Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1924 (24. évfolyam, 1-105. szám)

1924-05-24 / 42. szám

4 Kiskun-Halas Helyi Értesítője május 24. Az ebéd meglehetetős csendben folyt le. A kávénál az orvos még bizonyos utasításokat adott a betegnek, A szolga már várt a kocsival. Nemsokára látni lehetett a könnyű fogatot a váro3 felé haladni. Jó negyedórányira a kastélytól, az ut egy kanyarulónál, néhány fa által fedve feküdt egy kis vendégfogadó, amelyből éppen egy öreg béna em­ber sántikált ki. Szemmel láthatóan sokat élvezett a jóból, mert alig birt lábain állani. Énekelve bandukolt előre, a fiatal munkásleányok nagy mulatságára, akik üres kosarakkal jöttek a városból. A kocsi elvágta­tott az öreg mellett, majdnem elütve azt. A szolga szitokba tört ki. — Már ismét részeg. — Ismeri ez embert ? — kérdezte az orvos. — Igen! Röviddel ezelőtt jött erre a környékre. A birtok szélén van a kunyhója. Közönyös pillantást vetett az or­vos a részegre. A következő pillanat­ban visszarántotta fejét, hogy az észre ne vegye. Észrevette, hogy a koldus egy pillanatra kiegyeneseeett és fenyege- tőleg emelte öklét a távozó kocsi felé. Majd ismét összehuzodott é3 tovább támolygott. A kocsi tovább vágtatott. Az orvos és a szolga beszélgetésbe merültek. Az utóbbi megjegyezte: — Ha az ur mondja, elhiszem, hogy uraságomnak hasznos. Kész vagyok ezért arra. * * * Már sötétedni kezdett, midőn a szolga ismét a kastélyba érkezett. Jelentette, hogy az orvost hazaszállí­totta. Azután tovább végezte dolgát, egykedvűen, megszokottan. Különösen a könyvtárszoba mel­letti kis kabint porolgatta. Ekkor egy az ajtón levő nyíláson észrevette, hogy a szobában világossá,: támadt. Egyúttal hangok ütődíek füleihez. Bepillantott a szobába. Ajkába hara­pott ; különben nem tarthatta volna vissza a meglepetés felkiáltását. Ä beszélő férfi az az egyén volt, akit útközben Hajós és a szolga ittasnak látták. Most másként nézett ki; a hajlott tartás eltűnt. A férfi nem volt öreg; legfeljebb 27—30 éves lehetett. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: PRAGER JÁNOS Magán fürdetések. A Nemzeti Hitelintézet Kiskunhalasi fiókja elfogad mindenkor a legelőnyö­sebb kamatozásra takarékbetéteket és К 500.000-felül heti betéteket. A legolcsóbban folyósít váltoköicsőnő két, előleget, nyújt tőzsdén jegyzett értékpapírokra. Átutalásokat eszközöl a bel és külföld bármely piacára, vesz és elad értékpapírokat és ide дев pénzeket (valutákat), mindenkor a legjutányosabban. az intézet saját tőkéje К 10,000 000.000 Bankügy ben minden felvilágosítással készség­gel és díjmentesen áll a n, é. közön­ség szolgálatára, Koc'iet keresek azonsaira, Monsz- part főorvos Faragó Benő kádár egy íanóncei felvesz VII kér. Páva u. ll sz. alatt Felsőszánáskertben 100 kéve nád van eladó. Tudakozódhatni a csősznél. Boroshordók ti j és használt, valamint | e g-y í eitelí ii és per me- ! tczó hordók eladók, gabonáért elcserél­hettek Stroh Vilmosnál Fel- sónádor-u. 3. Meg­tekinthetők a város­házi pincében Modern diófa hálószoba bútor eladó vagy gabonáért elcserélhető. Megte kiüthető Kisszállási uradalom Boímajor villanygépészuéi, Vitéz u. 2 sz. lakóház eladó. Tada kozódh&tni lehet Koron» u. 14. Egy jó házőrző kutya tanyára eladó Alsónádor u. 6 ez. Egy teljegen uj fekete könnyű Esterházy kocái, mely úgy egy, mint kát lóval való hajtásra fel van szerelve, eladó. Megtekinthető Malom u. 6 a Halasi Gazdasági Bank Áruosztályánál Mindenféle tűzifa kapható. Szom­batin József íüzifakereskedósében Eöt- vöt u. 22 sz, alatt. Haszonbérbe adás. A református egyház Baloía pusztai birtokát haszon­bérbe adja. Ae árverés 1924 évi má­jus 28-4n délelőtt 10 órakor a ref. egyház gondnoki hivatalában lesz. Árverési és egyéb feltételek ugyanott, valamint Nagy Pál Ferenc dr. ügy­védi irodájában, a hivatalos órák alatt megtudhatók. Raffai Sándor tajói birtokán egy fiaalovat elad vagy paripáért elcserél. Tudakozódhatni a helyszínén. Dr. Franki Áron orvos ügyes, meg­bízható leányt keres rendelőjébe. Száraz vályog itt a városban bár­mennyi, olcsón eladó Jakabcsics III. kér. Eötvös u. 19 sz. Békebeli vőrösszinii halina lópokróc 4 méter hosszú, 110 ca. széles eladó Honvéd u. 2 sz. alatt. Építtetők figyelmébe 4 darab uj nagy ablak v&sroloval eladó Lovasy üvegesnél Jókai u. 32 sz. lakóház azonnali beköltözéssel eladó. Mesterséges keseröviz, jobb a természetesnél, csak hozott üvegbe töltve kapható. Mindenféle ásványvizek állandó raktára Rí ez-gyógyszertár, Kossuth-u. 1 sz (Takaréképüleí) Ügyes megbízható mószkimérőnő ki jól tud számolói felvétetik mész üzletbe Róth-féls házban. Harmat u. 3 szám alatt 15 hektó liter 1920 évi ó bor van eladó. Babé Gibor és Társai borkereskedő cég minden menyiségben vásárol bort Majsai müut környéken vályogot vagy tapasztani való földet keresek, Tuda­kozódhatni Fekete József szabó piaetéri házában Briliiénst, hamisfogat, arany, ezüst pénzt, árnyát, ezüstöt — öröttet is —• magas áron vesz Farkas Kálmán a Gazdsági Bank épületében levő órás üzletében. Takarmány répamag, heremag legol­csóbban Bergl Mór és Társa cégnél sze­rezhető be Felsőkisteleki útban 1 hold jóksr- ban levő szőlő eladó. Tudakozódni Makai Antal kalaposnál Messet és cementet ha építkezés­nél és tartarozásnál spórolni akar. Fő u 57 sz. alatt Kordáéknál vásároljon, hol a leg­szebb és legszaporább friss mész és a leg jobb friss coment állandóan kapható Varott és szöges szandálok, febéi* vá­szon cipők, szalma és vászon kalapok, nyári gyermek tri­kói»:, férfi apacs és zepliiringek, fiirdö- öltönyök, fürdő- sapkák, sport és divatö vek, harisnya keztyü és nyakken­dő njdonságok remek' választékban mélünycs áron kapható Kun Benő áruházában a ref. templommal szemben. Egy fiút tanúiénak felveszünk la punk nyomdájába. Ja?entkezhetni a kiadóhivatalban. Egy mindent megtermő 8 m. hol­das kitűnő tsnyásbirtok gyütnolc őssel és szólóiéi eladó kedvező feltételekkel Tudakozódni Gimnázium u. 1 sz, Elsőrendű hópehely burgonya érke­zett Mihsieez és Trsa terményüsietéba Egy használt Central Bűbin varró­gép, egy kerékpár, egy gramaíon, egy 12 es flobert és egy permetező jutányos árért eladó Gimnámm u. 1 sz. fegyver és varrógép javító mű­helyben. Jubileumi flzletréezét, és múlt évi osztalékát szíveskedjék minden hangya- tsg még ebben a hónapban átvenni Hangya. Elsőrendű mész árk ezott Both féle bárba, hé! jutányos árban kapható. Präger Dávid fakereskedő kapu és kerités akáeoszlopokat elad. Száraz akim tűzi­fát is árusit Uj gabonáért adunk cserébe I tő rendű cseng» aeélos téglát, vagy pénzért, a homok tégla árak szerint. Az égetési hely­színen vagonba rakva díjmentesen A gabona az idei aratáskor fizethető, Egyben értesítjük a t. közönséget, hogy száraz vályogot is adunk el, bármily mennyiségben pénzért vágy gabonáért eserébe, szintén a helyszínén vagonba lakva Tisztelettel Jakabesíes és Farkas Halas Mélykuti-ut 3 Sarok mész üzlet Tört aranyat, ezüstöt, arany, ezüst pénzt a legmagasabb napi áron vesz és egy jó magavlseietü fiút tanoncnak felvesz Dec- ker' József ékszerész és órás a színház­zal szemben Permetező gépeket olcsón és szak­szerűen javít Szabó géplakatos Szabadkai ut 36 Boroshordok minden mennyiségben elsőrendű minőség, olcsón eladók Értekezni lehet barmikor Ád&m Dezsővel Posta u 5 ez. alatt. Kőnayft parasztkocsi oldal és sarsgja nélkül eladó Lovaey üvegesnél. Elsőrendű boroshordók eladók, vagy gabonáért eleserélhetők, Stroh Vilmos Feísőaádor utea 3 sz Bort is veszek. Makai Aulai vendéglősnél minden nap friss esapolásu sör kapható Bognár segédek állandó munkára íelrétetaek Varga László bogcárnál Csokonai utea 2 sz Uj festett könnyű paraszt kocsi eladó Báli kováasnál Zrínyi u. 9 sz. ifj. Murgáes János hentes és mé­szárosnál téli vágású sózott szalonna bármi­lyen mennyiségben 34000 К kg ként ksp- ható Sajtolté bármilyen mennyiségben kapható Eladó egy hold szőlő jé veteményes­sel. TudakozódhatnipZámbó Sándorral Kőhíd u. 12 sz. alatt. Petiin folyadék és kamíes láb- és kézktzadás ellen. Megszünteti s láb kipálását és kellemetlen sxagsi. Kap ható Rísz János gyógyszer*árában, Kossuth-u. 1 sz (Takáréképület) О/oda u. 8 sz, alatt bár,ikoszt kap ható Gondáiíénál Gázgyári Соьхга előjegyzéseket elfogad Benedek Albert vaskeres­kedés Kiskunhalas Posta épület Szekulesz Fülőp szénát, szalmát bármily mennyiségben vásárol A város központján, Piactér mellett építendő 2 üzlethelyiség, esetleg egybevéve kiadó A kettő 10 m. hosszú és 5 m széles lenne, az udvarban nagy raktárhelyiséggel, szükség esetén nagy udvarral és még nagyobb üzlethelyiséggel Ha a bérlő 6 évi bért előre Kifizeti, két évig díjmentesen kapja Esetleg a hirdetett helyiség, úgy is épülhet, hogy ügyvédi irodának, orvosi rendelőnek is meg­feleljen Bővebbet Lovasy üvegesnél I kér. Kertész u. 39 sz. lakóház azonnali beköltözéssel eladó. A Magyar Köz* i tisztviselők Fo j gyasztási, Termelő • és Ertékesitő Szö- I vetkezete tisztelettel érte- 1 siti a köztisztviselőket és a nagykö­zönséget, hogy fűszer és csemegeári! fióküzleté t Zilált Ist- vánFő-utcai emele­tes házában f. évi ju­nius havában meg nyitja, hol mindenki a legju- tÁDjogabb árban vásárolhat. Közvetlen a vasút állomás mellett 67» kát. hold príma szölőtelep szép, úri és külön budár lakással eladó. Ara 760 m búza. Acél iroda. Cserépkályha és takarékíüzheyl Jaauskónál Fácán u 10 sz. (Felsőiskola mellett) Heti kamatozásra pénzeket tél milliótól kezdve legjobb feltételekkel elfogad a Halasi Gazdasági Bank. Randes betétek után is alegmagasabb kamatot fizeti. Takarékkoroca betéteket elfogad és takarékkorona hiteleket folyósít. Ha sóját pénzének nem ellensége, иду к tavaszi takarításhoz: festék, flrnisz, bru- nolln, terpentin, bútor, padló, zománc és vaslakk valamint ecset és meszelő szük­ségletét Bergl Mór és Társa oégnél szerzi be Szabadkai ut 3 sz. Friss árpadara, árpa, tengeri kap* i h%tó házhoz szállítva is Szekulesz Fülöp tor- j ményüzletében Vilianytelep mellett Sok pénzt takarít meg, ha hiányos, rossz, vagy már mások által íeljeseu hsssnavehetetiennek minősített bár­mily rendszerű fegyverét, varrógépét, kerékpárját, vagy gramofonját az ujpnaan éa modernül felszerelt Marek Béla műszer és mechanikai műhelyé­ben megjaviitatja, Gimnázium u. 1 sz. alatt, a fa- éa gabonapiac mellett. Hetipéast- kosztpénzt igen magas kamatozás mellett elfogadunk. Veszüuk és eladunk értékpapírokat és idegen pénzeket. I Elfogadunk takarékbetéteket, folyósítunk váltékölesönöket, értékpapírokra előleget adunk. Mindennemű felvilágosítást készség­gel adunk. Halasi Kereskedelmi Bank Bt, Eladó 400 h. tanyás birtok fele szántó kaszáié a többi erdős legelő, úri la­kás gazdasági épületek. 450 h tanyával eea 150 szántó, 30 h nádas, kaszáló, 20 hold erdő a többi fás legelő. 70 hold tanyával, 32 úri lakással, 65, 64, 61 h tanya nélkül Szőlők Baky kastély mellett 21/, kath hold szőlő és szántó 160 q búzáért, azonkívül 1 h-tól 50 h-ig. Város közelében 12 „ hold mindent termő jó tanyás birtok Kiskőrös hatá­rában 81 h kedvező fizetési feltételek mellett ta­nyával, 35 h, szántó, 15 h bueka, a többi legelő, Majsa határban 12 h. mindent termő, 81 h első oszt tanyás birtok, melyből bO h szántó a többi legelő, kaszáló Vadkert ha­tárában 64 h. ára egymillió holdanként Há­zak a város midden részén, Piac-téren, Keresek janyás bérleteket minden nagyságban Ászéi Aladár ingatlanforgalmi iroda Halas a színház mellett Foglalóval jöjjön, — Vá- laszbélyeget kérek OZON FOGPÉ A fogakat vakító fehérré teszi, megszünteti a szájbüzt es a fogak 4 Tlf'li romlását. Kitünően habzik, kellemes, üdítő isii. Kapható csakis éJL BÍ€K-g;yé^zertárban (£Й? Halasi Gazdasági Bank Részvénytársaság áruosztálya, Malom-utca 6 Szabolcsi burgonya, savanyu káposzta, bükk hasáb és | vágott tűzifa, kocka és kristály cukor, korpa, dara, árpa, tengeri, elsőrendű búza- és rozsliszt, füstölt szalonna és zsir minden mennyiségben beszerezhető A világhírű Kalmár-rosta mely minden gazdának nélkülözhetetlen, raktá­runkban állandóan, gyári árban beszerezhető Nyomaiét! fi&Usea Prága? Fame Layváiltdzt 1

Next

/
Thumbnails
Contents