Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1922 (22. évfolyam, 1-64. szám)

1922-09-27 / 39. szám

2 Kiskun-Halas Helyi Értesítője szeptember 27. Gyilkosság Halas közelében. Holttest a kukoricásban. Még eddig felderítetlen bűnügyben nyomoz a csendőrség. Egy kiskőrösi iparost gyilkoltak meg ismeretlen egyének. Lapzártakor kaptuk az értesitést, hogy a Halas—soltvadkerti országút melletti kukoricásban egy holttestet találtak. Lányi József kiskőrösi ipa­ros esett a gyilkosság áldozatául. Lányi lakásáról még f. hó 17-én eltűnt. Hozzátartozói hiába várták haza, mig most kiderült, hogy rabló­gyilkosságnak esett áldozatul. Lányit — az eddigi megállapitá- I sok szerint — Pirtó közelében gyil­kolták meg és holttestét a gyilkos­ság színhelyétől elvive, a kukori­cásba dobták. A nyomozás folyik. Eddig a bő­vebb részletek hiányoznak. Legkö­zelebbi számunkban már részletesen számolhatunk be a bűnügyről. Halas nehéz pénzügyi helyzetben. Nincs pénz. — Érdekes számok a halasi közigazgatásról. A Fehérház helyén kétemeletes ház építése. Miért maradt el Halason a kislakás építés ? Halason régóta foglalkoznak kis­lakások építésével, melyet eddig nem tudtak dűlőre vinni. Vasarnap délután a tisztviselők gyűlést tartottak a tisztviselő laká­sok ügyében. A gyűlés elhatározta, hogy állami hozzájárulást kérnek lakások építéséhez és pedig a h polgármester javaslatára akként, hogy a Fehér hág helyén kétemeletes épü let emeltessék, földszinten üzlethelyi Bégekkel, az első emeleten — ha megye, vagy járásszékhely lennénk — hivatalokkal s a második emeleten lakásokkal. Leközöljük a gyűlés óhaját, de félünk, hogy ez a kívánság egyha­mar nem lesz teljesíthető. * * * A halasi hatóság még a múlt év­ben tárgyalásokat kezdett az irány­ban a Lakásépítési miniszteri biz­tossággal, hogy az idén Halason állami hozzájárulással kislakások épüljenek. A városi közgyűlés in­gyen telket ajánlott fel és az épí­téshez szükséges pénzt a kormány utján akarta igénybe venni. Az idén ebből nem lesz semmi. Talán a jövő évben ? Ugyanis a város­sal közölték, hogy a kislakások épí­tésére vonatkozólag a város kérel­mét, megfelelő hitel hijján nem telje­síthetik. Kis hírek. Szeged környékén 60 ezer hold földet árasztottak el a vadvizek — Budapesten októbertől kezdődőleg újra életbelép a cukorjegy. — A Szabadka melletti határrészen nagy- arányokban dolgozó csempésztársa­ságot tartóztatott le a magyar vám­őrség. — Magyarország ez évi- selyemgubó termése 400 —420 kilo­gram. — Czernin Ottokár, volt közös külügyminiszter egy bécsi lap munkatársa előtt kijelentette, hogy az osztrák—magyar—olasz szövetség létrehozása európai érdek. — Debre­cen város nemrégiben a bécsi csá­szári udvar fogatai közül vásárolt magának fogatot. — A debreceni Tisza István kollégium növendékei úgy szerezték be tüzifaszükségíetü- ket, hogy Kecskemétre mentek fát vágni egyik ottani erdőségbe. — Belgrádban fekete himlő járvány lé­pett fel. — Jánoshalmán Horváth Lajos 2 éves kis fiú marólúgot ivott. Meghalt — Vilmos volt német csá­szár házasodik. Feleségül veszi Her­mina hercegnőt, a német Reus csa­lád leszármazottját. Az esküvő no­vemberben lesz. — Békéscsabán egy Krisztics Indies nevű szerb hadifoglyot gyilkosság miatt halálra ítélték. Négy gyilkosságot ismert be. — A budapesti rendőrség egy kommunista bűnszövetkezetet leple­zett le. Az egész társaságot kézre- keritették. — Szmrecsányi Lajos egri érsek 150 mmázsa lisztet és ezer köbméter tűzifát adományozott a kormányzó nyomorenyhitő akció­jára. — A nagyhatalmak a török nemzet minden kívánságát teljesitik. Kemal basa szuronyainak meg volt a hatása. ■ .■ ■ — Köszönet-nyilvánítás. Mindazon jóbarátoknak és ismerősöknek, kik szeretett Miksa fiunk elvesztésével mér­hetetlen fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek ez nton mondunk hálás köszönetét Müller Jakab és családja. Meghívó. A Feisószállási fiatalság Özv. Bádóoi Györgyié Harkai vendéglejében okt. l én, vasárnap d. n. 5 órai kezdettel népies szü­reti mulatságot rendez, melyre a fiatalságot tisztelettel meghívja a Rendezőség. Beléptidij személyenként 39 K. A mai súlyos időket a városok is érzik. A városok nehéz anyagi gon­dokkal küzdenek. Legutóbb Karcag város jelentette ki, hogy nem tudja fizetni tisztviselőit, mert a városi pénztárban annyi pénz sem volt, hogy a legszükségesebb kiadásokat fedezni tudták volna, Halas város is nehéz pénzügyi helyzetben van. A város nem áll, úgy mint Karcag, de nem tudni hová fejlődnek a dolgok, ha az adók nem folynak be. Ugyanis a polgár­ság az adókat nem fizeti. Ez pedig elsőrendű kötelessége lenne a lakos­ságnak, ne hogy a közigazgatás meg akadjon, valamint a város is ne nyúljon szigorú rendszabályokhoz. Mert most a város kasszája nem duzzad a sok ezrestől. Halas város háztartásáról a .Vá­rosok Lapjá“-ból érdekes számokat olvasunk : A földadójavaslat, amely a nem­zetgyűlésen sok vitára adott okot, tegnap jelent meg a hivatalos lapban. E szerint a földadó 1922, július l-től buzaértékben vetendő ki 1925. junius hó végéig. Az adó mindenkor készpénzben fizetendő a búzának a tényleges fizetés hónapjára megálla­pítandó értéke szerint. A buzaértékben fizetendő földadó négy egyenlő részben minden nap­tári évnegyed első napján esedékes és egy-egy részlet az illető évne­gyed bármely napján, de több év­negyedre előre is fizethető, ha azon­ban valamely részlet a megfelelő évnegyedben be nem fizettetik, az adózó pótlék címén a hátralékos búzamennyiség után negyedévenként 2% buzaértéket fizet. Az az adózó, ki valamely költ­ségvetési év október havának 31-éig egész évi földadóját előre kifizeti, a kivetett évi földadó 5°/o-a elengedé­sének kedvezményében részesül. Ez a kedvezmény olyan földbir­tokosnál, akinek a mezőgazdaság képezi foglalkozását, az esetben, ha földbirtokának összes kataszteri tiszta jövedelme 200 К-át meg nem halad, 20°/ora, ha 50 К-át meg nem ha­lad, 80°/o-ra emelkedik. Ez a 20, illetve 30°/o-os kedvezmény akkor is írj dohányárak. 100—120 százalékos emelés. Tetemesen felemelték a trafik árát- Az uj árak, amelyek már életbeléptek» a következők: Cigaretták: Nilus 6 К, Memphis 5 К, Mirjam 3.20, Király 3.20 Hölgy 3 К, Hercegovina 2.20, Szimfónia 1. 80, Duna es|Dráma 1 K, Magyar 75 fillér. Szivarok : Regalitas 25 K, Trabuco 22 K, Britannika 22 K, Milares 20 K, Operas 17 К, Cuba 16 K, Rosita 11 К, Portorico 10 К, Cigarillos 7 К, ! Rövid szivar 7 К, Pannonja 3 К. Dohányárak: Finom török (25 ! gramm) 75 K, Finom Hercegovina Ugyanis a pénzügyminiszter a városok háztartására nézve az 1913 (békeév) és az 1920 évre kiterjedő statisztikai adatgyűjtést bekivánta, amelyet a Városok lapja közöl. Halasra nézve ezt láthatjuk: Halasnak vagyona 1913. évben: 5 millió 66 ezer 724 K, 1920-ban 9 millió 1 ezer 749, leszámítva a tartozásokat: tiszta vagyon 1913-ban 3 millió 516 ezer 60 K, 1920-ban 4 millió 810 ezer 827 K. A r. t. városok közül 1920-ban legnagyobb öszegü háztartási bevétele volt Halasnak (13 millió 344 ezer 579 K) viszont háztartási kiadása szintén legnagyobb : (13 millió 337 ezer 931 K). Halas város lakosaira nehezedő köz teher 1913 ban 6i7 ezer 423 K, 1920-ban 10 millió 419 ezer 398 К volt. megilleti a földbirtokosokat, ha okt- 31-éig évi földadójuknak legalább fele összegét egyszerre lefizetik. Haszonbérleti jogviszonyoknál a földadót egész összegében továbbra is az a fél fizeti, amelyikre a föld­adó viselésének kötelezettségét a felek közti szerződési megegyezés, illetve megállapodás hárítja. A földadó fejében fizetendő búza értéke az 1922—23. év első felére, vagyis 1922. év julius l-től 1922. évi december 31-ig terjedő időre szóló érvénnyel kilogrammonként 80 koronában van megállapítva. * * * Érdeklődtünk a városházán, hogy a földadó mennyiben érinti Halast. A válasz ez: 1922 évre tízszeresére feleméit földadója volt Halasnak, 780 ezer 81 korona. Az uj földadó javaslat szerint a várost 3900 mmázsa 40 kgr. 47 dkgr. búzának az ára terheli. Ez pontos számítás a megálla­pított kulcs szerint, illetve a gabona métermázsáját 8000 koronával szá­mítva, kitesz : 31 millió 203 ezer 820 koronát. Ennyi földadót kell Halas városnak fizetnie. 38 K, Középfinom török 26 K, 9/20- as dohány 19 K. Pipadohány: Magyar pipadohány 7 K, Kepadohány 9 K, Középfinom pipadohány 11 K. Ugyanilyen százalékban emelkedik a különlegességi dohánynemüek ára is — Az orosz rémtörványszék ál­dozatai. A francia lapok moszkvai jelentést közölnek a vörös Orosz­ország hírhedt rémtőrvényszékének, a Csekának, hivatalosan közzétett ítéleteiről. A moszkvai rémtörvény­szék 1917 december óta áll fenn és azóta 1.766,118 esetben mondott ki halálos Ítéletet. Ezeket az ítéle­teket valamennyit végre is hajtották. A tüdővész városa Halas is, állapították meg a tuberkulosis elleni nagygyűlésen. (Saját tudósítónktól) Ötödik nagygyűlését tartotta szept. 22-én Budapesten a Magyar Orvo­sok Tuberkulosis Egyesülete, hogy ieszegezze azon tapasztalatokat, amelyeknek alkalmazása gátat vet a veszedelmes betegség terjedése elé. Tudós vélemények, leszűrt tapasz­talatok alapján megéliapitották, hogy a tüdővész a háború után fokozott mértékben terjedt. Csak Csonka- Magyarországon 20.000 embert ra­gadott el 1920-ban hozzátartozói köréből. A nagygyűlésen a beérkezett ada­tok alapján megállapították, hogy a szinmagyar községekben, városok­ban legnagyobb a tuberkulósis ha­lálozás. Különösen nagy a Duna— Tisza közén, a poros, homokos vi­dékeken. Egyik előadó fel is emlí­tette, hogy Halas is a tüdővész vá­rosa ; ott is leginkább ez a betegség dönti az egyéneket a sírba. Megállapította a nagygyűlés, hogy a veszedelmes betegség hathatós védőeszköze : a jó gazdasági helyzet. Jó lakásviszonyok, kielégítő egész­ségügy gyengítik a betegség rohanását. * * * Ha a nagygyűlésen leszegezetteket megfontolás tárgyává tesszük, s vizsgáljuk, akkor tényleg igazat kell adnunk az előadónak, hogy Halas a tuberkulósis városa. Fájdal­mas tény: a betegség a legutóbbi nehéz időkben erősen terjed, és egyre nagyobb azok száma, akiket hatalmába kerített. Az orvosi tudomány a már meg­betegedettet gyógykezeli. A társa­dalom, az állam feladata, hogy tö­rődjék a még egészségesekkel. A védekezés helyi szempontból vizsgálva a következőkön alapulhat: 1) A lakásviszonyok rendezése. Értjük ezalatt a sötét, dohos laká­sok átépítését, illetve lakhatóvá tételét. 2) Táplálkozási, illetve élelme­zési viszonyok javítása. Sajnos, ezek a jövő ködébe bur­koltan csillámlának elénk. Pedig ezek nélkül a védekezés eredménye­ket nem hozhat létre. dr. Mikor jönnek a színészek. Ki akarják tolni a színi szezont. Halas város a színészet szempont­jából mindig jó volt. A közönség a többi óvárosoktól eitérőleg, mindig kellően támogatta a színészetet. Halasra megint Miklóssy Gábor színtársulata jön. A társulattól, mint megírtuk, megvált Kovács Terus, helyette Molnár Aranka a primadonna, akiről a nagykőrösi lapok szépen írnak. Miklóssy Aladár a társulatnál maradt; a többi tagok alig változtak. Csütörtökön Halason járt Miklóssy Aladár. A várostól azt kérte, hogy a színi szezont november helyett későbben kezdhessék el. A társulat december 15 tői február végéig szeretne Halason játszani Az illetékesek Miklóssyék kérel­mére választ nem adtak, amennyi­ben e fölött a városi tanács fog dönteni. A tanács legközelebb fog­lalkozni fog ezzel az üggyel. A város közönségének szempont­jából, mivel a színházat nem lehet fűteni, leghelyesebb lenne a szini szezont novemberben megkezdeni, mert nem hisszük, hogy a színházat az igazgató fűteni tudja. A városi tanácson áll a döntés. Meglátjuk, hogyan határoz ? Miklóssy Gábor társulata jelenleg I Nagykörösön játszik. Halas földadója 31 millió 203 ezer korona. Babi má m Hi I Buti zom brni * pen! fal mind* ecset lők.lc besz Bei és 1. Pető alatt I első 1)0 ho 3001 liter; áron köti jó bék' méltár báli könyvke (Gimni Mini reklami hogy ei meg ш 111 és mégi azt is hogy m ben és i Nincs ÁBU Árpád-n mögött) harisnyá nyékét, i játékoka eeóbhan kék kiár Üi mej kérése kiseb bi Levél ajánlat Lajos Adás-iv D e b

Next

/
Thumbnails
Contents