Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1928 (28. évfolyam, 1-104. szám)
1928-05-09 / 37. szám
4 Kiskunhalas Helyi iürtesitő május 9 Rövidesen megoldják a Baja- Hajös-Kiskörös-keceli vasút ügyöt A kereskedelmi miniszter komoly ígéretet tett a vasút kiépítésére A Baja—Hajós—Kiskőrös—keceli vidék már régen panaszkodik közlekedési eszközeinek hiányosságáról és főképen a fenti vonal vasutját sürgeti. A kereskedelmi minisztérium költségvetésének részletes tárgyalásánál Meskó Zoltán megsürgette a Baja—Hajós—Kiskőrös —keceli vasút-vonal kiépítését. Herrmann Miksa kereskedelmi miniszter megállapította, hogy ennek a vasúti vonalnak megépítése valóban megokolt, arra komoly szükség van 8 hogy ennek a vasúti vonalnak meg is vannak a szükséges gazdasági feltételei. A kereskedelmi miniszter azon felfogásának adott kifejezést, reméli, hogy nemsokára meg is valósul ez a vonal. Dr. Kiss István és Meskó Zoltán országgyűlési képviselők a múlt héten tárgyaltak a Máv Igazgatóságával Félegyháza—Baja között létesítendő vasútvonalról, mely a félegyházai szőlők érintésével Kiskőrös és Ke- celen át haladna. A képviselők terve kedvező benyomást tett és megígérték, hogy a jövő évi költségvetésbe igyekeznek azt felvenni. ORSZÁG—VILÁG Serédi hercegprímás május 17-én 4 oj harangot szentel a bpest feren- eiek templomának. — Bothermere lord lapjai heti 60 milliós példány« ■iámban hirdetik a magyar igazságot; a lord 5 lapjának heti jövedelme 112 milliárd. — A kommunizmus esend- őrvértanuinak emlékét májas 10 én leplezik le & Bőszőrményi-uti laktanyában. — 12 uj villanyrendőrt szerelnek fel a főváros forgalmasabb pont« jain. — A török kormány elhatározta, a török írás helyett a latin betűk bevezetését. — Katolikus sajtónap lesz Baján május 13 áu. — A szódavíz- gyártást máj. 1-től szept. 9-ig vasár« napokon és Szent István napján is engedélyezte a kereskedelmi miniszter. — A főváros közüzemeinek tanulmányozására Bj estre érkezett Konstantinápoly helyettes polgármestere és egy török műszaki igazgató. — A bolgár földrengés károsultjainak a magyar Vöröskereszt eddig 15 391 pengőt gyűjtött. — 50.000 német márkás csekket ajánlottak fel Bremen repülőinek, akik a pénzről lemondtak a Junkers repűiőiskoia javára — Tojásokat termékenyített meg X sugarakkal Difffenbach ntwyorki tanár, a csirkék kikeltek, de egy kakas sem volt köztük. — Meílbelőtte magát a Rudas íardőbfn Robert Ottó 85 éves rendőrségi Bzámtanácsos. — Learatták a Tutankhamen Birjában talált buzaszemekből kikelt termést, a liszt finomabb a mai búzalisztnél. Meghívó özv. Pastrovics Jánosné házánál alsó« Öregszőlőkben május 28-án májusfával egybekötött rózsabálat rendeznek, melyre a tánckedvelő ifjúságot tisztelettel meghívja a rendezőség. Kezdete d. u. 2 órakor. Belépődíj személyenként 80 fill. Ételről, italról Ftilöp Jenő korcsmáros gondoskodik. Jó zenéről gondoskodva van. Szeretet és összetartás biztosítja a MSz nemes Másának sikerét A halasi MANSz vasárnapi közgyűlése A halasi MANSz csoport vasárnap délután 4 órakor tartotta meg évi közgyűlését, amelyen az elnökség részletes beszámolót adott a MANSz elmúlt évi eredményes működéséről. A közgyűlésről a következőket ir» hatjuk: Horváth Zsigmondné diszelnöknő meleg hangon üdvözölte a megjelen« teket és arról az együttérzésről emlékezett meg, amely a MANSz tagjait egybeforrasztja és egyúttal köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik munkásságukkal a MANSz ügyét előmozdították. Bejelentette, hogy Tegzes Károly a fő« titkári állásról lemondott és utalt arra, hogy a volt főtitkár« ban továbbra is segítő társat talál az egyesület. Az elnöki előterjesztés még megemlékezett Tóth Károly dr. tragikus haláláról, valamint Rother« mere lord akciójáról, amelynek célja Nagymagyarország feltámasztása, amelyben erős hittel mindenki hisz. A tetszéssel fogadott elnöki elő« terjesztés után Mészöly Károlyné a MANSz 1927. évi működésé« ről adott nagy vonásokban részletes tájékoztatót. Szól arról, hogy az elmúlt hat év a MANSz életében nagyszerű ered» ményekkel teljes volt és ma már a MANSz egyik legerősebb szervezete az országnak, amit a legfelsőbb körök is elismernek. Kitér az egyesület elmúlt évi munkásságára és felsorolja, hogy kulturális téren mit tett az egyesület és hogy milyen jótékonysági akciót fejtett ki. Egyúttal köszönetét mond mindazoknak, akik ebben az egyesületet támogat« ták. Meleg hangon emlékezik meg a közgyűlés általános helyeslése közben az országos elnöknő: Tor- may Cecil érdemeiről. Nagy tetszéssel fogadott beszédét azzal fejezi be, hogy az egyesület tagjait továbbra is hassa át a MANSz iránti szeretet és összetartás, mert anélkül a MANSz eredményes munkát nem végezhet. Kér minden« kit, csak a szent célt tekintse és azt ne engengedje mellékvágányra jutni és igy dolgozzon Nagymagyarország érdekében. A közgyűlés ezután a pénztári jelentést fogadta el, majd kimondta, hogy tagsági dijat szed és azt évi egy pengőben állapították meg. A közgyűlés még köszönetét mon« dott Horváth Zsigmondné diszelnök« nőnek az egyes ül et érdekében kifejtett munkásságáért és Mészöly Károlyné indítványára üdvözlő távi« vatot küldtek az országos elnöknő« nek: Tormay Cecilnek. Egy idegbeteg mélykúti rokkant összerombolta lakásberendezését, feleségét elkergette, majd máglyát rakott magának és elvágta a nyakát Az őrjöngő embert beszállították a halasi kórházba Egy megdöbbentő családi dráma áldozatát szállították be eszméletlen állapotban a halasi kórházba. A súlyos állapotban beszállított ember családi perpatvaráról a követ» kezőket jelenti Mélykutról tudósítónk-. Borzalmas eset színhelye volt szombaton délután egy mély» kuli gazda lakása. Egy háborút végigharcolt, tépett idegzetű rokkant, akinek az eszét teljesen megzavarta az iszákosság, féltékenységí Őrjöngései után máglyát rakott magának a szoba közepére és bo» rötvával átvágta a nyakát. Az esetről a következő tudósítás számol be. Veverka Antal száz százalékos rokkant gyakran csinált heves jeleneteket feleségével, akire féltékeny volt. Szombaton délután is botrányos ve* szekedéstől volt hangos a ház. Veverka őrjöngő dühöngése köz* ben elkergette feleségét a háztól, összeszedte az asszony ruhaneműit, he« rakta a katlanba és tüzet j gyújtott ( alájuk. Az égő ruha szagára elő- I jöttek a szomszédok és eloltották a 1 tüzet. Veverka ennek ellenére változatlanul tovább dühöngött. Őrjöngő ordilások közt baltával összevagdalta a bútorokat és mindent, ami a kezeügyébe került. Tört és mindent összezúzott. Ezután szétverte a kemencét is : és csak nagynehezen tudott Iecsen- i desedni. | Estefelé újból erős füstszagra lettek ! figyelmesek az emberek, ödaszalad- tak és feltörték a bezárt ajtót, ahol borzalmas látvány tárult ; eléjük. Az ágynemüek máglyára rakva és petróleummal leöntve égtek. Az asztalon véres borotva hevert. Veverka pedig arcraborulva átvágott nyakkal fetrengett a véres szalmazsákon. Veverkát be« szállították a halasi kórházba. Ve- j verka állapota nem súlyos. 1 SPORT A Kac elnöksége lázas munkával készül a május 19-iki országos meghivási birkózó versenyre. A versenyen a következő párok mérkőznek. Badó Rajmund Európa nehézsúlyú bajnoka Varga Károly fiatal feltörő nehéz súlyú birkózóval, Papp László kisközép súlyú Európa birkózó bajnoka Szabó Sándor cseh színben induló nagyközép súlyú Európa bajnokával, Keresztes Lajos és Toldi András között itt dől el, hogy ki a jobb a könnyű súlyban, Tasnády József és Kárpáti között a legfinomabb technikai tudás és a bámulatos küzdő képesség fogja eldönteni, hogy pillanatnyilag melyik a jobb. A verseny május 19-én este 8 órakor kezdődik. A birkózó versennyel kapcsolatosan bemutató boxmérkőzés is lesz, amelynek bírája Skribanek Antal világhírű atléta lesz. A verseny iránt az érdeklődés mindég nagyobb, a versenyre értékes tiszteletdijakat adományoztak sportbarátok. A versenyzők fényképei 14 tői láthatók a Pressburge r-féle üzletben, ahol a mai naptól a jegyek is kaphatók elővételben. Színház bérlők helyeit 14-ig tartják fenn. 13 közgazdaság Megélénkült a borpiac A borkereskedők az utóbbi napokban egy kissé élénkebben érdeklődnek a borkészletek iránt, ami természetszerűleg a borárak némi javulását is eredményezte. Nagykőrösön egy tételben 10 hektó- liter 12 fokos bort adtak el 85 fillérért. Prónayfalván a legutolsó időben többek kötött 24 hektóliter bor került eladásra egy tételben, mégpedig 18 fokos 71 fillérért. Bácsalmáson a boreladástól a fagykárok miatt szintén tartózkodnak a gazdák. Az amúgy is nyomott borárak mellett szomorú kilátásokkal indulnak az uj termésesztendő elé. Jánoshalmán borkészlet még meglehetősen van, vevők is nagyobb számmal jöttek a fagy óta. A borárak 80 fillértől 1 pengőig mennek. A belföldi pálinkapiacon az üzlet szilárdult. Tőrkőlypálinkában szilárdabb tendencia mutatkozik, nagyobb forgalom mellett. A kereskedelem kezdi megfogyott készleteit kiegészíteni. Szilvában áruhiány mutatkozik ée az árak tovább emelkednek. Seprőben és borpárlatban a piac üzlettelen, árut alig lehet elhelyezni. Arak: törköly 4 70—4 90, szilva 5 80—6, seprő 440-4 50, borpárlat 6 Ő0-7 P forgalmi adó nélkül, ab vidéki fözde. Budapest, májüs 8 Gabonaárak: búza 88 P 80 t„ rozs 81 P 35 f., árpa 80 P 20 f., zab 84 P Sertéspiac : Prima szedett 1 P. 60 fill., 1 P. 62 fill., Szedett közép 1 P. 56 fill., 1 P. 58 fill.. Szedett könnyű 1 P, 80 fill., 1 P. 86 fill,, I. rendű öreg 1 P. 48 fill., 1 P. 50 fill., II. rendű öreg 1 P. 88 fill., 1 P. 40 fill. Az irányzat lanyha. e Zamatos, tisztán kezelt ó-bor literje 1 P 20 f. % H a Hangya Üzleteiben. ■ ■ mm■ m