Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1925 (25. évfolyam, 1-103. szám)
1925-06-20 / 49. szám
2 Tizenhat éves fiú tragédiája Megdöbbentő, véres tragédiának szomorú hőse egy 16 éves kecskeméti fiú. J. B. 16 éves fiú a gyorsvonat alá feküdt és még mielőtt megakadályozhatták volna, a Halál kíméletlen keze már elvégezte munkáját. J. B. hozzátartozói már régóta tudták, hogy a kora érett fiút ábrándos, gyerekes szerelem.'szálai fűzik egy fiatal cigánylányhoz. Pajtásai is tudtak erről, sokszor csúfolták is miatta s J. B. nem egyszer fakadt ki előttük, hogy ha abba nem hagyják, a halálba menekül előlük. Végzetes terve addig-addig érlelődött benne, hogy tegnap délután meg is valósította. Özvegy édesanyja és nővérei Lajosrnizsére utaztak, a délutáni órákban a kis J. B. pedig kiment a Műkért mellé, ahol pajtásaival egész a gyorsvonat érkaztéig látszólag vidáman és jókedvűen játszadozott. Társai aztán már csak azt vették őszre, hogy J. B. mintegy tiz méterrel a vonat előtt a sínek közé dobta magát. A teljes sebességgel robogó vonat ugyan rögtön megállt, de ekkorra már végsőt vonaglott a tragikus véget ért gyermek fej nélkül maradt teste. Uj gombabetegség pusztítja a búzát Most keresik a védekezés módját Budapestről jelentik: A szárazság után sok helyen megindult az esőzés és ez igen kedvezővé tenné a terméskilátásokat. Az utolsó napokban azonban szomorú jelentések érkeztek az ország számos részéből, amelyek egy súlyos természetű és katasztrófába hatású uj gombabetegsóg fellépését jelentik. A gombabetegség egyszerre lépett fel a Dunántúlon és Borsodvármegyében. még pedig nagyjelentőségű mértékben és okát a tudósok a szárazságban keresik. Az eddigi vizsgálatok eredménye szerint az uj gombabeíeg3ég, amelynek iáját még tudományosan nem határozták meg, a kalász fajét támadja meg, azt elfehériti és egészen a szárig húzódik alá. A betegség a szemeket összezsugoritja. ami a búza terméshozadékáí alaposan lecsökkenti. A betegséget a magyaróvári növénykórtani állomás már napok óta tanulmányozza, hogy lehetőleg megtalálja a védekezés valamilyen módját. ffiegWvó. A Füzes pusztai iskolában a Népkönyvtár Egyesület f. hó 28 án vasárnap aratási bálát rendez melyre a tánekedvelö ifjúságot tisztelettel meghívja a rendezőség. Jó zenéről gondoskodva van. Javításokat egyszerűt és komplikáltat elvállal Faragó Sándor chronometer órás és ékszerész Precíz munka ! Mérsékelt árak Egy hónap története Látogatás a kiskunhalasi Hitelszövetkezetnél ___________Kiskun-Halas Helyi Értesítője___________ Városunk közvéleménye élénk érdeklődéssel kisérte a kiskunhalasi Hitelszövetkezet keletkezését, amelynek mozzanatairól lapunk hasábjain hűen beszámoltunk és amely intézet, mint ismeretes, május 15-én megkezdte működését. Méltányolva ezen intézetnek a szövetkezeti mozgalom és a gazdaközönség megsegítése érdekében megindított működését, — lapunk szerkesztője a hét folyamán felkereste az intézetet, — hogy beszámoljon a közönségnek az intézet egy havi működéséről és tájékozást adjon jö vendő kialakulásáról. A kiskunhalasi Hitelszövetkezet jelenleg a Gazdakör hivatalos helyiségében folytatja működését, bár az intézet forgalmához mérten, ez a helyiség már is szűknek bizonyult. Ott fogadja szerkesztőnket gazdák és ügyfelek társaságában Nagypál Ferenc elnök, Borbás Imre, az intézet agilis ügyvezetője, dr Kutsera Miklós cégvezető főkönyvelő és Kovács Gyula ny. tanfelügyelő, péuztárnok. Az intézet működésére vonatkozólag Borbás Imre a következőket mondotta : „A Hitelszövetkezet egy hónapos működése nemcsak kielégíti, de messze felülmúlja mindazon várakozásunkat, amelyet alapítása éa fejlődése felöl a megindulás alkalmával tápláltunk. Nem egészen egy hónap leforgása alatt közei 500 millió korona kölcsönt helyeztünk el a gazdaközönség, főleg a kisemberek körében. Ez kétségtelen bizonysága annak, hogy az intézet létesítésére szükség volt. Folyósított azonkívül a Központ részünkre 180 millió korona rövid lejáratú mezőgazdasági hiteit, amit 3 nap alatt elhelyeztünk a legjobban ráutalt gazdáink körében. &z érdek lődés és a kereslet a gazdaközönség részéről állandóan fokozódik, ami a kétségtelen bizalomnak a jele. A hiteligények növekedése oly nagy mértékű volt, hogy kénytelenek voltunk a Központnál hitelkereteinket kibővíteni, csakhogy minden jelentkezőt kielégíthessünk. A pénzpiac helyzetéhez mérten állandóan a legolcsóbb kamatlábat számítjuk, mint altruista*mtézet, erre nézve a központi ellenérzés is kötelez bennünket. Kölcsönöket természetesen csak szövetkezetünk tagjainak folyósítunk, de itt is örvendetes haladás észlelhető : a meginduláskor jegyzett üzletrészek száma azóta duplájára emelkedett és megközelíti a kétmillió darabot. Üzleti forgalmunk különösen a hetipiacos napokon nagyon nagy, úgy hogy Szövetkezetünk agilis tisztviselői; Kutsera cégvezető és Kovács pénztáros urak, valamint a buzgón tevékenykedő Nagypál Ferenc elnökünk alig győzik teljesíteni. Szövetkezetünk a gazdaközönségnek pénzügyi alátámasztása és megerősítése céljából alakult, mint altruista és törvényesen megszervezett intézmény. Nem konkurencia akart ez lenni a helyi pénzintézetekkel szemben ; mert hiszen azoknak általánosan elismert szolidságánál fogva arra semmi szükség nincsen, Ez csupán a második lépés a gazdaközönség megszervezése tekintetében. Az elsőt megtettük akkor, amidőn a Gazdakört uj életre hivfuk és amivel a gazdák társadalmi ütegetősiíését céloztuk. A Hitelszö vetkezet a gazdáknak anyagi megerősítését szolgálja, jelenleg o csó hitelek nyújtásával, távolabbi célunk pedig az, hogy a termények értékesítését is megszervezzük, áz ősz folyamán már lépéseket fogunk tenni egy pinceszövetkezet létesítésére, szintén az OKH. támogatásával, az eddig elért eredmények mindenesetre igazolnak ben minket a tekintetben, hogy a Hitel- szövetkezet létesítésére igen nagy szükség volt.“ A látottakat és a hallottakat a legnagyobb megelégedéssel kell feljegyeznünk, annak hangsúlyozásával, hogy a folytou erősödő szövetkezeti mozgalom irányítása jó kezekben van és az intézettől szerkesztőnk azzal a jóleső érzéssel távozott, hogy egy közhasznú intézménnyel ismét gyarapodott városunk. Félig megtolt Halas A város modern, 50 ágyas kórházát, amint azt már megírtuk, vasárnap adták át meleg ünnepség keretében rendeltetésének. Alig hogy megnyílott az uj kórház, máris tömegesen jelentkeztek felvételre betegek. A kórház már félig megtelt, az első három napon napon 27 beteget vettek fel. Mind uj betegek, nem a régi kórházból kerültek ki. Az uj kórházban már négy súlyos műtétet végeztek. Az első nagyobb operáció kedden este történt meg. %* A legnagyobb hála ős dicséret illeti meg mindazon testületeket és egyeseket, kik az uj városi kórház ágy felszereléséhez hozzájárultak s ez által lehetővé tették azt, hogy a városi képviselőtestület által a kórház céljaira megszavazott összeg a kórház egyéb, fontos és elengedhetetlen felszerelésére volt fordítható. Kórházi ágyakat adományoztak: Felnőtt ágyat: Farkas Elek, Schneider Cég, Gazdasági Bank, Gyógyszerészek, Ref. Egyház, Röm. Kath. .Egyház, Izraelita Egyház, Ref. Fö- ! gimnázium, Hangya, Takarékpénztár, Kereskedelmi Bank, Gazdasági Gőzmalom, Kereskedők Egyesülete, Protestáns Nőszövetség, Izr. Nőegyiei, Körössy Antal és családja, Dr. Nagy Mór, Orvos-Egylet, Kiskunhalas Helyi ; Értesítője, Dr. Monszpart László, Hoffer és Zsifkovics-család, Állami az nj kórház szive alkalmazottak, Állami tanítók, Városj tisztviselők, MANSz., Özv. Berki Antalné, Özv. Friedrich Alajosnál Schwarcz Mihály és neje, Ipartestület, Szabó iparosok, Hofmeister Testvérek, Kolozsváry örökösök, Nagy Pál Sándor és neje, Sokét Család, Tóth János örökösei, Báró Prőnay György, Soltvadkert község, Prónay- falva község, Kun Benő, Kohn Benő és Társa. Gyermek ágyat: Hangya, Özv. Zseny Istvánná, Tajó puszta, Baptisták, Gazd. Gőzmalom, Kereskedők Egyesülete. Csecsemő ágyat: Schneider Cég, Szekér Pál és neje, Dr. Babő Imréné, Prot. Leánykör, Prot. Leányiskola, Dr. Thuróczy Dezső, Jótékony N6- egylet, Pataky Mária és Testvére, Lőrinczy Károly. ügy tudjuk, hogy ezen jótékonysági akció nem fejeztetett még be, amennyiben dr. Monszpart László főorvos a kórház még egypár nagyon fontos, még hiányzó műszerét s a kórház kertjének padjait is hasonló módon óhajtja előteremteni, amely célra már szép felajánlások is történtek. A megindítandó akció reméljük a legnagyobb sikerrel fog járni. junius 20 Érdekes számok Szerda estétől péntek reggelig eltelt 86 óra alatt 50 mili méter volt városunk határában a csapadék. Ez annyit jelent hogy leesett 6 cm. magassága (8 ujjnyi) vii, tehát minden négyszög méterre 60 liter. Határunk 118 ezer hold, ami 716 millió négyszög méter. Ebből könnyen kiszámíthatjuk, hogy határunkban 36 óra alatt 4B0 millió liter vagyis 4 millió és 800 ezer hektóliter eső-viz hullott alá. Ez a via menyiség körül-belül kétszer annyi, mint a Sóstó vize, haszna pedig kiszámíthatatlan. Egy évi börtönt kapottá kecskeméti kórház hullafosztogatója A Helyi Értesítő is megírta, hogy a kecskeméti, rendőrség letartóztatta Gere István kórházi szolgát, aki hosszú hónapokon keresztül rabolta ki a kezelésére bízott hullákat. Elvette tőlük, amit talált: gyűrűt, láncot, értékeket és értéktelen tárgyakat, lehúzta róluk a fehérneműt is, amit később ő maga viselt. Gere még azzal is volt vádolva hogy az egyik kórházi takarítónőt kétszer le akarta szarni bonc- késével. A takarítónő azonban erősebb volt nála, kicsavarta kezéből az ölő szerszámot és feljelentette. A biróság most folytatólagosan elkövetett lopásban mondotta ki bűnösnek és tekintve, hogy eddig büntetve még nem volt, mindössze 1 évi börtönre Ítélte. Gere István megnyugodott, az ügyész súlyosbításért felebbezett. 894/1925. vh. sz. Árverési hirdetmény. Dr. Práger József kkhalasi lakos ügyvéd által képviselt Csorba Ferenc kiskunhalasi lakos végrehajtatnak végrehajtást szenvedő elleni 4 mm rozs, ennek megítélt kamata és eddig összesen 541.000 К perköltség erejéig, az esetleg időközben fizetett összeg betudásával a kiskunhalasi kir. járásbíróság 1925. V. Pk. 1806. sz. kiküldő végzése folytán a végrehajtást szenvedőnél 1925. április hó 28 án biróilag lefoglalt és 6,000 000 K-ra becsült ingóságokra az átverés elrendeltetvén, annak — a felülfsglaltaiók követelése erejéig is — Kiskunhalason, Füzespuszta 20 sz alatt leendő megtartására 1925. évi junius 25. napjának d. e. 11 óráját tűzöm ki, amikor a foglalás alatt levő bútorok, sertés, kocsi és egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Kelt Kiskunhalas, 1925. junius hó 8. napján. Balogh Jóssef bírósági végrehajtó. A Halasi Gazdasági Gőzmalom tudatja a nagyérdemű közönséggel, hogy a • 9 ____ jéggyártást megkezdte Vasál M leguji T I II Két t Apj Ttidal ségge Halas П íílé és a le£ és 1 ájrb Нош laké Ant: ten házhi Kére? zönsé Bar Fr Ált: sltó Aik Elvé élet, biz legji telet tosit kam lezvt t< Kart Ne B1 mig és áss buti elsőn Ы és tön festi a leg( heti Kolozf (Keres fi és n !! meg( Bei szűcs lel