Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1927 (27. évfolyam, 1-105. szám)

1927-12-24 / 103. szám

■december 24

KiskunhslasHelyi Értesítője

2E

HÁZI

HUMORISTÁNK

VICCLOPJA

Az iskolában a tanító a kővet* kező kérdést intézi Mórickához:

— Ide figyelj Móricka. A hen* tesnek négyszáz, a fűszeresnek két* száz, a cipésznek ötven pengővel tartozol. En adok neked hatszáz* ötven pengőt, hogy. arányosan oszd szét közöttük. Mit fogsz esi* nálni ?

Móricka gondolkodás nélkül vi* gyorogva feleli:

— Tanító ur kérem, elköltő* z ö m arról a vidékről.

*

A bíró megkérdi a vádlottól:

— Mikor ült utoljára ?

— Utoljára ? — mondja az öreg rovott múltú — hol van az még.

— Hallatlan pechem van.

— Miért ?

— Tegnap este a vendéglőben rövidzárlat támadt.

— Na, és?

— Es én öt perccel előbb már fizettem.

*

A halasi polgármester Ferencz József halálakor gyászkőzgyülésre hívta össze a város képviselőtestü* letét. A meghívó így kezdődött:

Van szerencsém abból az alkalomból, ..hogy Ófelsége meghalt, meghívni Önt a közgyűlésre.

*

Két ur találkozik a pályaudvaron.

— Honnan jössz ? — kérdi az egyik.

— Egy művészeti utazásról.

— Mi az, hogy művészet ?

— Jegy nélkül utaztam “Győrtől Halasig.

*

A tanító megkérdi az iskolában :

— Móricka, mi a külőmbség a villám és a villamosság közt ?

— Az, hogy a villámért nem kell fizetni.

*

Kelemen ur lórumot játszik a kávéházban. Hirtelen berohan a cselédje és közli vele, hogy felesége leesett a negyedik emeletről.

Kelemen elhalványodík és igy szól:

— Uraim, hallották, mi történt, Még kétszer kőrüloszt* juk, aztán — megbocsát a* nak, de nekem mennem kell.

★

Kohn megy az uccán és egy ur a tolongásban rálép a lábára.

— Marha 1 — mondja Kohn

dühösen — s rögtön hozzáteszi :

— Ne fáradjon a felelettel, mert én süket vagyok.

*

A fiatal Kohn így szól a Löwy* lányhoz:

— Mondja Regina, akar a fele* ségem lenni ?

— Igen.

— Akkor jó — mondja Kohn — most még két»három leányt meg* kérdezek és majd aztán határozok.

. *

Es mit szólt a feleséged, hogy ' ma hajnalban mentél haza ?

— Azt hiszed, hogy nekem most van három óra időm, hogy azt elmeséljem ?

*

Ön úgy hirdeti az újságban, hogy meglepő árakat fizet viselt férfi* ruháért. Most itt vagyok és alig akar fizetni pár fillért 1

— Hát nem meglepő ez ?

A kislány megkérdezi édesany* jától:

— Ugye mama, testvérem nekem a kisasszony?

— Már hogy volna a testvéred ?

— Hát akkor miért mondja neki a papa, hogy édes, drága gyerme* kém ?

*

— Maga összetéveszti az óva* tosságot a gyávasággal.

— Szó sincs róla. Óvatosság az, amikor én félek. Gyávaság az, amikor a másik fél.

*

Bungula urnák kisfia született. Három éves kísőccse, ahelyett, hogy örömmel üdvözölte volna a családi eseményt, a következő szavakkal fogadja a kis jövevényt:

— Persze, erre van pénz, de gramofonra nincs, pedig már mi*

lyen régen kívánom 1 *

Baksay Sándorról, a néhai kun* szentmiklósi ref. lelkészről és püs* pökről beszélik az alábbi érdekes esetet :

Panaszra járult eléje az egyik káplán, akinek a gyülekezettel tá* madt valami differenciája. Baksay püspök végig hallgatta az ifjú Ti*

De régen is volt. . . Fejem anyám ölébe hajtottam, — ő mesélt és én vágyó szemmel néztem fel rá: még, még 1 „Nincs több mesém, kíslá* nyom“ mondta az ó édes, halk hangján. „Akkor kezd elölről“ rímánkodtam. Hogy szerettem a meséket 1 Hogy vártam az esthomályt, hogy a szoba be* népesedjék tündérekkel, manókkal, törpékkel. A hét törpét világosan láttam magam előtt, óriási süvegükkel, Piroskának kiáltani szerettem volna, hogy vigyázzon, ne menjen közel a farkashoz. Aladín csodalámpása mindig titokzatos maradt előt- fem; Csípkerózsíkának meg egyenesen bolondja voltam. Mindennap elmeséltettem ma* gamnak, nem tudtam betelni vele; lélekzetvísszafojtva vár* tam, hogy mikor jön már a királyfi ? . . . Pedig akkor még szép volt a világ, nem sivár és hideg, hogy a mesék bíró* dalmába kellett volna, — min* dénáron — menekülni. Az én Csipkerózsám boldog volt; az 6 számára akkor kezdődött az őröm, a szépség, amikor életre csókolta a királyfi. Ma Csipkerózsika fél felébredni. Fél a bánattól, fél a hidegtől, fél az emberek szívtelenségétől és nem várja a királyfit . . . Ma kő* rülbelül így kellene kezdeni az

— Ismertem egy vén kis* asszonyt. Télen mindég sárga selyem köpenykét hordott. Ez volt az egyetlen, amiben kö* vette a divatot. Csak egy öreg barátnőjéhez járt. De az utóbbi években már nem ment oda. Mert a barátnő meghalt.

— Az én elhagyott, vén

motheust s aztán csak ennyit mon* dott :

Öcsém, jegyezze meg magának: a gyülekezetnek mindig igaza van ; a papnak néha van igaza ; a káplánnak — soha sincs igaza 1 Elmehet öcsém.

*

— Mondhatom, amióta a felesé* ged vagyok, nem volt még semmi szórakozásom.

— Hát nem voltál elégszer szín* házban, hangversenyekben ?

— Igen — de veled 1

*

Két férfi találkozik. Az egyik megkérdi:

— Miért olyan dúlt ?

— Na hallja, most jövök a házas* ságkőzvetítótől.

— Na és ?.

— Na és egy olyan leányt aján* lőtt akinek három gyermeke van.

— Haha 1

— Es amikor ezért felelőségre vontam, indígnálódva felelte a sadehen :

— Mbah, hát mit gondol, azt hiszi már minden nő annak az erkölcstelen egyke»rendszernek a hive ? 1

Alvó kírályleány történetét: . .. és felébredt Csipkerózsika százéves álmából, de bántotta a szemét a fény, fülét a lárma, szívét a gonoszság és kérte a tündért, hogy tovább aludhassa álmát. Mert a Ma gyermeke ideges, türelmetlen, neki a vé* gén kell kezdeni a mesét. — Minek kellene jönni, minek kellene történni, hogy az emberek ismét jók legyenek, hogy szeressék egymást, hogy 'ne szabadulni akarjanak az élettől, de őrülni tudjanak annak s hogy ez a szó: gyűlölet, csak a fájó múlt emléke legyen ? 1 A gyermek lelke tarka erdő s benne a mese a virágszál. Ha egy mesét kiírtunk, egy dara* bot tépünk a leikéből. Oh, hagyjátok meg őt bohó hitében, álomvárát ne törjétek szét, hadd hígyje, hogy van tündér, sárkány, manó, hogy a jó győze* delmet arat a gonosz és bűnös fölött — és hogy Csipkerózsí* kának érdemes várni a király* fit. Uj csodára várok s hogy a gyermekiélek újra fehér lesz, hogy hinni és szeretni tudja a mesét, mint ahogyan egykor én. Anyám, szeretnék újra kis* lány lenni és ímádságos áhi* tattal várom, hogy elkezdjed: „Egyszer volt...“

Lukács Gitta.

kisasszonyomat mindig ott láttam, amint az ablaknál tett*vett, mely előtt nyáron tarka virágok virultak.

— A legutóbbi hónapokban nem állt az ablaknál. De én tudjam, hogy még életben van, mert nem láttam a messzi utón, melyről 6 meg barátnője oly

gyakran beszéltek. „Igen“ — mondotta ilyenkor mindig — „ha egyszer meghalok, messzibb útra fogok menni, mint valaha életemben. Hat mértfőldnyire innnen van családi sirboltunk. Oda fogok kerülni s ott a hoz* zátartozóím körében fogom örök álmomat aludni.“

— Tegnap este kocsi állt meg a ház előtt. Koporsót vit* tek ki. Ekkor tudtam, hogy meghalt. A koporsót beletakar* ták szalmával s a kocsi tova* robogott. Benne aludta álmát a csendes vénkísassz, aki már álló éve nem lépett ki az utcára.

— A kocsi sebesen robogott. A kocsis néhányszor lovpa körülnézett. Valószínűleg attól tartott, hogy ott találál ülni a vénkisasszony sárga köpeny* kéjében a koporson. Ezért az* tán szinte bősz dűhvel kezdte csapkodni a lovakat. Fiatal, tüzes állatok voltak azok s amikor egy nyúl keresztül fu* tott az országúton, kirúgtak a hámból.

— A hallgatag vénkisasz* szón у, aki évről évre csak otthona szemlélődő kőrforgá* sában mozgott, most mint ha* lőtt árkon bokron vágtatott végig az országúton. A szál* mával körűitekért koporsó le* esett s lenn fekve maradt, míg a lovak a kocsit kocsistul szinte szárnyakon röpítették tova.

— Egy pacsirta dalolva rőp* pent fel dícséneket zengve a koporsó felett, majd ráült s csőrével csipegette a szalmát, mintha ki akarná húzogatni az egyes szálakat. Azután újra delba kezdve a magasba szökkent.

A másik

Irta: ANKA ÉVA

A szobában csend volt. A lány lihegve küzködött a könnyeivel, a férfi mosolyogva nézte. Aztán gu= nyosan megjegyezte :

— Kár a könnyekért Medea. Különben Maga úgyis akkor sir, amikor akar . . .

Szórakozottan cigarettára gyuj* tott. Belebámult a felszálló, kékes füstkarikákba. A lány tovább zo* kogott. Könnyei végígperegtek hal* vány arcán. Szomorú szemével a férfi tekintetét kereste. Megtörtén kérdezte tőle: Miért bánt engem, mikor tudja, hogy szeretem — csak Magát szeretem ... A férfi felkacagott gúnyosan : — Csak en* gem 1 ? ... Es a Laci ? 1 . . . Mért tagadja, hogy azt is szereti ? 1 . . . Hisz a szerelme úgy hajlong, mint a nádszál a szélben. Egyszer erre, egyszer arra . . . amerről a szél fuj . . . A lány tagadólag intett a fejével. - ~ Nem igaz, 1 — zokogta. Borzasztó vihar dúlt a leikébe. Hiúsága is vérig sértette. De sze* reime mégis győzedelmeskedett. Ott maradt a férfi mellett. Karját a nyaka köré fonta. Hozzásímult sze* líden.

— Mondja Béla, hogy nem igaz,

amit mondott . . . Mondja, hogy Maga sem hiszi . . . Hisz nem szeretem a Lacit, — nem is tud* nám szeretni soha ... — De*

hogy nem — válaszolta a férfi konok daccal. Máris szereti ... A

Egyszer volt . . .

A HOLD MESÉL

A leghosszabb ut