Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1923 (23. évfolyam, 1-104. szám)
1923-12-15 / 100. szám
2 Kiskun-Halas Helyi Értesítője’ december 15. Ä halasi hősi halottak Szerdai számunkban megkezdjük a háborúban hősi halált balt halasi katonák neveinek közlését. Elvonul előttünk sok-sok halasi név, akik a hazáért és a városért életüket áldozták. E közlésünkkel kegyeletünket is leakarjuk róni a halasi hősi halottakkal szemben. A vásártéri házhelyek eladása Tavasszal újból árverést tartanak A képviselőtestület már régebben elhatározta, hogy a Vásártéren 12 házhelyet eladnak. Hat házhelyre a próbaárverést már megtartották, azonban az árverés nem járt eredménnyel. A szerdai közgyűlésen a v. tanács ezt jelentette be. A közgyűlés hozzájárult ahh,oz, hogy tavasszal újabb árverést tartsanak és hat házhelyet eladjanak. A város most is ragaszkodik ahhoz, hogy a vevőknek lakóházat kell épiteniök, még pedig a v. tanács által megállapított tervek szerint. Székely Mikiás Fő-u. 20 sz. alatti áruházának téli újdonságai: Férfi öltöny és kabát szövetek, a legfinomabb gyapjúk és posztókból. Férfi nadrág zeigok, gyapjú és cérnázott kivitelben elszakíthatatlan Férfi kötött lellónyek, ingzefirek, vásznak, gyermek trikók. Kői gyapjú síkos és sima ruhaszövetek (legújabb divatszinekben). Mól kahát velourok, pouplénok. Menyasszony lafirungok, kelmék, koszorúk, fátylak, dunnacihák, kanavászok. Himalaya, rliner, pérzsa, ternó, selyem szövet sálkendők gyönyörű választékban. Agyteritők, plüssök és bársonyok, ácionyl és Újévi ajándékok bárzene céljából dec 24 lg mélyen {állított árak — A nagyérdemű árló közönség szives látogatását i: Székely Miklós Fő-u. 20. Tisztelettel értesítjük a n. é. közönséget, hogy littiUsii és Szaáá úri, női divat, kézmü és rövid áruk üzlete Bitest. nUWíjí'ü 28meanyilt. Й miül oloeó bv/itár-ééi fWftMÍ- ájuljuk 1 A iltsápetást mb tárgyalták Az olvashatatlan A szerdai közgyűlésnek kellett volna letárgyalnia a város 1923 évi költségvetését. A költségvetést azonban a napirendről levették és a legközelebbi közgyűlés fogjatár- gyalni. A közgyűlésen napirend előtt felszólalt Halász Lajos. Rámutatott arra, hogy a közgyűlésen alig vannak jelen képviselők, mert az olvashatatlan közgyűlési meghívóból nem tudták meg, hogy a költségvetést is tárgyalják amelyet ha tudnak, többen jöttek volna közgyűlési meghívd j el. Kéri, hogy a költségvetést ve- i gyák le a napirendről és másik közgyűlésen tárgyalják. A h. polgármester a felszólaló képviselő indítványához hozzájárult. * * * A költségvetés tárgyalására a szakosztály kedden délután 3 órakor ülést tartott. Kevesen voltak. Hofmeister Gyula ismertette a költségvetés tételeit, amelyen a szakosztály nem változtatott, Szegediek fosztották ki a Práger-féle ruhásüzletet Ismeretes, hogy f. hó 7-én Práger Lipót Fia cég rőfösüzletéből ismeretlen egyének több millió koronát érő ruhaneműt elloptak és a tetteseket a halasi rendőrség Szegeden elfogta. Az esetről a rendőrségtől kapott információ alapján a következőket írhatjuk: Zöldi Mihály és Pálíi Dezső szegedi lakosok f. hó 6 án Halasra jöttek abból a célból, hogy a városban meg találják a kelebiai téglagyár tulajdonosát, akit munkakeresés céljából kerestek. 7-én délelőtt a városháza előtt sétálva meglátták Práger Lipót. Fia cég rőfösüzletét, amelynek beosztását már 1920. évben Halason eltöltött katonáskodásuk idejéből ismerték. Zöldi és Pálfi séta közben elhatározták, hogy az üzletbe betörnek és kifosztják. Ebből a célból Halason asztalvésőt vásároltak, hogy azzal az ablakvasat kifeszihesók. A délutánt itteni ismerősüknél, az estét pedig egyik korcsmában töltötték, ahonnan el indulva este fél 10 órakor tettük végrehajtásához fogtak. Az üzletnek a város gazdasági udvarára néző ablakát kezdték feszegetni, amikor- ezzel nem boldogultak, hasabfaval az ablakvasat letördelték és az üzletbe behatoltak. Zöldi mászott be az üzletbe és társának mintegy 10 millió korona értékű különböző ruhaneműt adott ki, amelyet szintén lopásból származó két ágyteritőbe, bét csomagba csomagoltak. A betörés után a Petőfi-utcán keresztül Halasról gyalog akartak Szegedre menni. A halasi határban azonban kocsit fogadtak, amellyel a szegedi tanyákig mentek, onnan pedig gyalog 10 én éjjel értek Szegedre, ahol azonban Horváth Antal és több detektív, akik már korábban odaértek, lakásukon elfogták. A lopott dolgok legnagyobb részét a lakásban megtalálták. Zöldi és Pálfi még több halasi üzletet ki akart fosztani, igy a gyors eredményért a bűnügyi osztály vezetőjét, Horváth Antalt1, valamint detektivtársait elismerés illeti meg. Ha nem hiszi, gyózódjön meg, hogy legolcsóbb, legjobb cipókét eeak Búvárt Testvéreknél vásárolhat, hol raktáron tartanak késs férfi, nói és gyermek cipókét. Bakkancsoí a legjutányosabb áron árusítnak (Üzlet Mélykúti ut 1 ez. (Steru-ház. Az elpusztult templom_története A halasi református templom (Nagy Szeder István »Halas város története* c. munkájából.) VI. Az újonnan épült templomot, melyhez csatlakozva megmaradt az 1702—3-ban épült s nyugatra néző torony, 1772 november 29-én szentelték fel a Szent Háromság tiszteletére s emlékezetül egy vörös márványtáblát tettek a templom falába, amely a mai templom bejárata fölé is áthelyeztetvén, hirdeti az ősök vallásos áldozatkészségét a következő felirattal: (magyar szöveggel) A Szentséges Szentháromság tiszteletére Felséges Mária Therézia, Felséges II József római császár dicsőséges magyarországi uralkodása alatt ezen templomot a helvét hitvalláson levő halasi tanács és nép nagyobbitta meg az 1772 évben. Zengjetek éneket Jahovának ti, kik a Jeruzsálem templomában lakozó Isten előcsarnokában álltok. 135. zsoltár. — 1772 Nem tartozik ugyan a templom történetéhez, de mégis említésre méltó, hogy a mai gimnázium telkét képező temetőt 1778 ban zárták !e s már e lőbb elbontották sz 1739-ben épített temetőszint. Az uj temetőben 1782-ben Török Gáspár János és Szujkó György faragók készítettek egy tizenkét öl hosszú és hat Öl széles, az oldalán is bedeszkázott temetőszint 150 Rfrtért, belül padokkal volt felszerelve ez a templomnak is beillő cinterem s az egész temetési közönséget magába fogadhatta terjedelménél fogva. Az idők folyamán az 1771—2-ben épített templom, mely akkor 3520 református lélekszámhoz épült, kicsinynek bizonyult s 1803 ban amidőn a hívek száma kb. 6500-ra rúgott, uj templom épitésén kezdtek gondolkozni. Közben 1811-ben két ablakot vágattak a templomra, hogy világosabb legyen. (Vége) Manikür-, Fésű-, Illatszer- készletek, Dobozolt szappanok, Elegáns illatszerek, Eredeti kölnivizek, Diszhajtnk, Hajasaitok stb. Nagy választékban, olcsó áron kaphatók Borger Mikii illatszertárában Köztisztviselőknek árengedmény ! ' Egy öreg ember gondolatai Azt mondják, hogy isten nem mü vei csodákat mint hajdan Pedig elég csodás a világ természeti folyása, í napkelte, leáldozása, a növények fejlődése és az egész mindenség vezetése Minthogy azonban ezek a jelenségek \ naponta ismétlődnék szemeink előtt, I nem látunk benne csodálatost, és az I egészet természetesnek találjuk. * Az ember legtöbbnyire csak felebarátja kárán, rovására, háttérbe szó rulása által juthat előre és boldogulhat. • •• — Naptár. December 15, szom hat, Valér, december 16, vasárnap, Özséb, december 17, hétfő, Lázár, december 18, kedd, Grácián. — Karácsonyi ünnepély. A helybeli úri lányok a főgimn. tanulók Mária*! kongregácziója karácsonyi ünnepélyét dec. 17-én, d. u. 5 órakor tartja, — Insógakció bizottság. A kalocsai járási inségakcíó bizottság megalakult, amelynek elnökéül Szabóky Jenő nemzetgyűlési képviselőt kérték fel. — Meghalt egy 103 éves asszony. Btk&n hallható szép kort ért meg Juhász Istvánná szül. Hatvani E zsé bet kecskeméti lakos, aki dec. 4-ón délután 3 órakor pár napos beteges kedés után 108 éves korában meghalt. Ai elhunyt igen erós természetű asz- szony volt. Ha'ála elölt néhány nappá’ is rendesen végezte kisebb teendőit a ház körül. Gyermekei állítása szerűt a betegséget csak hitből is merte. December 2 án ro.-siullótről panaszkodott a nem is birt fönnmaradni, ágynak esett. Negyedikén már nem tudtak vele be,szélűi, annyira rosszul lett, délután 3 órakor pedig meghalt. — A főgimnázium Madách ünnepe. A főgimnázium december 16 án, d. u. 4 *órakor a girnn. tornatermében Madách ünnepet tart, amelynek műsorát előző számunkban közöltük. — Csendőrlaktenya Kalocsán. Kalocsán csendőrlaktanyát építenek. —- Büntetik a kártyázókat. Rácz János, Lakatos Béla, Orbán Lajos, Topolai Mihály, Rákóczi Sándor keceli lakosok, Rákóczy Sándor ven ■ déglőjében 21-es és ramsli hazárdjátékot játszottak. Ezért a járásbíróság a Kbtk. 88. § ában ütköző tiltott szerencsejáték által elkövetett kihágásban mondotta ki őket bűnösnek és Rácz János, Orbán Lajos és Topolai Mihályt egyenként 10.000 korona pénz, behajthatatlanság esetén 2 napi elzárásra, Lakatos Bélát pedig 5000 korona, behajthatatlanság esetén 2 napi elzárásra Ítélte. — Ebzárlat. Felhívja az elöljáróság a lakosság figyelmét, hogy az ebzárlat még mindig fenn ál és e folytán előforduló veszettségi tünetek miatt és az ebzárlat tartama alatt az összes kutyák kötve tartandók, utcán pedig csakis szájkosárral ellátva pórázon vezethetők. Mindazon kutyák, melyek az ebzárlat tartama alatt szabadon találtatnak a gyepmester által ki fognak irtatni, s azon felül a kutyák tulajdonosai szigorúan meg is bűntetteinek. — Épület-anyag telep Jánoshalmán. Franki Henrik szegedi kereskedő hatalmas anyagkészlettel rendelkező épület, deszka építési anyag, bognár fák és tűzifa telepet létesít Já: éhalmán. Kai H aj té Gya ■ • ajc Gsii cső ( Gy Cs vá Ki ér a re mi Telt Kar 1 mérsi Öles ЬаТъ (Kai Karát 600 Karát 800, Har 4БС Zokni Kezty Sapkí a lej karác dákok csony árban karac nagy