Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1924 (24. évfolyam, 1-105. szám)
1924-06-25 / 51. szám
junius 25. Kiskun-Halas Helyi Ertesitője 3 a к к гI i г % в J ? ) I él а \ЪЬ tők 1 Igazgató-választás a halasi főgimnáziumban Pataky Dezső főgimnáziumi igazgatót, mint ismeretes, a halasi reformátusok szeretete a ref. papi állásba emelte. A napokban pedig a vallás- és közoktatásügyi miniszter mint igazgatót, a tanügy terén való nagy érdemeire tekintettel az V-ik fizetési osztályba léptette elő, amellyel a móltóságos cím jár. Pataky Dezső ref. lelkész a legutóbbi egyháztanács ülésen bejelentette a főgimn. igazgatói állásáról való lemondását és igy megüresedett az igazgatói állás. Az igazgatói állást, mint értesülünk, a közel jövőben választás utján betöltik és már az uj iskolai évben meg lesz az uj igazgató. A tanári kar ezzel a kérdéssel már foglalkozott és az alábbi sorrendben tette meg a.jelölést: Kristóf József, Gulyás Sándor, Sáhó Jáno3. Az igazgatót a ref. egyháztanács választja. A vihar fákattépettki a városban és a határban Néhány hét óta szeszélyes időjárás vonul, keresztül az országon. Mint ismeretes, az elmúlt napokban Bia, Páty és Torbágy községekben okozott különösen nagy kárt s földönfutóvá tett nagyon sok embert. Szombaton este a fővárosban volt újra nagy vihar, amely emberáldo- zatot is követelt. A villamossággal telitett vezeték a Boráros-téren leszakadt és rázuhant Vencel Ti vadamé nevű asszonyra, aki rögtön szörnyet Mit. A felhőszakadás elárasztott több utcarészt, s a Várba vezető utat, melyet most javítanak, teljesen elmosta. Vasárnap délután rövid ideig Halason is nagy vihar vonult keresztül. Délután 7.1 óra tájban hatalmas szél kerekedett, pár percig tombolt a vihar és nagy károkat okozott a városban, különösen pedig a határban. A városban a vihar hatalmas fákat tépett ki, Az állomásra vezető utón lehetett látni a vihar nagy erejét, ahol elég nagy pusztítást végzett. A Vásár-télen a Gyugel vendéglő előtti hatalmas fát gyökerestől tépte ki, a vasúti sétányon pedig hatalmas faágakat szakított le és egy nagyobb fát helyéből kidöntött. A pusztákon is nagy kárt okozott a vihar. Debeákon úgyszólván évtizedes fákat csavart ki helyéből, de másutt is hasonló módon éreztette hatását. Szerencsére a vihar rövid tomboiás után megszűnt. Bármiféle штшйтШ lépt и] gabonáért szállít a Hangya Havi 20 mllliú korona átalányban állapították meg a halasi iparosok forgalmi adóját Pénteken és szombaton történt meg a mintegy 440 .halasi iparossal az általános forgalmi adóra vonatkozólag az átalányban való kiegyezés, amelynél fogva a halasi iparosok juiius 1-től a forgalmiadót nem block utján róják le, hanem az egyezségiig megállapított összeget fizetik. A pénzügyigazgatóságot dr. Kovács Iván pénzügyi s. titkár képviselte és a 440 halasi iparos forgalmi adóját havi mintegy 20 millió koronában állapították meg, amely az év végéig 120 milliót tesz ki. A megállapodás december 81-ig tart, ha csak nagy mérvű értékeltolódás úgy az árakban, mint a keresletben nem áll elő. 1925. január 1-től újból megállapítják a forgalmi adó átalányt. Vadállatias anya Elégette gyermekét Borzalmas bűntény történt Kecskemét város határában, Tóth Erzsébet 23 éves hajadon megfojtotta újszülött csecsemőjét s a holttestet három napig a szalmazsákban rejtegette, majd egy délután, amikor seukisem volt otlhon, begyújtott a kemencébe és A V. tanács a magánfelek részére ^szolgáltatandó bizonyítványok és más ügyekben az illetékek diját aranykoronában állapította meg, amelyhez a szombati közgyűlés hozzájárult. Az aranykoronában megállapított illetékek ezek: Hatósági és illetőségi bizonyít ványok I-ső példánya után 1 K, minden további példány után 50 fillér. Katonai felmentési ügyben kiállított bizonyítvány 10 K. Igazolványok után : Katonai ügyben 1 K, felmentési és tartós szabadságolási ügyben 5 K, forgalmiadé ügyben (termelési igazolvány) 30 fill.,* szőlőtermelés igazolására 1 K. Beadványok után : A hatósághoz, hivatalokhoz, vagy ezeket képviselő hivatalos személyekhez intézett beadványok első példányának első ive után 10 fill. Kiadványok után : A hatósághoz, hivatalokhoz és ezeket képviselő hivatalos személyek kiadványai után 20 fill. Másolatok után: Hivatalos másolatok dija ivenként 5 fill. Hitelesítések: Másolatokra vezetett hitelesítési záradék dija 10 fill. Jegyzőkönyvek után: Magánérdeket szolgáló bejelentések, panaszok ! jegyzőkönyvbe foglalásának dija iven- ! ként 10 fill. Községi kötelékbe váló felvételi dij : j Községi kötelékbe való felvétel bi- i látásba helyezésének és települési I engedély kiállításainak dija 1—100 K. Dóhánytermelési ügyben: Dohány- ! termelési ügyekben hatósági teendők ' ellátásáért holdanként 2 K. j Szerződések: Aratási és munka- j béri szerződések kiállítása, valamint ! hitelesítésének dija 10 fill. Tanonc szerződés kiállítási dija 10 fill. Hirdetés: Migán érdekű hirdetmények (puplikác ő) dija 50 üli. i Mérlegelési dijak : Szarvasmarha, ló után drbként 40 fill., borjú és csikó után drbként 20 fill., sertés után 100 klg. felül 20 fill., 100 big. alul 10 fill., juh és kecske drbja után 10 fill., bárány, gödölye es malac drbja után 5 fill., lud, kacsa, pulyka, tyuk és csirke után drbként 4 fill., gabona után mmázsánként 4 fill., gyümölcs után kjg-ként 2 fill. Különféle engedélyek: HullaszálliA forgalmi adó átalányt minden hó 1-től 10-ig kell a forgalmi hivatalban lefizetni, junius hóra pedig a forgalmi adót az eddigi módon bélyegben kell leróni. Amint velünk közük, aki az átalányösszeget a pontos időben nem fizeti be, az tartozik a rá kirótt összeg háromszorosát 10 százalék kamattal együtt lefizetni. A nem fizetést adócsalásnak minősitik, amely szigorú büntetést von maga után. Amint' értesülünk, a halasi keres- kédők forgalmi adójára nézve a kiegyezés valószínűleg augusztus hónapban történik meg, úgy hogy szept. 1 tői már a kereskedők is átalányban fizetik a forgalmi adót. hamuvá égette a szerencsétlen csecsemő hulláját. 4 hamut amtán szétszórta a szemétdombon. A rettenetes bűntény azonban nem sokáig maradt titokban. A szomszédok értesítették a cseudőrséget, amely Tóth Erzsébetet letartóztatta. Rögtön beszállították a kecskeméti rendőrségre, ahonnan átkisérték az ügyészségre tási engedély kiállításának dija 1 K, sírbolt nyitási engedélyek kiadása 1 K, telepengedélyezési helyszíni szemlék dija, ha a helyszíni kiszállás fél napot nem vesz igénybe 2 K, ennél hosszabb időt lekötő 4 K, minden egyes mulatság után a dij 4 K. Házasság kihirdetése alóli felmentés dija a kormányrendéletileg megszabott díjon felül 20 fill., születendő gyermek vallására nézve különböző hitfelekezethez tartozó jegyesek részére kiadott megegyező nyilatkozat dija 10 fill-től 5 K-ig. Vadászati bejelentő lapok, valamint halászati jegyek kiállítási dija 50-50 fill. Fogyasztási adóhivatalnál szesz- forgalom, husforgaiom és forgalmi adó ügyben kiállított kimutatások dija 1 K. Adókataszteri birtokiv másolatok kiadási dija ivenként 1 K, házbér- vallomási iv másolatok kiállítási dija ivenként 10 fill. Uj lakóház építése után helyszíni szemlék, tervek felülvizsgálatának ügye minden lakószoba után 1 K, minden mellékhelyiség után 50 fill., minden üzlethelyiség után 2 K, átalakítások stb. helyszíni szemle, tervek felülvizsgálata minden lakószoba, valamint minden mellékhelyiség után 50 fill., minden üzlethelyiség után 1 K. A fillérek és koronák aranyban értendők, melyet a kormány által havonként az aranykoronát megállapított összegben számlálnak át ёз szednek be a felektől a kiállítás alkalmával. A Magyar Köz- tisztviwelok I^o- gyasztási, Termelő és Értékesítő yetkezete tisztelettel értesíti és a nagyközönséget, hogy fűszeres csemegeáru iiolí üzleté tZilali István Fő utcai emeletes házában f. évi június havában megnyitja, hol mindenki jutányosán vásárolhat HÍREK Egy hétig pihent a Halál Halason Van egy jelenség, melyet emberi elme nem foghat fel s melybe nem világíthat be a legfejlettebb tudomány sem. Ez: az elmúlás. A Halál dermesztő, csontos keze megborzongatja a legmegrögzöttebb egyént is s mindannyian félünk tőle, dacára, hogy nem ismerjük. Éppen ezért az emberi vágy, mondhatnék utópia : az elmúlás megakadályozása. E vágy teljesedett Halason az elmúlt héten, amennyiben junius 13 tói junius 20 ig egyetlen haláleset sem fordult elő, ami hosszú évek óta nem történt meg. ügy voltunk ez alatt, mint akik állandóan ünnepelnek. Bizalom töltött el; bátrabbak lettünk. Félelmünk csökkent; a Halált gyengébbnek tartottuk. S aztán következett a kiábrándulás ; 21-én már két élet szélit el. Maló remény volt ez is, mint annyi más életünkben. Az egyén azonban a remény rabja: hisz, vár az utolsó percig. Tudjuk, ismerjük a Halál rohanását; látjuk, hogy felebarátunkra mi vár, csak önmagunkra vonatkozóan nem akarjuk elképzelni a véget. A Halál legfeljebb csak szundikál. Hosszasan nem pihen. S ha felébred, pusztít, öldököl pihenten. — Naptár. Junius 25, szerda Vilmos, junius 26, esötörtök János és Pál, junius 27, péntek Lászió. — Házasság. Szerelmei Tivadar oki. gépész-mérnök szombaton délután kötött házasságot Kucsera Bös- kével, Kucsera Vincze leányával. — Találkozó. Kedves találkozó folyt le a napokban városunkban, amelyről szombati számunkban hozunk részletes tudósítást, — Évzáró ünnepély. A katolikus polgári és elemi iskolák vasárnap délután tartották meg nagyszámú közönség jelenlétében évzáró ünnepélyüket. Egy ügyesen előadott színdarab és több szavalat és énekszám szerepelt a műsoron. Gulyás Ferenc esp.-plébános, igazgató záróbeszédében bejelentette, hogy a jelenlegi tantermek szűknek bizonyulván a jelentkező növendékek befogadására, az iskola még e nyár folyamán újabb három tanteremmel lesz kibővítve. Végül a kiválóbb növendékek értékes jutalmakban részesültek és a bizonyítványok kiosztása után az intézet kapui bezárultak a szünidő tartamára. — Vízbe esett Vasárnap este 7--8 óra tájban Weisz Sándor fakereskedő 2 éves kis fia Mélykúti úti lakásukon az udvarban játszott, miközben a rétbe beleesett. A szerencsétlenséget rögtön észrevették, a kis gyermeket a vízből kihúzták, ekkor azonban már eszméletlen állapotban volt, alig volt benne élet. Szerencsére. a hosszas élesztgetési kísérleteknek : sikerült a kis gyermeket az életnek megmenteni. » — A Helyi Értesítő szombati számából. A Halasról kiinduló jánoshalmai személyvonat elütött egy kocsit, amelyen 4-en ültek. Emberéletben nem esett kár. — A fehértói Türdővonat megindult, > reggel 4 órakor indul, visszafelé pedig 8 óra 28 pkor. — Baján egy dollárhami- sitó szélhámost fogtak el. — A katonákat az aratásra szabadságolni fogják. — Nálunk is van vipera. A múlt héten Walter Mátyás császártöltési lakos tehenét homoki vipera harapta meg. Az állat elhullott s1 a hatóság nem engedte kimérni, mert az ki- gyóméreggel meg volt fertőzve. — Eljegyzés. Kunitaer Mór eljegyezte Adler Jolánbát Bácsalmásról. “ I ' Aranykoronában megállapított illetékek Mit kell fizetni a városnál a különféle bizonyítványokért? köztisztviselőket