Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1926 (26. évfolyam, 1-104. szám)
1926-07-31 / 61. szám
2 Kiskunhalas Helyi Értesítője Julius 31 Kincs remény a hadlkölcsönék valorizálására A legjobb Hsetben csak igen kismértékű valorizációt várnak Budapestről jelentik: Augusztus első napjaiban Vass József helyettes miniszterelnök és Búd János pénzügyminiszter megtárgyalják a hadi- kőlcsőn valorizációjának kérdését és Vass József ennek a megbeszélésnek alapján fog jelentést tenni a bélatelepi tanácskozáson a miniszTői a Felsööregszölökben Felgyújtották a gabonakereszteket Szerdán éjjel özv. Bangó Imréné sz. Lázár Mária felsőöregszőiőbeli földjén tűz ütött ki. Az összerakott buzakereszteknél támadt a tűz és hamarosan meg is semmisítette zsákmányát: három kereszt búzát. A rendőrség azonnal megindította a vizsgálatot a tűz keletkezésének megállapítása céljából. Elsősorban azt vizsgálták, hogy a tűz véletlen, avagy gyújtogatás eredménye-e. Tekintve, hogy a tűz keletkezésére az a gyanú merült fel, hogy azt csak gyújtogatás okozhatta, — a legszigorúbb vizsgálatot indította meg a rendőrség a tettes kiderítése céljából. A rendőri nyomozás jól halad előre és remény van, hogy az ismeretlen gyújtogató rövidesen kézre kerül. 720 holdat «ettek Igénybe Kisszállásból Féláfü lesz i vasút Szent István hetében Az Államvasutak igazgatósága elhatározta, hogy a Szent István-hét alkalmából Budapestre utazók részére úgy a gyors-, mint a személy- vonatokon az összes kocsiosztályokon való utazáshoz úgy a saját, mint a kezelésében levő vasúti vonalakon féláru menetdijat engedélyez akként, hogy a Budapestre megváltott egész menetjegy menettérti jegyül fog. a visszautazásnál szolgálni. terelnöknek. Értesülésünk szerint a pénzügyminiszter semmiesetre sem járul hozzá a hadikölcsönkötvények felértékeléséhez. Temesváry Imre pénzügyi előadó erről a következőket mondotta: — Búd pénzügyminiszter az államháztartás egyensúlya érdekében egyelőre nem járul hozzá a hadikölcsön valorizációhoz. Búd ezt előttem a leghatározottabban kijelentette. Éppen erre való tekintettel nagyon helytelennek tartom, hogy a tőzsdén üzérkedés folyik a hadiköl- csönkötvényekkel. Összevásárolják a hadikölcsönkötvónyeket, árfolyamát fölerőszakolják s azután a jóhiszemű emberek tömege esik áldozatul üzérkedésüknek. A legjobb esetben egészen kismértékű valorizációról lehet szó, de erről is csak későbbi időben. Föltéve, hogy ez megtörténik, taxatíve lesznek fölsorolva olyan kategóriák, ahol a kötvénytulajdonosok vagyonát kizárólagosan a birtokukban levő hadiköicsönök alkotják és ezenfelül bizonyítani tudják azt is, hogy nincs foglalkozásuk, vagy egyéb jövedelmük. Ebben az ügyben Vass József helyettes miniszterelnök a következőkben nyilatkozott: — Tárgyalni fogok Búd pénzügyminiszter úrral, azonban már most kijelenthetem, hogy a legkisebb sikerre sem számitok. — Van-e remény — kérdezték a miniszterelnökhelyettest — hogy belátható időn belül egyáltalán lesz hadikölcsönvalorizáció ? Vass József egyetlen szóval válaszolt : — Nincs. Bodies!, Labos ■ és Gulyás temetkezési vállalat, Mélybuti-ut 3 szám alatt üchwarcz Mihály fakereskedő mindenféle gabonát a legmagasabb napi áron vásárol A földbirtokrendezéssel tos eljárások a környéken is befejezéshez közelednek. így most hozott ítéletet a Földbirtokrendező Bíróság a jánoshalmi földigénylők ügyében, ahol összesen 1159 kát. holdat vettek igénybe. Igénybe vett a Bíróság a kisszállás! hercegi uradalomból Dragony részén A szőlősgazdák körében a legnagyobb kétségbeesés tapasztalható az idei rendkívül kedvezőtlennek Ígérkező szőlőtermés miatt, mert ez azt jelenti, hogy a szőlőkbe fektetett tökének csak egy csekély része fog visszatérülni. Egyedül a Dunántúl kielégítő valamennyire a helyzet ős itt közepes bortermésre számítanak, még pedig azért, mert peronospóra azon a vidéken nem okozott olyan nagy kárt, mint az ország többi szőlőtermő vidékén. A Dunántúl inkább a szölömoly és az ilonca pusztított és ez a két állati kártevő mintegy 30—40 százalékban tette tönkre a termést. Az alföldi homoki szőlőkben átlagosan 40—60 százalékos a kár. * i 100 holdat, a Deszkáson 20, a Dongó kút és Somlók majoroknál 600 holdat és a kalocsai érsek Kéles pusztájából 345 hold területű ingatlant. Amint értesülünk kelebiai, mérgesi és öttömösi földigénylők újból igényt jelentettek be a kisszállási uradalomra és ügyükben az eljárás már megindult. I A legnagyobb kárt Hegyalján és • Tokajban, továbbá az eger—gyöngyösi borvidéken okozta az időjárás és ezzel kapcsolatosan fellépett peronoszpóra. Az időjárás megváltozásától és az esetleg bekövetkező tartós melegektől nem lehet sokat várni, mert az már az eddigi károkat nem tudja jóvátenni. Az érlelő időjárás ugyanis esak ott javíthat a helyzeten, ahol az ép fürtök a tőkén maradtak, azonban a legtöbb helyen a legnagyobb baj az, hogy a fürtök a külömböző betegségek miatt lehullottak a tökéről. A rossz termés- kilátások következtében a bor ára természetesen emelkedik. Ezt a kedvezést bárki minden igazolás nélkül, a határállomástól kezdve is igénybe veheti a következő feltétellel: a Elutazásra szolgáló jegy augusztus 17-én 0 órától kezdve érvényes bármely vonatra, amely augusztus 20-án délelőtt 9 óráig megérkezik Budapestre. A visszautazás kedvezményét azok élvezik, akik augusztus 20-án délután es augusztus 24-ének 24 órájáig elutaznak Budapestről, illetve megérkeznek eredeti állomásukra. * * * Az idén a Szent István ünnepet hőt keretében fogja megünnepelni az ország lakossága. Az ünnepségek augusztus 18-án kezdődnek és augusztus 25-én záródnak be. Augusztus 18 án Országos Borkiállítás és Nemesített Vetőmagvak kiállítása lesz Budapesten. Ugyanekkor a fővárosi kereskedelem kirakatversenyt rendez. Ez lesz a nyitány, de a többi napokon is egész sereg kulturális és sportesemény színhelye lesz Bupa- pest. HÍREK — Az előfizetések szives megújítására kérjük fel olvasóinkat. — Szeles, hűvös, esős idő várható. A Meteorológiai Intézet jelentése szerint változékony, szeles, hűvös idő, sok helyütt esővel várható. — A pézügyigazgató Halason. Dr. Derzsi Ede miniszteri tanácsos, kecskeméti pénzügyigazgató szerda este városunkba érkezett. A pénzügyigazgató másnap a halasi m. kir. állampénztárnál felülvizsgálta a most folyó adókivetéseket. — Vízbe fuladt. Stibrik István mélykúti lakos másféléves Margit nevű kislánya belement egy félig telt déssába és belefult a visbe. — Augusztus 31-lg váltják be a régi érmepénzeket. Olvadóinkat figyelmeztetjük, hogy az 1927 január elsejével törvényes fizetőeszköz jellegüket elvesztő 5, 2 és 1 E-ás ezüstérmék, továbbá a 20, 10, 2 és 1 filléres váltópénzérmék, valamint az ausztriai értékű ezüst 1 forintosok beváltását, illetőleg vásárlását a Nemzeti Bank és fiókintézetei csak augusztus 31-ig eszközük, л Nemzeti Bank az ezüst egykoroDásért 5950, az ezüst kétko- ronásért 11.900, az ezüst ötkoronásért 81 100, az ezüst forintosért 15.700, a nikkel huszfilléresért 60, a réz kétfiiléresért 80, az egyfilléresért pedig 40 papirkoronát fizet darabonkint — Hazajöttek a halasi cserkészek. Háromheti táborozás után vasárnap feloszlott a megyeri cserkésztábor és a cserkészek hazamentek szülővárosukba. Hazajöttek a halasi cserkészek is és a táborozási napon Ie- I folyt különböző megható ünnepségek j maradandó emléket hagytak a gyer- ! mekek lelkében, Mennyi hű- és ízlnlbárt kell augusztus 1-én űzetni Halasén ? Augusztus 1-ón ismét nagy gon- lot fog okozni a halasi lakóknak a lázbér kifizetése. A mai súlyos gaz- í lasági viszonyok közt minden egyes j akónak erős fejtörést okoz a háziér előteremtése. A bérlők az augusztus 1-én ese- lékes bérösszeget más megállapodás lányában 3 egyenlő havi részletben i fizethetik. A közüzemi költségek ; zonban egyszerre fizetendők. A ' észletfizetés esetén a hátralék után 00 aranykoronánál magasab alapérnél havi 1 százalékos kamat zetendő. Az augusztusi negyedben a laká- ok után 50, az üzlethelyiségek után z alapbér aranyőrtékének 58 százajkát kell fizetni. Ehhez jön még 3 zázalék üzemi költség. A szorzó- zám változatlanul 14500 korona. Az alanti táblázat részletesen felsorolja, hogy bizonyos alapbér mellett mennyi ház ős üzletbért kell fizetni Halason. Abból mindenki kiszámíthatja önmagáét. Például, ha valaki fizetett 1917 november 1-én 550 korona házbórt, — akkor ennek kiszámítása a kővetkezőképp történik. Az 550 korona negyedrésze; 137 korona 50 fillér. Ez az alapbér. Most keressük a táblázaton a 100 koronás alapbért. Ez == 768 500 korona. Majd a 30 koronásat = 230.550 K. A hét koronás összege ■ 53.795 К — és végül az 50 filléresé = 3843. E négy tétel összege 1 1,056.638 K. Vagyis, ha valaki 1917 nov. 1-én 550 korona bért fizetett, — most fizet 1,056.638 koronát. Hasonlóan bármily összegű alapbér után kiszámítható az augusztus 1-én fizetendő bér az alanti táblázat segítségével. Augusztus I - én fizetendő Halason lakások és üzletek után Alapbér. Az 1917. évi novemberi bőr */4-ed része. Fizetendő augusztus 1-én üzemi költséggel együtt Lakás után Üzlet után 50 fillér 3843 4422 1 korona 7685 8845 2 » 15370 17690 3 я 23055 26535 4 ff 30740 35380 5 Ti 38425 44225 6 Ti 46110 53070 7 1» 53795 61915 8 я 61480 70760 9 n 69165 79605 10 n 76850 88450 20 Я 153700 176900 30 Я 230550 265350 40 я 307400 353800 50 я 384250 442250 60 я 461100 530700 70 п 537950 619150 80 я 614800 707600 90 я 691650 796050 100 я 768500 884500 200 я 1537000 1769000 300 я 2305500 2653500 400 9 3074000 3538000 500 я 3842500 4422500 Hirdessen a „Helyi Értesitő“-bení Igénybevételi eljárások a környéken kapcsok- 1 Az alföldi szőlőkben 40—60 százalékos kárt okozott a rossz időjárás Rosszak a szüreti kilátások Ha levő nj bői mi: ható á di öltő rész Gri R ur Ozlet át Átka Tisztr tem a vevő hogy i augusz а И ép (máz; he) Rak ruhám n le: i éi Ш röí (V ifj.l I hentes mind nagyol téli só mély árban kr'o esem« 86.00Í kgr. 2 hús < hátulja eleje hátulja hús 1 sialoni gyen badapt legm vásárol milye bei