Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1928 (28. évfolyam, 1-104. szám)

1928-04-07 / 28. szám

12

Kiskunhalas Helyi Értesítője

április 7

MENEKÜLÉS HÁROM ORSZÁGON ÁT

— REGÉNY— Jg.

Fájdalmasan érintett ez a felfedezés, mert Mariannával szemben, bizony, én sem voltam egészen közömbös. Ez a csodálatos vadvirág bájával, szépségével és lényének izgatása kellemes illatával engem is elbűvöli s már már a Bzerelem piros rózsája is nyiladozott bennem. No de Demeterrel szemben nem akartam ellenfél lenni s inkább csendes rezignációval tudomásul vettem a tényt.

Mialatt ezekkel a gondolatokkal foglalkoztam, észre se vettem, hogy mekkorát haladtunk. Csak, midőn a ritkás fák között előbukkant a kis falu tornya, hívón, kedvesen, szorítottam jobban magamhoz Marianna karját.

— Gyerekek, őrüljetek, mindjárt célnál leszünk!

ö.ültek isi Marianna njra a régi lett, kacagott, ugrált és széles jóked vében még engem is megcsókolt. De metert viszont háromszor is kitüntette egy-egy cuppanós puszival.

Csak Vasziliev maradt továbbra is szótlan. Csak ment, ment, nagyokat kilépve, kesében az aranyrubell8l megtömött kazettával. Alig győztünk utána loholni.

Hanem egy helyütt, ahol a kis erdei ösvény tcbbfelé ágazott, mégis esak megállt Vasziliev. Nem is megállt, inkább megtorpant. Es esak nézett, nézett, fakó arccal, mereven egy bizonyos irányba. Aztán felemelt keze előre lendült és csak ennyit mondott:

— Ott...! ott van a kirgiz I

Rémület fagyott az arcunkra. Valóban, egy hatalmas fatörzs mögül

Irta: ZENTÄ1 FERENC

lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll

puskacső meredezett felénk. Egy örökkévalóságnak tetsző pillanat után megmozdult a mozdulatlan puek&cső és kilépett a fatörzs mögül egy nyurga, magas alak.

Megismertem: a madárképü volt.

Undoritó arca csupa káröröm volt, ahogyan ránk fogott fegyverrel lassan közeledett. Felenton megállt 8 egye« nesen reám célozva, szólt:

— Itt vagytok, jómadarak 1 ?

Ujsbb pillauatnyi csend, mely alatt

halálkoponyák világítottak előttem. A kirgiz újra szólt :

— Vasziliev és leánya menjen tovább az alján ! ti pedig . . , ti pedig : hátra arc ! vissza gazfickók I

A remete és Marianna önkéntelenül néhány lépést tett előre. Mi pe» dig esak álltuuk és nem volt gondo« latunk. A szemünk, két üveges kimé redt szemünk rátapadt a puskacső végére és beléveszett abba a kis fekete üregbe, amelyből száz bálái várt ugrásra készen a ravasz csattanására.

— Hátra arc! I — hördült az újabb kiáltás ... és ugyanakkor eldördült a fegyver brumm . . . !

. . . Forróság csapta meg az arcom, szédülésbe tántorodott agyam ... a szemem elhomályosodott. Valamit még hallottam, mintha egy második durranás is elhangzott vuina ... aztán sötétség borult mindenekre . , . az élet kapáját becsukták előttem.

* *

*

Nini, kinyitotta a szemét 1 — hangzott valahonnan messziről . . . aztán újra sötétség leit.

— Nini, újra kinyitotta I hangzott közelebbről, már sokkal közelebbről, amelyről megismertem Marieana hangját.. .

.. . Így . . . fehér falak ... a falon feszület.

— Hol vagyok ? — szakadt fel bennem valahonnan mélyről a sóhaj.

— Jó helyen vagy — suttogta Demeter. — Már jó helyen vagy : visz- szajöttél közévk

— Hat hol voltam ? — kérdeztem fölismerve a főlém hajolt Vaszilievet

— Messze . . . nagyon messze ! túl az életen. — Könnyezett a lábam nál ülve Marianna,

Homályos gondolat villant át agyamon, mely egyre jobban megvilágosodott

— Ah ! már tudom . . . lelőtt a kirgiz I — szóltam s fel akartam ülni az ágyban.

De hármon is hozzám ugrottak és leszorítottak.

— Nem szabad I a világért se sza bad megmozdulnod . . . súlyos tüdőlövés, de hála istennek, túl vagy a veszélyen — simogatott meg Demeter.

Csakugyan: csak most kezdtem érezni valami tompa fájdalmat a mellemben. Hát mégis igaz ? — mégis csak b<démlőtt az a bestia.

— Éi ő ? a gyilkos ? az a madár- képű ? Kérdeztem indnh ttal.

— Meghalt , . . megdöglött. Kiáltotta ünnepélyesen Vasziliev.

— Es ki ölte meg ?

— Aki előtted áll!

— Csak nem ? Ma . . . Ma . . . Marianna ?

— Mert ő volt, ő állott előttem és hosszan, sugárzón, anyás szeretettel nézett

Sürgetésemre mindjárt el is mondták, hogyan játszódott le a szomorú esemény. Alig durrant el az őrült

kirgiz fegyvere, mely engem leteri- tett, újabb dördülés hangzott. A kirgiz, megingott, a szivéhez kapott és jajszó nélkül elterült a fűben. Csak akkor ocsúdott fel Demeter, amikor megpillantotta Marianna kezében a füstölgő revolvert. Mert az ő keze küldte a szivet átjáró, halálthozó golyót s az ő lélekjelenléte szabadított meg bennünket a biztos pusztulástól.

— Marianna ? 1 — szóltam önfeledten és hosszasan csókolgattam drága kis kezét. Ekkor vettem észre, hogy kis karikagyűrű csillog az ujján. Valóság ez ? — vagy csak a szemem káprázik ? vagy tón a gyöngeségtől nem látok tisztán ? Újra megnéztem,

E pillanatban nagyon komikus lehettem, mert az egész társaság harsány kacagásba kezdett. Mariannát esak úgy rázta a nevetés.

— Ne hidd, csak a szemed káprázik 1 — kiáltotta Demeter.

Újabb nevetés. — Csak ngy rengett belé a szoba.

— Biz’ ez nem káprázat 1 Ez valóságos gyűrű — szóltam csendesen.

Marianna ájuldozott már a kacagástól. Roppant tetszhetett neki bamb& csodálkozásom.

— No ezt ravaszul megcsináltátok I Amig nem voltam észnél, hogy egyszerűen felhasználtátok a kedvező alkalmat és befejezett dolgok elé állítottatok.

De erre aztán már Vasziliev is olyan hahotába tört ki, hogy eBak úgy csorgottak tőle a könnyei.

— Csak neked akartunk vele őrömet okozni, mondta most már komolyabban Demeter — gondoltuk őrömet okozunk neked.

— Hát ha már igy lekéstem, legalább az örömem legyen teljes —

I mondtam meghatódva — és hosszasan szorongattam a szivemhez nőtt két I gyerek kezét. (Folytatják.)

Gyári lerakat:

á Hangya

Használati utasítást ad:

a Hangya

1

i

i

Egy szál vessző termése, amelyet ivei permeteztek.

Dr. Lengyel Rezsőné szőlőjéből Inárcskakucs.

„NOSPRASEN

a szőlőben:

egyesített permetezűanyag egyidejű védekezésre

peronoszpora, szölőmely és szőlőüonca,

i a gyümölcsösben

gyümölcspenész, varasodé^ rügyfaré bogé,

almamoly és a többi kártevők ellen.