Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1926 (26. évfolyam, 1-104. szám)
1926-02-06 / 11. szám
február 6 Kiskunhalas Helyi Értesitője 3 HÍREK A nemzetközi embervédelmi kiállítás A magyar élet minden szerve élénk részt vess a nemzetközi embervédelmi kiállítás előkészítő munkálataiban. As utolsó évtizedekben nem vult esemény, amely a magyar hivatalos és társadalmi köröket, intézményeket és intézeteket oly egyetemlegesen állította volna céljának szolgálatába, mint a kiállítás ügye. A kiállítás bemutatja minden vonatkozásában és minden részletkérdésében az egészségügy egész területét. A néző elé tárja az emberi életnek a fogantatástól egészen a halálig bekövetkező minden mozzanatát. Az orvosi tudomány minden eszközét felsorakoztatja a kiállítás és ismerteti az ezen téren elért vívmányokat, de egyúttal rámutat azokra a hiányokra is, amelyek pótlásra várnak. Ugyanilyen alapossággal mutatja be a kiállítás a nevelés oktatás ügyét is. Est az ágát a kiállításnak a Magyar Gyógypedagóiai Társaság ismerteti. Egyik különösen nagyérdekü része lesz a kiállításnak a m. kir. Aliam- rendőrség bűnügyi múzeumának a bemutatása. A magyar Humánus intézmények a soeiális munka bemutatására egyesültek. A Magyar Vörös Kereszt, a Gyermekvédő Liga, Stefánia Szövetség, a patronageok, a javító intésetek stb. stb. általános figyelmet érdeklő anyaggal vonulnak fel a kiállításon. A kiállítás nemzetközi. Ezt a jellegét biztosítja már a világhírű dresdai „Der Mensch“ muzeum részvétele is. A muzeum anyaga a magyar közönség előtt még ismeretlen. a kiállítást nagyszabású zenei ünnepségek előzik meg. Az Opera, Nemzeti Színházban 3—8 diszelő adás, a Zeneművészeti Főiskolán pedig 8 művészi seneünnep less. A kiállítás tartama alatt a kiállítás úgynevezett szórakozó parkjában esténként a filharmonikus zenekarok, az egyesített cigányzenekarok koncerteznek és szórakoztatják majd a közönséget. Ez a park egyébként is látványossága lesz a Székesfővárosnak, amelyet úgy készitenek elő, hogy a legkényesebb igényeket is kielégítse. Mindezt összegezve felhívjuk a vidék nagyközönségének figyelmét a nemzetközi embervédelmi kiállításra és ezt abban a tudatban tesszük, hogy hazafias kötelességet teljesítünk, hiszen a háború és a forradalmak által megviselt hazánk újjáépítését célzó munkában egyesülnie kell mindenkinek I *••• — Az előfizetések szives megújítására kérjük fel helybeli és vidéki előfizetőinket. — Változékony idő, sok esővei. A Meteorológiai Intézet jelentése szerint változékony idő, sok helyütt eeővel és lényegtelen höváltozással várható. — A MANSz a lisztgyüjtést az árvizkárosultak részére folytatja. Felkéri a város lelkes, megértő közönségét, hogy mindenki adjon csak egy kenyérhez való lisztet s azt 8 nap alatt juttassa el dr. Boliesek Lajosné vagy özv. Pázsit Józsefné lakására, ahol azt összegyűjtik, да alsóvárosiak a lisztadományokat Horváth Etelkához küldjék. — Táncmulatság. A Polgári Olvasókör táncestélyét holnap, szombaton este tartja meg. A táncestély 8 órakor kezdődik. — A ref. egyház skót vendége. Beveridge William, a budapesti skót misszió lelkésze, akinek múlt évi itteni szereplésére még sokan hálásan emlékeznek, szombaton ismét városunkba érkezik. Szombaton délután résztvesz a Leánykörnek tiszteletére rendezendő teáján, 7-én, azaz vasárnap a délelőtti istentiszteleten prédikál, délután 5 órakor pedig vetitettképes előadást tart a gimn. tornatermében erről a tárgyról: „Egy skót költő és a gyakorlati vallás.“ A tornaterem fütve van, Belépti dij nincs. Az angol nyelvű előadások magyarra tolmácsoltatnak. — lemeretterjertő előadás lesz ma, szombaton d. u. 5 órakor a városi közgyűlési teremben, mely alkalommal dr. Gulyás Pál gimn tanár fog előadást tartani az 1526-iki mohácsi veszedelemről. Utanna Schiffert György gimn. tanuló bemu tatja Kisfaludy Károly „Mohács* c. szép költeményét. Minden érdeklődőt szívesen hiv a vezetőség. — A vagyonváltsági búza februári ára. A hivatalos lap a pénzügyőri niszter rendeletét közli, amely szerint a mezőgazdasági ingatlanok vagyon- váltsága fejében fizetendő búza ára 1926 február hónapra métermázsánként 350000 koronát tesz ki. — A jövő évi országos iparos kongresszus. A szombathelyi iparosság körében mozgalom indult meg, hogy ai 1936. évi országos iparos kongresszust Szombathelyen tartsák meg, annál is inkább, mert ezzel a jövő évi vasmegyei iparkiáilitás felé fordulna az ország figyelme is. — A bácsalmási vásár. Február hó 8-án, hétfőn, országos állat és kirakó vásárt tartanak Bácsalmáson. — A városházáról. Az 1926 évre szóló közmunka kivetési lajstromok elkészültek, f. hó 14-ig közszemlére tétettek ki a városi adóhivatalnál. — Akinek még az ükanyja is életben van Kiss Mihály tataházai lakos portájára kopogtatott be január 26-án a gólya. Az újszülött azt a nevezetességet hozta magával a világra, hogy a 18 esztendős újdonsült ma mája mellett, anyai ágon a 39 éves nagymama, a 60 éves dédanya és a 87 esztendős ükanya köszöntötték a szép életfáju család legfrisebb hajtását. — A gazdasági tanfolyam hallgatóinak tudomására adja a Gazdasági Egyesület, hogy az előadások szerda kivételével 2 órakor kezdődnek, egyébként az órarend változatlan. — Nemesitett vetőmagvak kedvezményes áru beszerzése. A mezőgaz dasági Kamara utján a Gazdasági Egyesületnél nemesitett kedvezményes áru vetőmagvakra lehet elője gyezni. Tekintettel az idő előrehaladottságára előjegyzést csak 10 ig, szerdáig lehet eszközölni. — Borivók öröme, sörözők szomorúsága. A bortermelők régi követelése, hogy a sör adóját emelje fel a kincstár. A pénzügyminiszter méltányolta ezt a kívánságot és a sör jelenleg érvényben levő hektóliter- fokonkénti hétezer koronás adótételét tizezer koronára emelte fel. — A jánoshalmai jegyzőválasztás. Jánoshalmán az elmúlt napokban a vezető-jegyzői állást Iványi Dániel jánoshalmai jegyzővel töltötték be. A választást megfeiebbezték, mivel a főszolgabíró a jegysőválasxtó közgyűlésen a névszerinti szavazást a képviselők kérésére nem rendelte el, hanem Iváuyit jelentette ki megválasztott jegyzőnek. A jegyzőválasztás ügye a legutóbbi jánoshalmai közgyűlésen szóba került,amikor napirend elótt Édes János képviselő kért ezót és visszaemlékezve az egy héttel ezelőtt lefolyt jegyző választásra, deklarációt olvasott fel névszerinti szavazást kérő képviselőtársai nevében: — ügy a magam, mint a velem érző képviselőtársaim nevében kijelentem — mondotta, — hogy az ügyek további tárgyalásában esupán csak azért veszünk részt, mert meg vagyunk győződve arról, hogy a felettes hatóság a rajtunk esett sérelemért elégtételt fog adni. Édes Jánost megéljenezte a pártja, majd megkezdődött a közgyűlés. — Újra kót tanyai csoport alakult. Az a szervezkedés, amit a Gazdasági Egyesület a múlt év végén megindított újabb eredményt mutat fel. Január hó 21ón a füzesi gazdaközönség határozta el, hogy megalakítja a maga tanyai csoportját. A szép számmal összegyűlt gazdák kimondták a megalakulást s a tiszti kar működését már megkezdte. Elnök Keresztúri Benő, alelnökök Rékasi Mór és Zseni Lajos, pénztáros MucsL Benő, titkár és könyvtáros Szabó Antal tanító és 12 választmányi tag. Összes tagok száma 40. — Január 24 én Tajón több mint 100 érdeklődő jelenlétében történt meg a megalakulás, melynek előkészítését Fülöp Lajos fáradhatatlan buzgalommal végezte A tisztikar a következő gazdákból aiakult. Elnök Fülöp Lajos, alelnök Borbényi Imre, pénztáros Fülöp Antal, ellenőr Kiss He gyes Ferenc, titkár özv. Szüts Jó- zsefné tanítónő, jegyző Babenyecz Dénes. II. jegyző Nagy Béla, könyvtáros Cserkó Lajos, 10 választmányi rendes tag és 4 póttag. Összes tagok száma meghaladja a 80 at. — Ugyanilyen szervezkedés van folyamatban: Pirtón, Bodogláron, Bogár- zón és Fehértón. Színház Piotér Dezső, a debreceni színház volt tagja városunkban tartotta meg 30 éves színészi jubileumát. Szerdán este ebből az alkalomból saját darabját a Szerelem vadvirága c. daljátékot adták elő. A színházat nagyszámú közönség töltötte meg, ameiy Pintér Dezsőt melegen ünnepelte. Csütörtökön Lili bárónő (Pesthy László jutalomjátéka), pénteken Három a tánc (Gáspár Amália jutalomjátéka) került színre. Holnap, szombaton a társulat a Cigánybárót adja elő. A társulat egyik legtehetségesebb tagjának, Badó Lászlónak lesz víz a jutalomjátéka. Vasárnap utolsó előadásként Gyere be rózsám e. táncos operett megy, amikor is a hathetes sziniszezon befejeződik. Meghívó. A „Bogárzó-pusztai Gazdakör“ f. hó 21 én, vasárnap délután 3 órakor a bogárzói iskolában alakuló gyűlést tart, melyre az érdekeltek ezennel tisztelettel meghivatnak. — Tárgy- sorozat : 1) A Gazdakör megalakulása. 2) Alapszabályok elfogadása. 3) Tisztikar megválasztása. 4) Költségvetés előterjesztése. 5) Esetleges indítványok. Halasi Gazdasági Gőzmalom tudatja a nagyérdemű közönséggel, hogy g a b о fiát mindenfajta lisztre azonnal cserél, árpát és tengerit darál Közgazdaság Budapest, febr. 5. Az idei gabona budapesti hivatalos ára: tiszavidéki 76 kilós búza 405 — 407, fehérmegyei 897-400, гои 385—240, takarmányárpa 240—250, tengeri 180—185 korona kilónként. Állatpiac: Prima sertés 17500 K. közép 16500, könnyű 14—15000 K. Ökör I rendű 11000-13000, közép 9000 11000 gyenge 6000-8500 bika jobb min. 10—13000, gyenge 7500 —10000, tehén jobb min. 10—12500, gyenge 6000—9500 K. A város hivatalos hirdetményei Tudomására hozza a hatóság az érdekelteknek, hogy 1926 évi január hó 1-től kezdve nyitott félserpenyfs mérlegek, csak mint háztartási mérlegek hozhatók forgalomba, a forgalomba hozók kőtelesek a már meglevő hitelesítési vagy átmeneti bélyegeket forgalomba hozatal előtt megsemmisíteni. A már használatban levő nyitott félserpenyös mérlegek eddigi tulajdonosaiknál közforgalomban csak 1930 évi január hó 1 ig használhatók a rendeletben előirt igazolványokkal. Tudomására adja a hatóság az érdekelteknek, hogy a gabonanemüek minőségi súlyának megállapítására szolgáló első és másodrendű készülékek csakis az 50739/1925 К, M. sz. rendeletben megállapított feltételek mellett hitelesíthetők és tarthatók közforgalomban. A mérőeszközök 4 évenként, a hozzájuk tartozó sulyok pedig 2,„évenként időszakos hitelesítés alá esnek, A rendelet iránt érdeklődök a közigazgatasi rendőri büntető bírói hivatalban nyerhetnek felvilágosítást. A V. tanács 100 métermázsa első rendű mák. jegyű portlandcement szállítására árlejtést hirdet. A cement nem egyszerre, hanem a szükséghez mérten kisebb nagyobb mennyiségekben lenne f. évi junius hó 30 ig leszállítandó. Bővebb felvilágosítással a V. mérnöki hivatal szolgál. t Címre ügyeljünk! Építkezéshez szükséges anyagok, deszka, léc, faragott és fűrészelt fa, cserép, tégla, bognáráruk, tüzelőanyag : tűzifa, szén, koksz. Kovács-szén a legelőnyösebb feltételek mellett, a legolcsóbb napi áron WILHEIM FERENC oki. mérnök fatelepen a Szövetseg-téren, vásártéri kereszttel szemben Arany János g. sarok (Király ty.-liz) A kiskunhalasi Lábbeli- készítők Szövetkezeténél női félcipők 150.000 K, magas- szárú női cipők pedig 180.000 К-ás árban kaphatók. Ugyanott 1 drb villamosóra, 8 drb világitó test kellő vezetékkel eladó