en össze* van forva a város közönségével és az egész város megértése, kiséri az Ipart stület ünnepélyét Ez az összeforottság és az Ipartes ület kiváló vezetője Tallér Antal biztosít­ják, hogy a jövőbeli működés a Haza javát fogja szolgálni. Kémeri Gyula örömét fejezte ki azon, hogy ő is beállhatott azon sorba, ahol oly nagy elismeréssel szólották az elnök érdemeiről. Borbás Imre egy amerikai tapasz» talattal kezdte. Amidőn Amerikában járt, sok érdekeset, jót és rosszat tapasztalt. Ott az a szokás, hogy megeszik a vacsorát és annak be« fejeztével kezdődik meg csak a szó* noklatok sora. így aztán sűrűn meg* esik, hogy a közönség óvatosan el­távozik és a feliratkozott sok szónok egymásnak beszél. Ez talán nem is olyan rossz szokás. De az utóbbi már igen, Megtörtént bizony velünk, hogy egy pohárköszöntésnél, bor nem lévén, jegesvizzel ittuk meg az áldomást. Amerika különben a munka ha­zája. Ott nem az egyént nézik, hanem a munkáját és mindenkit aszerint becsülnek meg. A jubileumról szólva, az az érzése, hogy ez az ünnepély az összetartás és áldozatkészség szép példáját tűn* teti fel, amely eredményekben is dús. Szól Tallér érdemeiről, akinek élete nyitott könyv volt és amely minden kritikát kiállott, Szeretné, ha az Isten sok Tallér Antalt adna Halasnak, akik őt a jól megérde­melt munka után feltudnák váltani. Tirmann Konrád, a Kereskedők Egyesülete nevében hálás köszöne* tét mondott Tallérnak az ő róla és a Kereskedők Egyesületéről mon­dott beszédéért. Méltatta Tallér mun­kásságát és szólt arról a megértő összhangról, amellyel mint kamarai tagtársa kezelte az őket érintő ügye két. A Kereskedők Egyesületének meleg üdvözletét hozta és azon re­ményét fejezi ki, hogy az Ipartes* tületet továbbra is az a tetterős mun* kálkodás, fejlődés fogja áthatni, mint a múltban. Még Sahön Vilmos és Budai Gyula beszéltek és ezzel a felszóla* lások sora bevégződött. A jelenlevők a reggeli órákig maradtak együtt lelkes hangulatban. Nem mulaszthatjuk el, hogy ez alkalomból meg ne emlékezzünk az Iparos Dalárdáról, amely a diszköz* gyűlésen és a banketten több ének­számmal szerepelt és szép össze« forottságával nagyban emelte az ünnepély fényét. A Dalárda szép fejlődésnek néz elé és ez Hajósy István karnagy érdeme, aki lanka­datlan buzgalommal, kitartással és hozzáértéssel fáradozik azon, hogy a város egy értékkel gyarapodjon. (r. Felhívás részvényjegyzésre A Halasi Gaidaiigl Bank Rt. 1928. évi május 20«á>n tartott közgyűlése az intézet 100.000 pengő alaptőkéjének 250.000 pengőre felemelését hatá* rozta el. Kíbocsáttatík 15.000 darab 10 P névértékű uj részvény és ebből 5000 darab elővételi jogon az eddigi részvényeseknek ajánltatík fel a kővetkező feltétetekkel: 1. Minden 2 (kettő) darab régi részvény alapján 1 (egy) darab 10 P. n. é. uj rész* vényt lehet jegyezni 14 pengő kibo­csátási áron. 2- Az uj részvények 1929. évi január 1-tól kezdve jogosultak osztalékra, azonban az 1928. évre a befizetéstől december 3 tűkéig számított 8•/. kamat téríttetik meg a részvények ára után. 3. Az uj részvények ára a jegyzés alkal* mával egy összegben fizetendő. 4. A jegyzés alkalmával a régi rész­vények az elővételi jog megállapítása és a joggyakorlás rájegyzése végett a bank pénztáránál bemutatandök. A jegyzett ul részvényekről „ideiglenes részvényelis* mervény" állíttatík ki, melynek ellenében az igazgatóság által közzéteendő időben a végleges részvénycimleteket a pénztár ki* szolgáltatja, addig az ideiglenes címletek alapján gyakorolhatják a részvényesek jogaikat. 5. A részvény jegyzés Határideje május 21-től junlus 20-ikálg ler­jedő 30 nap. Kiskunhalas, 1928. évi május 20. Halasi Gazdasági Bank Rt. Igazgatósága. IQ VELEM! I. rendű tollat 11*— P II- .. „ 8*~P Marha bőrt kg. 1-80 P Birka bőrt „ 2*— P Ló bőrt drb. 16-— P árban vásárolok Kucsora József tollkereskedő Hímző u.8

Next

/
Thumbnails
Contents