Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1926 (26. évfolyam, 1-104. szám)

1926-04-24 / 33. szám

4 Kiskunhalas Helyi Értesítője április 24 A démon Idegenből átdoIgoiU Figyelő. 10 — Nagyon szívesen — volt Pin­kerton válássá. — En azonban csak akkor avatkozom az esemény akbe, ha már mozgásban lesznek azok. Utazzék ezért le előre a birtokra; végezzen megfi­gyeléseket. A kellő pillanatban én is ott leszek és mindenben kezére j&rok. Brante alaposan megfelelt a reá bico.t feladatnak. A birtokon állandó megfigyelés alatt tartotta a fiatal le­ányt; igyekezett lelki világába ha­tolni, kereste kutatta az esetleges ke­délyhullámzást, lebangultságot. Úgy vélte, ha a leánykánál öngyilkosság­tól kell tartani,'agy azt minden bi­zonnyal meg kell előznie a kedély leromlásénak. Örömmel látta, hogy a leányka vi­dám , arcéról nem fogy el a mosoly. Vígan szaladgál és a legesekóiyobb dolognak is romlatlan fiatalsággal ör vendeaik. Branto már valósággal bánni kezdte, hogy Pinkerton segítségét is kikérte. — Úgy látszik sokkal nagyobb dolgot csináltam az esetből, mint kellett volna — mondotta szinte fen- hsngon a parkban eétálgatva. — Nagyon téved barátom, volt a váratlan válasz. Brante ijedten nézett körfii. Eereete a közbeszólót, akinek hangja isme rős volt előtte. — Oijőn le a padra — hangzott újból — En vagyok Pinkerton! Ne lepődjék meg. A pad mögötti cser­jésben vagyok. Onnan éssrevétlenfll beszélhetünk. Maga itt biztonságban véli a fiatal leányt; abban a hiszemben van, hogy semmi se fenyegeti. Nyu­godtan aétál, kedélyesen elbeszélget és nem is sejti, hogy milyen nagy veszély leselkedik reá, Abban a tév­hitben él még most is, begy a ve­szedelem külső forrásból nem azár- mazhat. Pedig a hálót most fonják; ügyes, ravasz lelkiismeretlen kezek szövik a cselszövést,hogy eltegyék szt, akinek őrizetére önt felkérték. — Lehetetlen. — Hadjs ezt Brante ur, Majd meglátja, mit hoz a holnap. Most nem mondhatok többet. Maradjon még kérem ülve, mert én megyek. Ha szükség lesz majd újra jelentke­zem. A bokrok halk zörgése hallatszott és aztán ismét csend uralkodott. Pinkerton nyomtalanul eltűnt, hogy hová azt Brante nem is sejtette. De annyit tudott, hogy a kastély közelé­ben tartózkodik és meg van sz oka, hogy miért nem lépi át annak kü­szöbét. * * Egyik este a tó felói jött haza a fiatal leány. Kisebb távolságban Brante követte. Ugyanakkor érkezett meg az öreg nr ia. — Ma későn jött haza, drága bá­csikéin, — mondta Viktória hozzá szalad ve. — Igen, igen volt a válasz. — Képzeld csak a tó partján egy úrral találkoztam, akit még Londonból is­merek. Hires orvos; Sirránsk hívják. Már évek éta nem folytatja orvosi gyakorlatát. Kedvteleseinek él és mint magánzó a vegyészeti tudománnynal foglalkozik, ami iránt én is élénken érdeklődöm. Úgy hiszem, már emlí­tettem is előtted est az nrat. (Folytatjuk.) Felelős szerkesztő és laptulajdcaos : PRAGER JÁNOS ■ágin hirdetések. Nemzeti Hitelintézet rt.klskaebalzei fiókja slfigsd mindsnksr a legilőuyöicbb kamatozásra takarékbetéteket könyvssikérs és folyészimlira Folyósít váltókűlcsöub’ket a lsgolssébb filtétilck mellett, átmlalisokat wzközől bárhová, vesz és «lad Ideges pén­zeket (valutákat) mindenkor a légi «tinye- •abbae. Ar Elaé Magyar Altaláus Biztosító Társaság képviselete. Msnetjegyirodánk- ban miadsnki előre megválthatja a vasúti jegyit, beszerezheti az itlsvijArlzsmet. Szí­nét, kekszet vsgeatétslskb«» közvetlenül a bányábél, mindenkinél olosebhas szállít. Felvilágosit&sokkal készséggel és dijtalannl szolgálónk. Az latézst a»|át tiki]«: Se,000.000 009 korona. Fapermetezéshez legjobb: я valédl Schweinturtl zöldpor. Kapható Kon Benő áruházában a ref. templommal izemben A legszebb asszesyt skvstleaBl megnézze szombaton az Apsllóbae Hajhullás és fejkorpásodás ellen legjobb a Neuman szesz. Kapható Ráez János gyógyszertárában Kos­suth u. 1. (Takaréképület) Király István Vásárhelyi Géza kis- kötönyi tanyáján marhákat vállal le­gelőre, vagy tehenet tejhaszonért. Tudakozódhatni a hélyszínen. Gazdag Sándor IV kér. Kard és Fő u 1 se. házában egy jó forgalmú üzlethelyiség azonnal kiadó. Tudako­zódhatni a helyszínén. Héjnál a. 8*/» ez. alatt jókarban levő 16 os Lancaster fegyver eladó. Ugyanott trágyát is eladnak. Geo ma István épület és bútoraszta­los tudatja a u. é. közönséggel, hogy asztalos műhelyét Jókai a. 11 se. alatt megnyitotta. Kéri a közönség szives pártfogását Balogh Péter Pk! angol urlisabó. Lakása Petői u. 3 «2. Özv. dr. Beck Sándorné úrnő házában. Eladó egy 2 éves üsző, nyárfa galy, tuskó és hasábfa uj gabonáért is Ba­ranyainál majsai műúton, Gufreghi mellett. Egy pénztárca hétfőn ette elveszett. Becsületes megtaláló adja be a kiadó- hivatalba. Greskovita Ferenc 1090 kát. hol­das bócsai birtokát gazdasági épüle­tekkel eladja. Tudakozódhatni a hely­színén Bócsán. Május 5-ée szerdán Jön Stuluburdt Géza a budapesti Felles Caprlee társulatával az Apellóba Briliiánst, arany, ezüst pénzt, aranyat, ezüstöt — töröttet is — magas áron vesz Farkas Kálmán a Gazdasági Bank épületében levő éráé Üzletében Ozv. Borbán Imréné alsószállási tanyáján sagysbb mennyiségű száraz bognár­nak való akácfát elad. Bővebb felvilágosítás Dohány ueea S sz, alatt Greolin, terpentin, tanaíou, ólom- arzOn, zöld per, az öuzei növényvédelmi szerek gyári ires kaphatók minden gyógy­szertárban Város közelében */• kőid príma karós szélő esertpti lakóházzal minden el­fogadható árért eladó. Erdeklidai Aszói ingatlan irodában Mesterséges keserüviz olcsóbb és jobb a természetesnél. A vevő üveg­jébe töltve kapható, üizenkivül kap­ható Mira tíz, Ferenc József, Mál­náéi, Selters, Karlsbad!, Salvator és minden más ásvány viz. Rács gyógy­szertárban. Eladó 63 kát. hold tanyisblrtok, melyből 30 hold eUörangn szőlő, 3 beid akáeerdő a többi szántó. A birtokon van téglából épített nrilak, mely áll 4 izeba, konyha, mellékhelyiségek és verandából, pinee, 2600 hl bor befogadó képességű két berhái, 10 lóra istálló, ke view műhely, pálinka- fözde, mind nj, cserepes épület, 6 eielédla- kás, tehénistállé, jégpinee Fehértó állomás­tól 1 kmnyire. Akár egészben, akár részle­tekben is eladó. Értekezhetni dr. Hellfinder Ignác ügyvéd irodájában Kiskiskalatea 400—500 hold legelő birkának ki­adó. Jelentkezhetni Lesehits Sándor­nál Kereskedelmi Bankkal szemben levő lakásán. Toldi u SÍ sz. lakóház nagy por­tával olosón eladó, Tudakozódhatni Terayák Gábor üzletében Teldi n. 12 sz. Beton-vályú, villany vasaló, zsakett és férfi tavaiii kabát olesón eladó Eötvös a. 5 ez. alatt. Két jó erős ló eladó. Dohány u- S sí. alatt Bocskai u. IS sa. alatt 7 fiokos szép Íróasztal és elöszobafogas eladó. Fflbéres szarvasmarha felvétetik Huiszy Istvánná urni 3800 holdas ukördl pusztai bérletén 600 darab részére bőséges prima legelő van. Fiber májustól novembe­rig 1 q búza Tevábbi| felvilágosítással szol­gál Gatyás Péter ispán, ,Okerdi puszta, np. Kizkőröz, Peitmegye A tavaszi fiú és leányka ruha vá­sárt, minden szülő, aki gyermekét szereti, tekintse meg. A gyönyörű ruhácskák darabja 85,000 korona, ezelőtt 800 000 korona volt. A vásár még e hónapban tart. Kérjük a nagy közönség látogatását. A vásár a köz­ponti iskolában van. T. gazdák és bérlők figyelmébe. Hindannemü gabonát, szőlőt, dohányt jégve­rés ellen, továbbá épületeket, szalmáé rako­mányokat stb. tűz ellen legelőnyösebb dijak és feltételek mellett biztosit Győrit József Piros rózsaburgonyát minden meny- nyiségben a legmagasabb napi áron vásárolják Mihaiecz és Társa Dohány u. termény üzletében. Jóbázikoszt kapható Kmeth Sán­dor u. 9 sz. alatt. Dundi babahintőpor, Dundi baba­krém megakadályozza a csecsemők bőrének kipállását, kivörösődéaét. Dundi gyermekfürösztő szappan kitűnő. Kapható Ráca János gyógyszertárában Kossuth u. 1 sz. (Takaréképfllet) Vaaárnap két műsor az Apollébas; délután knoagás, este csak felnőtteknek uj mliur Eladó birtok. SOO hold tanyás birtok, melyben 200 hold szántó, 100 held 35 éves akáeerdé van tanyával két 10 ölea dohánypajtával, 39 held dehánytermeléei engedéllyel, amelyre holdéiként 7% millió korona 10 éves kamatmentes kölesén kap­ható, 10 hold herével, kedvező fizetési fel­tételek mellett részletekben is eladó. Ugyanéit 100 held 24 éves és 100 hold 7 éves akáe­erdé részletekben is eladó. Tndakezédhatni Kiskonkalaien bezahlte Sándornál Kereske­delmi Bankkal szemben Jókarban levó ajtók tokkal, ksméoyfa Íróasztal, ágy, báléizekrénnyel és 3 szekrény eladó Kötő u 18 sz Dr. Darányi Mihály haszonbérbe adja alsófebértéi Simoa Mihály-féle taayáe birtokát ahol 2 kazal széaa is aladó. Város melletti fsketeföldekbsa */* hold heréit nyári használatra kiad, Értekezhetni Mester n. 1 sz. Elköltözés miatt Árpád u 6 sz. ház kedvező fizetéssel milden elfogadható árban eladó. Ugyanatt 50 méter használt vízveze­téki eső is eladó Nyárfa u. 7 ez. lakóházat azonnali beköltözéssel eladja Fűzik Ander Eötvös u. Ördög szesz elsőrendű poloskairtó- Kapható Ráez gyógyszertárban Kos' suth u. 1. (Takaréképület) Kifutó fiút fizetéssel fölveszünk Bergl Mór Szabadkai nt A Isgujabb I 2 nap 3 miistr I Vasárnap V» 7-kar 9 felvonása* kaoages, este osak fslnőítskiek 13 ftlvuuisea dráma Eladó 750 holdas birtok, melyben 100 k. prima szőlő ára holdanként 3 millió, 7»0 held tanyával ára 600 millió. 150 hold tanyával holdanként 2 millió. 60 hold tanya nélküli fáz járás 50 millióért Azonkívül 220-130-100-60-64-52 holdas búza-**' termő tanyás birtokok, szölételepek, kisebb szőlők. Házak a város minden récéén. Keretek megbízóim részére eladé tanyái birtokokat, város körűi kisebb földeket, bérleteket. Tenni vagy eladni eaándőkosók bejelentőiéit díjta­lanul ayilvántartem, a vett ingatlanokra ölesé kőleeönt díjmentesen esskőzlők. Aesél ingatlanforgalmi iroda, Kiskunhalas (3a in ház­nál szemben) Jókaiban lévő nagy 6 H. P. ceéplő- garnitnra Heffer ős Sebrznz-féle átalakított nagykarekes magánjáré taljei felszerelőezel aladó. Úgyszintén nagyobb knkoriaa góró (négy vagen kmkorieára), körfűrész, izeeska- vágé motorral hajtható, igáekeesi, őz 900 drb. esemetevadone 500 К darabja, eladé. Cim Kisknabalae, Felsőná- dor « 3 sz. A venereáa betegségek elles tudás a legerősebb fegyver. Ölve el ezért „Védekezés a nemi betegsé­gek cilán* eimfl találmányt, amely 5000 koronáért megszerezhető lapuik kiadóhivatalában Inukén 220 hold legelő, mintegy 170 drb birka részére kizdé. Bővebb Orbán Kárelyiál Sárkány n 2 sz alatt Eladó Pestmegyében 412 m. holdas príma birtok 55 hold kitűnő szőlővel, teljes szőlészeti és pinesfelizerelésssl, vasmegyébsn 500 m holdas szép birtok, mindkettő úri- lakkal, sok jókarban lévő eselédlakás és gazdasági épületekkel holdanként 6 millió­ért. Továbbá 1100-601-804-114-70-50 —431/,—40—35- 25—18—15 holdas beza- termő tanyásbirtök, láncos földek, váreskö- rüli feketeföldek, szőlőtelepefc, kisebb szőlők, házak, háztelkek a város minden részén. Meg­bízóim részére keresek tanyás birtekekat, szőlőt, feketeföldakat és városi lakóházat, va­lamint földbérleteket. Díjtalanul nyilvántar* tóm a venni, vsgy eladni szándékozók beje­lentéseit. Ölesé törlesztései kölesönöket fo- lyósittatek. Fűzik Ander OFB. irodája, Eöt­vös n. IS Kiskunhalas Yálaszbélyeg Jókai u. 11 zz. és 18 sz. lakóház eladó. Avar u. 2 sz. alatt kőmivea és ná daió szerszám és gyalupad eladó. Ozv. Bioszki Jánosáé 2 öl akácfát elad V. kér. Holló u. 2 sz. Eladó III, Lehel u. 2 sz. alatt egy 14-es vadászfegyver A teltével törődő, annak erejét, szépségét előidézni igyekvő nő aszta­láról sem hiányozhat u női testápolás kézikönyve, smely második kiadásba» most jelent meg. Ara 40000 koron. Kapható lapunk kiadóhivatalában. — Tüdőbetegek, gyomorbajosok, rákban szenvedők uj, sikeres keze­lése dr. Balog gyógyintézetében, Budapezt, gróf Zichy Jenö-u. 23. (Levélben is ad felvilágosítást) A tiros hivatalos hirdetménye A városi tanáéi f. ho 28 áu, azer- dáo d. e. fél 10 órakor a Fehér- kása ál különféle ingóságokat (vas és Lágyakat, használt lószerszámokat stb.) elárverezhet. Felhívja a városi tanács azon egyé­neket, kiknek gondozásában tanköteles korban levő gyermekek vannak, saját érdekükben jelentkezzenek az el iák. törzskönyvvezetőnél. Tavaszi és nyári ruhák kosztümök és köpenyek a legújabb divat szerint a legjutányoaabban készülnek Dr. RITTERNÉ Szalonjában Baja, Szent A u. 57 Csikófejes fekete GlnS jutalomjáték akciója május 15. Kinsztásra kerülnek: 1 jutalom á К 10,000.000 1 „ „ „ 5,000.000 5 „ „ „ 1,000.000 10 „ „ ,, 500.000 50 „ „ „ 100.000 Ezenkívül miidenki, aki legalább KO borítékot beküld kap egy ajándéktárgyat Nyomtatványokat olcsó áron és ízléses kivitelben készít lapunk nyomdája OZOM FOGPEP töl ragyogóan fehér fogsora lesz. Megszünteti a azájbüit, a fogak romlását. Kapható R£ci JánOS gyógyszertárában Koeeuth-ucoa 1 sz. Takaréképület Kiskunhalas Ipsmatstt Präger Persae Lapvállalat könyvnyomdába*

Next

/
Thumbnails
Contents