Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1925 (25. évfolyam, 1-103. szám)
1925-11-21 / 93. szám
Kiskunhalas Helyi Értesítője november 21 Hasábos és fűrészelt szárai bükfa salgótarjáni és porosz szén, elsőrendű diókoksz bármily mennyiségben, a legalacsonyabb napi áron áll a hangyatagok rendelkezésére Hangya Szövetkezet Epitő- és tüzelőanyagok legolcsóbban WEISZ fakereskedőRél kaphatók Véres táncmulatság ICisszáSláson Tévedésből megszűrték Engedély nélkül nem lehet n városban építkezni A hatóság figyelmeztetése Városunkban egyesek engedély néikü építkeznek, mások pedig a kiadott engedélytől eltérő módon építik föl az engedélyezett épületet. A belügyminiszter rendelete alapján a vármegye törvényhatósága ál tat készített építési szabályrendelet melynek mintájára kellett átdolgozni városunk építési szabályrendeletét is, mindazokat a könnyítéseket, melye' két a háborús idők miatt időközben nyújtott, visszavonta, sőt sok tekintetben megszigorította. Saját érdekében figyelmeztet a hatóság minden építeni szándékozót, hogy a szabályrendelet által előirt és felszere l kérvényét kellő időben adja be és építkezését csak a tör vény és építési szabályrendelet által előirt, kellő szakképzetttségü mesterekkel, vállalkozókkal végeztesse, mert a szabályrendelet ellenesen épült épületet kénytelen lesz a hatóság lebontatni s e mellett még az engedély nélküli, vagy az engedélyezett tervtől eltérő épiíkezé sért az építkezési szabályrendelet ellen kihágást elkövetőt szigorúan meg is kell büntetni. Mit jósolnak a tóiról Határozottan nagy örömmel olvashatjuk azt a próféciát, amit most komoly mértékadó meteorológusok adtak ki Németországban. A hamburgi csillagvizsgáló intézet ugyanis, amely állandóan figyeli a napfoltokat, most nagymennyiségű és kiterjedésű nap foltok feltűnését észlelte. Már pedig az eddigi megfigyelések szerint a napfoltok a földön mindig enyhe légáramlatokkal jártak. Ebből arra következtetnek, hogy az idén igen enyhe telünk lesz, ami rendkívül helyes idő jóslás s a legkellemesebb reménybe ringatja az embereket, kivált azokat, akik fütőszerrel nincsenek elég bőven ellátva. Vasárnap este Kisszálláson az ottani uradalomban táncmulatságot tartottak az uradalom cselédei. AH Zsigmond kovácssegéd, aki a kissszállási uradalomban dolgozik, szintén elment a mulatságra több ismerősével. A táncmulatságot az uradalom rendes éves cselédei rendezték és oda a hónapos napszámosokat nem engedték be. Ebből kisebb összeütközés támadt, mert a táncteremből a hónapos napszámosokat kiutasították. Erre ezek a korcsma épülete előtt lesbe állottak. Éjfél felé a mulatságból Ali Zsig- mond hazafelé tartott. Alig hagyta el a korcsmaépületet, megtámadták s az egyik hónapos cseléd nagy konyhakéssel megszűrt». A szúrás balmellkasába hatolt, úgy hogy a szivburkoiatot is érte. Ali összeesett, mire támadói elmenekültek. A csendőrség másnap összefcgdosta őket és a szurkáló cselédet is elfogta, aki bevaloíta, hogy Alit egy gazdasági cseléddel tévesztette össze és nem őt akarta megszűrni. AU Zsigmondot hétfőn életveszélyes sérülésével a halasi kórházba hozták, ahol megoperálták. Az orvosok most már bíznak felgyógyulásában. 250 halasi adófelebbezés tárgyalása A felebbezéseket zárt tárgyaláson intédk el Szerdán délután kezdték meg a városházán az adófelebbezések tár I gyalását. összeült az adófelszólam- ! lási bizottság, hogy a halasiak állal I a jövedelem, vagyonadó és az álta j lános kereseti adó ellen beadott fe labbezéseket letárgyalja. A tárgyalásokról illetékes helyről a következőket mondták munkatársunknak : — Az adófelszólamlási bizottság az eddigi szokástól eltérőleg nem nyílt tárgyaláson, hanem zárt tárgyaláson fogja a felebbezéseket elintézni. Az első két napon volt még nyilt tárgyalás, ezentúl zárt tárgya lások lesznek. A felebbezők legnagyobb része nem fog idézőt kapnia tárgyalásra, akik pedig kapnak, azokat azért idézik meg, mert vagy az adójukat felemelik, vagy pedig egyes dolgokra felvilágosítást akarnak tőlük kérni. Még azokat sem idézik meg a tárgyalásra, akik azt kérték. Arra a kérdésünkre, hogy a feleb bezésekkel szemben a kincstár milyen álláspontot foglal el, a követ kező választ kaptuk: — A múlt évben, a tavalyi adók nál. különösen a kisembereknél az adófelebbezések során egész sor könnyítést vittek keresztül. Igen sok adózónál 20—30 százalék erejéig leszállították az adón Most azonban az ez évi adókivfetéshez a kincstárnak mereven ragaszkodnia kell. Kivéve olyan eseteket, amikor az iilető a már benyújtott bizonyítékokkal igazolja, hogy méltányos az adóleszállitás. Akik ezt nem tudják megtenni, illetve nincs bizonyítékuk, azoknak felebbezését érdemi tárgya lás alá sem vesszik. — A tárgyalások hosszabb időt nem vesznek igénybe, az utolsó tárgyalási nap f. hó 27-én lesz, amikorra az adófelebbezéseket teljesen elintézik. — A kincstárt a tárgyaloson dr. Nagy Géza pénzügyi tanácsos képviseli. A bizottság elnöke Mészöly Károly, tagjai pedig: Tirmann Kon- rád, Hudi András, dr, Dolicsek Lajos, Síéit Sándor, Tallér Antal, Zilah János és a gazdaközönség részéröl mint szakértők: Borbás Imre és dr. Nagy Pál Ferenc. Megölte az anyját az örökség miatt Jóváhagyott halálbüntetés A királyi Ítélőtábla hétfőn tartotta Bukovenszki Mária csongrádi asszony bünpörének felebviteli tárgyalását. A vádlott ez év februárjában édes anyját attól való félelmében, hogy hálátlansága miatt öt örökségében megI rövidítheti, arzénnal megmérgezte, az- í tán a hullát talicskába téve, kivitte a j Tiszához, hol kislánya szemeiáttára I anyja hulláját levetkőztetve a Tiszába j dobta. I Az elsőfokú bíróság az anyagyilkos i asszonyt halálra ítélte, j Ä halálos ítéletet a tábla a hétfőn megtartott tárgyaláson helybenhagyta. A lakások ás üzlethelyiségek a törvényben meghatározott időre szabadulnak fel A népjóléti miniszter Alaptalan híresztelések jelentek meg egy budapesti esti lapban arról, hogy májusban felszabadulnak a lakások és bolthelyiségek. Ez ügyben Vass József népjóléti miniszter a következőket mondotta egy fővárosi lap munkatársának: — Szó sincs arról, hogy májusra a nagylakások és üzlethelyiségek felszabadulnak. A teljes felszabadi tása a lakásoknak és üzlethelyiségeknek 1926 november és 1927 májusa között történik meg. — Ez a terminus törvényben van megállapítva. A kormány mérlegein! fogja annák idején a helyzetet és ennek alapján fog határozni. A kismegcáfolja az álhireket I lakások csak akkor szabadulnak fel, ha a kormány elegendő tartaiékla- kással rendelkezik. — Egyáltalán nem értem, miért izgatják a közvéleményt ilyen híresztelésekkel. A kormány mindenesetre fokozottabb mértékben fogja az építkezést előmozdítani. — Ami az üzlethelyiségek kér* í dését illeti, ezek felszabadítása már I nem ütközik oly nehézségekbe, meri I értesülésem szerint eiegendő üzlet- I helyiség áll rendelkezésre. A kor- l mány itt is mérlegeli majd a hely- I zetet, amikor a felszabaditasról dön- * teni fog. ____ Menyasszonyok! Boldogságuk hogy örökkétartó legyék kelengyéinket .. űeck József versenyáruházában vegyék 1-n.-20. sz. alatt Minden méretű faragott és fűrészelt épületfa, deszka, léc, széldeszka, fazsindely, cserép, homok és égetett tégla, üveg cserép, kátrány papir, mész, szén, tűzifa jutányos árban, házhoz szállítva kapható Adler Ignác fakereskedőnél, Halason A sorsolást a 48-as körben tartjuk meg Széles körben Keltett érdeklődést városunkban a Helyi Értesítőnek az az akciója, hogy sorsolás utján ajándékokat juttat olvasóinak. Lapunkban megjelenő kockákat minden egyes olvasónk kivágja és összegyűjti, amelynek ellenében egy igazolványt kap és részt vehet a sorsoláson. A sorsoláson az is résztvehet, aki esetleg az első két számot nem vette meg, de a legutóbbi szerdai számtól (nov. 18) megveszi folytatólag a lapot, mert december 19 ig még 10 kocka jelenik meg lapunkban és igy 10 kockát összegyüjthet. A sorsolást a 48-as kör nagytermében tartjuk meg, teljesen a nyilvánosság bevonásával. A kisorsolandó ajándékok : Főnyeremény : egy 100 kilós kövér dismó. ll-ík nyeremény: Egy ruhára való finom női seövet és egy vég vászon. (Két nyeremény). lilik nyeremény: Egy ezüst éra j (férfi), hat pár alpakka evőeszköz. (Két nyeremény). ! IV-ik nyeremény : Egy berliner j kendő, egy női selyem fejkendő, hat- [ hat pár női harisnya. (Négy nyeremény) V-ik nyeremény: Öt-öt könyv és í őt 1—1 kgr.-os csokoládé, (Tis nyert mény). И —I и ■ Vadász sors Vasárba? reggel nagyobb vadásztár saság rándult ki Bácsalmásról és Bajáról a Mélykút melletti tinójáráai földekre. A szép napsütéses őszi reggelen alig hajtották meg az első kört súlyos szerencsétlenség történt. Erós fiistnélküli lóporral az eisó lövést tette Polgár Endre telekköayv- vezető s a régi fegyver csövét szétvetette a lövés. A robbanás Polgár balkézfejét és csuklóját valósággal összeroncsoita. Gyors első segély után a súlyosan sebesült vadászt behozták Bácsalmásra, majd hétfőn a bajai kór házba került orvosi ápolás alá. ■ HM ..... II " a Műkedvelő előadás Az Iparos Ifjúság Önképző-Egye sülete f. hó 25*én, szerdán este fél 8 órai kezdettel műkedvelő színi előadást rendez. Színre kerül Szenes Béla „Csirkefogó“ c. bohózata 4 felvonásban. Jegyek kaphatók Press- burger-féle könyvkereskedésben. A béríők jegyei 23 án délig tartatnak fenn. a" színház fütve lesz. A szereplők a következők: Alberti Buda Imre, Albertinó Kuszka Bözsike, Málnai Tibor Szilágyi Dezső, Gedeon Ilonka Kiss I. Iduska. Gedeon Sáfrik Kálmán, Kozma Karola Kovács Margitka, Klein doktor ifj. Kovács József, Koch szappangyáros Kovács Mihály, Tassy Maca Modok Ilonka, Tassy Klári Hunyadi Bözsibe, János Balázs P. Lajos, Kati Netik Jolánka, Fodor Buvári István, Olga bolti kisasszony Turcsik Mancika, I. mama Oláh Vilmácska, II. mama Kuszka Zsuzsika, Főportás ifj. Turcsik János, Intézeti leányok: Gye- nizse Husk a, Király Bözsike, Török Tinike, Hunyadi Juliska. Gimnázisták : Kelemen Bandi Eroyes László, Pod- vinecz Makai István, Horovicz Csik Rókus, Vágó Pál Soós János, Kron- berg Győző Egrényi Árpád. Bajai mész érkezett Kordáékhoz Fő’iacca 57 sz. к Téli 8 rég,« és ki eárcipi a leg ben Ti I üzletéi zával r< Figye к SZ Bi l Boák, válasz és p< divata babái delóar szit, üzlet fai API Szón Síién Sző éli Tárt A fő Egy ( Vae kae Két és Tá Vas tán Hölgy