Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1924 (24. évfolyam, 1-105. szám)

1924-03-08 / 20. szám

XXIV. évfolyam. 20. szám. Szombat, 1924. március 8. Közgazdasági, társadalmi és politikai heti néplap. Előfizetési ír egy évre: Helyben . . 68.000 kor. | Vidékre . . 80.000 kor. Egy szím ára 600 korona. Alapította PRAGER FERENGZ Hirdetmények dija: Egy cm. magas soronkí к Garmondból 4000 korona . . — Petitből 3000 koreait Magán hirdetés szavak szerint. Szerkesztőség: Molnár-utcza 2. Megjelenik szerdán és szombaton Kiadóhivatal: Az uj városháza épfiletéíj^p Fizetik a RényszerKölcsönt Mint ismeretes, a kecskeméti pénzügyigazgatóság megküldte a városnak a halasiak kényszer- kölcsönére vonatkozó fizetési meg­hagyásokat, amelynek kikézbesí­tése most folyik. A kényszerkölcsön fizetését már megkezdték a halasi postán. Már igen sokan fizették ki a kényszerkölcsönt, nagy számban a teljes összeget. A pénzügyminiszter rendeletet adott ki, amely szerint azok az adózók, akik a terhűkre kivetett állami kólcsönelólegnek teljes ösz- szegét 1924. március 10-ig be­fizetik, az egész kölcsönösszeg öt százalékával feléró térítésben ré­szesülnek, vagyis öt százalékkal kevesebbet tartoznak befizetni. Például, akinek terhére 1 millió korona kölcsönelóleget vetettek ki, az március 10 ig 950.000 papirkoronával az egész tartozá­sát letörlesztheti és javára 1 millió takarékkorona befizetést fognak elkönyvelni. A Jánoshalmái szülésznő bűne Még 1928 április havában történt, hogy a gyanús körülmények között elhunyt Nagy János (szepi) jános- halmai gazdálkodó 19 éves feleségé­nek sírját hatóságilag felbontot­ták. A felbontásra egy feljelentés adott okot. A feljelentés szerint a szeren­csétlen körülmények között meghalt fiatal asszony mikor terhességbe esett, magához hivatta Pleszkán Cecil jánoshalmai szülésznőt. A szü­lésznő megjelenése után a beteg állapota roszabbodott olyannyira, hogy a terhes пб néhány nap múlva meghalt. A vád Pleszkán Cecil ellen irá­nyult, 'minthogy a beteg asszony, közvetlen halála előtt a szülésznőre terhelő kijelentést tett. Pleszkán Cecil ellen az eljárást megindították. A bajai törvényszéki kirendeltség e hó 3-án tárgyalta ezt az ügyet és Pleszkán Cecil szülész­nőt három évi börtönre és tiz évi hivatalvesztésre ítélte. Az ítélet ellen Pleszkán Cecil felebbezést jelen­tett be. Az ez évi jövedelemallét aranyértökben vetik ki Az 1924. évi jövedelem- és va­gyonadó lerovására rövidesen, való­színűen a kényszerkölcsön lefizetése után sor kerül. Budapesti jelentés szerint az 1924 es jövedelem- és vagyonadó már nem szorzószámos alapon történik, mint a múlt évi kivetés, vagy a kényszerkölcsön fize­tése. Ez évre már az adóalapul szolgáló jövedelmet aranyértékben állapítják meg és e szerint történik a kirovás is. Erre vonatkozóm uj törvényter­vezet is készül, a jövedelemadó novellája. A novella az aranyérték­ben megállapított jövedelmet tekinti adózási alapul s a kivetés céljaira több fokozatot állapit meg. A legkisebb fokozat az 500 arany­koronás jövedelem, ame'ynek adó­kulcsa félszázalék. A magasabb fo­kozatokban az adókulcs progresszív módon emelkedik és a legmagasabb fokozatban a 100.000 aranykoronás jövedelemnél eléri a 44 százalékot. Ha sikerül az aranyalapú adózási rendszerlmegvilósitása, ez nagyon egy­szerűsíteni fogja az adókivetési rend­szert is, mely a mai szorzószámok mellett igen bonyolult. Azonban kétségtelen az is, hogy az arany­alapon való adózás nagy megterhe­lést jelent, mivel csak igen kevés ember rendelkezik aranyértékü jöve­delemmel. Már is mozgalom indult meg az aranyalapon való adózás ellen, mert az adózási kulcs igen súlyos. Az ipari és kereskedelmi körök a kü- Iömbözó adónemek egységes kiveté­sét sürgetik. Az egyetemi hallgató gyilkosát tízévi fegyházra Ítélték Részletesen megírta a Helyi Érte­sítő, hogy 1928. október 27 én éjjel véres tragédia játszódott le Kalo­csán, a Zsubori-féle vendéglő előtt," Szekeres János 27 éves kereskedő­segéd könnyelmű mulatozás után agyonlőtte Farkas Lajos 22 éves joghallgatót. A tragikus eset most került az ítélő , biróság elé. A kalocsai kir. törvényszék tárgyaló terme zsúfo­lásig megtelt érdeklődő közönséggel, ahol Oláh Miklós törvényszéki bíró elnöklete alatt tárgyalta a törvény­szék büntető tanácsa a szomorú bűnesetet. Szuronyos börtönőr kiséri a te­rembe a vádlottat. Vallomását hideg nyugalommal igyekszik előadni. Nem emlékszik semmire. Bort ivott, pezs­gőzött, — ennyi az egész. De hogy mit tett, hogyan oltotta ki az áldozat életét, az kiesett emlékezetéből. Az emlékezetes éjszakán Beda László­val mulatott. Bort ittak, majd pezs­gőztek, mindketten részegek voltak. Veszekedtek. De a többire sem a vádlott, sem az esetnek szerepet játszó tanúja, Beda nem emlékez­nek. De az eset többi tanúi min­denre emlékeznek. Látták, hogy Szekeres már az első pohár bor után veszekedni akart. Elővette re­volverét és azzal fenyegetődzött. Bedát megboxolta, megpofozta, majd revolverével orron vágta. S azután igy a verekedés indulatában kerül­tek ki az utcára, ahol Szekeres közvetlen közelről rálőtt Farkas La­josra, akit halálosan eltalált. A biróság a tanuk vallomásából megállapította, hogy Szekeres a gyil­kosságot beszámítható állapotban követte el, ezért azt szándékos em­berölésnek minősítve, Szekeres Já­nost 10 évi fegyházra és a bűnügyi költségek megtérítésére ítélte. Az Ítélet kiszabásánál figyelembe vette a vádlott ittasságát és büntetlen előéletét. A kir. ügyész az ítélet súlyosbításáért, a védő az itélot eny­hítéséért, illetve a minősítés, a bű­nösség megállapítása és a Btk. 92. §-ának nem alkalmazása miatt fel­lebbezést jelentett be. Az Ítélet ki­hirdetését a vádlott dacos nyuga­lommal fogadta s elszánt hideg­vérrel hallgatta, hogy 10 esztendős szabadságvesztéssel fog adózni, egy könnyelműen kioltott fiatal életért. Kapnak-e pötbeváltási árakat a dohánytermelők ? Ezentúl aranykoronában lesz a beváltás A napokban a dohánytermelők küldöttsége kereste fel a miniszter­elnököt, hogy a dohánytermelők, akik még tavaly novemberben, az akkori 100.000 koronás búza alap­ján adták el dohányukat a kincs­tárnak, kártérítésben részesüljenek, miután a szállítás csak később tör­tént, mikor a búza ára már a 300.000 koronát is elérte. A miniszterelnök Tömőry Kálmán államtitkárhoz utasitotta a küldött­séget, aki akkor végleges választ nem adhatott. Mint budapesti tudó­sítónk értesül, Tömöry államtitkár e kérdésről most igy nyilatkozott: — A Dohánytermelők Egyesüle­tevei tavaly a kincstár úgy állapo­dott meg, hogy a beváltási átlagár a nagylevelü dohánynál az 1923. okt. 30-án jelentkező búzaár, kétszeres összegének, a kicsiny (kerti) levelű dohánynál pedig a háromszoros ösz- szegnek feleljen meg. Ugyanakkor történt megegyezés arra nézve is, hogy az 1923. október 30-iki búzaár a dohánytermelők bevonásával ál­lapíttassák meg. — 1923. november elején meg is állapították az október 30-iki búza­árat 90.000 koronában, de egyúttal kérték, hogy ezzel szemben a be­váltási ár magasabb legyen. Hosszas tárgyalások után a kincstár és a do­hánytermelők érdekeltsége úgy egyez­tek meg, hogy a búzaár 100.000 koronában lett számítva, a beváltási ár pedig nagylevelü dohánynál nem kétszeres, hanem két és félszeres, kislevelünél nem háromszoros, ha­nem három és félszeres lett. — A kincstár részére termelt dohányok beváltása tavaly ezen az alapon történt, a dohánytermelő ér­dekeltség teljes megelégedésére. — Később a dohánytermelők ma­guk kérték, hogy 1924-ben a kincstár számára termelt dohány beváltásánál is az 1923-iki megállapodások le­gyenek irányadók, de <azzal a módo­sítással, hogy a beváltási árak az aranyérték világpiaci árának 1924. október 1—15. közt esetleg bekö­vetkező változásaihoz legyenek ará­nyosítva. — Azt jelenti ez, hogy amennyi­ben az idén október 1—15-ike közt az aranyérték világpiaci ára emel­kednék, a dohánybeváltási árak szin­tén emelkedni fognak, vagyis a kincstár az idei dohánytermelésre nézve a termelőknek biztosította az aranyparitást. Ez a való tényállás. Arra a kér­désre, hogy mi a pénzügyi kormány álláspontja a dohánytermelők egy részének ama kívánsága tekinteté­ben, hogy még tavaly beváltott do­hányuk után most utólagosan pótbe­váltási árat kapjanak, az államtitkár igy nyilatkozott: — A kívánság teljesítése attól függ, hogy az erre szükséges mint­egy 18 milliárd koronát a kincstár elő tudja-e teremteni. Nem gondo­lom azonbaD, hogy ilyen irányú ja­vaslatot a pénzügyi kormány hono­rálhatna akkor, mikor teljesen ki- vüle álló okokból történt a búzaárak­nak ilyen szédületes emelkedése. Másrészt pénzügyi helyzetünk sem olyan, hogy a kincstár 18 milliárdot fizessen ki, amelyért igazán semmi felelősséggel nem tartozik. A dohány- termelő gazdákat semmi esetre sem érheti többé hasonló kellemetlenség, mert a dohánybeváltás ezentúl min« dig aranykoronában fog történni. Ahogy manapság kifogják a primadonna kocsi­jából a lovakat Kovács Terus ünneplése A Tiszántúli Hírlap írja: Régi romantikus kép elevenedett meg tegnap este a debreceni Csokonai- szinház előtt. A fiatalság kifogta a primadonna kocsijából a lovakat és úgy húzta a kocsit a lakásáig foly­tonos ovációk között. Azonban a felelevenülö romantikába beíevegyült a mai súlyos gazdasági helyzet képe. Nem éppen úgy volt, mint régen. Nem éppen a primadonna kocsijá­ból fogták ki a lovakat, mert bizony manapság még a primadonna is gyalog­jár, hanem, hogy mégis meglegyen

Next

/
Thumbnails
Contents