Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1922 (22. évfolyam, 1-64. szám)
1922-01-25 / 4. szám
8 KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE jftinár 26. HÍREK. Ostort fonnak, lángoatort egymás ellen a magyar városok nem annyira napsugarakból, mint inkább a hiúságból, gyűlölködésből, bogy elkaparinthassák egymás elől a segesvári Petőfi szobrot. És csapkodják egymást az ostorral, a leszólások, az intrikák ostorával, mert nem utolsó dolog megnyerni városuk díszítésére a — potya szobrot. Mozgásba hozzák egymás ellen a közélet vezető embereit a parlamentben, a közigazgatás fórumain, az irodalmi egyesületekben, magukhoz igyekeznek édesgetni a sajtót, a közvéleményt, hogy lármázzák az ó igazukat. Mert Magyarországon még egy ezobron is összevesznek, verekednek, mert nálunk semmit, de semmit nem lehet békés egyetértésben, egymás megértésével megcsinálni. Nem. Még egy jótékony akciót sem ... Sőt még egy mezőgazdasági kamarát sem . . . Nem I Gyülöletországban nem bókülnek az emberek. Ellenségeikhez nem férhetnek, ütik hát egymást, pisskolják, rágalmazták, gyöngítik egymást. S ha valamelyik legyőződként marad, a győztes diadalmámort ül és előszedi a kárörvendés, a gúny fegyverét. Ostor kellene ide, de hol van az az erős kéz, mely a nyelét markolni tudná ? Az ostorét, a lángostorét nem a napsugarakból fonva, hanem a megértés, a szeretet isteni selyem szálából ... A pápa meghalt XV. Benedek pápa vasárnap reggel meghalt. Elhunyta gyászba borítja az egész katolikus világot ée azt a számtalan tisztelői, melyet nemes, humánus működése szerzett magának. MoghosszabbitottAk a zárórát. A belügyminiszter rendeletet adott ki, amely újra megállapítja a nyilvános étkező és szórakozó helyek záróráját. A belügyminiszter rendelete szerint a záróra Halason is éjféli 2 óra. Fél év alatt tönkremennek az uj bankjegyek. Az uj bankjegyek némely része még pár hetes csupán s már csupa rongy. Az ember lépten-nyo- mon lát uj 20 koronást, mely darabokból van összeragasztva s a lyukas és tépett száz koronások is szaporodnak. Ha igy haladunk, egy év múlva ott leszünk a pénzzel, hogy újabb 800 millióért nyomathatunk uj bankjegycsomót Svájcban. A közönség is hibás a dologban, mert a legtöbb ember gyűri a pénzt és úgy bánik vele, mint a papirrongyal. Pedig a pénzt ma kétíélekép is meg kell kímélni. Megengedik az ingatlan árverése két. a „Budapesti Közlöny“ egyik legközelebbi száma közli az igazság- ügyminiszternek az ingatlanárverési tilalom részleges megszüntetése tárgyában kibocsátott rendeletét A háború idején ingatlanokra bírói árverést nem lehetett tartani. A rendelet a tilalmat részben megszüntetve, tar- tásdij behajtása és vagyonközösség megszüntetése céljából, ingatlanoknak bírói árverésen való eladását megengedi. Esküvő. Múlt kedden kötött házas • ságot Szemző Lajos Kohn Mariskával. Azs oltás dija. A városházáról közlik, hogyugf az első, mint az ajra- oitásért 50—50 fillér dij fizetendő, ahol pedig az oltás nem sikerült dijat fizetni nem kell. A kalocsai törvényszék ügybeosztása. Hogy alakultak meg a tanácsok ? Most állapították meg a kalocsai törvényesét ez évi beosstását. A halasiakat, kiknek ügyei oda tartoznak, igen közeiről érinti ez: Polgári ügyekben a következő tanácsok működnek: Fellebbvitellel megtámadott járás- birósági perekben szóbeli tárgyalások. Első tanács: elnök, Bajzáth János kir. tszéki elnök; Üléseit tartja minden hétnek csütörtökjén. Második tanács : elnök Bajzáth János. Üléseit tartja minden pénteken. Feilebbvitellel megtámadott telekkönyvi, örökösödési, végrehajtási ügyekben. Elnök Bajzáth János. Ülésezik minden kedden. Fellebbvitellel megtámadott járás- birósági perekben és ügyekben nyilvános előadások. Elnök Bajzáth János. Ülésezik minden kedden. Házassági perekben szóbeli tárgyalások és egyéb ügyek. Elnök Jám- bory Lajos tábla biró. A házassági perek kivételével a régi eljárás szerinti elsőfokú polgári perekben é3 ügyekben. Elnök Oláh Miklós. Házassági perek kivételével a többi elsőfokú közpolgári, váltó kereskedelmi és egyéb peres perrenkivüli ügyekben. Elsó tanács: elnök, Nagy Zoltán t.-széki tanácselnök. Második tanács; Nagy Zoltán. Üléseit tartja minden kedden, csütörtökön vagy pénteken és pedig a tanácsbeliekkel kedden. Birtokrendezési bíró: Nagy Zoltán tanácselnök. Gsődönki vüli kényszeregyezségi biró: Keresztény Gyula tszéki tanácselnök. Haszonbérleti ügyek előadója: Kónya Károly. Büntető ügyekben a következő tanácsok működnek: Gyorsított eljárású statáriális ügyekben. Elnök Oláh Gyula, helyettes elnök Korány Scheck Vilmos, Üléseit tartja minden kedden. Elsőfokú büntatő perekben és ü- gyekbeu. Elnök Oláh Miklós. Üléseit tartja minden szerdán és pénteken. Uzsorabiróság. Elnök Oláh Miklós. Büntető egyes birák: Villy Mihály hétfőn és csütörtökön, Mayer Páter dr. kedden és csütörtökön tárgyal. Másodfokú büntető perekben és ügyekben. Elnök: Koróny-Scheck Vilmos dr. Üléseit tartja minden hónapnak első szombatján. Vádtanács : Elnök Jámbory Lajos, h. elnök Oláh Miklós. Ülések minden hónap szombatján. Fiatalkorúak bírája Jámbori Lajos. Vizsgálóbíró Keresztény Gyula, helyettese Korény Scheck Vilmos dr. 1000-rol több ellátatlan van. Az ellátatlanok közé felvették a földmives napszámosokat is. Ekként az ellátatlanok száma ezerrel több lett. az ellátatlanok részére a lisztkiosztást hétfőn kezdték meg és az a hét vége felé fejeződik be. Kinek van olasz fogságban hozzátartozója ? Az alispán rendelete értelmében azoknak, akiknek még olasz fogságban hozzátartozójuk ven, ezt 8 napon belül a közgyámi hivatalban be kell jelenteni Gyászeset. Súlyos csapás érte özv. ; Práger Ignácznót. Fia, Práger József vaskereskedő rövid betegség után S3 éves korban meghalt. A korán elhunyt fiatalembert vasárnap kísérték utolsó útjára nagy részvét mellett. A MOVE gyűlése. A halasi MOVE vasárnap délelőtt gyűlést tartott, amelyen elnöknek dr. Darányi Mihályt választották meg, majd megbe szélés tárgyát képezte a MOVE további működése. A jó vendég. Ily című köziemé- , nyűnkbe sajnálatos hiba csúszott be. A nevek felcserélődtek Ugyanis Fischer József kisseállási trdöört lopta meg Svecz Rudolf, aki azután öngyilkosságot töretett el. A gyilkos bábát még nem fogták el. Megírtuk, hogy egy halasi asszony áldozata lett egy lelkiismeretlen asz- szonyaak, aki műtétet végzett rajta. A rendőrség megállapította, hogy a bűnös asszony Mérgesről való és megkereste a mérgesi elöljáróságot a kuruzsló asszony elfogatása miatt. A tánctanitás dija. A rendőrség a tánctanitás havi diját 60 K. a zenedijat 40 K. a különórát személyenként 20 koronában állapította meg. Meghívó. A zsamú ifjúság f. hó 29 ikén vasárnap az iskola összes termeiben népies táncmulatságot rendez a nem, nem soha zászló alap javára, melyre a közönséget ezúton hívja meg tisztelettel a rendezőség Neidete d u 4 órakor Beléptidij személyenként 20 korona. Választás. Az Izr. Jótékony Nő- egyletnél vasárnap ejtették meg a választásokat. Elnök lett: Loschitz Sándorné, alelnők: özv. Schön Jó- zsefnó, pénztáros: özv. Práger Fe- renczné, titkár: Dr. Szabó Fülöp. Azonkívül 18 tagból álló választmányt is választottak. Fásiteunk 1 F. hó 29 ikén d e. 7,11 órakor a közgyűlési teremben Takács János m. kir. főerdőmérnök előadást tart az alföldi erdősítés és fásítás előnyeiről, valamint e munka keresztül vitelének ml dozatairól. Esküvő. Szántó János és Likár Kató folyó hó 5-én tartották esküvőjüket Baján. Rendőri hírek. A rendőrség, mint velünk közlik, az utóbbi napokban a következő ítéleteket hozta: Kis Bárány i Mihályt botrányos részegségért 50 K. László Imre zsauai lakost eu- gedélynélküli fegyvertartásért 200 K. Kis Józsefet lónak gyalogjárón való vezetéséért 20 K. Bálint Istvánt gyalogjárón való talicskatolásért 80 K. , Steinmetz Jánost, Pándi Jánost, Ba búd Antalt és Tóth K. Sándort engedély nélküli lőszertartásért 40-40 K. Kispál Györgyöt vetésterület be nem jelentéséért 400 korona pénzbüntetésre Ítélte. Két városi hivatal csak beidézett feleket fogad. A városi tanács közli velünk, hogy a kataszteri nyilvántartói, valamint a városi adóhivatal a felhalmozódott munka elvégezhetése céljából január és február hónapokban csak beidézett felekkel tárgyalhat. Akinek mégis feltétlen elvégezni valója van ezen hivatalokban, úgy az csak szerdán és szombaton jelenjen ott meg, Az adófizetés azonban minden délelőtt eszközölhető. Akik viszont az adóösszeirás ügyében vannak idézve, azok az idézőn feltüntetett napon jelenjenek meg az összeíró bizottság előtt. Eljegyzés. Bőhm Éviké Kiskunhalas, Kellner Béla Békés jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Segélyt kapnak a hadifoglyok hozzátartozói. A segélyért a halasi hatóság utján jan. 30 jg lebet folyamodni a felsőbb hatóságnál. Értekeztet. A rekettyéi és bógár- zói vizlevezetésben érdekelt összes gazdálkodókat felkérik, hogy f. hó 29 vasárnap d. e. 11 órakor e gazdakörben tartandó sürgős értekezletre jelenjenek meg. л Választmány. A Központi Sajtóv&llalat (Bpest V, Honvéd u. 10) részvényeinek a kiosztása most folyik. Vidékiek agy juthatnak legkönnyebben részvényeikhez, ha beküldik a kezeik közt levő elismervéuyüket в kezelési és ajánlási költség címén 20 részvényig 10 koronát, 100 részvényig 30 koronát. Hamlet. Shakespaere világhírt drámája, mely oly sok problémát adott a világ tudósainak, ugyanis Hamlet királyfiról kimutatták, hogy tulajdonképpen leány volt, csak atróuöröklés miatt neveltette Lear király fiú gyanánt, kerül színre ma a moziban. Egy eleőrangu berlini filmgyár ebben a szellemben megfilmesítette éa a címszerepre a világhírű AstaNielsent sikerült megnyernie. A film, mely elé lázasan tekint a főváros intelligens közönsége, február 4-én kerti Budapesten bemutatásra. A Halasi Városi Moziuak nagy áldozatok árán sikerűit megszerezni Budapest előtt ezt az irodalmi értékű filmet és ma szerdán egyetlen előadásban kerül bemutatásra és hogy teljes legyen az áldozat, az előadás teljes jövedelmét a Huszár Károly „láthatatlan vendég" nyomor akció javára adja. Most igazán a halasi közönségen múlik, hogy a garantált erkölcsi siker mellett az előadás anyagilag is sikerüljön. Előadás kezdete este 7,8 órakor. Rendes hely árak kai. Meghívó. A helybeli gazdaifjaság f. hó 29-én a 48-as kör összes termeiben jótékonycélu szigorúan zártkörű táncmulatságot rendez Kezdete délntán 6 órakor, vége éjfél atán 2 órakor. Beléptidij személyenként SO К., esaládjegy S személyre 80 К. A meghívó a rendezőség kívánatéra előmutataudó. Ingatlan eladások a városban. Jójárt Pál és neje megvették Ja- szanovics Imre 16 bold 89 n. öl rekettyéi földjét 80 000 K. Modok József és neje megvették Gyenisse István és neje 1 hold 23 n. öl felső- kisteleki földjét 10.000 K. Patai József megvette Patai István öregszőlőbeli illetőségét 2000 K. Mia- kolczi Sándor megvette Balog Mátyás és társa 1204 n. öl öregszőlőjét 1600 koronáért. Közgazdaság. Budapest. 1922. jan. 24. Búzából mindössze kis tétel ah állomás 2250 hasouléan rozsból 1475 kor kelt el. Árpát 1750--1800 kor adtak el Tengerit ab állomás 2100 k.ért kötöttek Zabra 1500- 1550 között alkudoztak. Budapesti vágómarhavásár. Árjegyzések: (kilogrammonként élősúlyban levonás nélkül) Ökör, legjobb minőség 43—62, közép 24—85 silányabb 19—22 Bika jobbminőeégö 86—52 silányabb 25—34 Tehén jobb minőségű 25— 42, silányabb 18-21 Ferenovárosl sertésvásár. Felhajtás 3400 darab sertés Eladatott Könnyű 52—73, közép 72—79 koronáig, nehéz prima 80 öreg 76—87 korona. Nem fizet vámot. J Roííher-Sctirantz darálón órli gabonáját. Ára 2800 К S Kohn Sebestyén! vasárnházában Kossuth-u 10 kapható. В