Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1923 (23. évfolyam, 1-104. szám)
1923-03-14 / 21. szám
Kiskun-Halas Helyi Értesítője 3 1 8 4 március 14. A Hangya közgyűlése 100 ezer koronás adomány a kórháznak A rossz idő dacára is igen látogatott közgyűlést tartott a Hangya Fogyasztási Szövetkezet vasárnap d. e. fél 11 órakor a városi közgyűlési teremben. A gyűlés lefolyása szép és ünnepélyes volt. A gyűlést Farkas Elek elnök nyitotta meg, aki — szive egész melegével üdvözli a budapesti és vidéki Hangyák kiküldötteit, akik az itteni Hangya működését mindenben támogattak és elöl- jártak az ország gazdasági viszonyainak ujjáteremtésében. Az éljenzéssel fogadott beszéd után a budapesti Hangya egyik igazgatója emelkedett szólásra és többek között ezt mondta: — Meskó Pál, aki részt akart venni a Hangya közgyűlésén betegsége miatt nem jöhetett le. Az őszinte örömkifejezésével tud beszélni arról, hogy a halasi Hangya a múlt évben milyen eredményt ért el. Ezt annak lehet tulajdonítani, hogy a tagok a vezetőséggel karöltve dolgoznak. Az elismerés zászlaját hajtja meg az igazgatóság és vezetőség előtt, hogy a Hangya fennállása óta ilyen munkát végzett, de ezt annak is köszönheti, hogy olyan elnöke van, mint Farkas Elek, (éljenzés) aki a város lakosságának teljes bizalmát bírja. Beszédet azzal végzi, hogy az Isten áldása kísérje továbbra is a Hangya működését. Ezután a budapesti Hangya egyik cégvezetője ismertette a Hangya múlt évi forgalmát, majd arról is szólt, hogy minden Hangyatag jegyezzen Hangya jubileumi részvényt és ezzel saját érdekét is szolgálja. Méltatta a halasi vezetőség érdemeit és javaslatára a közgyűlés hozzájárult a nyereség felosztási javaslathoz, amelyből 100 ezer koronát a kórháznak juttatnak. Azzal fejezi be beszédét, hogy ;t Hangya csak úgy tudja tagjai igényét kieiégiteni, ha azok viszont a részvényjegyzésben tömegesen rósztvesznek. Ezután Dr. Thuröczy Dezső a város nevében köszönte meg az adományt, amelyet a város azzal viszonoz, hogy 100 üzletrész jegyzésével támogatja a Hangyát. Helyesli a Hangya működését, amelyhez ez ország gazdasági újjászületése is hozzáfüződik és a maga részéről is, a Hangya működését áldásosnak tartja. Dr. Thuróczy ЬезгёЬе után Széli Sándor a Hangya tagok nevében szólalt fel, kijelentvén, hogy a tagok a vezetőség iránt a legnagyobb bizalommal viselhetnek. A gyűlés a vezetőség éltetésével ért véget. Közgazdaság. • Budapest, 1923. március 18 A magyar korona Zürichben 0.17*/« A Deviziakönpout valuta ég devizaárfolyamai : Valuták: Dollár 30S0—31 26 í, Márka 0.15- 0.17, Osztrák korona 0.4.60 Bzokol 90-94, Lei 14-15, Dinár 34Duaa 14300 K, rozs 8700 K, Árpa 8600 E, Tengeri 8200 K, Zab 9600 K. Bndapestl vágóm&rbaváaár. (kilogrammonként éiésalyban levonás nélkül) Ökör. legjobb minőség S80—420, közép 880—870 silányabb 220—260 Bika jobbmin 340 — 410 •ilányabb 210—320 Tehén jobb minőségű 280 400, silányabb 200—260 Ferónovároal sertéivá8ár. Felhajtás 1300 darab sertés Eladatott Könnyű 620—750, kö- sép 770—760 kor-ig, nehéz prima 725—785 — Uj okmáoybéiyegek. Legközelebb 300 és 500 koronás okmánybélyegeket hoznak forgalomba. HÍREK 1923 március 15 У к Kárpátoktól le az Adriáig ■ A bus magyar szél sóhajtozva jár, j A könnyes két szem újra könnyben ázik, ! Kietlen most az elhagyott határ ; Kemények, álmok roncsokban hevernek, Vigasztalónk, az égbolt oly magas 1 Hírét se látjuk régvárt kikeletnek, Kifáradt már a tépett szárnyú sas. * És gyűlnek egyre vészes károgáss&l A bolt tetemre undok mada ak, Hazánk felett a bánat réme szárnyal, Hogy összetépje, ami megmaradt. Acél az izmunk dnzzadó erővel, '.arunk hatalmas, mint a kő, a vas, De várjuk egyre, napunk merre jö fel, Mikor kel szárnyra a királyi sas * Pihegve mozdul . . . félre most a gyásszal, Az élet ébred, támad már a nap, Tavasz fuvalma zug a tájon által, A boltnak hitt sas uj erőre kap. És száll az égen fények közt fűrödve A tépett szárnyú, sebzett sasmadár, Hogy tört szivünket uj reményre költse: A várt tavaszba öltöző batár. T. B. ФФФ Olvasóinkhoz! Tisztelettel tudatjuk olvasóinkkal, hogy az aprópénzhiány miatt — fe hintve, hogy visszaadni nem tudtunk — a halasi lapok a mai naptól az újság árát 16 koronára emelték fel. A kiadóhivatal. — Naptár: Március 14, szerda Maliid, márc. 15 csütörtök Kristóf, márc. 16 péut9k Henriette. — Eljegyzés. Csontos Pucit eljegyezte dr. Kun Bertalan főhadnagy. — Táncmulatság. A Kiskunhalasi Iparos Ifjúság Önképző-Egylete ápr. 1-én, Husvét első napján, az Ipartestület helyiségében zártkörű táncmulatságot rendez. A mulatság az érdeklődésből Ítélve, minden tekintetben sikerülni fog. — Lisztkiosztás A hatósági liszt- kiosztás f. hó 14-én, szerdán kezdődik. — Veszett kutyák garázdálkodása a városban. Tömegesen fordult elő az utóbbi időben, hogy veszett kutyák több egyént megmartak. Ezért a hatóság elrendelte, hogy úgy a város belterületén, mint a pusztákon valamennyi kutyát éjjel-nappal kötve kell tartani. — A vórtetü és hernyó kötelező irtására az alispán utasítása folytán a hatóság felhívja a lakosság figyelmét, — Közgyűlés. A Halasi Hitelbank Részvénytársaság folyó hó 11. napján tartotta évi rendes közgyűlését a részvényesek részvétele mellett. Elfogadtatott az igazgatóság évi jelenI tésé és felosztási javaslata és ennek I folytan az 1922. üzletévi szelvénye az intézet pénztáránál 40 korona ellenében beváltható. Uj igazgató- tanacsosokká beváiasztattak: Dr. Gaál Gyula, Skribanek Mihály, Holländer Gyula, uj igazgatósági tagokká, : Dr. Steiner Ignác és Beck József, és uj felügyeiőbizottsági taggá Hirschl József. Az intézet saját tőkéje jelenleg kettő és fél millió korona. — A vásártér rendezése. Aki s vásárteret megnézi, alig ismer rá. A vásártér már nem ai rendezetlen terület, amely volt, munkáskezek dolgoznak, hogy au. egyenletessé tegyék. 220 muuká3 dolgozik a vásártér rea- dezéeén, amsly mint tegnap megnéz tflk szépen halad elére és ha az idő nem fordul rosszra a vásártér rendé zését e hó végéig befejezik. Ezután megtörténhet a 14 házuely eladása, és döntés történhet a további házhely eladásra is, mert a városnak már anyagi érdeke is, hogy az a terület ne maradjon gyflmölcsözetlenül. — A bortörvény módosítása. A ! szőlősgazdák körében mozgalom in- ■ dull meg a bortörvény módosítása I végett. A mozgalmat indokolttá teszi az a körülmény, hogy az idei gyenge minőségű termés nem export képes, j A bortermelők három pontban foglalták össze kívánalmaikat: 1. A bor értékesítésének megengedését azok i számára, akik háromezer hektoliter- ' nél többet termelnek ; 2. a szeszezés I lehetővé tételét; 3. a bor és must i cukrozását. — A keceli kántorválasztás. A i keceli kántorváiasztasról a következő tudósítást kaptuk: Folyó hó 8-án 1 folyt le Kecelen a kántor-tanítói választás. A majdnem kis királysággal felérő magas jövedelmezésü állásra összesen 28 kántortanitó pályázott, kik közül 28-an végezték el a rendes próba éneklést. Voltak j kiváióbbnál-kiválóbb hangú pályá- j zók, különösen kitűntek Szabó Gergely baracskai tanító, jelenleg az Operaház újonnan felvett tagja, Diskai József kisteleki kántortanitó tiszta, csengő tenor hangjával és Kuluncsics Márton, kinek szintén gyönyörű bassz-bariton hangja van. A többi 20 közül még volt vagy 17 jó és 3 gyenge. A választás természetesen okos ész szerint Szabó Gergelyt emelte fel a keceli kántoriamtól állásra s most már hálát adhatunk a Mindenható Istennek, hogy 1915. óta betegeskedő kántorunk szabadságolása miatt nélkülözött igazi jó templomi szent éneklést egy olyan kiváló egyéntől fogjuk hallgatni, mint Szabó Gergely, kinek tiszta bariton hangja lelkünket Istenhez fogja emelni. Azt hisz- szűk, most már igazán kicsiny fog lenni a keceli templom híveinek befogadására. — Teaestóly a Kereskedelmi Csarnok március 15 ike megünneplésére este fél 9 órai kezdettel teaestély rendez. — Rendőri hírek A rendőrség Bordás Lajost, mert a városban lövöldözött 500 K, — Zemkó Lajost és Jaszanovics Ferencet botrányos magaviseletéért 200—200 К pénzbüntetésre Ítélte. — Az Olcsó Áruház. Az Olcsó Aruházat mindenki ismeri és nem csak nevében viseli az olcsó szót, ha nem ott tényleg mindent olcsón vá sárolhat a közönség. Ax O.cSó átruház igen sok dolgot nagykereskedői áron árusít. Czérnában, harisnyában, cipó ben és más háztartási dolgokban olyan olcsó árai vannak, amely meglepő ugyancsak sapkáknál, kalapoknál is. Az Olcsó Áruház számos kis kereskedőt lát el áruval. Több gyárral van összekőttetébbeu s ez teszi lehetővé, hogy sok mindent olyan olcsó árban adhat a közönségnek. —Milyenmagás jószág árak voltak a nagykőrösi vásárban? A nagykőrösi tavaszi vásár vasárnap zajlott le. A vásáron a tehén 90—160 —200,000, a csikó és ló 20—100—800,000, a bárány és juh 5—15—20,000, a malac és sertés 6—10—40,000, az anya sertés 50,000 koronáért kelt. Marhát kg.-ként 260—360 K. adták. — Megkönnyítik a vidéki építkezéseket. A belügyminiszter a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve a vidéki építkezések megkönnyítésére a törvényhatósági jogú és rendezett tanácsú városok építési szabályrendeletében könnyítéseket óhajt eszközölni. Á könnyítések a helyiségek ürmagasságára a lakóhelyiségek métereire, a falak vastagsagara, a lépcsőkre, a fedélzetekre, stb. vonatkoznának. — A helybeli kereskedők üzleteiket március 15 én délután zárva tartják. — A szinpártolő Egyesületbe s legutóbbi napokban tömegesen léptek be. Jelentkezni lehet még máre. 25-ig a tanácsjegyzői hivatalban. — A Hangya üzletrészek osztaléka f. hó 14-töl kerül kifizetésre a Hangya irodájában. — Az osztalék kifizetése alkalmával bélyegeztetnek felül az üzletrészek is, — mert az eredetileg 50 К névértékű üzletrészek 200 K-ra emeltettek fel s már ez után az összeg után számittatik az 5 százalékos osztalék. — A Hangya vezetősége felkéri tagjait, hogy az osztalék felvételéhez mindenki hozza magával minden Hangya iratát s ha csak lehet, jegyezzen újabb üzletrészt. Hogy a mai árviszonyok között mily nagy szüksége I van a Hangyának az alaptőke fel- ; emelésére, semmi sem igazolja jobban, mint a mérlegnek az a tétele, amely szerint a múlt évben 1 millió 300 ezer koronát fizetett ki kölcsö- nei után, amely összeget természetesen a tagoknak kellett megfizetni, i ami pedig elmaradhatott volna, ha a vezetőségnek kellő tőke állott volna rendelkezésére. — Az előfizetők figyelmébe. Tapasztalja a kiadóhivatal, hogy némelyek más előfizet,ók nevében jogtalanul visznek újságot. E visszaélések megakadályozására igazolványokat adunk előfizetőinknek és kérjük annak kiadóhivatalunkban való átvételét. — A szövő-kőtő háziipari kiállítás f. hó 11-én volt a rom. kath. polgári leányiskolában. A kiállításon nagyszámban vettek részt. A közönség megtekintette a kiállított tárgyakat és nyomban nagyobb számú részvényt is jegyeztek. — Tenyészkiállitás. Az országos Magyar Gazdasági Egyesület Kőbányán a Pougrác ut mentén máreius 17 és 18 áo tenyóaz ál lat vásárt és kiállítást rendez, amelyre felhívjak а halasi gazdaközőnség figyelmét. Ingatlan eladások a városban. Ván Antal és neje megvették Vanya Sándor ingatlanát 140000 K, Csala Imre és neje megvették Szilágyi Sándomé 1 hold ingatlanát 60000 K, dr. Hevesi Györgyné megvette Pappert Jenő ingatlanát 425000 K, Pappert Jenő megvette Kallós Nándor es neje ingatlanát 850000 K, Rédei János megvette Szilágyi Imre lakóházát 2,200000 K, Farkas János és neje megvették Vili Lajos ез neje ingatlanát 200000 K, Brecska József és neje megvették Abrahám József és neje ingatiunat 250000 K, Dobra Péter megvette Varga Sándor ingatlanát 69000 K, özv. Keresztúri Lajosáé megvette Gál István iug&t- lanát, 200000 K. Részvényjegyzési felhívás A Halasi Gazdasági Bank Részvénytársaság f. hó 4-én tartott rendes közgyűlésének határozata alapján eddigi 2 500 000 К alaptőkéjének 5,000.000 (öt millió) koronára leendő felemelése vegeit 12.500 darab 200 К névértékű uj részvényt bocsát ki 500 К árfolyamon a következő feltételekkel : 1. Minden eddigi részvóayes ugyanannyi uj részvényt vehet át elővételi jogon, mint a hány régi részvénye van. 2. Az uj részvények ára 500 azaz ötszáz korona és 40 К költség darabonként. 3 az elővételi jog f. évi április hó 4-ikéig br-rtáró^g jelentendő be a bank pónztárcuai m к részvényekért járó összeg ugyeoazon napig fizetendő be 1928 évi január 1-tői számítandó 6°/0 kamattal. 4, Az uj részvények a 1923 ik i Bzletévre a régi részvényekkel egyea- ! lóén részesülnek osztalékban. 5 Az igazgatóság a régi résivé nyesek által elővételi jogon április 4-ikéig át nem vett uj részvényeket szabadon értékesíthető!, de nem alacsonyabban a fenti kibocsátási árnál.