Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1927 (27. évfolyam, 1-105. szám)

1927-12-07 / 98. szám

Inyi p к F Iru­m . 20 jházati sző» férfi k й Ott nélkül :inteni! /iit ak ka­at szi- jyök és ákban tok ibb ki­civül k P létében, zsanáz­L member 33Z a a kola Ija őrben Hőket és íztelettel INOZEL Kezdete зг, vége órakor. 20 fill. 5öfillért tónciS- hétfőn ratkozni kedden tökön. december 7 Kiskunhalas Helyi Értesítője 5 Nem találtak mádat a tanyai kisvasúinak Öttömösls való meghosszabbítására A vonal kiépítése 330 000 pengőbe kerülne Öttömös községnek régi kívánsága volna, hogy a tanyai kisvasutat Öttömösig hosszabbítsák meg. Ezt most a község újból kérel­mezte is és a vasútnak tizenkét kilométerrel való meghosszabbítását javasolta. A vasút a kérelem folytán költség» vetést készített. Ebből a költségve­tésből megállapítást nyert, hogy a meghosszabbítási munkálat 330.000 pengőbe kerülneI Szeged városa pedig ennek a be­fektetésnek a kockáztatására nem vállalkozhatik. Az öttöm ^siek felajánlották, hogy az ingyen területen kívül egy esz» tendei egész állami adójukat hajlan» dók a célra átengedni. Az ügy ilyen stádiumban a városi tanács elé került, ahol Fodor Jenő h. polgármester előadta, hogy Öttö» mős egész évi állami adója összesen 11.000 pengő. így tehát ismét nincs mód arra, hogy a kérést teljesítsék. Ifj. IliriíGi hentes Gazdasági Bank mellett, Eötvös u. I. Felhívja a husfogyasztó közönség figyelmét, hogy üzletében a sertéshús kilóját 1 60—240 P-ig (osztályozott húsok) árusítja, a zsír kg.*ját 2'50. Saját gyárában készült, a leg­nagyobb igényeknek megfelelő különlege- sségü felvágottak kilóját 2 pengőtől 4 pen­gőig, tea füstölt szalonna, {virsli, parizeri martadella, töltött láb, borjú rolát, sonka, kolnász, abált szalonna, tepertő, debrecen, kolbász, friss hurka, disznó sajt. Zsurokra teavacsorákra megrendelést pontosan esz* közöl és engedményt ad. Viszontárusitók- nak árengedmény. Vidéki megrendeléseketis elfogad. Húsok füstölését bárkitől fele­lősség mellett elvállalja. inorajot iMMtttt uffitlo- isa w esztendei) toszffl Súlyosan megkárosítottak két halasi céget — A tetteseket letartóztatták — A kár nagyrésze megtérül Az egész várost élénken érdeklő nagyszabású betöréses lopások ügyé­ben indított nyomozást a halasi rendőrség. A nyomo?ás során igen nagyértékü lopásokat állapítottak meg és a tetteseket, akik a cselek» ményeket beismerték — letartóz­tatták. Az egyik följelentést a Schneider» cég nevében tette, annak egyik bel­tagja ismeretlen tettes ellen, hogy hosszú idő óta lopkodja őket. Rengeteg baromfi, liba, fácán, gépalkatrészek és egyéb értékes holmik tűnnek el. A cég egyidejűleg pontosan elké­szített jegyzéket is terjesztett be a rendőrséghez, amelyben pontról» pontra felsorolta a hiányzó dolgokat és azoknak összegét kétezer pengőben állapU tóttá meg. A cég ezenkívül még elveszett egyéb dolgokról is jelentést tett, amelyeket ! azonban nem lehet megállapítani, hogy ki lopta el. A betörések második része A rendőrség előtt ezenkívül fel­jelentést tett a Szekulesz Hermann cég is, amelynek állítása szerint 1926 januárja óta 1927 szeptem» béréig fosztogatták a raktárját és onnan gabonát, tollat, fűszerárut és egyéb érté» keket vittek el. A Szekulesz cég ugyancsak bejelen» tette kárát ezerötszáz pengő értékben. A nyomozás A rendőrség a följelentések nyo» mán párhuzamos nyomozást inditott és több napig tartó kutatás után megállapította, hogy a Schneider cégnél a betöréses lopásokat Horváth István követte el, aki a cégnél alkalmazás» ban volt. A betöréseket ellopott kulcscsal kö­vette el és az árut, legalább is an= nak nagyrészét azonnal értékesítette is. A Szekulesz cégnél a lopásokat ifj. 7 óth B. Károly kö vette el csaknem egy egész éven keresztül. A tettesek a vizsgálat során beismer­ték az elkövetett bűncselekménye­ket. A tetteseket a rendőrség le» tartóztatta. A rendőrségi nyomozás során megállapították, hogy ifj Tóth B. Károlynak a egyik halasi banknál egy 482 P 44 füléről szóló betétkönyve is van, amelyről az illető tagadja, hogy a lopott holmiból szerzett összeg volna. A rendőrség ezenkívül megállapi» tóttá azok neveit is, akit a lopott holmiból vásároltak és ellenük orgazdaság címén inditoU tak eljárást. A kár nagyrésze megtérült. Rövidesen elkészül a bugaczi vasút December első felében elkezdik a vasút felépítményének munkálatait A bugaci vasút földmunkái rohamos léptekkel közelednek s befejezés felé. A földmunkákat nagyban hátráltatta ugyan az eltávolítóit vállalkosó által végzett íendetien íólmuuka, de azóta a város házikezeíésében dolgozó föld­munkásai behozták a késést s ma már ott tartanak, hogy két héten belül a felépít­mény munkájához is hozzá lebet fogni. A töltéshez szükséges kavics, vala» mint a sínek már régóta készenlétben vannak s a napokban megérkezett a húszezer darab talpfa is, ami a vasút felépítményének első szakaszához szükséges. A felépítmény munkálataihoz előre­láthatólag f. hó 12 éa, héttőn látnak hozzá, mégpedig olyképen, hogy tulajdouképen már akkor üzembe helyezik a bugaci vasutat. Amint az első síneket lerakják, rög­tön ráállitják a mozdonyt s a vasút­vonal további kiépítéséhez szükséges kavies, talpfa és sinanyagot már maga a kisvasút fogja mindig tovább é3 tovább szállítani. И «—нашим .........———1—>4 — Itt az alkalom! Női és férfi Gyer­mek Strapa 1 cipők cipők cipők 1 ! Szőrcsizmák, bakkancsok , legolcsóbb árakban i JEQEfrfféle üzletben I ^мянатшнивяишоняняшввка e I i Kiskunhalason I I i i I legolcsóbb bevásárlási forrás 8 I I I a ! I HANGYA! i

Next

/
Thumbnails
Contents