Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1921-09-21 / 38. szám
a KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE szeptember 21. Beszélgetés Vitéz Halasi Alberttel. A város által Fehértón adományozott vitézi birtokon gaxdálkodik Vitéz Halasi Albert, akinek a múlt napokban adták át meleg ünnepség keretében a vitézi telket. Vitéz Halasi Albert maga épit ott lakóházat. Vitéz Halasi Albert jelenleg még a városházán a népgondozó kirendeltségnél dolgozik Vaszilievita Fedor ezredes engedőmével elmond nekünk egyet mást magáról: — Bácskában, Pacséron született, a háború mint a 83 közös gyalogezred törzsőrmesterét találta, amely ezreddel 1914 julius hónapban Szerbiába ment. Sabácznál részt vett 8 4 ütközetben, ahol vitéz magatartásáért, a kié ezüst éremmel tüntették ki. Augusztus végén már Galíciában harcolt, résztvett a legnagyobb ütközetekben. — A galieiai fröntról 1915 ben a Kárpátokba került, majd ezredével Yolhiniábau tartózkodott hosszabb ideig. 1916. február hóban Bródi vidékén megsebesült: egyik lábát { «skagolyó találta, a másikat pedig éxigránát. — Súlyos sebével a frontról hazakerült, azonban 1916. decemberében ismét a frontra ment ki. Egy ideig Galíciában, később Romániában tartózkodott és 1917. év végén haza. került a frontról. Hét kitüntetése van. Vitéz Halasi Albert távozásunkkor •lmondja még, hogy rövid ideig még a népgondozónál marad és aztán gazdálkodni fog a vitézi birtokon. Október l=én indul meg a csomagforgalom Szerbiával. A magyar—szei b pósta egyezmény értelmében Magyarország és Szerbia között szeptember 1 én kellett volna a csomagforgalomnak megindulni. Mint Szabadkáról Írják, a csomagforgalom felvételét október l ére halasztották. Összeégett kis leány Havi 2000 K. személyi pótlékot szavaztak meg a h. polgármesternek. (A város kösgyülés*.) 17 tárgyal végzett a szombati közgyűlés, amelyen majdnem két órás vitát képezett az a kérdés: kapjon e a h. polgármester személyi pótlékot ? A közgyűlésről alábbi tudósításunk számol be : A városi ta'náes a -közigazgatási tisztviselők 1922. évre szóló java- dalmi pótlékának megállapítása alkalmával javasolta a közgyűlésnek, hogy a h. polgármesternek havonta személyi pótlék címen bizonyos összeget állapítsanak meg. Dr. Zil&h Benó felszólalása után dr. Babó Mihály amellett szól, hogy a személyi pótlékot szavazza meg a képviselőtestület és az havi 3000 korona legyen. Szekér Pál szerint mérlegelni kellene a többi tisztviselő helyzetét is. Nem tudja, nem-e találja ezt a többi tisztviselő sérelmesnek. Dr. Babó Mihály felszólalásában utal arra, hogy ezt nem tételezi fel a tisztikarról. Ezután Dobó Kálmán szólal fel óa azt mondja: atisztvizelőkar nem veszi keserűséggel a h. polgármester újabb javadalmazását. Eközben azonban viharos jelenetek játszódtak le, tarkítva több srós közbeBzilásaal. Végül a képviselőtestület 14 szótöbbséggel megszavazta a h. polgár- mesternek a havi 2000 K. személyi pótlékot. A gyűlés ezntán végzett a többi tárgysorozattal is, hozzájárilt a tanács javaslatához, kivévén a bolt bérleteknél, ahol a tanács javaslatát nem hagyta helyben, azok bórősz- szegét 12 és 15 ezer koronára emelte fel. Nem kell utazási igazolvány a szerb megszállás alól felszabadult községekbe. A szerb megszállás alól felszabadult területekre eddig utazási iga zolványnyal lehetett utazni, amelyet mindenütt a rendőrhatóságok állítottak ki. Jüz természetesen megnehezítette a felszabadult területekkel való érintkezést. A megszállás alól feiezabídult bajai háromszögre is vonatkozott ez a rendelkezés Most oda is utazási igazolvány nélkül lehet utazni. A halasi államrendórséget tegnap táviratilag értesítették, hogy az utazási igazolványok kiadását szüntesse be. A halasi rendőrségtől eddig körülbelül 100-an kértek utazási igazolványt a bajai háromszög területére. A rendőrség egyébként erre vonatkozólag az alábbi hivatalos közlést adta ki : „Jugoszláv megszállás alól felszabadult területek szeptember 18-tól a szabadforgalomnak adattak át s igy a felszabadult községekbe való uta záshoz utazási igazolvány nem szük- •éges“ Nyugatmagyarországba való utazásra nézve Dr. Jeuey rendőrkapitány ezt köili velünk : „Nyngatma- gyarorsz&g átadandó területeire szükséges utiigazolványokat csak a II. fokú rendőrhatóságok tehát a vármegyei törvényhatóságok területén lakók részére az alispánok, a m. kir. áilamrendírség működési területén lakó egyének részére pedig az illetékes m. kir. államrendőr8égi kerületi főkapitányok állíthatják ki. I A székesfővárosi államrendőrség : működési területén lakó egyének j részére az utiigazolványokat továbbra is a budapesti államrendőrségi fők*- * pitányság útlevél osztálya állítja ki.“ (Halálos szareoMétleoaég KUkuoaaJaáo.) A kir. törvényszék reutiea oiró- sága most tárgyalta Sörös János kis kunmaj8ai lakos bűnügyét, aki végzetes gondatlanságával előidézője lett annak, hogy Kürtösi Franciska benzinrobbanás következtében halálos égési sebeket szenvedett. A bíróság Sörös Jánost ezért 2 hónapi fogházra ítélte a kir ügyész súlyosbításért, Sörös' pedig elitélte tése miatt felebbezett. Verseny áruház mindég a legolcsóbl) I Hagy áremelkedések dacára Is mindig legolcsóbban vásáról Beck József versenyáruházában Kossuth u. 20 sz. Nagy választék: Női és férfi téli kabát éa öltöny posztók és szövetekben, mindennemű mosóáruk és selymekben. Rövid, kötött, szövött és divatáruk és cipőkben Teljes menyasszonyi kelengyék Mindenfajta selyem óa posztó kendők. Versenyárakon I OLCSÓBB a zsirszalonna és a sertéshús Juhász István és Egődi Benő henteseiméi A huscsarnokban Zsirszalonna 140 K Sertéshús 70 K. HősöK emlékoszlopa a református templom előtt. (Mi van a kuruez csontokkal ?) Szombaton délelőtt rendkívüli közgyűlést tartott a város képviselőtestülete, amelyen Nagy Szeder István interpellált a kuruez hősök csontjai eltemetése ügyében. Nagy Szeder elmondta, hogy a kuruez hősök csontjai még mindig a Mintakertben, tojásos ládákban hevernek. Október elején lesz a kuruez csata évfordulója és akkor kellene a városnak az ünnepélyes eltemetésről gondoskodnia. Dr. Thuróezy h. polgármester válaszában kijelentette, legelőször meg- kellene állapítani, hogy valóban knruez csontok e azok és aztán lehetne szó az eltemetésről. A város a jövő évben a református templom előtti téren a halasi hősök emlék osilopát felállítja, amely nagyobb szabású ünnepély keretében feg megtörténni és ezzel kapcsolatban a kuruez hősök csontjainak eltemetése is megtörténhet. A hősök emlékoszlopára a város a költségvetésben 200 szer kirónál irányoz elő. Dr Zilah Benő hozzájárul Nagy 8zeder indítványához, azonban elő emberek állítják, hegy a Mintákértben lévő csontok nem kornez hősöké. Éppen azért furcsa lenne, ha ezeknek is ugyanazon kegyelettel áldoznánk, mintha a kuruez hősök maradványai lennének. Nagy Szeder István újabb felszólalásában adatokkal bizonyítja, hogy ez a felfogát téves: a mintakerti ládákban kuroez hősök eeontjai pihennek. Ugyancsak emellett szólal fel Krammer József is. A képviselőtestület bizottságot küldött ki, hogy ez a kérdés végre megoldást nyerjen. Apolló Mozi heti műsora: Ma szerdán szept. 31-én; CEZARINA III. és 17. rész egyszerre. Szombaton szept. 34-én: CEZARINA T. és VI. része egyszerre. Vasárnap siept. 35-én : CEZARINA TII. éi Vili. befejező része egyszerre. Kliadáeok késiét* 6 és ’/«9 érek*r. Halas 70 milliós ingatlan váltsága. (Az ingatlan vagyonváltság Halas mezőgazdasági termelése szempontjából.) A hivatalos lapban nemrég jelent meg a nemzetgyűlés által elfogadott ingatlan vagyonváitságra vonatkozó törvényjavaslat. Az ingatlan vagyonváltság, ahogy ezt Hegedűs pénzügyminiszter tervezte, eredeti magasságából tetemesen leszállítva, átlag 50°/# ra enyhítve került napvilágra. A pénzügyminiszter mint tudvalevő, beadta lemondását, mert a eél, amelyet maga elé kitűzött, nem vált be. Borbáe Imre nagy fáradsággal öea- sxeállitotta : mennyiben érinti az ingatlan vagyonválteág Halas város gaz- dakizöneógét. Nem lesz érdektelen - egyelőre esak arra szorítkozunk — hogy Halas város területét mennyi ingatlan vagyonváltság terheli: mezőgazdasági ingatlan után (ingatlan és felszerelés) 66 millió 451 ezer 186 K. szőlőbirtok után (ingatlan és felszerelés) 8 millió 108 ezer 790 K. összesen; 69 millió üt0 ezer 170 K., vagyis az összváltság kereken 70 millió korona. Pénzügyőri kirendeltség Halasén. Az uj adónemek bevezetésével megszaporodott a pénzügyőrök munkája is. Ez szükségessé tette uj pénzügyőri biztosi kerületek és pénzügyőri szakaszok szervezését. A kalocsai pénzügyőri kerület területét megosztották és uj kerület létesült Kiskunhalas székhellyel. Javunkra Igazították ki Szabadkánál a határt. Belgrád, uept 1T A jugoszláv magyar határkiigazitóbi- zottság most az S. H 8. állam rovására oly irányban kívánja a határt megváltoztatni, hogy területileg nagy eltolódások állanának be. így például az ország Szabadkánál kilenc kilométert vesztene és a körülötte levő falvak határ nélkül maradnának. A minieztertanáeB mai ülésén beho- tóan foglalkozott esze! a kérdéssel it és a kormány egyhangúlag elhatározta hogy memorandumot készít és küld meg a szövetségközi határki- igazitó bizottságnak. A memorandumban hangsúlyozni fogja, hogy Jugoszlávia további engedmények«- nem tehet, mert ha tenne, úgy et feltétlenül a belgrádi kormány gyenz geségét jelentené. Paprika én u gork a savi nyitáshoz tiszta ecet esenc IO K. kapható Bergl Mór cégnél Kitlhauser, Baeder Klein és fia, Calderara Brátay, Riviera, Hangya gyártmánya pipere szappanok kaphatok: BergerMlkSamalszertárában