Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1925 (25. évfolyam, 1-103. szám)
1925-01-03 / 1. szám
4 Kiskunhalas Helyi Értesítője január 3 — Vetített képes eiöadks. Január 4-én, vasárnap délután 5 órai kezdettel a Központi-iskola dísztermében vetitettképes előadást tart Szent- györgyi Lajos ny. tanfelügyelő a spiritizmusról, vagyis azon téves bitről, hogy az elhaltak léikéivé! médiumok utján összeköttetésbe lépni, a szellemeket megidézni lehet. Ugyanezen alkalommal vetített képek kíséretével fogja ismertetni Kádár Kálmán gazd. isk. igazgató a hus- sertéshus tenyésztését. Ezen előadások csakis felnőttek számára tartatnak ; bár beléptidij nincs, de adó műnyokat az ismeretterjesztés céljaira szívesen fogadnak. — A huezárőrraester ur — a regőcei vásárban. N. N. budapesti lakos, akit a szerbek kihasítottak Regőcérői, lejött Katymárra és egy kis dolog miatt átlépett Regőcére. Dolga végeztével a hetivásárban csődületet látott egy csökönyös ló körül. Odament, s mint aféle kiszolgált huszárörmester, ajánlkozott a ló megindítására. A szájtáti rácok sorai között a valóban huszáros indításra szélvészként indult meg a ló, s mikorra a szemükbe csapott port ki törölték a bocskorosok, akkorra már a határ felé vágtatott kocsiján az őrmester ur. Magyar földön aztán szépen bekocogott a katymári községháza udvarára s illő tisztelettel jelentette: — kocsit, lovat hoztam a rácoktól, tessék átal venni ! A husxárórmester ur előadása szerint a ló is nagyon megindult, meg egy kicsinyég 6 is haragszik a rácokra — oszt’ igy kerültek át a határon. — Városházáról. A nemzetgyűlési képviselőválasztók 1936 évre szóló névjegyzékének kiigazítási előmunkálatai 1915 évi január hó 1 tői 10 lg fognak eszközöltetni. Felhívják mindazokat, akik a választók névjegyzékébe még ez ideig ni.icaenek felvéve de arta igényjogosultsiggal bírnak, hogy ezen igényük bejelentésére és a számlapok átvétele végett január 1—10-ig a városi taaáesjegyzői hivatalban jelentkezzenek. — Aeram» minden idők egyik legizgalmasabb filmjét mutatja be vasárnap az Apolló Mozi. Kísérő képül a Diadalmas ököl e 6 felvonásos dráma kerül bemutatóra. — Mire való a műtrágya? A növények tápláló anyaga nem terem magitól a földben, ezért azt istálló- trágya vagy műtrágya .‘dákjában kell s földbe juttatnunk, hogy a növény jól fejlődhessen s nagyobb termést adhasson. Az istállótrágyábsn kevés a szemképző foszforssv, ami természetes is. mert a gabona msgvát nem szoktuk állatainkat feíetetni, hanem piacra visszük я eladjuk, ezáltal nagy mennyiségű foszforsavat viszünk ki a gazdaságunkból. Etért van náíuuk oly nagy jelentősége a foszforsaves j műtrágyának : a feuperfosefátnah A szuperfoszfát a leggyorsabban ható műtrágya, ezt ismerik a gsxdák legKözgazdaság A korona Zürichben 0.0070*/* (nyitás) BCy dollár 72860-78180 K, Cnk Siekel j *180—*300 Кою»* L»iS78-380 8**rb Dinét I 1109—1189 K, Német Márk* - - tt. 100 Osztrák Кого»» 108 £. Biboaa-piat: Búza 530 000 K. rozs 430.000, árpa 400.000, zab 895 000, tengeri 255.000 K. Állatpiac: Prima sertés 260СЮ К j közép 24000, könnyű 21—22000 K. j Ökör I rendű 16000—19500, kőxép ! 11—16000gyenge 8000—14000 bika | jobb m n. 15—19000, gyenge 10000 j —14000, tehén jobb min. 14—18000, | gyenge 8000—i 1000 К jobban, őszi és tavaszi kalászosoknál egyaránt nagy termóstöbbletet idéz elő, takarmányrépának meg éppen a szuperfoszfát a műtrágyája. Általában sikeresen használható minden szántóföldi terményünknél, burgonya, tengeri, | szőllő, gyümölcsös és kerti vetemóuyek I trágyázására is. A szuperfoszfátot a ka lászosok alá mindig a vetöszántás előtt szórjak ki. Katasztráiis holdankint a reudea mennyiség i zsák, 150 kg. Ennyi elegendő a tengeri, a takarmányrépa és burgonyánál is. Ez utóbbinál nem csak fokozza a termést, de javítja izét, óvja a rothadástól és egyéb burgonyabetegsógtől. A műtrágya alkalmazásának a termés fokozásán kívül van még egy megfizethetetlen előnye, hogy mérge a nöté nyék gyökerein élősködő rovaroknak. H. | A halasi boszorkány Irta -Figyelő 24 Előbb el kellett intézni néhány ló- kötési ügyet. A tetteseket beszállította a szegedi tömlőébe. A város lakósainak ügyeit nem hanyagolhatta el s osak azután foghatott hozzá a Judit-bonyodaiom kibogozásához. Vagy két hét múlva bebocsájtást kórt Töhötöm Ferenchez. л név hallatára a gazdag birtokos izgatottan ugrott fel s a látogató elé szaladt — Mi vau Judittal ? — kérdezte minden bevezetés nélkül. — Azt az urnák jobban kell tudnia ? — Nekem ? — Természetes, ab ur hivatta magához, két héttel ezelőtt. Tehát itt kell lenni 1 — Hála a jóságos Égnek, Judit tehát ól, — kiáltott örömmel Töhötöm. — Barátom, maga jobb hírrel nem is jöhetett volna. Karcos csodálkozva tekintett Töhö- tőmre — Hát az ur nem tudja, hogy Judit életben van ? — Nem barátom Embereim azt hozták hírül, hogy a mocsárba veszett. Karcos Balázs nehány szóval ismertette a történteket. Töhötöm rágj ogó szemmel mondta : : — Barátom, sok bánatot okoztam I Juditnak. Boldog vagyok, mert hallom, | hogy szeret. De mindent jóvá teszek ■ s magamhoz emelem. Emelt fővel ! járhat az emberek között. Büszkén, ! mert Tőhötömné előtt mitideukinek | tejet és térdet к *11 hajtania. A fiat»! legény a meglepetéstől j szótlanul állott a gazdag földesur i előtt. — Hát tényleg nincsen az urnái Judit ? akkor kik voltak azok, akik magukkal csalták ? Hirtelen egy gondolat ötlött agyába. — Sejtem már, kik éltek vissza az ur nevével. Nemrégiben egy gazdag haraugöntőeegéd jött Halasra я az bomlott Judit után. Csak. annak a keze ; lehet a dologban, no meg a vén ! Bozsárnéó, aki tudom többszőr kereste ! fel Zacbárt, Töhötömöt elbzomoriíolfft Judit eltűnése Aggódott érte. — Fel kell találnunk bugát A | föld alól is. Maga egyébbtl ae töröd Magán hirdetések. Nemzeti Hitelintézet rt. kiskunhalasi fiókja elfogad mii denk or a legelőnyösebb kamatozásra takarékbetéteket és heti betéteket. Folyósít váltókölotönöket, átutalásokat eszközöl bárhová, vesz és elad Idegei pénzeket (valutákat), mindenkor a legjmá- j nyo*»hban. Az Intézet saját tévéje E 18,000,000.000, Bankügyben minden felvi- ! tagosítással készséggel és díjmentesen szol- j gálánk A velünk kapcsolatos Áruforgalmi és Terményértékesítő Rt. vásárol mindennemi gabonát, elad tűzifát és szenet, valamint használt olasz hordókat a legjntányosabb áron. Tisztviselőknek 2—3 havi hitelre Is árusít Savanyú káposztát, hasábot, paprikát, uborkát árusítanak Künstlernél, Natkai-szi- geten Bríiliánst, hamisfogat, arany, ezüst pénzt, árnyát, ezüstöt — öröttet is — magas áron vesz Farkas Eálmán a Gazdsági Bank épületében levő órás üzletében. Eladó Rekettye-pusztán 12 holdas birtok 2 lakóházzal. A birtoh részletekben ii eladó. Tudakozódhatni Kaszap Imrénél, Mélykúti útnál, Öregszőlők 1 sz. alatt Disinóváfl&st házaknál elvállal Nemes Imre. Lakása I kér. Gőzön u. 5 sz. Pepin borotva szappan habja dús. nem szárad, a szakáit puhítja, élvezet vele borotválkozni. A szappan tartós, lassan kopik s ezáltal ole^ó. Fecske védjegy nélkül nem valódi. Csakis a készítőnél Rác* Jánosnál, Kossuth u. 1 (Takaréképület) kapható Haraugos kutnál ezer négyszögöl nádas eladó. Tudakozódhatni Sárkány u. 2 sz. Fehér Sándor pirtói Tegzes Já nos féle birtokán nagyobb mennyiségű répát és egy könnyű kocsit elad. Tudakozódhatni Széchenyi u. 48 sz. alatt Námedi Sz. Istvánnak az alsószénás- kertben 6 vontató anyaszénája van eladó. Egy jó kosbirkát is elad. Tudakozódhatni Fehértón. Neumann szesztől dús haja lesz, megszünteti a hajhullást, korpásodéit, elmulasztja a fejbőr viszkető érzését. Kapható Ráez János gyógyszertárában Kossuth в. 1 (Takarék-épület) Egy keveset használt sparherdt és egy márvány eladó Gabona piactér 2 ez. alatt. Egy bútorozott szoba két egyén részére kiadó Fácán u. 10 sz. alatt. Harka pusztán Szacyi Béla szomszéd -ágábaa Szanyi Mátyásné müut melletti kis tanyáján nagyobb meny- nyiságü répa vau eladó. Rózeaezlrom kivonat a hölgyek keedvlt diserét pipere szere. Teljesen ártalmatlan anyagból készül, Kapható a Ráez patikában : Egy szépen bútorozott szoba kiadó ; Lovag u. 1 sz. alatt. Ugyanott egy darab fekete föld is eladó. III kér Kárpát u. 1 sz. modern uriház i nagy udvarral eladó Tudakozódhatni i a helyszínén Francia mézkoosonya. Elismert kézápoló a kirepedezett, vörös, durva kezet egy nap alatt bársonyaimévá, finommá varázsolja. Kapható Ráez János patikájábau Kossuth u. 1. (Takarék-épület) Zdah István eladja város melletti j 5 kát hold szántó és kaszáló földjét továbbá Füzes pusztában a városhoz közel Skatho'd szántót Tudakozódni Petőfi u 2 sz házánál Külön bejárata bútorozott szoba kiadó Vásártér 16 sz. alatt GryapjuíoMHl 2000 К dekája, kötött kabátok Soo.ooo К darabja. Női mellények So.oooKgyap j ukendök 80.000 К óriási választékban jók. Hadjs állását, s csak ezzel fog kikozzon. Pénzt, fáradtságot ne sajnáljon Karens Balázs szívélyesen elbúcsúzott Töhötftmiő], aki melegen mogazo riíotta kezét — Hoz»» hozzám Juditot s én esküszöm, bo'doggá teszem (Folytatjuk) Berger Anna divat- k<> tödé jóben U ril<a- szinoval szemben. I D'indi hintő por, Dundí baba crém, \ Dnudi izappau kisgyermekek kipáiására és i a kivörösödött testrészek ápolására. Csecsemő 1 ápolásánál nélkülözhetetlen. Kaphatók a Ráez patikában Kossuth u. 1. (Tatakarék épület) Bort legmagasabb napi áron vesz Stroh Vilmos Felsönádor utca 3 sz. Egy pár 89-6S női bélelt, magas- siáru téli cipő, majdnem uj eladó Fő u. 89 sz. alatt. Varrógép és fegyveijavitó műhely Gímnázium-u. 12 sz. Marék. Vendéglömegnyltás. Eötvös m. 21 au. alatt már megnyílt az nj vendéglő. Elsőrendű konyhájával ée kifogástalan kiszolgálásával áll a közönség rendelkezésére ! Hideg ételek állandóan kaphatók. Jó 10 órait csak ott ehet. A legjobb fej- borok kaphatók. Elsőrendű cigányáéi«. Tisztelettel Makai Antal vendéglős. Dr. Babó Imre a eaendórlaktanya melletti szélmalmát lakóházzal eladja. Bort állandóan vásárol Adám /Dezső /Posta a. 5 sz. Práger Dávid fakereskedésében bognárnak és szőlőkaró készítésére igen alkalmas •lsőreadfi ssáraz, vastag akáezszálfa kapható. Tüselő ssenet métermássánkiat 50.000 keroaáért árusítja, melynek jóságáért szavatol Schneider Gyulának Korona я. S sz. házánál elsórendt bükkhasáb és vágott tűzifája vaa eladó. Vasúttól hasábosán házhoz szállítva 5—10 mázsánként 65000 kor. és darabos szene is van eladó Árpád u 6 sz. lakóház előnyös fizetési feltételek mellett eladó. Tudakozódhatni a belysxiuéu. Hajnal utca 11 sx. alatt magános férfinak bútorozott szobát kiadnak Köszön et-nyllvánitás. Mindazon rokonoknak, jő barátoknak és ismerősöknek kik felejthetetlen Erzsiké leányunk temetésén megjelentek s ezáltal nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek ezúton mondunk hálás köszönetét, Gyenizse Lajos és neje Nagy Kálóéi Erzsébet. Bútor vásár Schön Dávid össze« butorfermeiben Nagyobb mennyiségű bútor megérkeztével módomban van raktáron levő bútoraimat mindenkinél legolcsóbb áron a butorvásárló közönségnek felajánlani. Hálószobák, tömörfabutorok már 41/* millió koronától, szalongamiturák 1 millió K-tól, ebédlők, tele hálók nagy választékban. Festett polgári bútorok eddig nem létezett színekben, hajlított székek, karos székek, futószlnyegek mélyen leszállított árban. Mindenki érdeke, hogy a kiállítást megtekintse! Üzlete: FI- uccu 14. süfcin (*sj&t házába») Minden méretű épületfa, léc, deszka, asztalos-anyag, prima min őség* Bohn-cserép, valamint az óssies épitési cikkek, aa ismert szolid és figyelmes kiaiolgiláa mellett Weisz Sándor fakereskedéiébeu Mélykntl-nt 3 sz. alatt kapható Felelő» ezerkesztő és laptulajdonos : PRAGER JÁNOS Ozon crém Szeplő, majfolt, pattanás, sömör, és mindenféle arctisztátalanság ellen. Bár sony sima, fiatalos arcbőrt idéz eiő. Napbarnított arcbőrt gyorsan fehérré varázsol. Egyedüli hely ahol kapható BAoac Jánost gyógyszertára Kiskunhalas. Kossuth-utca 1. sz. (Takarékpénztár épületében) NyoeaUttt HaJmaon Pr»#*r Farra* Lapvaiklw кДя гпм->ае<мм»1инг