Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1923 (23. évfolyam, 1-104. szám)
1923-09-08 / 72. szám
2 Kiskun-Halas Helyi Értesítője szeptember 8. Megszállóit Bácska! A szabadkai kémkedési pör összes vádlottjait fölmentették. Két évvel ezelőtt, 1921. októberében hazaárulás és kémkedés gyanúja miatt letartóztatták Szabadkán dr Varga György ügyvédet, Ignácz Gyula vasúti hivatalnokot és tizenhét társukat. Dr Varga és Ignácz Gyula a börtönben szenvedett kínzásba belehaltak, a társaikat öttöl-tizepöt évi fegyház- zal sújtotta az elsőfokú bíróság. Az újvidéki ítélőtábla, ipint felebbviteli biróság, szerdán tárgyalta a haza- árulási port. A tárgyalás megnyitásakor az elnök kijelentette, hogy a 15 évre elitéit dr Varga György és a 12 évre elitéit Ignácz Gyula meghaltak, az 5 évre elitéit Völgyi Jáno3, továbbá a szabadlábon levő Sárai Szabó Krisztina, Jakab Sámuel, a két Páül'y, Szedlár József, Heim Antal, Tumbász Béla és Deák Sándor megszöktek. A vádlottak kihallgatása alkalmával valamennyi vádlott azt vallja, hogy beismerő vallomásukat a rendőrség veréssel és kínzással kénysze- ritette ki belőlük, továbbá, hogy a vizsgálóbíró a rendőrségen hallgatta ki őket, anélkül, hogy elárulta volna előttük kilétét. A biróság Ítéletét másfél órai tanácskozás után hirdette ki dr Gyorgyev elnök. Az ítélet szerint az összes vádlottakat: Németh Imrét, Hajdú Józsefet, Vörösbaranyi Mátyást, Dömötör Aladárt, Pospek Ferencet, Nagy Józsefet és Varga- Kaiser Imrét a vád és következményei alól felmentik és a letartóztatottak azonnali szabadlábra bocsátását rendelik el. Az ítélet rövid indokolásában a biróság kifejti, hogy az ügyészség a vádat egyik pontjában sem tudta bebizonyítani, még a Délvidéki Liga létezését sem és igy szabályszerűen felmentő Ítéletet kellett hozni. A perköltségeket a kincstár fizeti. Rövid hírek. A horvát parasztpárt rezére, R&dics ellen, aki Jugoszláviából m-'gszölrött, letartóitatási parancsot adtak ki. — Topolyán „Zászlónk“ címmel magyar nyelvű radikáliepárti heti *ap indul meg s ennek szerkesztője Markovies Nikola volt főszolgabíró lesz. — Szeptember közepétől a Jugoszláv vasutak lesznek a .leg drágábbak Európában. — A zombori magyarpárt nagyarányú akciót kezdett a magyar iskolák megmentéséért — A zentai Fehér Hajó vendéglőben Ackovics Mihály szerb irodatiszt kés sei támadt a rendőrre, aki verekedés miatt leakarta tartóztatni — A szó pen fejlődő Giokva község villany- telep, orvosi, tanítói lak és postaépö let építésé1 tervezi. — Berkovics O ga regícei postamesternőt letartóztatták mert hivatalában két hónappal ezelőtt feladott postai szállítmányok voltak és tizenegyezer dinár hiányzott a pénztárból — Obecsén betörők jártak Horváth Gergely földbirtokos házában és onnan nagyértékü fehérneműt és ékszert loptak el. Újra unitit az átalakítva, Árpád u 27 a kathoiikus templom mögött. Cipők, kalapok posz tó és bá ránybőr sapkák, ha- r i s n у á к megér к e z t e k. A szerdai közgyűlés Vissza kell fizetni a visszatartott állami adókat „öipizsiwt liliÉ“ — Pesti level — A képviselőtestület szerdán d e. 9 órakor rendkívüli közgyűlést tartott A gyűlés egy két hozzászólás után hamar letárgyalta a tárgysorozatot, úgy hogy már 11 órakor véget ért. A közgyűlés lefolyásáról tudósítónk a kővetkezőket írhatja: A közgyűlés tudomásul vette a v. tanács azon bejelentését, hogy a belügyminiszter a városi alkalmazottak fiietésére 40 millió koronát utalványozott ki a városnak kölcsön előlegként. Kocsi Antal, Kerekes Lajos és Lak István tizedeseknek három havi szabadságot engedélyeztek. Az állami adók visszatartása. Ismeretes, hogy a város halaszthatatlan kiadásainak fedezésére 37 millió К állami adót visszatartott. Erre vonatkozólag ismertették a pénzügyigazgatóság leiratát, hogy a városnak a visszatartott állami adót 8 szá zalék kamattal együtt szeptember 19 ig vissza kell fizetni. A v. tanács azt javasolta, hogy a Fehértón kiégetett téglából 100 ezer tégla eladását engedélyezze a közgyü lés, hogy a kérdéses összeget az államnak visszalehessen fizetni. A közgyűlés úgy határozott, nem jelöli meg, mit adjon el a város, hanem aminek eladását legjobbnak találják, azt adja el a város és fordítsa erre a célra. A ref. egyház kérelmét levették a napirendről. Néhány kisebb ügy letárgyalása után a ref. egyház kérelmét tárgyalták. Ugyanis a ref. egyház a vásártéren kiosztandó házhelyekből 1400 n. ölet kért arra az időre, ha a ref. parókiát a város városfejlesztés céljából kisa játitja. Akkor a ref. parókia a polgári leányiskola helyére jönne, mig a po’gári leányiskolát a vásártéren építenék. Est a helyet kérte biztosítani. A közgyűlés több hozzásiól&s után úgy határozott, hogy az ügyet leveszi a napirendről. A póttárgyeorozat. Ezután a közgyűlés a póttárgysoro zatot tárgyalta le. A kijelölő választmányba uj tagul Mészöly Károlyt választották meg, — majd hozzájárultak ahhoz, hogy a város 100 szegény iskolás gyermeknek ingyen tankönyvet és Írószert juttasson. A város téglát égetett Fehértón. 800 000 téglaégetésről volt bzó, de csak 160.000 téglát égettek ki. A közgyűlés úgy határozott, hogy a még hátralevő téglát a jövő áprilisban égetted ki. Dr. Darányi Miháiy felszólalásában hangoztatta, hogy a téglaégetéssel kapcsolatban különféle hírek vannak forgalomban. Azt is moudják, dacára annak, hogy a képv selőteetülettel úgy fogadtatták el a téglaégetést, hogy ahhoz a Fehértón levő rőase elegendő lesz, mégis már a 160 ezer tégla kiégetéséhez nagyobb mennyiségű fát használtak fel és a vállalkozó a várost be akarja pörölni. Kérdi, igazé? A h polgármester válaszában kije lenti, hogy a vállalkozóval a város kiegyezett és mivel a rőise nem volt ahhoz elegendő, puhafát is használtak el. Dr. Darányi Mihály még azt is kérdi : igaz e, hogy a tanács tud'.ávai vályogot vernek Fehértón ? A h. polgármester kijelentette : ez nem tartozik a tárgyhoz és erre választ nem ad. Ezzel a közgyűlés be is fejeződött. Mii dráma Jánoshalmi Egy fiatal házaspár A családi viszály kodás és egyenetlenség, amely már annyi végzetes tragédiának volt szülőoka, idézte elő azt a kettős öngyilkosságot, amely Jánoshalmán szept. 2-án a reggeli órákban lejátszódott. Agócs Benedek (Bódi) 22 éves és Homola Francis 26 éves já- noshalmai lakosok 1919 őszén kötöttek házasságot s azóta állandóan rossz viszonyban éltek egymással. E hó 1-én éjjel Agócs teljesen ittas állapotban tért haza tanyai lakására, ahol összeszólalkozott feleségével, majd rövid szóváltás után kizavarta az asszonyt a házból. A szerencsétlen nő az egész éjjelt a földeken bolyongva volt kénytelen eltölteni. Reggel felé újra visszament Agócsné a lakásba, megnézni az urát. Mihelyt belépett a szobába, a durva férj rárontott és éktelen szidalmazás közt ütlegelni kezdte. A szegény asszony annyira szivére vette az ura durvaságát, hogy elkeseredésében bement a kamrába és ott a mestergerendára felakasztotta magát. kettős öngyilkossága A délelőtt folyamán Agócs nó- 1 testvére, Agócs Rozália érdeklö- I dött, hogy hol az asszony, mire a i férj azt felelte, hogy kiment krum- j plit szedni. Agócs Rozália, Agócs Benedeknó 3 éves kislányával mindjárt keresésére indult. Közbe ! Agócs megtalálta felesége felakasztott holttestét a kamrában. Rögtön elvágta a zsineget és élesztgetni próbálta az asszonyt, de már késó volt. Ezután Agócs, * a visszatért nőtestvérének át- ■ adott megőrzés végett két járlatot j és megbízta, hogy menjen Jánoshalmára és tegyen jelentést az esettől Röviddel Agócs Rozália eltávozása után, Agócs Benedek a tanyai udvaron lévő kútba ugrott. A kutban azonban oly kicsi volt a viz, hogy az nem okozhatott halált. Kimászott a kutból és felakasztotta magát egy eperfára. Mire észrevették, halott volt. A brutális férj valószínűleg lelkiismeretfurdalást érzett, vagy félt a földi igazságszolgáltatás büntető kezétől és önmaga haj- 1 tóttá végre az Ítéletét. Követte I halálba üldözött hitvesét. Délután hat óra felé, az Andrássy utón. Csodálatosán tiszta a levegő. A szellő meglengeti a nők ruháját, amott kocsik suhannak a városliget felé és egy lovagló pár hajladozó sziluettje, mint pontosan kiszámított színpadi kép, illeszkedik az allé zöld fái közzé. Fehérbóbitás dadák kékfüggöny ös gyerekkocsit tolnak, á vége felé közeledőч nappal mintha csöndesitené az utcák zaját, csön- Öhs zsongás hallatszik csak, inkább az eleven élet mormogása csTk, mintsem a siető munka kábiió zűrzavara. Es a csodálatos hangulatból egyszerre csak felém süvít egy visító gyerekhang: — Cipőzsínort tessék 1 Sápadt, rongyos, beteges a gyerek. Adtam neki ötven koronát és nem vettem el a cipözsinort. Tovább mentem. Tíz lépéssel odább egy kisleány hangja riasztott föl: — Tessék cipözsinort 1 Egy ideig jött mellettem, aztán 6 is kapott 50 koronát De már nyomomban volt a harmadik, aztán a negyedik, az ötödik 1 Ез éppen engem választották ki. Elment mellet tűk húsz ember, meg se szólítottál'. Én alig, hogy elmentem mellettük, utánam futotlak és le nem mentek a nyakamról, amig nem kaptak valamit. Elhatároztam, hogy nem adok többet. De az ötödik gyerek makacs volt, tiz percig jött mellettem és kunyorált síró hangon, amikor egyszerre fölbukkant előttünk egy rendőr. Egyenesen odafordultam, a gyerek abban a pillanatban elszaladt. Elpanaszoltam a rendőrnek, hogy milyen makacsul végigüldöztek az Andrássy-utón. — Egynek tetszett adni az Ok'o gonnál, ugy$e ? — kérdezte a rendőr. — Igen. De honnét tudja ezt biztos ur ? — Tessék megnézni a kabátját. Egy vonás van rajta krétával. Az első gyerek tette rá. Abból tudja meg a többi, hogy lágyszívű adakozó az ur! A vonás ott volt a kabátomon és tessék elhinni, nem Paris ez a Budapest, hanem Olaszország és Amerika együtt. K. Gy. Színház Az Ember Tragédiájának örökbecsű mondatai csendülnek meg пи este a színpadon. Nehéz feladásra vallslkoz íak a ezinésiek. Magáról a játékról ezúttal még aem Írhatunk, nem tudhatjuk előre, mir hoz az este. Ma, amikor a sors erősen nyomja vállunkat és a magyar nemzőt súlyos időket él, kétszeresen aktuális a nagy költő intelme : ember kü.dj és birrv b;zzál Akik az előadást látni fogják, azok meglelnek a magyar tehetség szellemével s megtanulnak remélni egy szebb, boldogabb jövőben, amikor ismét erős lesz az crsrág és lakosai boldogok, megelégedettek Az ember tragédiája a magyar kuliurfölény hangzatos hirdetője és megdönthetetlen bizonyítéka, hogy egy nemzetet, amely kulturaüag fölényben áll a szomszédokkal, nam lehet ffiegőai. Elnyomhatják idsig-óráig, megnyonioriihatjai, megcsonkíthatják ; hamarosan azonban talpra ugrik s visszaszerzi azt, amit a szerencsében időz elvittek. Ezen gondolatoknak kell az emberekben az előadás alatt megszületni.