Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1928 (28. évfolyam, 1-104. szám)
1928-03-28 / 25. szám
2 Kiskunhalas Helyi Értesítője KÖZVÉLEMÉNY A népbiztositás útja Irta: Homonnay Tivadar kormányfőtanácsos, országgyűlési képviselő A népjóléti kormány a közel jő- vőben olyan törvényjavaslatot tér- jesztett elé, amely kiinduló pontja, tételes bizonysága lesz a kormányzat ama elhatározásának, amely Ma- gyarországon is mielőbb tető ala óhajtja állítani a népbiztositás eszméjét. A beterjesztendő javaslat ugyanis a dolgozók egy részének rokkantság, vagy öregség esetén történő segélyezésről szol és ezzel ha ^ zánkban az ipari és kereskedelmi alkalmazottakról immár gondoskodás fog történni betegség, baleset, rokkantság és öregség esetére. Sajnos hazánkban még hosszú ut vezet addig, amíg a népbiztositás megvalósításához elérkezhetünk. A betegség és baleset esetére szóló kötelező biztosítás, valamint az öregség és ágkor esetére szóló gondozás ugyanis csupán az ipari és kereskedelmi alkalmazottakra vonatkozik, ellenben a mezőgazdasagi munkások és cselédek biztosítása- nak ügye sajnos a valóságban tel- jesen rendezetlennek tekinthető. Fokozza ennek a helyzetnek antiszociális voltát még az a körülmény is, hogy lényegileg semmivel sem indokolható a mezőgazdasági munkásság elhanyagoltsága, dói tudjuk, hogy az ipar és kereskedelem nehezebb helyzetben van a mezőgazdasággal szemben akkor, amikor versenyképességét biztosítani törekszik. Jóleső megelégedéssel kell konstatálnunk tehát, hogy az ipar és kereskedelem körében az összes érdekeltek megértései fogadják a kormány legújabb javaslatát. Belátjuk, hogy a szociális haladás terén megállásnak helye nem lehet. Korántsem akarjuk ezzel azt mondani, hogy a fejlődés szükségszerű határok közé ne szorittassék és hogy a fejlődés üteme nélkülözhesse az ésszerűséget, ámde a határok, korlátok, csak ak- kor bizonyulhatnak helyesnek, ha azok tárgyilagos megállapításon nyugodnak. Az objektiv aggályok köze kell sorolni az ipari és kereskedelmi érdekeltségeknek azt az érvelését, hogy az öregségi és rokkantsági biztosítás bevezetése esetén a teherviselésben- az államnak is számot- tevő szerepet kell vállalnia. Az erre irányuló kívánságot az állam jelen- légi pénzügyi helyzetével szamolo legkomolyabb bírálat is jogosultnak kell, hogy elismerje. Ha azt latjuk, hogy e biztosítási ágazat fenntartásával járó költségekben minden állam ahol e biztosítás már beveze- tést'nyert, tekintélyes arányban hozzájárul, úgy nekünk is fel kell hív- ni a kormányzat figyelmet arra, hogv a szociális haladás parancsoló követelményei Írják elő azt, hogy az állami organizmus ereje a karitatív gondozásban is domináló szerepet vállaljon. Igenis a legtakarékosabb gazdálkodásról lehet szó, ha a munkában megrokkant, vagy^ öregsege miatt onnan kirekedt egyenek segélyezését intézzük. Jól tudjuk, hogy az érdekelteknek az a része, amelyre a teherviselés hárul, sokalja azt az áldozatot, amelyet meghozni kényszerül mig azok, akik a szolgáltatások élvezetéhez juthatnak, keveslik azt a segélyt, amelyet szamukra az öregségi'Vrokkantsági biztosi- Juttatni fog. Sajnos a rendel- kezesre álló anyagi erők valóban elégtelenek ahhoz, hogy a rokkantsági, vagy öregségi járadék számbavehetö segítségként .azerepelhea. sen A kívánt célhoz közelebb csak is átlátni támogatás nyújtásával uthatunk. LEGÚJABB! (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Zita királynét megoperálták Zita királyné, aki vesebántal- makban szenvedett könnyű operációnak vetette alá magát. Az operáció sikerült és erről ma délelőtt érkezett értesítés Budapestre I Csekonics Endre grófhoz. Olaszországban falvakat öntött el az árvíz Olaszországban borzalmas viharok dúltak, amelyről egy ma délelőtt érkezett távirat számol be. Az értesítés szerint Olaszországban roppant nagy esőzések voltak és egyes folyók kiöntötték. Az árvíz több falut elöntött. Szooiálista szónok: a költség-vetés keddi vitájában A képviselőház mai ülése A képviselőház mai ülését délelőtt egynegyed tizenegy órakor nyitotta meg Zsitvay Tibor elnök. A kormány részéről Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter van jelen. A napirenden a költségvetés tárgyalásának folytatólagos vitája volt, amelynek első szónoka Farkas István szociáldemokrata képviselő volt, aki részletesen kiterjedt a költségvetési vitában a napi politika kérdéseire is. A szónok azzal kezdte, hogy a költségvetés egyoldalú. Egyoldalú már csak azért is, mert nem gondol a fogyasztók érdekeire. Majd azzal folytatja, hogy nincs elég tanyai iskola és nincs elég figyelem a közegészségügy nagy problémáira. Nincs tanyai iskola, de ezzel szemben Rómában és Berlinben magyar internátusokat tart fenn a kormány ahelyett, hogy a népmüvelődés fontos és elsőrangú kérdéseit oldaná meg. Majd arra tért át a szociálista szónok, hogy nincs parlamenti váltógazdaság, nincs sajtószabadság. Határozati javaslatot terjesztett be, hogy hozzanak törvényt a titkos választójogról és a demokratikus választási rendszerről. Határozati javaslatot terjesztett be arról is, hogy az 1907-es balesetbiztosításról szóló törvényt terjesszék ki a mezőgazdasági munkásokra is; Prónay államtitkár a földmivelésügyi minisztériumban Prónay György báró az uj földmivelésügyi államtitkár ma átvette hivataláta földmivelésügyi minisztériumban és mutatkozott be neki a minisztérium tisztviselőkara. A román parasztpárti Képviselők le akarnak mondani mandátumukról Bratianu újból kijelentette, hogy nem gondol távozásra Maniu Gyula a nemzeti parasztpárt vezére hosszabb nyiiatkozatot adott a Cuvantulnak, amelyben kijelenti, hogy a Bratianu-kormánynak rövidesen távoznia kell, mert az országot gazdasági válságba sodorta és kompromitálta a külföld előtt. Kijelentette Maniu, hogy a nemzeti parasztpárt gyula» fehérvári kongesszusa fog határozni arról, hogy a párt képviselői letegyéfae mandá* tumukat. Ez már csak formalitás volna — mondotta Maniu — mert már úgyis kivonultunk a parlamentből, ahonnan igy a csatolt területek képviselői hiányoztak. A Bratianu-párt Erdély- 1 ben és Bánátban a szavazatok 28°/0-át | sem kapta. A főváros közgyűlése A főváros ma délután folytatja a már ötizben megszakított közgyűlését, amelyen nagy vihart és vitát képez a Fővárosi Takarék megvétele. Egyes jól informált körök szerint újabb tárgyalások indultak meg, amelyek arra engednek következtetni, hogy e kérdésben sikerül a békés megegyezés. március 28 Prónay György bárót földmivelésügyi államtitkárnak nevezték ki Illetékes helyről szerzett információnk szerint hétfőn délben érkezett meg a miniszterelnökségre a kormányzó legfelsőbb kézirata, amely a miniszterelnökségi és a földmivelésügyi államtitkárságok betöltéséről intézkedik. A kormányzó kéziratában Schandl Károly földmivelésügyi államtitkárt állásától felmentette és földmivelós • ügyi államtitkárrá Prónay György báró miniszterei nökségl államtitkárt nevezte ki. Prónay György báró utódául a kormányzó Darányi Kálmán országgyűlési képviselőt nevezte ki. A kinevezést a mai hivatalos lap közölte. Prónay György báró kedden búcsúzott el a miniszterelnökségtől és valószínű már ma át is veszi a földmivelésügyi minisztérium állam- titkári állását. ki ipartestQIetek kecskeméti körzetinek alakuló közgyűlése Megválasztották a körzet elnökségét és vezetőségét Az ipartestületek kecskeméti körzete vasárnap délelőtt tartottta alakuló ülését, amelyen tizenkét vidéki kiküldött vett részt. A körzet, melynek központja Kecskemét, elnökké Szabó Sándor, kecskeméti Ipartestület elnökét, társelnökké Filvig Mátyást (Kalocsa) és Petrás Lajost (Kiskunmajsa), alel® nökökké a kécskei, kunszentmártoni, lajosmizsei testületek elnökeit és Kecskemétről Csikai. Lajost választották meg. Az elöljáróságban a solt- vadkerti, izsáki, szalkszentmártoni, kerekegyházi és alpári testületek képviselői kaptak helyet. A körzet jegyzője dr. Szappanos Sándor lett. Az alakuló értekezletet Pap József, IPOSz társelnök, a makói testület elnöke kimerítően tájékoztatta az ipartársadalom megfelelőbb szer- vezkedésréől, legsúlyosabb sérelmeinek orvoslási módjáról és a kéz miives kamara tervéről. Köszönetnyilvánítás Mindazon rokonoknak, jó barátoknak és ismerősöknek, kik felejthetetlen feleségem, édesanyánk nagyanyám temetésén részt vettek, s ezáltal nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Szabó G. József éa oialádja. ELLA vető és étkezési burgonya kapható olcsó árban SCHÖN SÁNDOR .«. Pelöli utca 19. ''illllllllllllllllllllllllllilillllllllllllii"" HÚSVÉTI OLCSÓ Női fekete, barna, draop, szürke, lakk legújabb divat mintákban, fa és bőr sarokkal, lakk disz* szel, férfi és gyermek cipők, strapa cipők, szandálok nagy választékban, legolcsóbb árakban beszerezhetők a VAsAR! JEGES-,«.. A mo: ta: 16 Mantl ta: 20 0 étH BOR! ér Takt liszt, és re bácsk olcsó ár F Mi u c Arany J ft kei mielőtt okvetlen meg olc Tovább nemű va ke c? o Ven perc a légji vaskere (a ref. 1 sze Keren üg Tám a4S-a wVa: április éj téncg es tartok, ifjúságot me. Külőnóré toknak, Bzemél i MENCZ tán