Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1926 (26. évfolyam, 1-104. szám)

1926-08-11 / 64. szám

augusztus 11 Kiskunhalas Helyi Értesítője 3 Elraboltak ti év elölt egy majsai kisleányt — ki most került vissza szüleihez Tizenegy év előtt történt Kiskun- majsán. Fazekas Juliska 7 éves kis­leány reggel elment az iskolába, — és szülei hiába várták vissza, — f nyomtalanul eltűnt. A kétségbeesett I szülők mindent elkövettek, hogy gyer­mekük eltűnésének nyomára jöjjenek, — de fáradozásaikat teljes sikertelen­ség kísérte. Most 11 év elteltével megoldódott a rejtély. A leányt megtalálták Fe­kete Illésné, felsőferencszállási lakos­nál. Feketéné nem akarta visszaadni a leányt szüleinek, úgy hogy erőszak- . kai és hatósági közbelépéssel kellett onnan elvinni. A csendőrség a nyomozást meg­indította a leányrablás ügyében és az , eddigiekből nyilvánvaló, hogy Faze­kas Juliskát 11 évvel ezelőtt Feketéné valami módon elrabolta és tanyáján tartotta. i­mü i e t a за, tel ctá­ké­és va­ée yen tru­i. á. sát. nu S! esi­:ön­ete­zbój к őfös ktá­ÍS le­írt­árak >lgá­jtom iség Jó­ogást sei iáru i Kecskeméten pénteken volt az első hétköznapi vásár Pénteken zajlott le Kecskeméten az első hétköznapi vásár nagy élénk« ség mellett. A forgalom erősen túl­haladta a legutóbbi vásárt. Az állatvásáron nagy felhajtás volt, meglehetősen magas árak mellett, — azonban mégis sok állat cserélt gazdát. Felhajtottak 6463 drb. állatot és eb­ből eladatott 2699 drb. Az eladott állatok értéke kb. 5 és fél miliiárd korona volt. Hadsereg a sáskahad ellen Borzalmas csapás érte most az orosz földmivelő népet. A hatalmas területű termőföldeken megjelentek a repülő sáskák. Félelmetes rajokban jöttek ёз amint leszálltak a földre, egy tenyérnyi folt sem látszott ki a barázdákból. Amióta a sáskák megjelentek, estromállapotban van az egész vidék. A vörös hadsereg repülőgépekkel és gázbombákkal folytat elkeseredett küzdelmet a sáskák ellen. A küzdelem egyes helyeken siker­rel is járt, igy például Turkesztán- ban, ahol 15 ezer hektárnyi meg* szállott területből 13 és fél ezer hektárt sikerült nagy nehezen meg­tisztítani a sáskáktól Borjukkal „bőgette ki“ lakóit Waldmann Gézá debreceni húsipa­rt» különös módját eszelte ki annak, hogy lakóitól megszabaduljon. Nem rég megvásárolt egy debreceni házat, felmondott az összes lakéinak, de el­vesztette a lakáspöröket. A következő napon a ház udvarára istállót építtetett és a levágásra szánt borjukat helyezte el ott. Ezek éjjel nappal bőgtek. A lakók természetesen igen sokat szen­vedtek a borjubőgástöl, mert a háztu- lájdonos egyre több és több borjut helyezett el az istállóban Végül közős kérvénnyel fordultak a debreceni rend­őrséghez, hogy akadályozza meg a házigazda uj „lakáskitelepítő“ talál­mányát: a lakók „kibőgetéaót“, Az egyik lakó, dr. Bárdos Jakab ügyvéd tiemiliós kártérítési pert is indított Waldmann Gáza ellen, mert a borjuk- tói nem tudta ügyvédi teendőit végezni irodájában. lelvarci Mihály fakereskedő mindenféle gabonát a legmagasabb napi áron vásárol Hosszú haja mentette meg egy soltvadkerti asszony életét A gyilkos golyó kontyában akadt meg Beszámoltunk annak idején olva­sóinknak arról a gyilkossági kísér­letről, amelynek tettese Gszelmann Henrik soltvadkerti földmives volt, — szenvedő részese pedig külön- váltan élő felesége: Siller Margit. Gszelmann Henrik néhány éve vette el feleségül Siffer Margitot, egy gazdag vadkerti birtokos leányát. Gszelmannék egy darabig békes­ségben éltek, — azonban a férj durva, kegyetlen bánásmódja rövi­desen beköltöztette a viszályt a házastársak életébe. Az asszony gyakran kérte férjét, hogy változzon meg, — azonban hiába. Egy alkalommal nagyon meg­verte Gszelmann feleségét és emiatt az asszony hazaköltözött szüleihez. Gszelmann sehogysem akart bele­nyugodni felesége távozásába és A pénzügyminiszter a forgalmiadó leszállítását igéri Búd János pénzügyminiszternek vasárnap Békéscsaba városa átnyúj­totta díszpolgári oklevelét. A dísz­közgyűlésen a pénzügyminiszter nagy beszédet mondott és abban meg­mindent elkövetett, hogy azt vissza­térésre bírja. Az asszony azonban kijelentette, hogy sohasem tér vissza hozzája. A férj látva, hogy kísérletei ered­ményre nem vezetnek, — apja há zá- ban felkereste feleségét és pár percnyi szóváltás után előrántotta revolverét és azt az asszonyra sü­tötte. A golyó azonban csodálatos módon megakadt Gszelmanné kon­tyában, —‘ egy csonthajtü is gyen­gítette erejét, — kissé irányt tévesz­tett és mindössze 8 napig tartó sérülést ejtett az asszony fején. A kalocsai törvényszék gyilkosság kísérletének büntette címén 5 évi fegyházra ítélte Gszelmannt és ezt az Ítéletet a napokban hagyta jóvá a királyi tábla. ígérte a forgalmiadónak a közel jövőben való csökkentését. Kijelen­tette a miniszter, hogy ha az állam- háztartásban további feleslegek mu­tatkoznak, ugv ez lesz az első adó­nem, amelyet erősen mérsékelni fog. Reméli, hogy a fázisos rendszer is rövidesen megoldásra kerül. A halasi szőlőbirtokosok adójuk mérséklését kórhetik Az idei kedvezőtlen időjárás nagy . hoz és több esetben sikerre is van csapás a szőlőtermelőkre nézve. A j kilátás, amennyiben a pénzügyi kor­szőlő fejlődését megakadályozta, j mány hajlandóságot mutat arra, hogy azonkívül okozója lett számos beteg- ; a peronospora által erősen sújtott sóg fellépésének. Az idén a szőlő- ! szőlőbirtokosok adóit mérséklja. ben nagy pusztítást vitt végbe а I A halasi szőlőbirtokosoknak is peronospora is. j módjukban áll az esetben, ha szőlő­Az 1909 évi 11 is törvénycikk ér- j jükben a peronospora nagy pusztítást leimében a peronospora pusztitása i vitt véghez, — adóelengedésért, il- esetén adóelengedésnek van helye, j letve mérséklésért folyamodni. Értesüléseink szerint nagyon sok j A kérvények a kecskeméti pénzügy- szőlőbirtokos fordult a vidéken adó- j igazgatósághoz cimzendők és a halasi elengedésért a pénzügyigazgatóságok- I adóhivatalnál adandók be. A hűvös időjárás használt a legtöbb terménynek Kedvezőek a cséplési eredmények A földmiveléeügyi miniszter szom­baton adta ki legújabb termésjelen- < tósét. A jelentés szerint a búza hor­dását nagyobb részben befejezték, esép- lése azonban még több helyen folya­matban van. A cséplési eredmények a legutóbbi becsléssel szemben kát. holdanként 11 kilogrammal vagyis országos összegben mintegy 267000 métermáxsával kedvezőbbnek mutatják a valószínű termést. 18.885 000- q. a folyó évi valószínű búzatermés. Á rozs caéplése szintén még folyik. A cséplési eredmények nagyobbak a két héttel ezelőtti becslésnél és pedig kát. holdanként 15 kilogrammal, vagyis országos összegben mintegy 186 000 métermázeával. Az őszi árpa jobban fizet, mint a tavaszi. Kát. holdanként átlag 6 78 q, vagyis összesen mint­egy 4 858.000 q az idei valószínű árpa­termés. A zab aratását az alföldi sík vidékeken befejezték, 102 000 q-val mutatkozik többnek a két héttel ez­előtti becslésnél. Kát. holdanként 7.18 q vagyis összesen mintegy 8,622000 q a folyó évben várható zabtermés. A tengeri erőteljes fejlődését a sok csapadék előmozdította. Mostani becs­lése szerint várható kát holdanként átlag 11 64 q vagyis összesen mint­egy 21,728 000 q tengeritermés. A burgonya a sok esőzést megsíny­lette, különösen a korai fajták, kát. holdanként 45.00 q vagyis összesen mintegy 20,637,00(1 q a burgonya- termés. A cukorrépából kát. holdan­ként átlag 126 27 q, vagyis összesen mintegy 14,460 000 q termés remél­hető. A kerti vélemények szép termést adnak. A mesterséges takarmányok közül a lóhere és lucerna hozamra nézve bővebb, — és ahol az eső a betaka­rítást nem hátráltatta — minőségére nézve Í3 jobb az első kaszálásnál. л gyümölcstermés minőségére nézve kifogásolható, mennyiségére néave ke­vés. A túlsók eső következtében a gyümölcs nem egészséges s jórésze már a fán elromlik és férges. A hű­vös és gyakran csapadékos időjárás a szőlőfürtök fejlődésének nem kedvez. a peroaoszpóra és lisztharmat álta­lánosan elterjedt s pusztításaikat csak kevés helyen sikerült megakadályozni. A mutatkozott termésnek mintegy 60 —90 százaléka elpusztult. A borárak emelkednek. Felfegyverkezett falusiak megtámadtak egy autóbuszt A tiszaparti Kécske község strand­járól szombaton éjszaka autóbusz szál­lította haza Nagykőrösre az oda ki­ránduló fürdőzóket. a Szabadka és Bencsik tanyák között dorongokkal és fegyverekkel felszerelt emberek álot- íák útját a robogó autónak s a veze­tőt megállásra kényszeritették. — Száljon le mindenki a kocsiról! — kiáltották a támadók. — Majd megmutatjuk, hogy nem fogják töb­bet ijeszgetni lovainkat ezzel az autóbusszal. A helyzet nagyon komoly volt, a támadók egyre fenyegetőbben visel­kedtek, mire az autó utasai közül né­hányaa a levegőbe lőttek. A lövés hallatára a támadók elmenekültek s az autóbusz folytathatta útját. HÍREK — Előfizetéseik szives megújítá­sára kérjük fel olvasóinkat. — Naptár. Augusztus 11. szerda, Zsuzsánna. Augusztus 12. csütörtök, Klára. Augusztus 13. péntek, Iboly. — Időjárás. A Meteorológiai In­tézet jelenti: A napokkal ezelőtt íz- land felől jött légnyomási minimum területileg megnövekedve és délkeleti irányban haladva a kontinensen át Olaszország, Magyarország illetőleg a Balkán felé érkezett és nagy esőket okozott viharos szelekkel Karinthiában és Jugoszláviában. Egy hosszú diver­gencia vonal húzódik a biscsjai öböl­től Francia-, Német és Svédországon át a Jegestengerig. Hazánkban tegnap is voltak az ország nyugati részén mindenfelé számottevő esők, ugyancsak e részeken szelek ie voltak. Keleten az idő száraz maradt. Időprognózie: Változóan felhős idő, lényegtelen hő­változással és helyenként, főleg délen esővel, — Bethlen István gróf — Letenye díszpolgára. Letenye község képviselő­testülete vasárnapi ülésén Bethlen István gróf miniszterelnököt egyhangú lelkesedéssel a község díszpolgárává választotta. Az erről szóló okiratot leg­közelebb küldöttség fogja a miniszter­elnöknek átnyújtani. — Eljegyzés. Dr. Huszár Endre pesterzsebeti orvos, Huszár Henrik állatorvos fia eljegyezte Friedländer Arankát, Friedländer Dezső pécsi földbirtokos leányát. — Szegeden földrengést jeleztek. A szegedi egyetem földrajzi intézeté­nek földrengést jelző készüléke szom­baton reggel hét órai kezdettel egy csaknem négy percig tartó földren­gést jelzett. — Vásár. Félegyházán augusztns 15-én országos vásár lesz. Az állatvá­sárt 14-én tartják meg, — Sakkhir. A Sakkor f. hó 14-iki, szombati közgyűlése után tervezett szimultánra, — melyet Tóth László, a kecskeméti „Sakkvilág“ szerkesz­tője tart a kör tagjaival, — eddig 25 játékos jelentkezett és számuk előreláthatólag még szaporodni fog. Ez a nagy érdeklődés máris bizto­sítja a versenyszerű előadás sikerét. Aki a halasi játékosok közül a sakkmesterrel szemben győz vagy akárcsak döntetlent ér el, értékes ajándékot kap. A mérkőzés, melyre az érdeklődőket ezúton újólag meg­hívja a Sakkor vezetősége, — este 7 órakor kezdődik a Keresztes-féle vendéglőben és kb. 1 és fél óráig tart. — Bécsi Nemzetközi Vásár szept. 3 tói 12 ig. Menetdij kedvezmény úgy a magyar, mint az osztrák vasutakon. Beutazás visum ős visum dij nélkül. Vásárigazolványt ős ked­vezményes jegyet készséggel beszerez a Városi Menetjegyiroda. — Megakarta fékezni a lovakat egy nyolc éves kisfiú és halálra sebezte magát. V. Faragó Ferenc nagykőrösi gazdálkodó kiment csép- lásre családjával a tanyára. A esép- lésnél ott nézelődött 8 éves kis fia is az édesanyjával. Amint ott álltak, egyik kocsi elé fogott lovak a géptől megijedve elragadták a kocsit és ek­kor a kisfiú egy vakmerő gondolat­tal kiszakította kezét az édesanyja kezéből s a lovak eié ugrott, hogy majd megállítja őket. A kocsi rudja az eléje ugró kis fiút mellbevágta olyan szerencsétlenül, hegy sérülésébe pár óra múlva belehalt. — Értekezlet. Újólag felhívja a Gazd. Egyesület a tanyai Gazdakörök elnökségét és & Gazdasági Egyesület választmányát, hogy f. hó 11-ón, szerdán délelőtt 10 órakor széfchá- j zában tartandó értekezleten megje- í lenni szíveskedjenek.

Next

/
Thumbnails
Contents