Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1921-08-17 / 33. szám
KISKUN HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE augusztus 17. A Betöltik a megüresedett állásokat a városházánál. A törvényhatóságok nagygyűlése. (Tiltakozás a községi választójog ellen.) Patay Tibor volt pestvármegyei főispán kezdeményezésére a törvényhatóságok augusztus hó 25-én Pestvármegye székházában értekezletet tartanak, melyen állást foglalnak a törvényhatósági, városi és községi választójogi törvényjavaslat ügyében. Tiltakoznak a Ferdinándy-féle tervezet túlzottan radikális irányzata . ellen, vétót akarnak mondani azoknak a forradalmi törekvéseknek, melyek az intelligenciát a törvényhatósági közéletben eddig elfoglalt pozíciójából kiakarják vetni és a vezetést a feltörekvő bizonytalan társadalmi rétegek kezébe akarják juttatni. A városházán már hosszabb idő óta több állás van üresedésben, amelyet helyettes tőit be. A város vezetősége és a közönség abban a hiazemben volt, hogy ezen állások esak az általános tisztujitáa alkalmával kerülnek betöltésre. A városok mindenütt akciót indítottak, hogy a végleg ^megüresedett állásokat még a tiffztujitág előtt tölt sók be, mert nagyon sok állást évek óta helyettes lát el. Es azonban, dacára annak, hogy belátták ennek az állapotnak tarthatatlanságát, nem vezetett eredményre, sőt nemrégen rendeletet adtat ki, amely szerint a városoknál megüresedett állások véglegesen esak a tisztujitáa alkalmával tölthetők jbe. Annál meglepőbb az az értesülésünk, hogy nem várják meg az ált» lános tisztajit&sokat, hanem előbb betöltésre kerülnek a megüresedett állások. | Ugyanis a vármegye alispánja a minisztérium határozata folytán a napokban leiratot fog intézni Halas városhoz, hogy a város vezetősége 15 napon belül közölje vele: milyen állások vannak üresedésben a halasi városházán A leirat célja az, hogy ezekre az állásokra a választást rövidesen kitűzzék. A városházán üresedésben van és betöltésre kerül: a főügyészi, a főorvosi, a tanácsjegyző', a számvevői, az iktató-kiadói állások, valamint 1 számtiszti, 1 adótiszti és 3 irnoki állás. Nem lehetetlen, hogy ezen állá sokra a választást már október hó ban megejtik. A bajai háromszög Kiürítés előtt. Szeged vármegye Halas bevonásával. — Szeged várót akciója. — (Mikor lehetaége* az odautazás?) A bajai háromszög két évi megszállás után felszabadul a szerb uralom alól. Minden intézkedés megtörtént annak átvételére. Intézkedés történt arra vonatkozólag is, hogy a rendőrség és a katonaság abban a pillanatban vonulhasson be Bajára, amikor a varost a szerbek elhagyják. A bajai háromszög kiürítésével kapcsolatban a halasi, jánouhalmai és a kisszállás! rendőrségek részéről áthelyezések törtéutek Bajára. Úgy értesülünk, hogy Baja városa még a hét folyamán magyar fen- hatóság alá kerül, illetve órák kérdése, hogy csapataink oda bevonuljanak Az odnuiazas azonban még most nem lesz lehetséges. Az illetékes hatóság í'öínivja a közönséget, hogy mindaddig, amig a lapok utján újabb intézkedések közzé nem tétetnek, a felszabaduló területre való beutazást ne kisére'je meg. mert ezáltal fölösleges fáradalmaknak teszi ki magát, anélkül, bogy célját elérné. A régi demarkációs vonal mentén való várakozás nem ajánlatos, miután ott úgy az elhelyezés, mint az élelmezés lehetetlen. * A bajai rendőrség élére a belügyminiszter dr. Trenk Kálmán rendőrtanácsost, volt zotnbori főkapitányt nevezte ki, aki hétfőn városunkban tartózkodott. Versenyáruház mindég a legolcsóbb! Ne mulassza el saját érdekében felkeresni P Beck József versen várohási* Kossuth u. 20 ez Különlegesség fekete tegeín eg d'vaí női és nri szövetekben, leányka és fiú iskolaruha keimék legszebb kivitelben. Teljes menyasszonyi kelengyék, ágyterifő garnitúrák, koszorúk fátyol #k és mindennemű szabókellékek. Dús választékban t Versenyárakon I A Tisza—Maros között lévő há romszög felszabadulása kapcsán az a gondolat vetődött fel Szeged város vezető köreiben, hogy egy uj vármegyének kellene lerakni alapját, melynek székhelye Szeged lenne Már évek óta kisért Pestmegye kettéválasztásának terve. E legnagyobb vármegyét a köiigazdatás egyszerűsítésének terve alapján több ízben igyekeztek kettéosztani. Azonban sikertelenül. Hiába emelte fel szavát Kecskemét és több város a szétosztás érdekében, akciójuk eredménytelen maradt. Most Szeged, mely hosszabb idő óta igyekezett azon méltányos igé njét felszínre hozni, hogy a város megyeszékhely legyen, törekszik Pestmegye egyes részeivel uj megyét alkotni. Ez a mozgalom úgy látszik mindent elkövet, hogy e terv megváló süljön. A szegedi lapok ezt a kérdést állandóan tárgyalják. Az uj megyét — mint a szegedi lapok közük — Tisza—Maros közén felszabaduló 9 községből, Csongrádinegye Tiszán inneni járásaiból, Csonka Báesmegye meg nem szállott és félsz» baduló részeiből és Kiskunhalas város és környékéből akarják megalakítani. Az nj megye tervezésének gondolata a lehető legnagyobb mértékben érinti Halas városát. Városunk, ha ez az uj alakulat megvalósulna, egy uj pozíciót, még pedig eddiginél fontosabbat tölthetne be A megye terület beosztásánál min- deut el kell követni, hogy a város érdekei megóvassaoak. Városunkat nemrégen elütötték a járási székhelytől. Most talán ha Szeged vármegye megalakul, erre is alkalom jönne Halas és a kecskeméti pénzügjigazgatéság. A kecskeméti pénzügyigazgatósig most kezdte meg működését. A halasi közönséget ez azért érdekli, mert Halas adóügyeit már a kecskeméti pénzügjigazgatéság intézi. Dr. Kádas Sáudor a pénsügjigaz gatóság vezetője a pénzügyigazgatásig működéséről ezt naoudta: Az ügyosztályok. A kecskeméti pénzügyigazgatóság hatásköre az egyenes adó, személyes, állampénztár, vágj on váltéig, illeték forgalmi adó és földadó kataszteri ügyekre terjed ki. A egyenes adó ügyek vezetője Paizs József p ü. tanácsom, a szemé lyes és állampénztári ügyeké Ger rnarz Miklós p. ü. titkár, a vagyon- váltáágé dr. Pólya Antal titkár, az illeték, forgalmi sdó ügyeké Csisxár Hugó tanácsos, a földadókataszteré Schröder József titkár. Mely városok tartoznak Kecskeméthez ? A kecskeméti pénzügyigazgatóság illetékessége kiterjed Halas város, illetve állampénztár területére adó, illeték, vagyonváltság, forgalmi adó. állampénztári és személyes ügyekben Odatartoznak még; Kiskőrös, Kalo csa, Kuussentmiklóe, Dunaveese és Nagykörös. A hadiayereaég felszólamlások. A hadmyereség ellen beadott észrevételeket, úgy a kecskemétieket mint a vidékiekét már letárgyalták a a határozatok most állanak aláírás alatt, mely után kikézbesiiik a feleknek. Ezek az uj megállapítások természetesen nem a végleges adó összeget jelentik, mert az adéfelszólamlási bizottság elé ezután lehet majd csak sérelmes esetekben te! ebbezni az adófelssó- lamlási bizottság valószínűiéi* majd csak az ősz folyamán fogja tárgyalni a beadandó panaszokat, •eooooooooooooooo B0II88IBB88 minden nagyságban és mennyilégben elsőrendű tölgyfából kaphatók BÖHM KÁLMÁN hordógyár rt. Budapest, VI. Szabolos-utoal9. Telefon : 148—13. „Patentsárosztály" Lerakat : SZABÓ ALADÁR, Jánoshalma Halálos szerencsétlenség. — Egy 15 évit fitt tragh us halála. — Megrázó szerencsétlenség törtéit Fehértón, ahol egy 15 éves fiú tragikus körülmények között életét vesztette. A halálos szerencsétlenségről a következőket írhatjuk: Bandvánczki Ferenez birtokosnál volt szolgálatban Tóth Pál László 15 éves fin. A napokban a lovakat itatta és oda kötötte a vályú karójához. A lovak a cséplőgéptől megijedtek és a vályút Tótra rántották. Ez olyan szerencsétlenül történt, hogy Tóthon halálos sérülést ejtett. Mikor kihúzták a vályú alól már alig volt benne élet, a nehéz teher a mellét teljeses ősi- szenyomta. Tóth hosszú kínlódás ntin rövidesen meghalt. A szerencsétlenségről azonnal értesítették a rendőrséget. A halasi vásár 28.29'én lesz. Az ősz előtti országos vásár e hó 38. és 39 én lesz megtartva. Állatok vószmentes helyről felhajthatok. A városok a Kis lakások építéséért. (Mennyivel Járulnak hozzá a városok a kit lakások építéséhez? A városok kongresszusa most folyt !e Budapesten. Az állam tudvalévőé» 330 millió koronát szavazott meg kislakások építésére, s egyben felhívta a magyar városokat, hogy legyenek ez ügyben az állam segítségére. A városok egybegyfilt kongress- szusa azt a kérdést tárgyalta, 8 arra a megállapodásra jutott, hogy a városok tőlük telhetőén támogatni fogják az államot ebben a fontos akcióban. Minden város hajlaudó ugyanakkora összeggel hozzájárulni a kislakások építéséhez, mint amekkorát az állam az illető városnál az építkezésre szán Ezenkívül hajlandók az építendő házak számára ingyen telket adni, viszont kikötik, hogy a felépítendő házak az illető város tulajdonába mennek át, s a lakbéreket is a város fogja megállapítani. A megállapodásokról a kongresszus feliratban fogja értesíteni a kormányt. • «»•*»•••• Kipusztultak a patkányok az összes helyeken, ahol a RADIKAL path Any Írtét használták Semmi más állatra vagy jószágra nem veszélyes! Vásárlásnál vigyázni keli. A valódi RADIKAL kapható Mikes Ferenc gyógyszertárában, Berger M. illatszer háztartási szaküzletében és a Schön- féle kereskedésben Petőfi-u. 19. Tiszt» vízmentes főzött e-enc 1 liter ..........................10 K Dohány zsineg kg. . . 93 Gépzsir ..........................40 lí Szappanfőzőszöda 130 fokos felelősség mellett 1 kg 53 K Denaturált szesz 1 Hr 30 k kapható B B f g 1 Mór «‘égnél.