Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1923 (23. évfolyam, 1-104. szám)

1923-12-15 / 100. szám

4 Kiskun-Halas Helyi Értesítője december 15. fogadására, akinek érkezését jelentet­ték neki. Poci azonnal érdeklődni kezdett: — Talán tud már közelebbit sze góny feleségem haláláról ? — Minden bizonnyal. A dolog már teljesen fel van derítve. Már tudjuk, ki volt a gyilkos. A detektív e szavaknál cigarettára akart gyújtani. Eivette az Eatrelle fiua tizenkettes cigarettáit. — ön is ? — szólt Fock moso lyogva. — En már nagyon régen használom ezt a nagyszerű különleges­séget. — Tudom, tudom — szólott a de­tektív. Legutóbb is elveszített egyet a Banya cég fegyverüzletében, midón zaj és füstmentes pisztolyt vásárolt. Fock e szavak hallatára ijedten ugrott fel a helyéről.. — Uram, kiről beszél. Csak nem akar engemet is ebbe az áldatlan dologba keverni ? — ^Megbocsásson, beszélgetésünk elején elfeledtem megemlíteni, hogy mielőtt idejöttem, átkutattam hálószo báját és megtaláltam azt a szakáit és sötét szemüveget is, amellyel az üz­letben megjelent, hogy kilétét elta­gadja . . . azonban megállj, csak az ablakhoz ne 1 A detektív útját állta s rövid küz­delem után leteperte. A vas béklyók összecsattantak s Fock fogoly volt. (Vége következik) A kieknahtla» kir. Járásbíróságtól H. 8886/1—1983. az. Hirdetmény. a háborúban eltűntnek holttányilvánítási ügyében # A kiskunhalasi kir. Járásbíróság özv Bá- nóezki Istvánná kiskunhalasi lakos részé­ről a 88000/919 I M, sz. rendelet alapján előterjesztett kérelem folytán az állítólag eltűnt Bánéezki Mátyás volt kiskunhalasi lakos holtnaknyilvánitása iránt az eljárást meg­indította és az eltűnt részére ügygondnokul dr Zeitz Károly ügyvéd, kiskunhalasi lakost rendelte ki. /• Az eltűnt neve: Bánéezki Mátyás, szüle­tési helye: Kiskunhalas, születési ideje: 1896 febr 6, szüleinek neve : néh Bánéezki István, anyja Tóth Baranyi Etel, lakik Kis­kunhalason, nőtlen, foglalkozása földműves, ntolsé lakhelye Kiskunhalas, ingé vagyona nines, ingatlan vagyona a kisknnahlasi 7074, 1774 és 3123 sz tkvben foglalt ingatlanok */, része, bevonulásának időpontja 19U év őszén, az a osapattest, amelynél utoljára teljesített szolgálatot a 38 gy ezred, katonai rendfokozata közlegény, utolsó tábori posta­száma 111, az a hadiesemény, amely közben nyoma veszett: orosz haretér. A kir Járásbíróság felhív mindenkit, hogy abban az esetben, ha az eltűnt életben lé­téről, tartózkodási helyéről, halálának, vagy eltűnésének körülményeiről, vagy a hoitnak- nyilvánitás szempontjából fontos egyéb körülményről, Így különösen arról lenne tudomása, hogy sz eltűnt a fent jelzett időn tnl még életben volt, azt a hirdetménynek a bíróságnál történt kifüggesztésétől számí­tott 60 nap alatt a bíróságnak jelentse, mert ha a most megjelölt időpontig bejelen­tés nem érkezik, bíróság az egyébként kiderített tények alapján fog a holtnak- nyilvánitás kérdésében határozni. Kiskunhalas, 1923 deo 6 Dr Zilah 8k jbiró elnök. A kiadmány hiteléül Ceiszér Tamás sk irodatiszt MAGÁN HIRDETÉSEK A Nemzeti Hitelintézet Kiskunhalasi fiókja elfogad mindenkor a legelőnyö­sebb kamatozásra takarékbetéteket és К 500 000 felöl heti betéteket. A legolcsóbban folyósít váltokölcsönő két, előleget nyújt tőzsdén jegyzett értékpapírokra. Átutalásokat eszközöl a bel és külföld bármely piacára, vesz és elad értékpapírokat és ide gén pénzeket (valutákat), mindenkor a legjutányoaabban. Az intézet saját tőkéje К 4,000 000.000 Bankügy­ben minden felvilágosítással készség­gel és díjmentesen áll a n. é. közön- ósg szolgálatára. Karácsonyfákra előjegyzéseket dec. 15-éig elfogadok : Kun Benő áruháza a ref. templommal szemben. Práger Dávid kereskedő tudatja, hogy nála elsőrendű száraz bükkhasáb fel­darabolva is kapható. Cipőkrém a legolcsóbb az Olcsó- áruházban Tűzifát legmagasabb árban vesz Weisz Sándor Mélykúti ut 3 szám Arany, ezüst pénzt bevált, aranyat ezüstöt — töröttet is — magas áron vesz Farkas Kálmán órás a Gazdasági Bank épü­letében levó órás üzletében. Van szerencsém tisztelettel éitesi* teni a város n. é. közönségét, hogy szakértelmet kívánó női kalapkésiitést megkezdtem Alsótemplom-tér 2 sx alatt. Elvállalom bársony és posztó anyagból a legizlésesebb s legdivato­sabb kalapok és sapkák készítését, valamint velour és sarmöz kalapok kívánt formázását és javítását a lehető l§gjutányo3abb áron. Tisztviselőnőknek és iskolás gyermekeknek árkedvez­mény. A n. ó. közönség szives párt­fogását kérve, tisztelettel Puruczki Kálmánná, Bende sz. Juliska. Pelikán bcrotvaseappannal élvezet borotválkozni. Kitűnő, olc ó ós tartós. Készíti Bácz gyógysxertár Ko9sutb-u. 1. (Takarék épület.) Üzlet társat keresek 1 millió kor. kaucióval ki a vezetést is vállalttá. Tuda­kozódhatni a kiadóhivatalban. Tűzifa házhoz szállítva is kisebb nagyobb mennyiségben állandóan a legolcsóbb árban kapható Weisz fake- reskedőnél Mélykúti ut 3 sx. Bori vásárol minden mennyiség ben, minőség szerint a legmagasabb árban Adám Dezső Posta u 5 Szekuleez Fűlöp terményüzlets Gabona Plaoztér 2 sz. Villanygyár mellett vesz mindennemű gabonát a legmagasabb napi áron. Ugyanott tengeri, árpa árpadara kap­ható. Szénát, szalmát is megvételre keres, Mély к utón a vasúti állómás meglett Orbán Istvánná fele házrésze eladó Tudako­zódni Tompán Orbán Istvánná vendéglőssel Eladó zongora. Bécsi gyártmányú, Berger-féle félhosszu zongora eiadó, teljesen uj Értekezhetni dr Székely Akosnénál Kis- kunmajeán, A környék legnagyobb bútor telepe Flelschl Samu, Kossuth u. 27 sz. Állandó nagy választék a legújabb festésű polgári bútorokban és keményfából egész szoba berendezések Sezlonok szintén készen kap­hatók Mosóteknő öles nagyságú kifogásta­I Egy négy ház, mely gazdálkodó­nak való, 14 millió koronáért eladó, Cím a kiadóhivatalban. Balogh Lajos hentes 'sertés vágást elvállal. Készít téli nyári és csabai szalámit, vadász és debreceni kolbászt. Lakása Árpád n. 7 sz. Tisztelettel Balog Lajos. Kamcsatkai fagykenőcs fagyott kéz és láb gyógyítására elsőrendű. Elmulasztja a fagyásiéi eredő vörös­séget, viszkető érzést és püffedóst. Készíti Rácz gyógyszertár Kossuth u. 1 sz. (Takarék épület.) Eladó a Sóstó közvetlen közelében egy hold szántó, továbbá a Kőhíd n. 20 sz. ház fele és fél hold szántó Felsőszállásoo. Felvilágpsitást ad Szalay Károly tanár II, Nyíl u. 6 Karácsonyfára való cukorkák az összes Hangya fizietekben kaphatók. Egy női téli kabát szőrme gallér ral és egy hat személyes selyem dpmaszk abrosz szalvétákkal eladó Kisfaludy a. 8 sz. alatt. Karácsonyi ajándék az, ha a jövő­évben készítendő к útjához a szüksé­ges betongyűrűket mindenki már most beszerzi darabonként 5000 ко róna árengedménnyel. Kapható csakis Weisz Sándornál Mélykúti ut 3 Gyenge borjut, marhát, birkát és sertést a legmagasabb napi áron vásá rol itj. Murgács mészáros. Karácsony fákra előjegyzést a v. gszdsi hivatal elfogad. Pécsi csemege vaj, trappista és óvári sajt vau mind a négy üzle­tünkben. Hangya. Akác és puha tűzifa valamint bog­nárnak való szerszámfa kisebb na gyobb tételekben kapható Farkas épí­tésznél. Egy igás kocsi eladó. Megtekinthető VI kér. Király u 12 sz. alatt. Pspaíoimm tajték: pipákkal és szip­kákkal (Összesen 50 dib) pénzért vagy gabonáért eladó. Cim a kiadó­hivatalban. Magas hárbór ellenében egy szoba, konyhából ólló lakást keresek azon­nali beköltözéssel. Aczél iroda a színház mellett Kendó a legnagyobb választókban szerezhető be a Hangya rőfös üzleté ben. ВаЬзгуесз László tajói 633 ex. tanyájáról egy vörös tarka üsző, feje homá'yos, biilegtelen, eltóvelyedett f. hó 8 ara virradóra ^Kj tud róla, vagy nyomraveáet, nagy jutalom ellenében jelentse a helyszínén vagy a rendőr­ségen. Fiatal asitalossegédet állandó mun: kára keres azonnali balópésre Anka Pál asztalosmester Mély kúton, Stük-u. Nagyon kedvezményes karácsonyi bevásárlást eszközölhet mindenki Je­ges József Piaez téri üzletében, ahol tizldáfadás miatt mindenfele cipők, csizmák, bakatc's. harisnyák, tó'iszvet terek és egyéb áruk a legjulányosabb áron kaphatók. Mandula, mogyoró, dió, vanília, mazsolaszőlő, karácsonyi cukorkák, tea, sütemények, finom fűszeráruk, ital különlegességek, remek válasz­tékban kaphatók KUN BENŐ áruhá zában, a ref templommal szemben. Bort kisebb és nagyobb tételekben napi árban vásáról Ozunterstein Vil­mos Fő u. 40. Babó Benőnek kalaposi tanyáján 15 öl elsőrangú száraz akáchasáb tűzifája és 10 öl akáctuskója van eladó. Ela­dási feltételek vasárnap délelőtt Felső­nádor utcai lakásán megtudhatók. Ozombos Lajos balotai tanyáján 4 vontató szénát, 20—80 mázsa répát, 5—6 mázsa csöves kukoricát Ó3 egy szép egyes fogatú kocsit lovastól elad "udakozódhatni a helysxinón. Eladó egy ház vendéglővel és több üzlethelyiséggel. Tudakozódhatni Ko­rona utca 16 sz. Arany János ven­déglőben. Kisebb nagyobb kályhák és spar- berdtek jutányos árban eladók Móly­kuti-ut 1 sx. Elköltözés miatt eladnám Piac-téri üzletemet áruraktárral, berendezéssel, felszereléssel, (stancológép, varrógépek, kaptafák stb) együtt azonnali átvétel­lel özv. Jeges Jczsefnó. 50 kilós levágni való jó disznó 3 darab eladó Jakabcsics III. Eötvös u. 19 E'adó egy 3 H. P. Hoffer-Schrantz gyártmányú cséplő-garnitúra egész­vágy felerészben. Bővebbet I kér. Uj u .49 as. alatt. Halast ШЩ Bank l-í (M. Kir. Állami Jegyintézet mellékhelye) Betétek után a legmagasabb kama­tot fizeti, mely felér a kosztra adott pénzek jövedelmével, de biztonságánál és állandóságánál fogva előnyösebb a költségekkel csökkentett és változé­kony kosztkamatnál. Á betétek felett — akár könyvöu, akár folyószámlán vannak elhelyezve — bármikor lehet rendelkezni. Átutalások, értékpapírok vétele ée eladása, részvény elővételek érvényesí­tse gyorsan és pontosan intézteinek el. Eladó birtokok Г Eladó: 62 h., 52 50, 82, 27, 17, 12, bold tanyával, közvetlen a váróé alatt 31/, hold príma termő, Sóstó közelében egy hold jó szóld, több kisebb-nagyobb szóló, ház a város minden részén. Bérlet Tisza vidéken 960 m. hold élő, holttal 13 évre, 1050 hol­das kastély szeszgyár, dós gazdasági épület, bérlet idő 12 év. Keresek megbízóim ré­szére a város körül kisebb földbirtokot, szőlőt. Egy gazdálkodónak alkalmas házat a város belterületén Aezél Aladár ny. jegyző, ingatlan forgalmi irodája a színházt mellett. Foglalóval jöjjön, válaszbélyege kérek. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: PRAGER JÄN08 OZON a legfiaomabb arcápoló. Kitűnő illata ój tartóssága utol- л /»и» а •%. *MK. Y érhetetlen. Fecske védjegy nélkül, nem valódi. Csakis 1 ÖÁfsAi. Jl jTjL.N RÁCZ gyógyszertárban !* ÄirS« Halasi Gazdasági Bank Részvénytársaság áruosztálya, Malom-utca 6 Szabolcsi rózsa és hópehely burgonya, demecseri káposzta, bükkhasáb tűzifa (nagyobb vételnél házhoz szállítva) kocka és kristály cukor, korpa, dara, árpa, tengeri, elsőrendű búza- és rozsliszt minden mennyiségben beszerezhető . r02S0t zabot, babot, kölest t BüZát, és mindennemű terményt mákot napi áron vásárolunk Nyomatott Halason Práger Ferenc Lapváiialatkönyvnyomdájában.

Next

/
Thumbnails
Contents