Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1924 (24. évfolyam, 1-105. szám)

1924-07-02 / 53. szám

2 Kiskun-Halas Helyi Ertesitője julius 2. A halasi járásbíróság az elsők között áll az országban Hivataivizsgálat a Járásbíróságnál, A magyar igazságszolgáltatás az, amelyet a legutóbbi események nyom nélkül hagytak, amely mindenkor hivatásának magaslatán állott. Jöhe­tett bármilyen idő, az igazságszol­gáltatást nem tudta megingatni. A halasi járásbíróságot az ország­ban az elsők között mondhatjuk. A vezető-'áb'ab;ró:dr.ZiJaáBen6 minta­képe a jó bírónak és a járásbíróság az ő vezetése mellett mindenkor olyan magas nivón állott, hogy az igazságügyminisztériumban — mint megbízható helyről tudjuk — a halasi járásbíróságról csak a legnagyobb elismerés hangján szólnak. Mindezeket az juttatja eszünkbe, hogy az elmúlt napokban az éven­ként szokásos hivatalvizsgálatot meg­tartották a járásbíróságnál. Bajzáik János kúriai biró, a kalocsai törvény­szék elnöke és dr Bánhidy Gábor a kalocsai ügyészség elnöke voltak ezért városunkban. A kalocsai törvényszék elnöke a hivatalvizsgálat után dr. Zilak Be­nőnek legteljesebb elismerését és köszönetét fejezte ki a tapasztaltak felett. Mi is örömmel regisztráljuk e tényt, mert dr. Zilak Benő nemcsak a járásbíróságnál jelent súlyt, hanem a város közügyeinek intézésében is, ahol tiszteletre méltó egyénisége csak megbecsülést vált ki. A halasi főgimnáziumnak már meg van az uj igazgatója, egy értékes, kiváló tanár: Kristóf József szemé­lyében. A református egyháztunács méltó utóddal töltötte be Pataky Dezső helyét, akit tudvalévőén ref. lelkésznek választottak meg. Kristóf József már 28 éve tanára a főgim­náziumnak és ezidő alatt munkás­ságával csak elismerést és becsülést váltott ki és tanári működése a főgimnáziumnak erőt és értéket je­lentett. Az igazgató-választás szombaton zajlott le. Előzőleg a tanári kar hármas jelölést eszközölt: Kristóf József, Gulyás Sándor és Sáhó Já­nos személyében. Néhány nappal ezelőtt pedig az igazgató-tanács foglalkozott ezzel a kérdéssel és egyedül Gulyás Sándort jelölte. Ilyen előzmények után tartották meg a választást a főgimn. tanári szobájában. Az egyháztanács ütésén dr Ziláh Benő nagy figyelem között kérdezte meg Pataky Dezsőt, mint az iskola volt igazgatóját és lelkész­elnökét, hogy milyen volt Kristóf József tanári működése? Pataky Dezső ref. lelkész a leg­nagyobb elismerés hangján szólt Kristóf József érdemeiről, kifejtve nagyszerű tanári működését, ame­lyek predesztinálják e szép állás be­j töltésére. Szavait az egyháztanáes j tagjai helyesléssel fogadták. Ezután hosszabb vita indult meg az iránt, hogy a választás titkos, víg f nyiit legyen-e. A lelkész elnök: Szabó Zsigmond kihir­dette, hogy a választást az egyházi törvények intenciói szerint nyílt és névszerinti szavazással ejtik meg. Dr Thurócey Dezső polgármester, főgondnok Gulyás Sándor érdemei­ről szólt és ö Gulyást tartja az igaz­gatói állásra legméltóbbnak. Nemsokára megejtik a szavazást az igazgatótanács javaslata fölött, amely egyedül Gulyást jelölte. 18 szavazattal 9 ellenében azt elutasí­tották, illetve nem fogadták el. Ezu­tán a tanári-kar javaslata került szavazás alá. Pataky Dezső ref. lel­kész Sáhó János tanár megbízásá­ból kijelentette, hogy a szavazásból az ő személyét hagyják ki és igy Kristóf és Gulyás állottak egymással szemben Kristóf József 19 szavaza­tot, Gulyás Sándor pedig 7 szava­zatot kapott, mire a lelkész-elnök Kristóf Józsefet jelentette ki a fő­gimnázium megválasztott igazgató­jának, amit az egyháztanács tagjai lelkes éljenzéssel fogadtak. A választás eredménye csakhamar 'elterjedt a városban és mindenütt örömet és megelégedést váltott ki. Kivetették flalas földadóját Visszaéltek a kelebiai állomásfőnök névévé Ezüst csempészés Kelebiáról A „Bicsmegyei Napló“ legutóbbi számában a következőket írja: Szabadkán ezüstcsempészés miatt őrizetbe vett ékszerészek ügyében a nyomozó rendőrhatóság a házkutatás alkalmával azt állapította meg, bogy egy ismeretlen ember jelentkezett az egyik gyanúsított lakásán, aki a ke­lebiai állomásfónök állítólagos üze­netét hozta s azt kérte, hogy a csem­pészéssel gyen ásított utazzék Kele- biára a legutóbbi ezüstszállitmány el­számolására. Tóth István Béla magyar állam- vasúti föellenőr, a kelebiai állomás fónöke, erre vonatkozólag levelet in­tézett hozzánk, amelyben annak köz­lését kéri, hogy az egész csempészési ügyhöz semmi köze nincs, az ügy szereplőit még csak látásból sem is­meri s mint exponált állást betöltő közhivatalnok, súlyt helyez arra. hogy megbízhatósága és becsületessége két­ségen felül álljon. A kelebiai állomás- főnők levelét átadtuk a nyomozást végző rendőrhatóságnak, hogy álla­pítsa meg, ki élt vissza a kelebiai állomásfőnök nevével. I Hofher—Sohrmtí-Clay ton—Sohulleworth - - fftképviBelete ................­Azonnal szállítunk hosszú gabona hitelre raktár­ról eeéplő gar­nitúrákat, jár­gányokat, dará­lókat, szeeska- vágókat, répa­vágókat, vetö- gépeket, daráló majmokat, bo­ronákat, szántó és kapáló eké­ket, nj gabona hitelre, perme­tező gépeket, zsákokat, pony­vákat KODN Sebestyén vas- és gépáru- háza, Halason Halas félévi földadója 48 ezer 250 aranykorona Amint már olvasóink előtt a Helyi Értesítő közléséből is ismeretes, a pénzügyminiszter 68800/1924. sz. alatt körrendeletét bocsájtott ki, amely szerint az adókat aranykoro­nában vetik ki. A jövedelem- és vagyonadót, társulati és általános kereseti adót már 1924 január l-től, a földadót pedig julius l-töl vetet­ték ki aranyban. A kataszteri-nyilvántartói hivatal­ban már régebben megkezdték az arany földadó kivetését, amellyel most elkészültek és igy tiszta képet lehet arról alkotni, hogy Halas bir­tokosainak mennyi lesz a földadója. A városházán érdeklődtünk ez irányban és a következőket tudtuk meg: — A halasi birtokosok julius l-töl már aranyban fizetik a földadót, megszűnik a bqzaparitásos föld­adó. — A földadó 1924 második felére (jul. l-től) tehát félévi földadó arany­korona értékben már ki van vetve Halas 112 ezer kát. hold területére, amelyből a termő terület 107 ezer 46 hold. A földadó 48 ezer 250 aranykoronában van megállapítva, illetve Halas fél évi földadója papirkoronában 868 millió 700 koronát tesz ki. Ez az adó körülbelül 6000 —6200 halasi birtokos terhét képezi. —' A mostani földadó a békebeli földadónak lsével több, mert béké­ben a kataszteri tiszta jövedelem 20°/o-a volt a földadó, jelenleg pe­dig 25*/*. A földadót most is fize­tési felhívás nélkül kell fizetni julius végén vagy augusztus elején a ren­des adókkal együtt. A fizetési mó­dozatokra nézve utasítást a város még nem kapott. A földadó 1 arany­koronáját 18 ezerrel számítva, álla­pították meg papírkoronában. Megalakult Halason a dél­pestmegyei fiókorvosszövetség Elnökké dr. Monszpart Lászlót választották meg F. hó 26-án hívta egybe a kis­kunhalasi Orvosegyesület Délpest­megye orvosait, hogy megalakítsák a délpestmegyei orvosszövetséget. Délután 3 órakor a halasi gimnázium nagytermében dr. Monszpart László halasi főorvos felkérte az egybegyült orvosokat, hogy a tisztikar megvá­lasztására jelöljenek ki korelnöböt és ezután az egyes tisztségekre ren­delték el a szavazást. Elnök lett dr. Monszpart László halasi főorvos. Aleínökök: dr. Schön- wald József kalocsai és dr. Paál Gyula kiskőrösi orvos. Titkár: dr. Steiner Ignác halasi orvos. Pénztáros jegyző : dr. Pécsi Margit halasi orvos. Választmányi tagok : dr. Franki Áron halasi, dr. Albeker Károly, dr. Kele­men Sándor és dr. Pap kalocsai, dr. Szabó János halasi, dr. Práger Ignác kiskőrösi, dr. Kun Andor ha» lasi és dr. Rohoska Zoltán soltvad- kerti orvosok. Póttagok : dr. Vértessy 1 István hartai, dr. Sokét István halasi, I dr. Antony Ferenc soltvadkerti és dr. Molnár Lajos majsai orvosok. A szavazás után az újonnan ala­kult tisztikar választmányi ülést tar­tott és ezen ügyésszé választotta dr. Katona Mihály halasi városi főügyészt. A legközelebbi közgyűlést úgy hatá­rozták, hogy Kalocsán tartják meg MEGHÍVÓ A Halasi Kereskedelmi Bank Rt. 1924. julius 13-án d. e. 11 órakor saját helyiségében tartandó rendkívüli közgyűlésére a t. részvényesek tisztelettel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. 1924 május 29-én tartott köz gyűlésen elhatározott alaptőke fel­emelés sikeres lebonyolításának be jelentése s a befolyt összeg mikénti felosztása. 2. Esetleges indítványok. Kiskunhalas, 1924. junius 28-án. Ás Igazgatóság. Kétszeresére emelték a hadirokkantait Illetményeit A rendelet Julius 1-én lépett életbe A kormány rendeletet adott ki, amely a hadirokkantak, és hsdiözve- gyek, a hadiárvák, a felmenő ágbeli rokonok és a szülőtlen testvérek részére megállapított ellátásokat julius elsejétől kezdődőleg 100 százalékkal felemelte. Ennélfogva julius elsejé­től további rendelkezésig a hadigon­dozottak részére az ez évi április, május és junius hónapokra megálla­pított ellátási összegeknek a két­szerese jár. A járadékok összegéhez igazodó pótlékoknak és segélyeknek (ápolási pótlék, temetési segély, a rokkantotthon ellátásában levők hozzátartozóinak segélye stb.) össze­gét a felemelt ellátási összeg alap­ján kell megállapítani. Julius közepéig tart a zivata­ros időjárás 7 Egyik fővárosi lap munkatársa kérdést intézett Cholnoky professzorhoz a mostani szeszélyes Időjárásról, mely több községet a vihar áldozatává tett. A professzor a következőket mondotta : A zivatar előtt veszedelmes felfelészálló vihar szokott megjelenni. Bián is ez okozta a katasztrófát mert ennek a vihar­nak igen nagy emelőhatása van. Felemeli a háztetőt, esetleg fákat húz ki a földből. A mostani időjá rás előre láthatóan el fog tartani még körülbelül julius közepéig. Re­mélhetően nagyobb katasztrófák már nem következnek be, mert túl va­gyunk a maximumon. Kis hírek Az államvasutak üzleti eredménye 1923. jul. l-től 1924 május végéig 188 3 miliárd deficittel végződött. — A trónja fosztott görög királyipár állandó tartózkodásra Londonba utazott. — A múlt héten 548 msgyar gyermek utazott Hollandiába nyaralni. — Junius 28 án volt tiz éve, hogy megkezdődött a világháború. — Buda pesten Szajbély Gyula udvari taná­csos felesége családi viszálykodás miatt a Dunába ugrott. Kimentették. — A nyugati pályaudvar fütőházá- nak nekidült egy kisiklott mozdony, a falat ledöntötte és Hajdú Gyula hivatalnokot agyonnyomta. — A kül­földi kölcsönből 4 millió fon! már befolyt. — November hóban orszá­gos sertés kiállítás lesz Budapesten. — Pécsén januártól kezdve 25 ön- gyilkosság történt, köztük 18 nő vált meg életétől. — A nyugati pénz­piac bízik Magyarország jövőjében. — Pária bizalma megrendült a fran­cia frank iránt. Már mindenki tudja, hogy kitünően vásárolhat Székely Miklós rőfös üzletében. Fő-utca 33. szám alatt, (a ref templommal szemben) Férfi és női gyapjúszövetek, vászon és mosd rohakelmék, delinek, hatisztok, lybertik, meny­asszony kelengyék, selyemkendők legszebb kivitelben kaphatók olcsó árakon Győződjék meg saját érdekében! Di c II! Arc Put Arc Arc es Aja Sze fei Ké2 Fin sza] a le, árt: Я J ffi j V gy­epek bitü ezen ni ideá «08 tása m< az e haei Ki tan Kai F gy< Ipí he Vas Dr fi tragi h A fős Vas А I Lenni mén és 8 Előad í valam legjob napi J Te Kristóf Józsefet választották meg a főgimnázium igazgatójának knlr,„; r«-:---л_:-------1----í- ----- ' *»'**-* n ■■ ....

Next

/
Thumbnails
Contents