Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1925 (25. évfolyam, 1-103. szám)
1925-06-17 / 48. szám
3 ;önivid »diSt t ;ból ib a, SZ. fSZ 38ra yek. kőért 1 IT nézte evi rek abol rezett ik tűk, yfa, írok szerez- [tár: pületbe iánkkal itt téli зк У oaitástlja Mű .’anulószek A Hangya közgyűlése A kiskunhalasi Hangya Szövetkezet vasárnap d e. fél 11 órakor tartotta meg évi rendes közgyűlését nagyszámú részvényes jelenlétében. Farkas Elek elnök meleg szavakkal üdvözölte a megjelenteket. Örömmel állapította meg, hogy a közös ügy érdekében mily nagy érdeklődés nyilvánult meg. Ez uj erót fog adni a vezetőségnek, hogy továbbra is a régi szellemben működjön. Felföldi Lajos cégvezető ismertette a mérleget. Az elért üzleti eredmény valóban nagyszerű. Tolmácsolta egyúttal a budapesti Hangya üdvözletét. Szántai István a felügyelő-bizottság javaslatát terjesztette elő, mely hangsúlyozza, bogy mindenben a legnagyobb rend és pontosság érvényesült és kérte a közgyűlést, hogy a mérleget fogadja el. Dr. Thurócey Dezső örömének adott kifejezést az elért szép üzleti eredmény felett. Ö és a többi részvényesek nevében elismerését fejezte ki a vezetőség iránt. Ezután beválasztották az igazgatóságba Pataki Beesőt, a felügyelőbizottságba pedig Monda Benőt. Lörincey Károly bejelentette, hogy a nyereségből a Hangya mit fordít jőtókonycőlokra és előadta azt is, hogy az igazgatóság ős felügyelőbizottság 3V» millió koronára rugó jutalékát a Kuruc hősök csontjainak eltemettetésére adja. Seentgyörgyi Lajos felszólalása után Borbás Imre hangoztatja a vezetőség érdemeit, Köszönetét fejezi ki a Hangyának azért is, mert Halason a Központi Hitelszövetkezet megalakulását elősegítette és annak szállást adott. Nemesnek találta azon gondolatot is, hogy az igazgatóság és felügyelő-bizottság jutalékát a Kurucz bösök csontjainak eltemettetésére adta, mert ez által egy évtizedes szégyenfolt tűnt el a város történetéből. Kérte a közgyűlést, hogy ezen tényéért az igazgatóságnak és felügyelö-bizottssgnab fejezze ki köszönetét. A közgyűlés háromnegyed 11 órakor az Igazgatóság éltetésével ért véget. junius 17____________________ Jánoshalmái homok tégla, minden méretű épületfa, cserép, szén, tűzifa, mész jutányos árban, házhoz szállítva kapható Adler Ignác fakereskedönél A Halasi Gazdasági Gőzmalom tudatja a nagyérdemű közönséggel, hogy a jéggyártást megkezdte Kiskunhalas Helyi Értesítője Nyolc uj állást töltenek be a városnál Az adóhivatalnál töltik be az uj állásokat Megírtuk annak idején, hogy a j város képviselőtestülete hozzájárult ahhoz, hogy a városi adóhivatalnál . megüresedett állásokat betöltsék. Á képviselőtestület határozata fel- j került jóváhagyás végett a felsőbb hatósághoz, ahol most intézték el ezt az ügyet illetve hozzájárultak az állások betöltéséhez. Most érkezett meg ez ügyben az alispán leirata a városhoz. Az alispán közölte a várossal, hogy a belügyminiszter felterjesztésére hozzájárult, hogy a városi adóhivatalnál megüresedett 1 alssám- vevöi, 3 számtiszti, 3 adótiseti, 2 ir- noki és 2 végrehajtói állást betöltsék. Az alispán leiratát a legközelebbi közgyűlésre viszi a tanács, ahol a kijelölő választmányba 2 tagot választanak ез ezután a pályázati hirdetményt a város felküldi az alispánhoz, aki a választás határnapját kitűzi. Az állásokat valószínűleg a jövő hó közepe táján már betöltik. Egy halasi embert junius 21-én vitézzé avatnak Vitézzé avatás lesz Budapesten junius 21-én, ahol a háborúban hősiesen küzdő fiaink közül többeket vitézzé avatnak. Ezek között lesz városunkból Futó István ny. rendőr- főtörzsőrmester is, akit szintén vitézzé avatnak fel. Futó a háborúban nagyszerűen viselkedett és számos kitüntetése van. Futó a napokban kapta meg az értesítést a Vitézi rend Szóktartó- ságától, hogy 21-én vitézzé avatják. Pénzhamisító bűnszövetkezetet lepleztek le A pénzhamisító gép Halason volt — Letartóztattak egy volt halasi diákot Pénzhamisításra alakult és messze környékre szétágazó bűnszövetkezetről rántotta le a leplet a fővárosi detektívek közreműködésével a mada- rasi csendőrség. Érdekes, hogy a pénzhamisitógép pár napig Halason volt és innen szállították el, kocsin. A feladási állomás Halas volt. A csendőrség letartóztatott egy volt halasi diákot is, akit 2 napi fogvatartás után szabadonbocsájtottak. A nyomozás szálai Halasra és Kisszállásra is vezettek. A pénzhamisító társaság több halasi lakost is beleakart vonni a pénzhamisításba, de mielőtt a tárgyalásokat megkezdhették volna, a csendőrség letartóztatta őket. A csendőrség ezeknek a neveit ismeri, de a nyomozást nem folytatja le ellenük, mivel a pénzhamisitó társasággal még nem álltak összeköttetésben. A csendőrség a vallomá sokból megállapította, hogy a hamis pénzek elhelyezését Halason akarták megkezdeni. A nyomozás során napvilágra jutott adatok alapján a nagy szenzációt keltő esetről a következőket Írhatjuk: Madarashoz közel fekvő Madarász puszta egyik tanyáját nemrégi ben bérelte ki Vacsi József 28 éves rovottmultu mélykúti lakos, aki szövetkezve Kövesdi Ferenc 26 éves mélykúti és Bukvics József 34 éves jánoshalmai büntetett előéletű lakosokkal, pénzhamisításra szánta rá magát. Készül a milílós Kövesdi két hónap alatt kitanulta Pesten a cinkografiát és ügyességét bemutatta a társaknak. Két üveglapra lefényképezte a milliós bankjegy mindkét oldalát s ezek alapján elkészítette a nyomáshoz a kliséket oly ügyességgel, hogy szakértők szerint is kitűnő volt a munkája. A nyomdagép vásárlásához azonban sok pénz kellett. Madarason akadt az is. Vacsi jóbarátjai, a 23 éves ifj, Bódi Antal 125 milliót, Kánitz Illés 24 éves madarasi lakos 10 milliót, a 30 éves Sztupovszki Mátyás 15 milliót, Podoba József 29 éves madarasi lakos 5 és fél milliót adtak össze — állítólag kukorica és gabona- vásárlásra. BaJOf* a géppeB Vacsi és Bódi a pénzzel aztán felrándultak Budapestre s ott megvették a sokszorosít > gépet egy nyomdásztól, majd alapos áldomást is csaptak. A gépet két héttel ezelőtt Halasra szállították le s hogy gyanús ne legyen, kocsin szállították ki a madarászpusztai tanyára. Közben egy kis baj történt. Ruzsik Dezső 26 éves madarasi órás szállította Halasról kocsiján a 6—7 mázsás súlyos gépet, amely alatt összetört a kocsi. A károsodás fejében. meg a fuvarlevél kiváltásához adott 300.000 koronával Ruzsik is belépett a „betéti társaságba“. A gép mégis megérkezett Vacsiék- hoz, ahol a tanya kamrájában felállította egy Zattler nevű budapesti nyomdász és üzemképes állapotba helyezte. gyomon a detektívek Minden megvolt már ekkor az „üzemhez#: gép, klissék, papir és festék, csak a papirvágó kés hiányzott még, no-meg a rávaló pénz. Erre is akadt „társ.“ Papp Sándor 23 éves madarasi lakos hajlandó volt sajátjából kifizetni a papirvágót. Erre újabb budapesti ut következett Bukvics, Bódi és Papp részvételével. de mielőtt a papirvágót megvásárolhatták volna a detektívek letartóztatták őket. Letartóztatások Budapestről Simon István államrendőrségi detektív felügyelő és Búd Aladár detektív hozták le a három megtévedt embert Madarasra és itt Nagy Benjámin tiszthelyettes, örs- parancsnok és Radics Antal főtörzsőrmester segítségével hamarosan kinyomozták a bűnszövetkezet tagjait. A gépet már szétszedett állapotban találták meg a tanyán, mert Vacsi gyanút fogott társai elmaradásán és bajokat sejtve, el akarta ásni a gépet. Ugyanígy gondolkozott Kövesdi is, aki a tinójárási Öregmajor egyik félreeső helyén dugta el a milliós bankjegyek kliséit. A nyomozás adatai alapján Buk- vicsot, Bódit, Vacsit és Kövesdit letartóztatták és a bácsalmási kir. járásbíróság fogházába szállították ы. Több letartóztatás is történt de a gyanúsítottak igazolták hogy a főcinkosokkal nincs összeköttetésük. A betéti társaság tagjai Bódi apja, id. Bódi Antal ellen pert indítottak a befizetett összegekért, melyeket — mint mondják — gabonavásárlásra és nem milliós bankjegyek nyomására adtak át fiának. Tisztelettel értesítjük a n. é. közönséget, dacára hogy a malom átalakítás miatt rövid ideig nem őröl, gabonát lisztre mindenfele bjiabol továbbra is cserélünk Halasi Gazdasági Gőzmalom Rt. Küzdelem a siska ellen a karczagi fiatérban A jószágállomány pusztulásától tartanak Karczag hatamDau a lóidéként óriási mértékben pusztít a sáska. A karczagi lapok hosszú tudósításokban számolnak be a sáska irtásáról. Ennek nyomán az alábbiakat közöljük : „A munka nagy erővel folyik, mert néhány nap múlva a most még alig arasznyit ugráló sáskák repülő sáskává fejlődnek és akkor nem segit már se zúzógép, se deszka, mert magasan repülve száguldozzák be az egész környéket és a levegőben lehetetlen lecsapni rájuk. Deszkákat, ponyvákat cipelnek, a lovak pedig furuformáju szerszámot húznak, a zúzógépet. Csendben csap le az első osztag a gyanútlanul zizegő sáskákra. Ahol kibarnállik a fü közül rozsdásbarna hátuk, rajta, a ferde fehér kereszttel, oda hirtelen rákanyarodik a ponyva, aztán elő a dorongokkal, husángokkal és öt perc múlva, mikor a ponyvát felemelik, már zizzenés sem hallik. Ahol még sűrűbb tömegekben gyűlt össze a sáskák serege, oda ponyvát sem kerítenek, hanem tüz- csóvát vetnek közéjük, de mire menekülhetnének, már mindenfelé lángok veszik őket körül, mert közben köröskörül felgyújtották a sáskák szállását. Odébb, ahol kár a gabonát akár dorongokkal, akár égetéssel tönkretenni és különben is aránylag kevesebb sáska szökdécsel deszkákat teregetnek a szorgos kezek. A deszka hamarosan megtellik sáskával, akkor aztán hirtelen ráborítanak egy másik deszkát és pillanatok múlva nincs élő sáska a két deszka között. Van olyan deszka is, amelyet szurokkal kennek be. Erre rá sem kell borítani a fődőt, megfogja a szurok mindörökre a sáskát. Igyekeznek minél csendesebben dolgozni. Különösen nagy a lárma, mikor a zúzógépek is munkába állnak. Ló huzza az elől hátul kerekes alkotmányt, melynek végén sürü drótkefe van. Ölnyi szélességű lehet ez a kefe és kegyetlen élességgel hasítja végig a földet. Ha közben sáskát ér, azt valósággal felkoncolja. Kőrbe-kőrbe megy a ló ezzel a zúzógéppel. Keserves munka ez és keserves a gondolat is, hogy hiába végeznek a sáskákkal, Karcag városán még sem tudnak segiteni, mert a sáskák elleni védekezés inkább már a jövő esztendőnek szól, az idén bizony alig van mit védeni. 1883 óta nem volt ilyen Ínség ezen a vidéken. Es arra sem volt még példa, hogy május végén hazaverjék a legelőről a jószágot, mert шпсз „tenyérnyi fűszál“ a legelőn.“ J a V it á s о к a t egyszerűt és komplikáltat elvállal Faragó Sándor chronometer órás és ékszerész Precíz munka 1 Mérsékelt árak |