Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1927 (27. évfolyam, 1-105. szám)

1927-06-04 / 45. szám

2 Kiskunhalas Helyi Ertesitője junius 4 Mezőgazdasági gépeket, traktoro­kat, autókat gyorsan és pontosan javít Halasi Villamossági Rt. gépműhelye Gabonaplac*tér 2 ez. Telefonszám 38 A Gazdasági Egyesület Pünkösd elsőnapi lóversenye A Gazdasági Egyesület buzgón és szorgalmasan munkálkodik váro­sunk gazdasági viszonyainak, gaz= dasági intézményeinek fejlesztése érdekében. Ebben a szélesterjedelmü, nagy programmban szerepel a ló- tenyésztés elórevitele is. A Gazdasági Egyesület a lőver» senyékkel gazdálkodóink figyelmét reá akarja vonni e jelentős, fontos kérdésre és hozzá akar járulni ahhoz, hogy e tekintetben is fejlődjön, előrehaladjon városunk gazdasági kultúrája. A pünkösdi lóversenyt hatalmas érdeklődés előzi meg A város egész gazdatársadalma, de egyéb rétegei is fokozott figyelemmel tekintenek a lóverseny elé. Az előkészületek lázasan folynak és a rendezőség óhaja az, hogy a verseny egy kellemes és fefejthe- tetetlen délutánt szerezzen a megje» lenteknek. Amint már megírtuk, a versenyen egy futó ló lesz kisor- solva.-^még pedig az, amelyik a III. futamban elsőnek befut. Sorsjegyek kaphatók a Gazdasági Egyesület titkáránál. Fogadó iroda is lesz felállítva, ahol a közönség bármely futamban előre lefogadhatja a benevezett lo­vakat. Eddig 16 benevezés történt. A verseny tartama alatt a tűzoltó- zenekar játszik. Mozi felvétel is lesz a versenyről, A rendezőség fáradhatatlanul mü= ködik azon, hogy a pünközdi lóver­seny minden tekintetben kivívhassa a legnagyobb elismerést is. A pénzügyminiszter szerint szó sem lehet a hadiköicsönök általános valorizálásáról A képviselőhöz csütörtöki ülésén Búd János pénzügyminiszter nyilat- kozott a hadikölcsön valorizáció kér­déséről. A pénzügyminiszter szerint az a halyes, ha az állam feleslegekkel dolgozik. Ezen a téren azonban nagy óvatosságra van szükség, mert hiszen nem bizonyos, hogy ezek a fölöslegek állandóaknak fognak bizo­nyulni. Helytelen az a felfogás is, amely szerint inkább deficites legyen a költségvetés, semhogy a magángaz­daságok válságba kerüljenek. Ezt csak az mondhatja, aki nem merült bele a gazdasági helyzet tanulmá­nyozásába. Az áliamgazdaság és a magángazdaság csak parallel halad­hatnak. Ez az ország több inflációt el nem bir, az inflációt örökre el kell temetni. Nem lehet hivatkozni itt a nem­zet becsületére ebben a kérdésben, mert ennek az összetört nemzetnek csak egy becsületbeli kötelessége van : élni. Kijelentem tehát, hogy a kormány a hadikölcsönvalorizáció kér­désében megmarad azon az állás­ponton, amelyet eddig vallott Ma nem tudunk valorizálni, mert ав állam helyzete ezt nem engedi meg, ellenben segítségére jövünk majd azoknak, akik összeroppanták. Ebben több szociális érzés van, mint a valorizáció propagálásában. Pesti krónika A kultuszminiszter az elmúlt évben polgári fiúiskolát létesített városunk­ban, amelynek első osztálya már meg is kezdte működését. Az iskola egyelőre a központi isko­lában talált elhelyezést. A pestvármegyei kir. tanfelügyelő- ség ez ügyben átíratott intézett a városhoz, amelyben közölte, hogy az állam Hrlason polgári fiúiskolát akar építeni és ehhes a várostól telket, valamint anyagi ho»4járu!á3t kér. A városi tanács foglalkozott a lei­rattal és azt javasolta a közgyűlésnek, hogy a felépítendő polgári iskola céljaira a város 1000 n. öles telket adjon a Vásártéren és ax építkezéshez 400 millióval járuljon hozzá. A Ref. Önképző Kör építésére 9 pályamű érkezett A Kör 3 munkát részesített jutalomban A Kiskunhalasi Református önképző Kör választmánya as Onképső Kör ismeretes bázépitési akciója kapcsán az építendő székház épületre pályá­zatot hirdetett. A pályázati határidő május hó 35 én járt le, várakozáson felüli, igen szép eredménnyel. Beérkezett 9 pályamű, melyeknek tekintélyes része alaposan kidolgozott művészi munka. Az Öaképzö Kör választmánya folyó hó 2-án döntött a pályázati dij hova- itélése fölött Dobó Kálmán városi műszaki tanácsnok, Stepanek Ernő gimnáziumi rajztanár felkért szak­értők s a választmány tagjai sorából kilelőlt 5 tagból álló bizottság meg­hallgatása után. Bár esak egy dij volt kitűzve, a pályázaton nyertes legkiválóbb pályamű díjazására, a választmány anyagi ere­jéhez mérten csekély összeggel ugyan, de méltányolni kívánta azt a nagy érdeklődést, alapos és művészi mun­kát, melynek a pályázók munkájukkal tanujelét adták s még két pályadijat adott ki. Ezzel is kifejezést kívánt adni elismerésének. Egyébként is a pályázaton nyertes pályaművek mű­vészi s építészeti tekintetből nagyon közel esnek egymáshoz. A pályázaton a I. dijat a „Földo­bott kő“ jeligés pályamű, a 11. dijat Sztankó János, 8 harmadikat Sch&biik István építőművészek pályaterveinek Ítélték. A Kör az I. dijat 100 pengővel jutalmazta. Az építési terv elfogadása uán rövidesen megindul a Kör uj ottho­nának felépítése. Rablóvilág az elszakított Bicskában A megszállott területeken a közbiz­tonság a lehető legrosszabb. Napi­renden vannak a gyilkosságok, iabiá- sós és a tettesek a legtöbb esetben büntetlenül végzik bűnös cselekede­teiket. Az elmúlt héten Zombort egy vak­merő rablóbanda véres bűncselek­ményei tartották izgalomban. Szombaton éjjel hat felfegyvérzett ember betört Mérő Ignác téglagyáros telepére. Feltörték az iroda ajtóit és az őtmázeás pánzssekrónyt a téglagyár kocsiján a város határába vitték, ott fölfeszitették, tartalmát, négyezer di» nárt elrabolták. Vasárnap éjszaka Breiner Károly kereskedőhöz tört be egy négy-öt tagból álló társaság. Az uccai ablakot benyomták és behatoltak a lakásba. Két szobában feltörték a szekrényeket, pénzt azonban nem találtak. Ekkor bementek abba a szobába, ahol Brei­ner Károly feleségével és két gyer­mekével aludt. A zajra Breiner feléb­redt, mire az egyik rabló kirántotta az ágyból, a földre teperte és fojto- I gatni kezdte, majd baltával és íurkós- i bottal több ütést mért Breiner fejére. I Ezalatt az asszonyt a többiek arra jj kényszeritették, hogy ékszereit adja 1 oda. A rémült asszony átadta fűibe- I valóit, jeggyürűjót és arany karpere­céit. A rablók ezután pénzt követeltek az asszonytól, de mivel ellenszegült, őt is baltával agyba-főbe verték. j A rablók ezután a 12 éves Breiner Imrét forgópisztollyal arra kényszeri- « tették, mutassa meg, hol tartja apja a 1 pénzt. A fin a szomszéd szoba iró- I asztalának egyik fiókjára mutatott, amelyet a rablók feltörtek és onnan 5000 dinárt vettek ki, Ezután répa- rancsoltak a fiúra, hogy ne merjen szólni és az ablakon át elmenekültek. A megrémült fiú esak félóra múlva merte íellármízni a szomszédokat. Ezalatt a vakmerő betörők a temető mellett levő Bosnyák féle kocsmához mentek és itt is az ablakon át törtek be. Az 58 éves Bosnyák István kocsmárost és feleségét fejszével fejbe­vágták, azután a lakást kirabolták. A szobában körülbelül 1200 dinár készpénzt találtak. A házaspárt haj­nalban vérbefagyva találták meg. Csak megbízható minőségeket ajánlok! Fűnkűsdi vásár! 1 olcsó hét május 30-tól junius 7-ig! Gyukit8 nyúlszőr kalap . 21*—P Puplin ing 2 gallérral . 5*40 P Hibátlan női selyem harisnya.................1'50P Női divatcipő szürke és drapp színben . . . 22*—P Selyem szatin és mosó crepe nyakkendők ezen» zációs választékban . —*90 P Női divat keztyü kézelővel 2*50 P Azonkívül az összes divatcikkeim leszállított alkalmi árakon! DIVAT­___ ÁRUHÁZ Kiskunhalas, Ssilády Áron-u. 5. (a ref. templommal szemben) KON BENŐ Tekintse meg alkalmi kirakatomat I A főváros szélhámosai Páratlanul érdekes és nem min* dennapi szélhámosságnak esett áldo­zatául két előkelő származása öreg kis­asszony. A múlt hónapban a Váci­utcában, sétájuk közben megismerked* tek egy elegáns fiatalemberrel, aki dr. Németh János banktisztviselőnek adta ki magát. A kellemes modorú fiatal­ember igen megtetszett az öreg kis» asszonyoknak és rövid idő alatt a leg jobb barátság fejlődött ki közöttük. Feljárt hozxájuk ebédre, vacsorára, s csaknem mindennapi vendége volt a háznak. Az egyik ilyen látogatásánál szóvá tette a fiatalember a két kisasszony­nak azt, hogy nem volna-e kedvük férjhez menni? a kérdezettek öröm­mel fogadták az ajánlatot és élénken érdeklődtek a továbbiak felől. A furfangos szélhámos elmondotta, hogy van két jő barátja, egy bank- igazgató és gyáros, akik ugyenis nő­sülni akarnak, tehát majd ajánlani fogja Őket barátjainak. — De előbb — úgymond — szük­ségem van egy kis reprezentációs költségekre. A két öreg kisasszony készséggel bocsátotta a fiatalember részére a kívánt pénzösszeget. Teltek-múltak a napok a reprezen­tációs költségek újra meg újra meg­ismétlődtek, de a vőlegényjelölteknek hire hamva sem volt. Türelmetlenkedni kezdtek és most már komoly hangon felszólították a fiatalembert arra, hogy mutassa be barátjait. A sok fenyege­tés végtére aztán egyik nap meg is jejent az elegáns Váci-utcai lakásban a fiatalember két öreg ur társaságában. Dr. Nikola Jenő gyáros és Wilheim Flórián bankigazgató — mutatta be barátjait. A két hölgy szívélyesen fogadta az előkelő pozíciójú urakat és csak­hamar kellemes diskurzus fejlődött ki közöttük. A társalgás közben az egyik hölgynek úgy tűnt fel, mintha a bankigazgató urat már látta volna valahol. Most már jobban szemügyre vette és határozottan felismerte benne azt a közszolgát, aki nem régiben valami kis ügyét intézte el. Felfede­zését közölni akarta nővérével és azért egy-kót percnyi türelmet kért az uraktól. A furfangos szélhámos, agy látszik megneszelle, hogy leleplezik és még idejekorán kiosont a lakásból. Mikor a két hölgy visszatért, már a fiatalembernek csak hűlt helyét találták. Elenben ótt maradt a két előkelő ur, akik a harcias fenyegetések hal­latára bevallották, hogy jelenleg állás és kereset nélkül vannak. A „báró* ur bérelte fel őket ennek a szerepnek az eljátszására és fejenként 100 pengő jutalmat Ígért nekik a siker esetére. Mivel már hónapok óla nem kerestek, örömmel kaptak a kedvező alkalmon, amiért mindössze idáig csak 10 pengő honoráriumot kaptak. A vónkisasszonyok dúltak, fúltak mérgükben ée most már bosszuszom- jnkat a két megrémült emberen akar­ták kitölteni. A rászedett emberek végtére is addig könyörögtek, amíg megbocsátott nekik a két öreg kisasz- szony. Ellenben megfogadták, hogy többe nem akarnak férjhezmenni, mert mind gazemberek a férfiak. Bűnvádi feljelentést viszont nem mer­nek tenni, mert kitudódna inkognitó- juk és nem szeretnék, ha az ó ese­tükön nevetne mindenki Budapesten. Pontosan, gyorsan, finoman darál a Halasi Villamossági Rt. daráié malma Gabonapiae-tér 8 is ki feli vásá Г E « Szöi sár rés Hite nek Dijti i s taka inda zik ségl 2 Nap felvü téli gyet zerv ki gyei küií és esők na sző alko Pezf Vai órái) Polgári fiúiskolát építenek Halason A város 1000 n. öles telket ad a vásártéren — és 400 millióval járul hozzá az építkezéshez A közgyűlés a tanács javaslatát magáévá tette, mely szerint a város 1 az uj polgári fiúiskolának 1000 n. öles telket ad a Vásártéren és az építkezéshez kOO millióval hozzá járul. Az uj iskola építése valószínűleg még ez évben kezdetét veszi. Ezzel kapcsolatban a polgármester bejelentette, hogy a polgári iskola létesítésével egyidejűleg felsőbb mezőgazdasági iskolát is lehetne városunkban létesíteni — és 6 annak idején mindent meg fog tenni, hogy a felső mezőgazdassgi iskola Halason állíttassák fel.

Next

/
Thumbnails
Contents