Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1925 (25. évfolyam, 1-103. szám)
1925-09-02 / 70. szám
4 Kiskunhalas Helyi Értesítője — Személyi hír. Paczolay István az Áruforgalmi és Terményértékesítő rt. igazgatója üdülési szabadságáról hazaérkezett és a részvénytársaság vezetését átvette. — Hírek a Helyi Értesítő szom' batl számából Szerdán délelőtt közgyűlést tartott a képviselőtestület. A közgyűlés elhatározta, hogy a fehértói gazdaság leszerelése és felülvizsgálata tárgyában kiküldött bizottságba a maga részéről dr. Zilah Benőt és dr. Dolicsek Lajost küldi ki. Kimondotta a közgyűlés, hogy a házhely javaslat ellen a vásártérből elvett részekre vonatkozólag előterjesztéssel él. A fehértói bérlők ellen biztosíték adása céljából a város pert indit. A képviselőtestület a hősök emlékszobrán a nevek elhelyezése céljából szükséges obeliszkek beszerzésére és az ezzel kapcsolatos költségekre 100 millió koronát szavazott meg. — Sirius szép őszt és gyenge telet jósol. — Bácskában és Szabadkán a vihar több száz milliárd korona kárt okozott. — A topolyai járásban levő magyarokat a szerbek koldusbotra juttatták. — Az Iparos Ifjúság Önképző Egye Sülete szokásos szüreti mulatságát f. hó 80 áa tartja meg. — Vasúti utazási kedvezmény Budapestre. A városligeti Mezőgazdasági Múzeumban szeptember 15 ig tartó kertészeti, vadászati és Széchényi emlékkiállítás megtekintésére felutazék féláru vasúti jegy váltására jogosító és hat napra érvényes igazolványt kaphatnak a Faluszövetségnél, V. Zoltán utca 8 szám, vagy az Országos Kertészegyletnél VII. Dohány utca 20 sz. alatt 50000 korona lefizetése ellenében. Az igazolvány egyúttal az Országos Kézműipari Tárlatra is belépőjegyül szolgál. — Utóoltások himlő ellen F. hó 6-án és 13 án d u. 2 órától Vi4 ig a közponi áll. elemi iskolában utóvédhimlő oltások lesznek, miért is felhivatnak a szülők, hogy ezen két vasárnap délután kis gyermekeiket oltassák be. mert jövő év májusig oltások többé nem lesznek. — Értesítés A ,Dianna" vadász- társaság f. hó 2-án d. u. fél 7 órakor Kis Bernát alelnök lakásán választmányi ülést tart. Ezúttal figyelmeztetik a legutóbbi közgyűlésen meg nem jelent vadászokat, hogy nyulat szeptember és október hónapokban sem a társaság területén sem Halas határában lőni nem szabad még akkor sem, ha a vsdásztársaság valamelyik tagjának olyan birtoka van, a mely ÖDálló vadászterületet képez vagy összaíratottbirtok. Ugyancsak tilos novemberig nyulat lőni az első számú vadásztársaság területé ben fekvő oly kiíratott bortokon is, melynek tulajdonosa bármely vadász társat is vendégül látná. Dr. Jeney Andor elnök. — Mulatság az Oakópjő Egylet Szabadkai ut 1 sz alatt f. hó 13-áo zártkörű siüreti mulatságot rendez. Bővebb a meghívókon — A műtrágya. Miut örvendetes eseményt újságolhatjuk, hogy a műtrágya használata nagy mértékben tér jed. Míg a múlt esstendóben csak 88 gazda íratott a Hangyánál в vagon (hatBiáz mázsa) műtrágyát, addig as idén augusztus 31-ig 816 an 80 vagon (kettőezer mázsa) műtrágyát hozattak. Érdeklődtünk azou gazdáknál, kik a múlt évben is már műtrágyát használtak, hogy mi előnyük volt belőle. Egyöntetűen azt a választ kaptuk, hogy szalmában visszakapták a műtrágya árát, de holdaukint 8—8 mázsával több gabonát is csépeltek a mütrá gyázott területről. Itt említjük meg, hogy a kisszállási uradalom uj bérlője 50 vagon vagyis ötezer mázsa műtrágyát vásárolt, összes őszi gabonáját műtrágyába veti el. Ha nem tudná bizonyosan a kisszállási uradalom bérlője azt, hogy a műtrágyának mi a hatása, nem fektetett volna műtrágyába közel egy milliárd koronát 1 Nagyon ajánlatos volna, ha gazdaközönségűnk- nek nemesak egytized, de túlnyomó része műtrágyázott földbe vetné gabonáját, mert a régi fajta termeléssel, a mely holdankint jó esztendőben is 5 — 6 métermázsás termést hozott, nem fogja kibírni & földbirtok azon óriási közterheket, a melyek rövidesen a gazdák nyakába szakadnak. Többtermelés az egyedüli módja annak, hogy a mái B6héz gazdasági váltságot megussiuk, a többtermelésnek alapja pádig a jól megmunkált fold, a nemesített vetőmag, de fóleg a műtrágya. — Szarvasvadászat Az 1. sz. vadásztársaság f. é, szeptember hó 5-én szombaton a fehértói erdőben golyós fegyverekkel szarvas vadászatot rendez. Figyelmezteti a társaság a környékbeli lakosságot, hogy ezen napon az erdőben és az erdő környékén való járás-ke éstől saját érdekében tartózkodjék, — A het készülő szenzációja a ,.Fehér »páca ‘ című filmremek be mutatója. Szombatos f hó 5-én mutatja be az Apolló mozi в remekbe kószáit filmet, amely hallatlan áldozatok árán, a iegpaza- rabb kiállításban és a legmüvésziesebb rendezésben készfilt. A darab főszereplője Lilian Gi-eh, a világhírű amerikai filmdiva, ki Ut a boldogság felé oimü örökbeesü filmben hervadhatatlan babérokat szerzett Különben is az egész kép a filmgyártás egyik legragyogóbb alkotása, amely meg fogja hódítani egész Halast — Tekintetei az óriási érdeklődésre, jegyekről már előre gondoskodjon a moziiátogató közönség, mert daeára, hogy két előadás lesz, az estélyire jegyek alig kaphatók — Utolsó hét Csak még e héten vásárolhat az O csó Áruházban irályén leszállított áron mert megszűnik. Közgazdaság Budapest, szept. 1. A* idei gabona budapesti hivatalos ára : tiszavidókí 77 kilós búza 870— 872, fehérmegyei 867 - 870, ro*s 865—270, takarmányárpa 270—880, repce 570—580 korona kilónként. A korona Züricnben 0.0072 55 Állatpiac: Prima sertés 21500 K. közép 220)0. könnyű 17— 19000 K. Népesedési mozgalom. Augustus ‘24 — Augusztus 3t Születtek: Modok József és Magda Annának József nevű fink. Martonosi Ferenc és Eároly Máriának Rozália nevű leányok, Kálmán Mátyás és Nyerges Ágnesnek Mihály nevű fiók, Bor Benő és Kátai Rozáliának Pál nevű fink és Ilona nevű leányuk, (iker szülés) Fejes Péter és Suba Máriának Mária nevű leányuk, Pap Lijos és Vavrek Viktóriának István nevű fiuk. Bárány József és Surján Eszternek Eszter nevű leányok, Nemes Sándor és Kis Annának Fereno nevű fink, Gtyóai Ferenc és Jnhász Magdolnának Erzsébet nevű leányok Elhaltak: Balog Anna 9 éves, özv. Ritter Frigyesné Eiler Ilona 50 éves. kósa Benó 64 éves Monostori Kálmán 25 éves. Juhász D. Rozália 2 hónapos, Bnzsa Sándor 22 napos. Kihirdetett Jegyetek: Szües István Törkő Teréziával, Paor Smolez István Varjú Juli- ánnával, Jnhász D János áugyi Erz-ébettel Csányi Imre József Császár Erzsébet szegedi lakossal, Btbó Lajos Rávai Veronika prónai- faivi lakossal, Kralevios Kálmán Árvái Rozália kisknnmajeai lakossal Házasságot kötöttek :* Hegedűs Flórián Sípos Etelkával Árverési hirdetmény Felsőszállás-pnsztán, a Sóstóhoz és a vasúthoz közvetlenül közelfekvő 5 kath hóid területű tanyás ingatlan, mely Kónya Ferenené Bédi Judith tkvi tulajdonát képezi, f. bő 6 án, vasárnaD délelőtt 11 órakor Almos u. 2 sz. alatt Kónya Ferenc lakásán megtartandó önkéntes árverésen azonnali készpénz fizetés feltételével a legtöbbet ígérőnek el fog adatni. Kikiáltási ár 50,000 0C0 K, melynek 10“/„ a bánatpénzül az árverezni szándékozók által az árverés előtt leteendő. Az adás-vételi szerződés az árverés befejezése után nyomban kiállítandó. Közelebbi adatok dr. Szabó Fülöp és dr. Grósz Mór ügyvédi irodájában tudbatók meg 11№T Ki a gyilkos? A Helyi Értesítő számára idegenből fordította: Figyelő. 2 Kempfen el nem tudta találni, hogy mit keres az üzletben az orvos. Nem közönséges kíváncsiság ez gondolta magában. Valószínűleg ha tározott célja van kutatásának. Az orvos magaviseleté azt árulja el, hogy valami határozott dolgot keres és azt nem tudja megtalálni. Közben az orvos eltávozott. Kempfen bement az üzletbe. A pult mellett ott állott a vizes vödör, amelyben a gyilkos borzalmas tettének elkövetése után kezét megmosta. A víz vörös színű volt, de nem volt piszkos. Kempfen gondolkodva nézte a vizet. — Ennek az embernek véres volt a keze, de egy cseppet sem volt piss kos — gondolta magában. Pedig egy közönséges ember kezei rendesen piszkosak szoktak lenni. Majd felgyűlte kabátjának ujját és bele nyúlt a vízbe. Keze egy szilárd tárgyhoz ért. Kíváncsian vette ki és nagy örömmel vágta zsebre. Egy furcsa alakú kis kézelő gomb volt. Az első nyom 1 *** Kempfen elhatározta, hogy az orvost nyomon fogja követni. Nem volt ugyan ellene semmi bizonyítéka, de az üzletben tanúsított viselkedése batá rozottan gyanús és feltűnő volt előtte. Aztán meg más kiinduló pont egy általán nem állott rendelkezésére. Gondolta. elindul ezen. Első sorban azt igyekezett megállapítani, hogy hol volt dr. Dubsr a gyilkosság elkövetésének idejében. A gyilkosságot az orvosi vélemény szerint szerdán éjjel 11 és 12 óra tájban követhették el. Kempíeu óvatosan látott munkájához. Nem akaria az orvos figyelmét felkölíeni. Á szerencse kedvezett neki. Amint másnap reggel hivatalába tartott, ta- találkozott az orvossal. Beszélgetni kezdtek. A gyilkosság is szoba került Dr. Dsbsr a többek között megemlítette, hogy 6 mily rémülten értesült a szörnyű esetről és hogy a gyilkosság estélyén otthon tartózko dotr. Kempfennek ez már elég volt. Ugyanis tudta, bogy az orvos nem mond igazat, amennyiben azt már kinyomozta, hogy a gyilkosság időpontjában az orvos n^m lehetett otthon. Többen látták kocsiját abban a bizonyos időpontban. Sót azt is megáll» pitotta, hogy az orvos kocsija a gyilkosság színhelyének környékén járt. A burok igy állandóan szorult az orvos nyaka körül. Mind több és több bizonyíték merült fel ellene. A gyanuokokat megszilárdította egy véletl- n esemópy is (Fo yt. köv.) Magán hirdetések. 7 és 9 órakor Játszók szombaton a legszebb filmet a Fehér Apácát Eladó jóforgalmu szélmalom 1124 a, öl telekkel, 2 szobás lakással. Berendezése két pár kő, 3/8 hengerszék, hasábszita, ко- pozó, kieegitőgép, S3 HP Salzer Diesel motor. , Tudakozódhatni Drégely Lajosnál, Mélyknton Téglagyáron kívül 9 kapa szóló és Toldi u 18 sz lakóház eladó Ha olcsón akar vásárolni, keresse fel W1ISZ VILMOS rófös- és divatárnházát Fő uo«a 80 A köíönyi gazdaság akácszálfát, tüsköt, rőzsét megvételre keres, ugyanott hónapszámosokat heti kommandóval alkalmaznak Minden háztartásban nélkülözhetetlen a ragadós légyfogó darabja 750 korosa kapható Schön Sándor íüszerkereskedésébén Petőfi u. 19 Szabó Sándor Barinatelepi 14 sz. modern házát kedvező fizetéssel eladja, esetleg közeli jó földért elcseréli В r i 11 i á n s t, arany, ezüst pénzt, aranyat, ezüstöt —• töröttet is — magas áron vesz Farkas Kálmán a Gazdasági Bank épületében levő órás üzletében. Gserépkélyha átrakás és javítás, chamotte betét meteor kályhába Jannskonál Fáeán u. 12 sz, Egy jó /házból való fiút tanoncnak felvesz BÉDI borbély és fodrász _________________szeptember 2 Halasi Gazdasági Gőzmalom tudatja a nagyérdemű közönséggel, hogy a malom teljesen újonnan átalakítva megindult Gabonát mindenfajta lisztre azonnal cserél, árpák éi tengerit darál A jéggyártást megkezdte 0 в 0 Ш m m m m ш в tu • m Címre Építkezéshez szükséges anyagok, deszka, léc. faragott és fü részel: fa, cserép, tégla Wzetösny»g: tűzifa, szén koksz. a legelő nyösebb feltételek mellet!, a legoSesóto&napSáron WILHEIM FERENC oki. mérnök fatelepen 3 5a:d¥@tság«tére«, väsäetäri keresztté« szembe?# Army János и. sarok <Király Gy.-ház) штшшт-мЖ'Ш 9 m 0 0 ® « m 9 9 m 9 © в Felelős szerkesztő és laptulajdonos : PRAfiFP 3ÁNOS Gabonahitelre és törlesztésre árusítunk vetőgépeket, motorokat, szántóekéket, boronákat, szecskavágókat, borsajtokat és szölőzuzókat, traktorokat, varrógépeket, kerékpárokat, alkatrészeket, gabonás zsákokat és az összes vasárukat Kőim Sebestyén vas- ős gépáruháza Kiskunhalas, Kossuth-u. 8-10 Ozomcrém Szeplő, májfolt, pattanás, somör, és mindenféle arctisztátalanság ellen. Bár sony sima, fiatalos arcbőrt idéz elő. Napbarnított arcbőrt gyorsan fehér?« varázsol. Egyedüli hely ahol kapható Rácz János gyógyszertár' KÍ3Kunhalaa, Kossut’'-utca 1. sz. (Takarékpénztár épületóV Iski p irki h füz< von bei Hi Prim hat barm sógb> Istv; Wei fa Gig 1 di fal i* ÖZV Jak értés zöust buti Dzli ojoni nyék berei tart ; nőséi háti büki és siegt tál puha mind hu oldali roénj Tone Kérei pártit Mc iá 8 01c Агра. temp1 me яг mélt áron Nyomatott Kiekunhalaeon Prager Ferenc L pvállalat könyvnyomdában