Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1925 (25. évfolyam, 1-103. szám)
1925-02-11 / 12. szám
február 11. Kiskun-Hajas Helyi Ertesiőjte 5 Halas r. t. város hivatalos hirdetései Értesíti az elöljáróság a szükség- munkára jelentkezetteket, hogy a mnnkát amennyiben az időjárás rosz- saabbra nem fordul, f, hó 9-ón megkezdi. Jelentkezni még lehet. Munkahely : a ménló- és bikaistálló Munka eszközók: talicska és ásó, vagy lapát. 1928—1924. óv folyamán bejelen tett adótárgyváltozás felett tartott helyszíni szemle alapján elkészített adótárgy változási jegyzék f hó 2 tói f. hó 17 ig a kát nyilvántartói biva tatban közszemlére kitétetett, ahol a hivatalos órák alatt az észrevételek szóval, vagy írásban megtehetők, A halasi uj kórház részére ssük- eéges fabútorokra, vasedényekre, fe hérnemüekre árlejtést hirdetnek Felhívják a kereskedőket és iparosokat árajánlataik mielőbbi beadására. Bő vebb részletek Monszpsrt László főorvosnál tudhatók meg Színház Szombaton és vasárnap Huncut a lány cimü operettet mutatta be a színtársulat. Az operette cselekménye kevés, zenéje azonban kedves. Az előadásról csak jót írhatunk. A fiatal Trillap Ilonka, ki rövid szereplése alatt a közönség kedvence lett Bébi szerepében növelte eddigi sikereit. Nagyon temperamentumos, hangja kellemes, van humora s fej lett táncművészeié is előfogja segi teni gyors előre haladását. Az egész előadást játékának kecsességge tette . kedvessé. Volt is taps, nevetés bő■ ven s volt újrázás is. Méltó partnere volt Sziklai Jenő, ki játékával, humorával nagyban hozzájárult az előadás sikeréhez. Zsolnai, Sugár és Halmai szintén élvezhették az előadás sikerét. / Egy régi, kedves operettet elevenített fel hétfőn a színtársulat. Bakonyi Károly és Kálmán Imre világhírű operettjét a Tatárjárást játszották. Az előadás megérdemli elismerésünket, mely szól a darabban . szereplő összes színészeknek. Sz. Patkós Irma Riza bárónő szerepében temperamentumos játékával, kellemes hangjával aratott sikert. Sugár Gyula Lőrenthei főhadnagyot játszotta. Szépen csengő baritonjával szép sikert aratott. A humort, a jókedvet Trillap Ilonka és Sziklai Jenő képviselték. Trillap Попка mint Mogyorósi önkéntes őszinte jókedvet hoz a színpadra s növelte eddigi sikereit. Sziklai I Wallerstein szerepében kedves humorával jóleső derűt áraszt. Zsolnai Manci Treszka és Simon Jenő az ezredes szerepében tudásuk legjavát nyújtották. A zenekar sok kedvvel és lendülettel játszott Halmágyi Mihály karnagy vezetése mellett s járult hozzá az est sikeréhez. MŰSOR: Kedden ,Az üvegcipő“, szerdán „A postás fiú és húga“, csütörtökön „Az olasz asszony“, pénteken „Szulamit*, szombat és vasár- nap az „Árvácska“. ______________ Köszönetnyilvánítás. Miadiwon rokoaeknsk, jókorátoknak és ismerősöknek kik felejthetetlen feriam, édesapánk, usgjapáiíís temeteken lestf »ettek es ezáltal nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek ezúton mondán- hálás köszönetét. öev. Krizák Mihály né és családja • Köszönet-nyilvánítás. Mindazon rokonoknak, jóbaratokoak, jóltevők .ek és ismerősöknek, kik 8i*bó Garbai Sándor temetésén megjelentek és ezáltal nagy fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondok hálás köszönetét. fíü gondozója Дедуi Anna. HÍREK HAZATÉRÉS Galagonya-bogyót Kékrecsipte a dór, Ilyeukó az embör Szomszédom rá ér. Ilyesmit gondolám Én is minapába’, Ез eciheiődtem A szomszéd tanyába. ,Hát, átgyöttem sógor — Vigályosan moadám — Merthogy itten iögyek És né iögyek otthon.* Ittunk, írogattunk Űrt* a lopótök Miké nk cem bírtam Mondok : „Haz&lépök“. Aszongya a eégor: „arra nem lőhet szó, Mer hisz úgy teli vagy Mint egy teli hordó“. „9a má így vau, mondok Né iögyön több szava, Hanem, mint egy hordót Gurijjon ke haza*. KUTHÖ VÁGHÓ ÖBÖL Huncut a lány A nagyobb vidéki városok hírlapjai sok szép kritikát Írtak Szinlap Ilonka primadonnáról. — Hangja csicsergő, mint a pacsirtáé, tekintete derült, mint a bo- rulatlan éj, haja sötét, mint a csil- lagtalan éjszaka — irta róla a „Mezei Virágok“ cimü szépirodalmi hetilap. — Mosolya tavaszi virágfakadás, hangja fülemile énekéhez hasonló, fehér arcocskája mellett pedig a legfehérebb orgona is elhalványodik az irigységtől — harsogta róla szaggatott betűkkel a „Vidéki Színházi Trombita“ cimü társadalmi és szép- irodalmi havi folyóirat. — Ez mind igaz, — szólt dr. Aladár, a primadonna imádója, — de csókolom az ujjacskái hegyecs- kéit és egyéb mindenkéit, mégis van valami, ami hiányzik magából, t. i. a röktönzési képesség! Ez pedig egy vidéki primadonnánál az első. Ez a dr. Aladár egy ügyes, jól táplált fiatalember, de tudni kell róla, hogy ha tavaszi báránypörkölttel, vagy téiivágásu disznó kolbászával jólakott, könnyen elnyomta az álom. A primadonna jutalomjátékára szin tén agyonétkezve érkezett a színházba. Ugyanis а V. В. T. T. — „Vidám Barátok Tetőtől Talpig“ elnevezésű asztaltársaság malacpörkölt uzsonnát adott s itt ette le magát. A szakadásig megtelt színházra édes homály, misztikusan ibolyakék árnyék boruT. Egyszeresek a legszebb jelenetnél a primadonna behízelgő hangjához, az elsősorban ülő dr Aladár röfögés- szerü horkolása adott tercet. — Pszt! Szóit a primadonna színpadi partneréhez, igen halkan beszéljen, nehogy ott az elsősorban az az ur, — kiben ugylátszik a malacpörkölt feltámadt s ettől röfög — felébredjen. Dr Aladár az általános, fal rengető nevetésre felé redt s ijedtében dr Szaladárrá változva, kirohant a színházból ... — Tudok e röktönözni ? — kiáltott utánna gúnyosan a primadonna. — Tud, hát — felelt magában az imádó s fügét mutatott a primadonnának, de — zsebretett kézzel... — Naptár. Február 11, szerda Bertold, február 12, csütörtök Lídia, február II, péntek Ella. — Ismeretterjesztő vetltettképes előadás. A katholikus Népszövetség állandó érdeklődés mellett folytatja ismeretterjesztő előadásait. F hó 12-én csütörtök d. u. fél 7 órakor, a róm. kath. polgári leányiskolában a Magas Tátrát ismerteti színes képek kíséretével Huszár Dezső áll. isk. »tanító. — Közgyeiéi. A kiskunhalasi Ipar- testület február 15-én, meg nem tart- hatás esetén február 22>én d. u. 3 órator tartja saját helyiségében évi rendes közgyűlését, amelyre tagjait tisztelettel meghívja az elnökség. — Tárgysorozat: 1) Elnöki jelentés az 1924. évről. 2) Az 1924. évi zárszámadás bemutatása és a felmsntvéuy megadása. 8) áz 1925. évi költség- vetés megállapítása. 4) Elnök, 12 bizottsági tag, 3 számvizsgáló, gazda és könyvtárnok megválasztása. — Felhívás, Felhívom a Gazdakör tagjait, valamint a mezőgazdasági bizottsági tagokat és birtokos társaimat, hogy vasárnap d e 11 órára a közgyűlési teremben megbeszélés végett megjelenni szíveskedjenek. Id. Nagy Pál Ferenc. — A régóta szünetelő halasi sportélet - mint értesülünk, — ismét megindul F. hó 15 én tartja alakuló közgyűlését a KAFC d. u 8 órakor a városi közgyűlési teremben A sportkedvelő közönség szives megjelenését kéri a Szervező Bizottság. — A „Mgyar Tavasz1 ifjúsági egyesület műkedvelő gárdája f. hó 15 éa, d. u. 5 órakor a róm. kath. polgári iskola nagytermében színi- előadást rendez. Színre kerül Az uta sószövetség vígjáték 3 felvonásban, A Kátsa cigány szobra bohózat 1 felv. és egy kupié a tisztviselői gyomorról. Jegyek előre válthatók. — Házasság Szerencsei Bobért Már. segédtiszt házasságot kötött özv. László Lajosáé nevelt leányával Zsófi- kával. — Kiskunhalas váras tanácsa f. hó 11-én, d. e. 9 órakor a Sóstón nagyobb mennyiségű nádat árvereztet. — Felkéretiak azaa Iparos Ifjúság Egyesületi tagok, akik a most alakuló dalárdába »ár beléptek és belépni óhajtanak, hogy f. hó 15-éo, d u. 2 órakor as egyesület helyisé gében (Kőhid-u 1) okvetlen megjelenni szíveskedjenek. — Eljegyzés. Sonnenfeld Bözsike Kiskunfélegyháza, Adler Ignác fa kereskedő Kiskunhalas jegyesek. (Minden külön értesítés helyett)-- Az uj méaiárszék, amelyet a Hangya február hó 7-éa nyitott meg, várakozáson felül Kikerült. Az első két napon kimért egy javított tinót, egy kövér sertést és egy drb birkát A vásárló tagok a hús minőségével, árával, a figyelmes és pontos kiszoi- gáláseal teljesen megvoltak elégedve. Ma növendék marha, sertés és báránj- hus, továbbá szalonna és zsir kapható a Hangya mószát székében, amely eeak dólelőttönkiot van nyitva H. — Talált tárgyak értékealtéaa. A halasi kapitányságnál február hó 27 én d u 3 órakor a kapitányság hivatalos helyiségénél különféle talált ée gazdátlan tárgyak nyilvános árverésen készpénsfiietés meiiett a legtöbbet ígérőnek el fognak adatai — Műtrágyáik megérkezett. Fel kérjük azon tagtársainkat, akik műtrágyát, Írattak, hogy azt legkésőbb február bo 18-ig vegyék át téuzíeiünk udvarán levő raktárunk!) a Ara má- zsánkint 180 ezer korona Hanuya. LEGÚJABB! A Magyar Távirati Iroda telefon- jelentései kedden délután I érakor A miniszterelnök beszámolója genfi tárgyalásáról BUDAPEST, február 10. A miniszterelnök a legközelebb pénteken tartandó minisztertanácson részt fog venni és beszámol genfi útjáról, amely elé politikai és gazdasági körökben nagy érdeklődéssel néznek. Selyemgyár Sopronban SOPRON, február 10. Sopronban 10 milliárd költséggel selyemgyárat létesítenek, amelynek céljaira a város ingyen telket adott. A nemzetgyűlés mai ülése BUDAPEST, február 10. A nemzetgyűlés mai ülését egynegyed 12 órakor nyitotta meg Scitovszky Béla elnök. Az elnöki jelentés és az igazságügyminiszter felszólalása után a belügyi tárca költségvetésé- : nek folytatólagos tárgyalására tér- j tek át. Első szónok Szabó Géza volt, aki a belügyminiszter legutóbbi beszédével és a vármegyék helyzetével foglalkozott. A tisztviselő kérdésben a miniszterelnök eredményeket ért el BUDAPEST, február 10. A nemzetgyűlés iránt fokozottabb érdeklődés nyilvánul meg, amelynek oka az, hogy a kizárt képviselők egyrésze résztvesz az üléseken. Beavatott helyen úgy tudják, hogy a demakritua szövetség Dénes István és Bákóczy Ferenc kiválásával rövidesen síétbomlik, amelynek már jelei mutatkoznak. Dénes István a költségvetés vitájában résit fog venni. A folyóson sokat beszéltek gróf Bethlen István genfi tárgyalásáról. A miniszterelnök a legközelebbi ülésen felszólal és tárgyalásának eredményéről tájékoztatni í fogja a közvéleményt. A folyóson tárgyalták azt a hirt is, hogy a miniszterelnöknek a tisztviselő- kérdésben sikerült eredményeket elérni. — Fölhívás. Felhívom a mészárosokat, henteseket éa vendéglősöket, kik jégeiükeégle'fiket kénytelenek voltak a Sóstóról beszerezni, hogy f. hó 12 én, csütörtökön este 7 órára az Ipartestületben megjelenni szíveskedjenek. Ifj. Murgács János. Meghívó. Tóth Ferenc vendéglőjében Góböl- járáson f hó 15 én, vasárnap népies maszrabá! less, melyre & tánekedveiő 1 ifjúságot tisztelettel meghívja % rendezőség В léptidij személyenként 20 000 К Kezdete délután 6 órakor, vége reggel 4 órakor Jó zené ŐS gondo^b'dva vnrs HARISNYA KEZTYŰ ING GALLÉR NYAKKENDŐ telje« ▼ál »setékben! Kizárólag elsőrendű minőség! FODOR D IVATHÁZ A refermátw ternyiem itta! serek