Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1927 (27. évfolyam, 1-105. szám)
1927-12-10 / 99. szám
4 Kiskunhalas Helyi Értesítője december 10 VtafiÄÄ Nagyaránjmnak indult pénzhami- Kamara közgyűlésén sitást leplezett le a halasi rendőrség A megtévesztésig hasonló egypengösöket gyártott egy halasi földmunkás és felesége. — Az Öregszőlőkben rendezték be a pénzhamisító műhelyt. — A tetteseket letartóztatták i Négy hamis egypengős még forgalomban van тага most tartotta mag ősai közgyűlését. Almísy Imre gróf, elnök azzal a megállapítással kezdte meg» nyitóbeszédét, hogy a mezőgazdíSsg i helyzetét súlyosaik lát]«. Az utolsó j években lavinessßrüen indult meg a mezőgazdaságban az eladósodási fo- _j lyamat, smira azelőtt is volt ugyan példa, — de csak fé's lázad leforgása alatt. Azt a folyamatot se bírtuk el, hegy birnásk tehát a mostanit. Az adókérdésekkel foglslkom, megállepitja, hogy 1926-ban az állami 6gyenesKdóbói 142 millió aranykorona folyt be, amiből a mezőgazdaság mintegy 78 milüót, vagyis 55 százalékot viselt. A*; elapadókhoz azonban még hozzájárul a eu- iyos forgalmisdó, községi, vármegyei, iskolai, ármectesitési stb. járulékok, amelyek, mint hslyiíerhek, főleg a mezőgazdasígi lakosság váüaira nehezednek. Megállapítható, hogy ma a járadékos hulyi terhek majdnem nyomasKtóbben súlyosodnak a mezőgazdaságra, mint az állami közteherviselés. Koós Mihály ny. államtitkár, ez Országé« Mezödasági Kimart igazgatója, tett ezuUn részletes jelentést a mezőgazdasági kamerák munkásságáról. ...... «.^яммвммм.д Ország—Világ A népszövetség ismét elhalasztotta a döntést a msg.ar-romén birtokpar- ben. Magyarország és Bománia között közvetlen tárgyalások indulnak meg. — A hercegprímás jaauárbau veszi át egyházmegyéje kormányzásét. — ▲ kormányzó rendre, fegyelemre és munkára buzditorta a névnapján előtte hódoló egyetemi ifjúságot. — Márciusra halasztották a vármegyei törvényjavaslat. parlamenti tárgyalását. Bethlen miniszterelnök Centben Chamberlain aagoi külügyminBzterrel tanácskozott. — A MÁV igazgatósága korlátozta a közalkalmazottak utazási ked vezményait. — József főherceg udvari vadászatán 8589 fácán és 1420 nyúl került terítékre. — Csütörtökön nyílik meg a budapesti nemzetközi ba- romfikiállitás. — Bothermere lord ezer dollárt adományozott a ntwyorki Kossuth szoborra. — Magyarországon 71,000 engedélyezett rádiókészülék vau. — A sajtó ellenzése miatt átdolgozták a szigora osztrák sajtótör- vénytervezetet. — Cdilléry Andráa lesz az Orvoseiövstsóg elnöke. — Seipel nem emoli az állami tisztviselők fizetését. — Még júniusig működik az OFB. — ííégyhónapi balga tás után életbelépett a fővárosi bor bélyrendelet. Ifj. Mnroícs hentes Gazdasági Bank mellett, Eötvös u. I. Felhívja a husfogyasztó közönség figyelmét, hogy üzletében a sertéshús kilóját 1'60—240 P-ig (osztályozott húsok) árusítja, a zsir kg.«ját 2'50. Saját gyárában készült, a legnagyobb igényeknek megfelelő különlegességei felvágottak kilóját 2 pengőtől 4 pengőig, tea füstölt szalonna, Jvirsli, parizeri martadéba, töltött láb, borjú rolát, sonka, kolnász, abált szalonna, tepertő, debrecen, kolbász, friss hurka, disznó sajt. Zsurokra teavacsorákra megrendelést pontosan esz» közöl és engedményt ad Viszontárusitók- nak árengedmény. Vidéki megrendeléseketis elfogad. Húsok füstölését bárkitől felelősség mellett elvállalja. El ————И Nyomtatványokat olcsó áron és ízléses kivitelben készít lapunk nyomdája. A hidasi rendőrség nagyarányú pénzhamisító nyomára jött rá, aise ivet igen ügyesnek mondható nyo« mosás után sikerült teljes egészében földfiriteai, a bűnjeleket lefoglalni és a tetteseket kázrekeriteni, akiket le is tartóztattak. Ая esetet előszűr az egyik biz trafik tulejdonosnfij* jelentette, aki bement a rendőrségre és elmondotta, hogy nelr egy harraiac év körüli polgárasszony jalent meg, aki különböző dohánynemtieket vásár.'le áh asszony a továbbiak során el mondott«, hogy a vásárló nó epv darab egypengőssel akart fizetni. Ő a pénzt gyanúsnak találta és aBonnal hamisítványra gondolt. Amig a trafikosaő a pénzdarabot gyanúsan víssgálgatva, kezei közt forgatt», a vásárló azt egyre fakó »odó idegességgel szemlélte, majd hkapta a trafiJeosnö keséből a pénzdarabot és az uccán futásnak eredt aa Öregsaölök felé. A rendőrségről a detektivesoport, élén Horváth Antal detektív csoport vezetővel azonnal autóba ült és azon üldözőbe vette ae asszonyt azon a környéken, amerre a bemondás szerint elfutott. Az asssonyt mag is találták az Alsőöregszölőkben levő lakásán, ahol azonnal vellatóra fogták a hamis pengős ügyében. Megállapították, hogy az asssonyt Lak Sdndorni Somogyi Eszternek hívják, 27 éves ét Lak Sándor földmunkás felesége. Az asszony »leinte semmit sem akart tudni a dolgokról, mindent tagadott és fezt állította, hogy semmiféle hamisításról sincsen tudomása. As Asszonynál azután egy árb hamis egypengőst találtak. Ekkor öregszőlőbeli lakásán házkutatást tartottak, amikor is ólom is cinköntvény darabokat találtak, rajtuk aa egy• pengős lenyomatéval. Ebból arra következtettek, hogy a hamis pénzt is Az asszony még mindig tagadott. Később azonban mrgtört és töredelmes vallomást tett. Beismerte, hogy a hamis egypengösöket férje a ál éves Lak Sándor a lakásukon gyártja. A nyomozó közegek most a mintát keresték és aa asszonyt efelől kezd ték faggatni. Az asszony erre kijelentette, hogy a minták nincsenek a lakásban, msrt azokat férje óvatosságból állandóan magánál tartja és azok most is nála vannak. Majd I előadta, hogy férje a hat kilométerre fekvő szőlők egyikében tartózkodik, ahol szőlőt k»p?.I A detektívek az asszonyai autóba ültek é« a felső szőlőkben rá is találtak Lak Sándorra. Ott a helyezi« nen rögtön átkutatták és zsebében j három darab hsmis egypen ■ göst találtok A zsebébe» ezenkívül cinköntvény darabokat is leltek. A hamisítvány modelljére vonatkozólag hosszas vallatás után azt mondotta, hogy őst összetörte és a ssölöben elásta. A helyet felásták és valóban összetört állapotban meg is találták a hamisítvány modelljét. Mindkettőjüket letartóztatták és bevitték a rendőrségre, ahol vallomásában a férj előedtn, hogy egy hónap óta hamisít egy pengősöket s most akarta forgalomba hozni, amiben a rendőrség meggátolta. Eddig 4 darab hamis pengőst már forgalomba hozott, amelynek j felkutatására változatlanul folyik a nyomozás. A modellre vonatkozóan Lak ast | állítja, hogy azt azért törte össze, mert rossz előérzete volt. A hamisítványhoz való anyagot állítása szerint a zsibvásáron vette. Társaik nem voltak. Lak Sándor előadta, hogy rossz j üzletnek bizonyult a hamisítás, mert minden pengőre körülbelül 30 fillér készkifedasa volt. A pénzhamisítást, mint mondotta orosz hadifogságban tanulta meg. Lak Sándort és feleségét letartóz- j tatták és átadják az ügyészségnek, j ebben a házban készítették. 1 Futó szőnyegek — Ebédlő függönyök | Lópokrócok — Paplanok Olcsóbb, mint bárhol! Asztalt erilök Schön Samu Nagyáruháza Halas és vidéke legnagyobb áruraktára Posztó — Selyem — Szövet lAgygarnifurák — Agyteritökj Csütörtök este teljes holdfogyatkozás volt Az égi tünemény az egész országban és Halason is látható volt Érdekes és r tka tünemény ejtette bámulatba azokat, akik csütörtök este fölnéztek a tiszta csil agfényes égboltra: teljes holdfogyatkozás volt. A ritka tünemény, mely csak néhány esztendős időközökben látható, közvetlen a sötétség beállta előtt jelent« kezett. Ezüstfehéren teljes korongjával tündöklött néhány percig a hold a keleti szemhatáron, aztán nagy köralaku árnyék esett a koreng bal felére. Az árnyék lassan, csak minden negyedórában megfigyelhető tempóban mindnagyobb felületeket sötétített el. 5 óra 55 perckor már teljes volt a sötétség: az árnyék teljesen elfödte a holdat, melynek sugarai csak halványan jelezték a kontúrokat. Hat óra után lassan jobbra húzódott az árnyék és a hold bal felének tükre ismét feltűnt vékony sarló formájában A sarló mindinkább megnagyobbodott és 8 ó 18 perckor ismét eredeti nagyságban ragyogott a hold az égbolt z nitjén. A fogyatkozás Középurópában és a Balkánon érte el kulminációját, az árnyék nemcsak súrolta, hanem teljesen befödte a holdfelületet. A hold éppen fejlődése legutolsó fázisában volt, az égboltot semmi felhő nem fedte, úgyhogy a fogyatkozást min« den zavaró körülmény nélkül megfigyelhették az egész országba« és Halason is. A holdfogyatkozás úgy keletkezik, hogy a föld este éppen a nap és a hold közötti legrövidebb ut vonalába kerül, miáltal a föld nem engedi keresztül a napról a holdra vetődő fénysugarakat és árnyképet rajzol a hold felületére. Mivel a hold a naphoz való távolságához mérten igen közel van a földhöz, az árnyék ritka éles és épp ezért voltak oly könnyen megfigyelhetők a fogyat* kozás egyes fázisai. — A vármegyei főorves Kiskőrösön. Folyó hó 18 áo vármegye főorvosa dr. Demtsa Pál hivatalos kiszállásban volt Kiskőrösön, hegy fölülvizsgálja dr. Staud Lajos orvos kórházi engedélyezési kárzénys adatait. Es megvizsgálta a helybeli két gyógyszertárát, ahol mindent rendben talált U —и ■ Menyasszonyi s@r isisigyiM, vásznak, kanavász, barchet Hand kasán, lórii és nüi ruhakalmék legolcsóbban Cznntersteln Vilmosnál «zemhétók be, Pástival etemben E ■■Mim Mák, méz. dió, mogyoró, aszalt szilva van a HANGYA minden üzletében kar 1 в J ver h Kos: Az ös cikkek vött, d о les Vételkí tessék Kará előtt leszállt Féri átn és i kaki fiú 68 bátok, lén Imii fékeié nekber nagy V nűi ka! a legel vitelig, OlGSÖ beszen Hits Hon bérz rí a váró zal sz< Vaeárn II mei tin príi a 48-. melyre az if just meghív tánctan este 8 éjfél ut Belépő* bölgyki fizetne! kola 1 kezdőd lehet b és <