Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1923 (23. évfolyam, 1-104. szám)

1923-02-17 / 14. szám

2 Kiskun-Halas Helyi Értesítője február 17. Fantasztikus rémdrámák A három férfiruhás asszonyrabló Egy család borzalmas pusztulása ügy Írjuk le, amint hallot­tuk s ahogy ma beszélik min­denfelé. — Az első eset Csiké- rián történt. Egy gyermek­ágyas nőt, akinek a férje távol volt és csak egy 8—9 éves lány­kája volt a házban, meglátogatta a koma asszonya. Ha már ott volt, megigazította a beteg ágyát s közben a vánkosok alatt nagy csomó pénzre talált egy zacskó­ban. A beteg asszony megkérte, hogy kislányával együtt tegyék a pénzt a belső szobában levő szekrénybe. Ez meg is történt és a komaasszony hazament. Otthon elmondta a férjének, hogy milyen sok pénzt látott a beteg asszony­nál és biztatta, hogy rabolják el tőle még az éjjel. A férj nem vállalkozott erre, mire az asszony két asszonytársát beszélte rá a rablásra, akikkel, hogy fel ne ismerjék őket, férfiruhába öltö­zött. Sötét este volt, mikor a há­rom férfiruhás asszonyrabló be­állított a beteg asszonyhoz és kö­vetelték a pénzét. Mikor az nem adta elő, mind a hárman bemen­tek a belső szobába, mert tudták, hogy ott a pénz. Erre az asszony kislányával rájuk záratta az ajtót s azutan elküldte segítséget hozni — a komához. Mikor a kislány bezörgetett a komáék hazába, az megijedt, tudta, hogy bajban van a felesége, nem sikerült a rablás. Hirtelen elhatározásból megölte a kislányt, hogy senkit föl ne lár­mázhasson segítségért s aztán baltát fogva indult segítségére a feleségének. Mikor a házhoz ért, az asszony kislányát követelte rajta és nem eresztette be. Mikor pedig a baltával rést vágott ma­gának az ajtón, a férje fegyveré­vel kilőtt rá, úgy hogy holtan esett össze. A rémes éjszaka után reggel csendőröket hoztak a szomszédok, akikkel aztán felnyi­tották a szobaajtót. Borzalmas látvány tárult a csendőrök szeme été; mind a három férfiruhás •asszonyrabló öngyilkosságot kö­vetett el és holtan lógtak a szoba mestergerendáj án. * A második eset színhelye Felsőszen ti ván. Egy szőlősgazda borát adta el egy kereskedőnek, aki közel százezer koronát fizetett le kezébe. Mikor a kereskedőt ki- kisérte, a szobában levő kislánya játék közben a kályhába dobta az ezres bankókat. A gazda ret­tenetes haragra gerjedt, mikor visszatérve vagyona nagyrészét ott látta elégni a tűzben és állati dühében kislányának mind a két kezefejét levágta. Az irtózatos si­koltozásra az anyja, aki a kony­hában pár hónapos kisdedét fü­rösztötte, berohant a szobába és szinte tébolyultan kezdte bekö­tözni kislánya borzasztó sebeit. ; Közben eszébe jutott a teknóben j hagyott csecsemő, ijedten rohant vissza, de már későn érkezett, a kisded belefult a vízbe. A halott kisded láttára szivszélhüdést ka­pott az anya, a férj pedig elkese- j redésében felakasztotta magát, A j kislány is elvérzett súlyos sebeiben j * Eddig szól a két fantasztikus eset, amelyről nálunk, Halason is beszélnek — s mint azt a Já­noshalmái Újság február 16-iki száma is leközölte, az a legérde­kesebb, hogy annyira el van ter­jedve s annyira a nép leikébe vésődött, hogy nehéz annak ellen­kezőjéről meggyőzni. Mert mon­danunk sem kell, hogy a fenti két eset nem történt meg, csak a felizgatott képzelődés szüle­ménye. A nemes értelemben űzött vadászatról (Irta : Vaseilievits Fedor ezredes) VI. rész. Nem mindenki rendelkezik azon helyes érzések felett — melyek a vadászat művészetében nemeseknek mondhatók. Külső segítség és útbaigazítás nél­kül — örökké titok marad — sok ember előtt — a vadász tökéletes te vékenysége. Hányán jutnak — rossz példa és téves oktatás által helytelen ntra, kiknek szivében egyébként a teremtő nemes magvat ültetett! Értekezésem főcélja — hogy a té­ves utón járókat helyes irányba te­reljem ; a helyes utón haladókat pedig érzelmeikben megerősítsem. Mindazon jó tanácshoz — mely hosszú időn szerzett tapasztalatoknak gyümölcse — járuljon ezen következő rész is, amelyben kifejtem — mit parancsol a vadász becsülete, melyek ax igazi vadásznak kötelességei — midőn védenceinek seregétől — a véres kamatot követeli. Tekintet nélkül arra, hogy nagy vadra — őserdőben cserkészünk, vagy a fürjeeske lesz könnyű zsákmányunk, — A büszke sast a magasból — avagy a mókust a fáról terítjük le — min­denkor gondoljunk az alább kővetkező szabályokra: 1) Üxött vadnak adjuk meg min­dig a lehetőséget, bogy ösztöne se­gítségével — a halálos ólom elöl menekülhessen I Nem méltó a vadász­hoz — ha a rendelkezésére álló segédeszközökkel — a vadnak a leg­csekélyebb kilátást sem engedélyezi arra, hogy természetes ösztöne segít­ségével — a lelövés elöl meneküljön. Nem vadász az, ki segédeszközeivel visszaélve, a vadban tömegmészárlást végez. 2) A fegyver — melyet haszná­lunk — kifogástalan legyen, de kifo ! gástaianul használjuk is. A mai fegy I vergyártáe vívmányai által semmi I körülmények között se ragadtassa el I magát a vadász — vadászhoz nem j I méltó használatra, a messzebb hordó i ! puska általi lehetetlen távlövésekre a távcső éjjeli használatára, az ismétlő i I fegyver általi tömegpusztításra, sib j i Ne fegyvere szerkezetére, hanem an- ; I nnk használati módjára és saját ma- j ! gatartására legyen büszke a vadász I : 3) A golyót vagy töltényt válassza a vadás; az elejtendő vad nemének és szívói ságának megfelelően úgy, — hogy a vad jó lövéssel — lehetőleg tűzben, vagy a belövés közelében essen össze; kedvezőtlenül találva — azonban elegendő vérnyom következ­tében — gyors és eredményes nyo­mozást tegyen lehetővé. Minden patán (c ülkön) járó vad­nak — a golyó jár I A sörétlövés csak kivételesen használandó a) kegyelem- lövésként, b) az őzzel szemben — ha biztonsági okokból — a golyólővés lehetetlen és állományszabályozás cél­jából — a lelövést hajtóvadászaton kell eszközölni. Ez esetben azonban a legnagyobb lótávolság 30 lépésnél több semmi körülmények között ne legyen — a sörét nagysága pedig 6-tól lefelé engedélyezhető csak. Jó bakot ilyen hajtóvadászatokon lőni, — vadászhoz nem illő, különö­sen akkor nem, ha agancsát még hordja. (Folytatás köv.) HÍREK Utolsó játék... Ha majd jön egy nap, a nagy premier, Kigyulnak sorba mind a csillaglámpák. Arcom fehér lesz, mint a márvány S nem hailjáktöbbészivem dobbanását Megnyílik előttem az égi kárpit S az örök dicsőség színpadjára lépek, Halkan énekelni kezd az égi kar : „Dicsőség a magasban Istenünknek.‘‘ Aztán jön az én nagy jelenésem . . . En elátkozott hercegnője a létnek . ... Zokogva borulok a« égi trón elé Megköszönni, hogy véget ért az élet. T. Kovács Kuli. — Napt&r. Február 17., szombat, Donát. Február 18., vasárnap, Kon- rád. Február 19., hétfő, Zsuzsánna. — A szőlősgazdák egy milliárd hitelt карнак Az általános európai gazdasági váltság erősen sújtja a bortermelő gazdákat, kiknek nagy része a bor export nehézsége miatt termését értékesíteni nem tudják. Ezért a gazdák a kormánytól 4 mil­liárd hitelt kértek, a minisztertanács akként határozott, hogy a borter­melő gazdáknak egy milliárd kamat­mentes kölcsönt fog rövidesen ki­utalni. — Elfogott tolvaj. Burghárd Jó­zsef halasi lakos másfél hónapon keresztül állandóan megdézsmálta Farkas Áron Kossuth-utcai gabona- raktárát. A lopást Burghárd este 9 órakor cs a hajnali órákban kö­vette el, minden alkalommal egy zsák gabonát vitt magával, úgy hogy lassankint 17 mm. gabonát lopott el Farkas Árontól. Burghárd a napok­ban a rendőrség kezére került. Há­rom éjjelen keresztül lesték a de­tektívek és kedd este 9 órakor, amikor lopás céljából bement a rak­tárba, az egyik detektív elfogta és a rendőrségre előállította. Még az este kihaligatták és a lopásokat be­ismerte. A rendőrség a színházban tartózkodó Farkas Áronnal mindjárt , közölte, hogy a tolvajt elfogták. j Burghárd a gabonát Strommer Ká- j roly, Fessl Gusztáv és Kohn Her- j man kereskedőknek, akik tudták, hogy i nem igaz utón jutott az eladó e ga- j bonahoz. — Közgyűlés. A Kereskedelmi j Csarnok f. ho 18-án d. e. 10 óra- Kor közgyűlést tart, amely — te­kintet nélkül a megjelent tagok szá­mára — határozatképes. — Pótlisztklosztás. A közellátási hivatal az elmaradottak részére a pótlisztosztást folyó hó 21-én tartja. — Adomány. A Szórády féle ze­nekar az Úri Gasinóban tartott hang­verseny alkalmával 3000 koronát gyűjtött a Bessenyei-menház ápoltjai javára. Ezen összeget a zenekar átadta Ádor Sándorné úrnőnek, aki az ápoltak részére farsang utolsó napján kitűnő vacsorát készített, bort pedig sajátjából adott, ügy nevezett úrnőnek, valamint Szórády Györgynek és zenekarának ezúton is hálás köszönetét mond a veze­tőség. — Minden drágul. A belügymi­nisztérium — mint a halasi rendőr­ség közli velünk — a lakcimtuda- kozódó lapok árát 50 koronában, a lakbizonylatok árát pedig 80 koro­nában állapította meg február 1-től kezdve. — Kehely lopás Soltvadkerten. A soltvadkerti evangélikus templom­ból eltűnt egyik régi, igen értékes kehely. A nyomozás megindult, hu­rokra került a tolvaj egy fiatal suhanc személyében. Eladásra kí­nálta a kelyhet 100 ezer koronáért s ekkor fogták el. — Kártékony állatok kiirtása. A halasi Vadásztársaság Halas város határában Fehértó, Füzes, Gőböl- járás, Felsőszállás, Zsana, Pirtó és Balota pusztákon a ragadozó es kártékony állatokat mérgezés utján akarja kiirtani. Ez ellen az észre­vételeket vagy kifogásokat a halasi rendőrkapitányságnál 8 napig beje­lenthetik. — Olajmalom felállítás. Szvetnik István halasi lakos Tábor-utca 20. sz. alatt villanyerőre berendezett olaj malmot akar felállítani. Mielőtt a városi tanács a telepengedelyt megadná, február 21-én d. e. 10 órájára helyszíni tárgyalást tűz ki, ahová az érdekelt lakosságot meg­idézi azzal, hogy amennyiben az üzem berendezése ellen kifogása volna, azt a tárgyalást vezető dr. Gusztos Károly h. tanacsjegyző- nek élőszóval vagy írásban jelentse be. — Rendőri hírek. A rendőrség Stern Mártont, mert a gyalogjárón talicskát tóit 150 K, László And­rást, Orbán Pált es Gyenizse Istvánt, mert házuk előtt a havat nem taka­rították el 300—300 K, Mucsi Ist­vánt, mert háza előtt a járdát ho­mokkal nem szórta be 300 K, özv. Tóth Józsefnét, mert lakóját nem jelentette be 100 K, Szőlős Imrét ugyanezért 500 K, Bus Mihályt, mert kocsiját és lovát felügyelet nélkül hagyta 200 korona pénzbün­tetésre Ítélte a rendőrség. Férfi gyapjú szövetek, női télikabátszövetek minden színben, úgyszintén női ruha szövetek, selyem kendők, barchetok, nagy t é 11 k e n d 6 k, legjobb minőségű mosóárak, schifon, vászon, festő kanavász, valamint úri és női szabókellékek legolcsóbb bevásárlási forrása SEIDNER SÁNDOR,;'. kiskunhalason, Piao-tér, (Weisz-fále emeletes házban) I Legolcsóbb bevásárlási forrás Ér Érte város hogy a vasi házáig Sóstói nat, es járlat nöki r tokkal relmüi jováha szomb gyalva sen, hi lesz H kálato jük. A i roshá: még a csinálj vonali még i arra h délyt I Jaw es. társ üj Bee verse E 0881 leszól Mindéül rófös köt öt és di siessen migs Győz 61 a legk te ci Kap! job

Next

/
Thumbnails
Contents