Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1921-04-13 / 15. szám

április 13 KISKUN HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE S A halasi Egyetemi és , Főiskolai Hallgatók Egyesülete. Érme es egymásra utalás szükségességét tö­mörült egyesületbe a halasi egyetemi és főiskolai hallgatóság kisded cso­portja. ás egyesület fő céljául tűzte ki a halasi ref. főgimnáziumot vég­zett halasi születésű, vagy illetőségű szegény sorsú egyetemi hallgatók segélyezését (könyv, élelem, ruha atb), valamint a nemzeti eszme, a magyar kultúra fejlesztését és a halasi sport élet fellendülését. Hangsú­lyozva nemes eélját, hívja fel a város társadalmának tehetősebb polgárait, hogy fiait, a közel jövendő harcosait, akiktől Nagy-Magyarország fényének ragyogtatáaát várja, tehetségéhez mérten támogassa. Nyugalomban. Szabó Lajos máv. fó ellen ró nyugalomba vonult. Ebből az alkalomból tisztelői és barátai bankettet rendeztek, amelyen számos felköszöntőben méltatták Szabónak érdemeit. Rózgálic a városnál, á városnál 52 korona árban réegálic kapható. Vásárok. Soltvadkerten április 24- én, Jánoshalmán április 17 én less s tavaszi országos vásár. Bűnlet a rendőrblréság. a halasi rendőrség a közel napokban az alábbi Ítéleteket hozta: Nagy Istvánt 20 K. Borbás Sásdort 40 K. Gyöngyi Ist­vánt 120 K. Ssalai K. Benőt 50 K. Csinosak Kálmánt 50 K pénzbünte­tésre Ítélte botrányos részegségért, — Károly Jánost 10 K. Szigeti Imrét SO K pénzbüntetésre Ítélte, mert a talicskát járdán tolták. — Yig Lajost katonai jelentkezés elmulasztása miatt 40 K — Hornyák Antalt pedig enge- délynélkflli határtlépésért 80 koiona pénzbüntetésre ítélte. A kiskunhalasi róm. kath. Páka redempt. birtokosság osztály vezető sége felhívja a rederaptus birtokoso­kat. hogy a Páka pénz felosztását ápril. hó 18, 19, 20. és 21 ik napjain eszközli és kéri a birtokosokat, hogy lehetőleg a meghívón jelzett napon jelenjenek meg, hogy terlédás elke­rülve legyen, és hogy egyházi adé könyvecskéjét mindenki hozza magá­val, mert akinek adóhátraléka van az lefog járulékából vonatni. Halasi Róna. Kath. Páka, Radempt. Birtokosság Osztály Vezetősége Kiskunhalason. Diák bál. A legkedvesebb estélyei közé sorozhatja & halasi közönség azt a fényes sikerű estélyt, melyet a ha­lasi ref. főgimnázium „Szász Károly“ önképző kőre szombaton, f. hé 9 én rendezett. Már a régebbi időkből tudjuk, hogy a diákbálok fényesek szoktak lenni. Amit vártunk és biz­tosra vettünk: a siker nem is maradt el. A műsor összeállítása, a rendezés általában tökéletea volt. A szereplő diák ifjúság nem kevésbé járult hozzá az estély sikeréhez: a diáklányok bájos megjelenése s általában a sze­replők ügyessége a műsor minden egyes száma után tapsorkánra ragadta a közönséget, a fényes sikerű elő­adást követő táneestélyt „Levente* tánc nyitotta meg, melyet 12 pár diák leány es íiu táncéit, amely után reggeli órákig táncolt, vigadott az ifjúság. A féuyes nívója estélynek fényes anyagi sikere is volt. (* * *) SCHENK tanár újabb előadása Halason. Kát estén keresztül a kö­zönségnek alkalma volt megtekinteni Scheuk Jenő csodás mutatványait. Nem kell dicsérnünk Schenk tanárt; érdekes és izgalmas előadásai eleget mondanak. Schenk tanár f. hé 18. és 19 én a városi színházban újabb előadásokat tart. Felhívás. A református hivek kö­rében egy vegyes énekkart akarnak szervezni Azon hölgyeket és urakat, kik az énekkarban résztvenni óhajta­nak, felkérjük, ho*y f. hó 16 án, vasárnap d. u. 4 órakor a főgim­názium VI. oszt. termében megbe szólés végett megjelenni szívesked­jenek Eljegyzés. Barr Ilonkát eljegyezte Mól tár Imre Fülcpazállásrél. Csipkerózsa. Egy rendkívül érdeb- feszitő, de amellett bájosán megható amerikai drámát matat be ma, az Apolló Mozi s fenti címen.„A féuyes bravúrokon kívül gyönyörű roman­tikus dráma bontakozik ki, melynek fénypontjában áll £. Murrai a cím­szerepben. Előadások kezdete 6 és 8 érakor. Ingatlan eladások a városban. Bora Péter megvette Rácz Sándor és neje 23 hold iugatlanát 52000 koronáért. Lendér Mária megvette Gál Sán­dorul szőlőjét 10000 koronáért HÍREK. Hiszek egy Istenben, Hiszek egy Hasában, Hittek egg isteni örök Igazságban Hittek Magyarország feltámadásában Amen. Előfizetési felhívás I Április elsejével uj előfizetési ne­gyed nyilott a „Kiskunhalas Helyi* ErteBÍtőjé“-re. Az előfizetések szives megújítására kérjük fei olvasóinkat. A Helyi Értesítő előfizetési ára: Helyben egész évre 120 K, negyed évre SO K. Vidékre egész évre 160' K, negyed évre 40 K. Uj bíró a halasi járásbíróságnál. A halasi járásbíróságnál Dr. Morava Károly volt zentai járásbiró ideigle­nes beosztást kapott, az uj biré már megkezdte működését. RA kultúráért. A belügyminiszter elrendelte, hogy a mozgószinházak havonta egyszer hazafias és nemzet- nevelő tárgyú előadást tartsanak. Ezenkívül kötelesek havonta két mű­sor keretében lejátszani a közoktatás­ai miniszter által kijelölt hazafias tárgyú filmeket. Hetenként egyszer, egy hétköznap délelőttién kötelesek helyiségüket, fölszerelésüket, személy­zetüket ifjúsági ismeretterjesztő elő­adások részére átengedni. A váró« közgyűlés*. A képviselő testület szerdán közgyűlést tartott, amelyen a tárgysorozat sgy része, igy többek között a l°/,-os városi átírási illeték elintézése is, a legkö­zelebbi közgyűlésre maradt. Árdrágítók elitélése. A halasi kir. járásbíróság Csipák Andrásnét árdrá­gító visszaélés vétsége miatt két heti fogházra és 200 K. pénzbüntetésre ítélte, mert a tejfel literjét 40 K-ért adta 30 K. maximális ár helyett. — Miskei Cz. Sándort hsldrágifásért 1 heti fogházra és 500 K. Kardos lm- rénét tejföldrágitásérc 5 napi fogházra és 100 K. pénzbüntetésre Ítélte a járásbíróság. Bevonják Bácskában a 10 koroná­sokat. A szabadkai lapok közük, hogy a 10 koronáz osztrák-magyar bank­jegyek kicserélését a legrövidebb időn beiül megkezdik. Ki lehet vini az élő állatokat. .A földmivelésügyi minisztérium azzal a tervvel foglalkozik, hogy tekintettel az éló állatok árának folytonos esésére, megengedi a gazdáknrk, hogy élő állataik bi­zonyos százalékát külföldre, első­sorban Svájcba szállíthassák ki. Hangya Szövetkezet vezetősége értesíti tagjait, hogy az 1920 ik évre járó osztalékot át lehet venni a köz psnti üzletben mirrden nap délelőttjén. Szükséges hozzá az üzletrészek 1920 ik évre szóié szelvénye. Felkéri egy­ben mindazon tagokat, akik vásár­lási visszatérítésüket még föl nem vétték. minél előbb vegyék át szin tán a központi üzletben. A vásárlási visszatérítés 1920 ik évben levásárolt miadsu 100 korona után 2 korona, az osztalék pedig ő százalék vagyis mindáu üzletrész után 2 korona és 50 fillér. Nagy Imre tanár meghalt. Nagy Imre főgimnáziumunk volt tanára Hajdúböszörményben meghalt. Halála nagy részvétet keltett. Itt a czenzura egy hosszabb hírünket törölte. Kiskunmaj8a város. Kisktmmajsán is mozgalom indult meg a várossá alakulás érdekében. A Hangya igazgatósága a központi üzlet vezetésével Varga Károlyt, s a tabáui fiók vezetésével Nagy Istvánt bizta meg. Kalocsa államrendőrséget akar. A kalocsai községi gyűlésen indítvá­nyozták, hogy Kalocsa már most szüntese meg a községi rendőrségről szóló szabályrendeletet, hogy a vá­rossá alakulás befejezése előtt kaphas­son áljatarendórséget. Köszönet-nyilvánítás. Mindazon rokonoknak, jó barátok­nak és ismerősöknek, kik felejthetet­len leányunk Vájná Eszter temetésé» megjelentek s ezáltal nagy fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek, e/uten mos­dunk hálás köszönetét Vájná Antal és neje Farkas Judit és testvérei Antal és Judit. «;niatiwmiNiiWi4tityBHy<i>fW»t^jgy«Tiiiiwi(niwtMiniriiitii Szappanszóda 130 fokos 1 kilogram 60 K. Heremag (Lucerna) Aran­kamentes klg 150 K. Gyufa svéd vagy közön­séges 1 csomag 15 K. SZARVAS szappan 1 darab 20 K. Rizskása 1 lkg. 34 K. Pörkölt kávé friss 1 klg. 150 K. Franck kávé, hadikávé maximális áron beszerézhetó BERGL MÓR £í?"‘,' A „HANGYA" közgyűlése. Április hé 4 én d. e. 7,11 érakor tartotta meg évi közgyűlését a Hau- gya Szövetkezet, melyeB a múlt évi üzleteredményről számolt be az igaz­gatóság. Részletes tudósításunk a kővetkező: A város közgyűlési terme megtelt érdeklődő tagokkal, amikor Farkas Elek elnök üdvözölvén a megjelenteket, & közgyűlést megnyitotta, az első fel­szólaló Auderlik központi igazgató volt, aki a központi Hangya ellen terjesztett rágalmakat cáfolta meg s kijelentette, hogy a központot az áresések folytán semmiféle súlyos anyagi kár nem érte. Bogdán István a központi ellenén osztály vezetője hosszabb beszédben ismertette a halasi Hangya Szövet­kezet 1920 ik évi működését. Elő­adta, hogy a múlt évbe» 23 millió korona értékű árut juttatott a Szövet­kezet tagjainak. Ezen forgalmat 910 ezer kereaa alaptőkével csinálta meg az igazgatóság, tehát üzletrész tőké­jét 24 szer torgatts meg egy ér alatt. A tagok száma 3784 család 18 ezer 750 családtaggal. A nyers felesleg volt 647 ezer korona, a miből leszámítva a házbér, adé, fizetések, fuvarok, s egyéb költsége­ket, maradt tiszta felesleg 117 ezer 294 korona. Ennek felosztását a következő­képpen határozta el a közgyűlés : Tartalékalapra 29 823 K. Igazgatóság jutaléka 11 729 K. 5°/# osztalék 45 547 K. Ref. egyháznak iskolai célra 5 000 K„ Rém. kath. „ „ „ 5 000 K. Kölcsön alapra 10 695 K Hadifoglyok hazaszállítására 5 000 K. JUvközi segélyekre 5 000 K. 117 294 K. Az igazgatóság a neki alapszabály- szerint járó 11 ezer 729 koronáról lemondott, s ezen összegből 7000 koronát a ref. főgimnázium hősi halottainak emléktáblájára s 4 eier 729 koronát vagyontalan hadiárvák- nak ajándékozott. Nagy elismeréssel szólott Bogdán a halasi Hangya vezetőségéről, a mely vezetőség a halasi Szövetke­zetét Csonka Magyarország legerősebb szövetkezetévé tette. Patsky Dezső meleg szavakkal köszöntő meg az ígaagaíéság jótékony adományát Még Keíozaváry Kiss László fejezte ki elismerését a veze­tőségnek, a megköszönte a központi kiküldöttek felvilágosítását, 3 a buds pesti Hangya Központ támogatását, A közgyűlés a vezetőség lelkes éljen­zésével fejeződött be. ad. 382 h. sx./1921. Árverési hirdetmény. Városi közgyím közhírré teszi, mi­szerint néhai ezv. Berki Sándorné szül Berts Judit hagyatékához tartozó ingóságok, u m. jobb minőségű bú­torok, női alsó és felső ruhanemüek. ágynemű, asztalnemű, különféle edé­nyek, konyha felszerelés stb. eladá­sára nézve közig árverést fog tartani f. évi április hé 17 én vasárnap d. u. 8 órai kezdettel. Az árverés III kér. Bscskay-utea 13 az alatt Berta Jó- rief házánál lesz megtartva Felhi­vatnak árverezni szándékozók, hogy kellő mennyiségű aprópénzzel lás ák el magukat Gyenizse Balázs kezg-ím. Az olcsóságot csak akkor látja, ha sapkáját ós kalapját Gáspár Jánosnál vás ár ölj a. Minden szerdán a piacon, vagy Jókay-a 8 sz. alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents