Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1924 (24. évfolyam, 1-105. szám)
1924-04-12 / 30. szám
2 Kiskun-Halas Helyi Értesítője április 12. „A művésznők“ lakást nyitnak ki Két fiatal nőt fogott el f. hó 8 án városunkban a halasi rendőrség. Mindkettő egy vándor komédiás társulat tagja. F. hó 7-én Császártöltés községben egy vándor komédiás társaság tartózkodott, amelynek két fiatal nő tagja, illetve két erőssége: a fánc- müvéstnő és a tornásznö véletlenül betévedtek Schaffer Ferenc utkaparó lakásába és mivel ott senkit sem találtak, az ablakba hagyott kulccsal a lakást felnyitották és onnan ruha- nemüeket, többek közt egy szoknyát és egy vánkus huzatot elloptak. A káros megtudta, hogy a társaság Halas felé indult, bejött városunkba és feljelentést tett a rendőrségen. A dektiv csoport f. hő 8 án az egész társaságot Halason elfogta, a két művésznőt a rendőrségre hozták, ahol a lopást beismerték. Az eljárás megindult ellenük. Л kiskunhalasi kir. Jirásbirósigtól H. 902/1924. íz. Hirdetmény a hibornban eltűntnek holttányilvánítási ügyében A kiskunhalasi kir Járásbíróság özv Horváth Jánosné kiskunhalasi lakos részéiül a 28000/919 I M sz. rendelet alapján előterjesztett kérelem folytán az állítólag eltűnt Horváth Balázs volt kiskunhalasi lakos holtnaknyilvánitása iránt az eljárást megindította és az eltűnt részére ügygondnokai dr Zeiiz Károly ügyvéd, kiskunhalasi lakost rendelte ki. Az eltűnt neve: Horváth Balázs, születési helye: Kiskunhalas, születési ideje: 1889 nov 13, szüleinek neve: néh. Horváth János és Horváth Jánosné Paprika Zsuzsánna, laknak : Kiskunhalas, nőtlen, foglalkozása: föld- míves, utolsó lakhelye: .Kiskunhalas, Zwge ntea 4, az a osapattest, amelynél utoljára teljesített szolgálatot, a 9-ik mérnök igazgatóság V/30 sz munkás osztagánál mint munkás, az a hadiesemény, amely közben nyoma veszett: a Prsmysl vár elostekor fogságba esett Eltűnésére vonatkozó ogyéb adatok a fogságban meghalt. A kir Járásbíróság felhív mindenkit, hogy abban az esetben, ha az eltűnt életben létéről, tartózkodási helyéről, halálának, vagy eltűnésének körülményeiről, vagy a holtnak- nyllvánitis szempontjából fontos egyéb körülményről, így különösen arról lenne tudomása, hogy az eltűnt a fent jelzett időn túl aég életben volt, azt a hirdetménynek a bíróságnál történt kifüggesztésétől számított 60 nap alatt a bíróságnak jelentse, mert ha a most megjelölt időpontig bejelentés nem érkezik, biróság az egyébként kiderített tények alapján fog a holtnak- nyilvánítás kérdésében határozni. Kiskunhalas, 1924 április hé 1 napján A kiskunhalasi kir járásbiréság 0r Zllah sk jbiró elnök. A kiadmány hiteléül Cliizér Tanál sk irodatiszt Halasi Takarékpénztár Rt. elfogad takarékkoronára szóló betéteket a legkedvezőbb kamatláb mellett. Hiteleket folyósít takarékkorona alapon. Hetipénzbetétek 500 ezer K- tól kezdve fogadtatnak el. Felvilágosítással készséggel szolgálunk valamint szandálok a legjobb és a legolcsóbb napi árban kaphatók Buvári Testvéreknél 25 év Kapitány István 25 éves tanítói jubileuma — Ünnepély az iskolában Igazgatói kinevezés Kedves és megható ünnepélynek volt színhelye f. hó 10- én, csütörtökön a róm, kath. iskola. Kapitány í István 25 éves tanítói jubileumát ünnepelték mag hazafias keretek közt. Kapitány István már 25 éve tanít a róm. kath. népiskolában és munkásságával, szorgalmával felsőbb- sége, valamint a közönség legnagyobb megelégedését vívta ki. Az ünnepély váratlanul érte Kapitány Istvánt. Titokban tartották, titokban folytak az- előkészületek, ő maga is csak akkor tudta meg, amikor az ünnepélyre meghívták. Az utolsó percig csak az ünnepély rendezői, élén Gnlyás Ferenc esperessel tudták, hogy mi készül. Az ünnepély d. u. 4 órakor vette kezdetét. Hatalmas éljenzés fogadja az ünnepeltet. Az egybegyűltek lelkesen ünnepük. Gulyás Ferenc esperes ál! fel szólásra. Nagy hatású beszédében többek között ezt mondja: — A róm. kath. iskola ünnepel. 25 esztendeje, hogy a róm. kath. egyház egyhangúlag tanítónak megválasztotta Kapitány Istvánt és azóta az iskolának szentelte munkásságát. Szeretettel és hálával gondolnak reá tanítványai és szeretettel ünnepli meg ezt a napot a rőm. kath. egyház is. Nincs arra szükség, hogy Kapitány István érdemeit bővebben vázolja. Ez ellen az ünnepelt is tiltakozna. — Az a 25 év, amelyet itt az iskolában eltöltött, eleget mond. Hány jő polgárt neveit a hazának é3 milyen lelkesedéssel ültette beléjük a vallásosságot és a hazafias érzést ? A tanítói pálya rögös utakkal jár. Kevés az elismerés. Azonban Kapitány előtt mindenki meg hajtja az elismerés zászlaját. Büszke lehet rá a város, az egyház, kar- társai, mert igazi szeretettel munkálkodott a tanügy érdekében. S ilyen tanítókra is van szükség. — Kapitány István 25 év alatt sokat fáradozott az iskola, a rom. kath. egyház érdekében. Ebből az iskolából az 6 keze alól vallásos, derék emberek kerültek ki. És akik kikerültek, tudják, mik a kath. gyermekek kötelességei. — Banauer István váci püspök elismerve Kapitány István tanítói munkásságát, főpásztori elismerését és áldását küidi és egyúttal nagy érdemeit méltányolva, a róm. kath. iskolában igazgatónak nevezte ki. — Kedves Igazgató ur! Szeretettel közlöm ezt a legnagyobb elismerést és most már mint igazgató, velem együtt dolgozhat a róm. kath. iskola éj egyház érdekében. Gu'yás Ferenc beszédét hatalmas éljenzés közben fejezi be. Az ünnepelt meghatva csak ennyit tud mondani: — köszönöm, de ez az egy s.ó is elég, hogy tovább ünnepeljék. Ezután jó egy órán keresztül a kis gyermekek hazafias játékában, gyönyörködött a közönség. Mxhalecs Erzsi általános tetszést aratva, két hazafias irányú énekkel szerepelt, majd egy kisebb színjátékot láttunk, amelyben a kis szereplők Erdélyben élő véreink hazájuk iránti szeretetét juttatják meg’epö jó előadásban kifejezésre. Jakabcsics Margit nagyszerű szavalata és a leány énekkar éneke után egy kis leány virágcsokrot nyújt át Kepitány Istvánnak, amely után Gulyás esperes az ünnepélyt bezárta. A jelenlévők Kapitány éltetésével oszlottak széjjel. Egy Jánoshalmái csendőr tragédiája Megrázó, megdöbbentő tragédia játszódott le e hó 3-án este 9 órakor Jánoshalmán, a Fintha-féle ten- déglöben. A Jánoshalmái csendőrörsön szolgált Kerekes Gyuia 23 éves csendőr, akinek a fentjeizeít időben látogatóba jött testvérbátyj i Szeghalomról. Erre az időre Kerekes szabadságot kért, amit meg is kapott. Kerekes csendőr úgy féltiz felé betért a Fintha-féle vendéglőbe. Ebben az időben a vendéglő belső kis termében ültek Kalmár András, Kövesdy Ferenc, Miskclczi Jáno3 és Szvetnik Lajos mélykúti lakosok, akik már a délutáni vonattal jöttek át Mélykutról és ez idő óta a Fintha- féle vendéglőben kártyáztak és ittak, Majd később Kalmár és Szvetnik táncolni kezdtek. Ebben a pillanatban lépett be Kerekes csendőr a kis szobába, megáUt az ajtó előtt és valamit kérdezeti a bentülőktől. Ezek azonban válaszra sem méltatták. Kerekes látva, hogy nem felelnek, ezzel a megjegyzéssel „még nem is felelnek ?“ — arcul ütötte Szvetniket és Kalmárt. Erre mind a négy mélykúti neki akart menni a csendőrnek. Ez kardot rántott és a társaság felé sújtott. A kardot azonban kicsavarták kezéből, elvették tőle és valamivel fejbeverhették, mert Kerekes sapka nélkül, véres fejjel szaladt át a szomszédban lévő csandőrlaktanyába. Itt Nádasdy főtörzsőrmester megkérdezte, hogy mi történt és amikor megtudta, azt mondta Kerekesnek, maradjon a laktanyába, majd 6 elintézi ezt az ügyet. Csak néhány percig tartózkodhatott a vendéglőben Nádasdy, amikor Ксгекез, fegyverrel a kezében, magából kikelve, berontott a vendéglőbe és lövésre emelte fegyverét. Nádasdy erre megfogta a fegyvert és lenyomta, közben azonban vélet- lönségbői elsült a fegyver és a közel álló Finiha vendéglős ba! alsó lábszárán ment keresztül a golyó. Fintha a lövés után azonnal összeeseit. A hatalmas dörrenés a kissé ittas Kerekest úgy látszik, kijózanította, mert miután Nádasdynak átadta a fegyvert, kiszaladt a teremből, haza ment és az egyébként szorgalmas, kötelességtudó csendőr, a történtek súlya alatt összeroppant, leíkiismeret- furdalást érzett, leakasztott egy fegyvert, a csövet szájába vette és agy előtte magát. A borzalmas lövés a szerencsétlen csendőr fejét a szó szoros értelmében szótvetette. Fintha vendéglőst Budapestre vitték. Állapota nem súlyos, a gyógyulási idő 3—4 hét. Az esetnek több sebesültje is van. HÍREK — Naptár: Április 12, szombat Gyula, április 18, vasárnap Ids, Apri lis 14, hétfő Tibor, április 15, kedd Ataia. — Az előli tetősek megújítására kérjük helybeli és vidéki előfizetőinket. — Húsvéti vásár. A város közönsége körében nagy érdeklődés nyilvánul meg a Protestáns Nőszövetség húsvéti vásárja iránt. A húsvéti vásárt f. hó 12 és 13 án, szombaton és vasárnap tartják meg a közgyűlési teremben, hideg ételeket és italokat szolgálnak fel a közönségnek. Tekintve, hogy a húsvéti vásár jövedelmétjótékony- eélra fordítják, remélhető, hogy a közönség a vásárt tömegesen látogatja. — Megkezdték az adóvafiomások beadását. A városházán az 1924 évre szóló jövedelem és vagyonadó vallomások beadását megkezdték, amelyeket f. hó 20-íg lehet az adóhivatalnál beadni.-г- A gazdák az idén is termelhetnek dohánypalántákat saját használatukra. Korányi Frigyes báró pénz ügyminisztert ma egy küldöttség kereste fel Majer János az Egységes páit elnöke és Szabó Sándor nemzetgyűlési képviselő vezetésével. A küldöttség kérte a pénzügyminisztert, hogy mint a múlt évben, az idén is engedje meg, hogy saját használatukra dohácypalántákat termeljenek a gazdák, továbbá azok a papok és t&nitók akiknek természetbeni járandóságát földben utalták ki. A miniszter válaszában kijelentette a küldöttségnek, hogy az idei gazdasági évre is engedélyezi a saját használatra történő dohány- palántatermelóst. A küldöttség a pénzügyminiszter válaszát örömmel és megnyugvással vette tudomásul. — A Helyi Értesítő szerdai számából. Damjanics utca 2 sz. a. Nagy Antal 4 éves kis gyermek marólúgot ivott. — A halasi kényszerkölcsön kivetéseket tételenként átnézik és az aránytalanságokat megszüntetik. — A Nemzeti Szövetség helyi köre vasárnap közgyűlést tartott. — A Zenekedvelők hangversenye vasárnap délután zajlott le. — Várossá valő alakulás. A 26.000 lakost számláló Orosháza nagyközségben erős mozgalom indult meg várossá leendő átalakulása iránt. OZON FOGPÉP A fogakat vakító fehérré teszi, megszünteti a szájbüzt és a fogai rom’ását. Kitünően habzik, kellemes, üdítő izü. Kapható csakis SiCZ-gyógyezertárban %‘Z‘f Halasi Gazdasági Bank Részvénytársaság áruosztálya, Malom-utca 6 Szabolcsi rózsa és hópehely burgonya, demecseri káposzta, bükkhasáb tűzifa (nagyobb vételnél házhoz szállítva) kocka és kristály cukor, korpa, dara, árpa, tengeri, elsőrendű búza- és rozsliszt minden mennyiségben beszerezhető Hízott sertéseket a legmagasabb napi áron vásárolunk. Jelentkezhetni Malom j. 6. sz, helyiségünkben. Zsír minden mennyiségben, előnyös árban kapható Megi a hús szövet 6S db ía és női és . sz Lib gren és bal leg ti 6] férfi és mellény nyörübl magié szabó Ш M rőfösáru Főznie; (ref. t< sz< ЯШ Sí pia j eile 41 te ka; festék, fimls: ÍJJTIB tér hí 1 és i valami mi szűk Bari isi eégné St&badk Olcsó ban Ái Ki feketét, sí sa női éi c papuosc húsvéti finom uz» legolcsóbb be i