Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1921-07-27 / 30. szám

julius 27. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE Sietek egy leimben, Sietek egy Hazában, Hittek egg isteni örök Igazságban Sietek Magyarország feltámadásában Amen. j Halas és a vagyonváltság. A házak vagyonváltságát őszre halasztották. A közel napikba« foglalkozik a halasi gazd&közönség a vagyonváHsig j javaslattal. Borbís Imre erre vonat­kozólag egy tervezetet dolgoz ki. * E helyen közöljük, hogy a pénz- j ügyi ás föld:aivelÓ8ügyi bizottság, amily folytatólagosan^ tárgyalja az ingatianváitságút, olyan határozatot hozott, hogy a házak vagyonválts ágát őszre halasztják. A bizottság fundus instructus va gyonváltságát átalányozás és a tény­leges leltár alapján állapította meg. Atalányozás alapján fizetik a vagyon viitságot a saját kezelésben levő bir­tokok 600 hóidig ás a bérben levő birtokok 100 holdig. Tehát a normál leltár után a következő kulcsot állí­tották fel: 1 holdig a felszerelés vagyonváltságmentes, holdanként fi­zet a felszerelés után 20 katasztrálís holdig 125, 50 holdig 150, 100 beidig 175, a 100 hollen felül pedig 200 koronát, as élőlétárnát minden négy holdra egy rzáraos állat alapul vételével. Az ezen felüti minden szá­mos állat után 500 korona fizetendő és a hiányzó számos állat után 500 koronát visszatérítenek. A saját kezelésben levő 500 kát. holdon felüli, illetve a perben levő 100 hoidon felüli ingatlan vsgyon- váltságát a leltár átlaga alapján vetik ki, a melynél egy normál állatot 10,000 koronára becsülnek. A fél kívánságára azonban értékelésnek van helye. Holt leltárban szerepelnek a gőz­ekék, 25 000 korona, motoros twin- rógépek 5000 korona, egész cséplő­gép-garnitúrák lóerőnként megállapi tolt különböző vagyonváltsággaí. Ez utóbbinál négy lóerőig 1500 korona, hat lóerőig 2000 korona, 8 lóerőig 8000 korona a vagyonváltság. Az így megállapított leltár összege után a váitságősazeg, ha a leltár értéke egy fél millió korona, ennek 5°/o-a, ha 1 millió koreaa, 6o/o a. A főjegyző hivatalában. Molnár Mihály főjegyző Karlsbádból ba*a- érkesett, ahol szabadságát töltötte é8 elfoglalta hivatalát. A pénzügyminiszter az 1000 ko­ronán aluli kölcsön beváltásáról. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter Bihari Szabó József interpellációjára azt válaszolta, hogy az 1000 koronán aluli kénysí«rkőlcsönöket a vagyon- váitság törvénye után fogjál ba- váltani. A Halas határában levő vizsk levezetése. A város határában egy mérnöki bizottság végzi a vizterüíe- tek pontos megállapítását a mellék- csatornák céljából. Bunéihető, hogy a gazdaközönség tőle telhetőiig tá­mogatni fogja működésűkben. A kalocsai járás megnövekedése. Pestvármegye junius 14 íki közgyű­lése a kiskőrösi járás öt községét, Bajaszeutistváut, Ersekesan&dot, Na- mesnádudvart, Sükösdöt és Szeremlét 1922. január I -én kezdődő hatállyal a kalocsai járáshoz csatolta. Felszabadulnak viz alól a halasi földek. (Csatorna rendszerrel vezetik le a vizet a Tiszába.) Az ország lermőterületéuek nagy­mértékben való megfogyatkozása elő­térbe hozta, hogy az úgynevezett vadvizektől fenyegetett területeket kell elsősorban megmenteni a ma­gyarság részére, azt a többszázezer holdnyi hazai földet, a mely csak a teehnika gyógyító beavatkozásira vár, hogy azután dúsan ontsa magából a termő erőt. Csonka országunkban három szá­mottevő kiterjedésű áradásos terület van, amelynek ármentesitóse a több termelés néző pontjából elsőrendű fontosságú Ezek közül, amely a halasi birto­kosokat érdekli, a Szegedvidéki bel- vizrendezési konnáaybístosság hatás körébe tartozó terület. Ezt a területei a Gsongrád- Kecskemét-Halas Horgos községeket összekötő vonal határolja. Ennek előkészítő munkálatai már megtörténtek, kész tervek fekszenek a kormánybiztos előtt, most csak az érdekeltségek összehozása, az anyagi eszközök biztosítása, vagyis az ármen- tesitő társulat megalakítása van hátra, hogy a nagyjelentőségű munka megindulhason. A munkálat befejez­tével több ezer hold halasi föld is felszabadul a vie alól. A Sstegcdvidéki belvizrendesési kirendeltség vezetője ; Udránszky Jó­zsef miniszteri tanácsos, a hatáskö­rébe tartozó területről ezeket mon­dotta: gatra lefolyó vizek a Duaavölgyi társulat területén őzönlik el, a keletre | és délre, a Tisza felé lefolyó vizek pedig a vízválasztóból körülővezett tiszajobbparti területen okoznak külö- nősön csapadékos időjáráskor nagy károkat. Elejtettük a szivattyútelepek felállí­tásával való megoldást, amely nagy üzemi költséget is jelent és a szén hiány miatt a szivattyútelepek üzem­ben tartásának a lehetősége nincsen biztosítva s áttérünk a nyílt csatorna rendszerre, amely a vadvizeket a Ti­szába vezeti le. A Tiszától kiindulása két nyilí felfogó csatornát tervezünk. Az egyik Szeged alatt -a Tisza hosszában hú­zódna es fölfogná kb. a Halas, Kis- kunmajsa és Kistelek határáig tér jedö területek vadvizeit. A másik csatorna, a terület felső részének felfogó ssatornája, Gsongrád alatt körülbelül húsz kilométerre! torkol lana a Tiszába és Gsongrád, Kecs kémét, Kiskunfélegyháza környékének vizeit fogná föl. az elmúlt évben el­végeztük a felvételeket, a műszaki terv is elkészült, a mely most jóvá­hagyás vegetí a íöldmivelósügvi minisztérium műszaki tanácsénál van Az a terület, amely a esatornarend szerrel megszabadulna az állandó veszedelmet jelentő vadvizektől, ösz- szesen mintegy 130.000 katasztrális hold. Most következik az érdekeltség megállapilása, azaz azoknak a ter­ületeknek a kijelölése, a melyek az ár men t esi f óm költségeihez hozzájárulni kötelesek. A város kispénztárának 1921. évi pótköltségvetése a számvevői hivatalban 15 napi közszemlére kité­teleit, hol bárki által megtekinthető, s ez észrevételek ezen idő alatt írás­ban benyújthatok. Halas a Gyógyszerész Egyesület körében. Kecskeméten megakko az Orsz. Gyógyszerész Egyesület kecskeméti köre, melyhez Hales, Kalocsa, Keezoí, Kiskőrös és Solt- vadkert gyógyszertáréi tartoznék. A MOVE közgyűlése. A MOVE halasi osztálya augusztus hó 14-óa délelőtt 10 órakor a varos közgyűlési termében taggyűlést (közgyűlést) tart, melyre a tagokat tisztelettel meghí­vom. Tárgy: Elnök választása. Kis­kunhalas 1921 julius hó 26 án. l)r. Babó Mihály h. elnök. Öngyilkosság. Felsőszállás pusztán agyonlőtte magát Kehrer Jóvsef 82 éves birtokos. Kebrert azonnal meg­ölte a revolvergolyó. A vak katonáknak. N N. asztal- társaság 100 koronát adományozott lapunk utján a Füstős féle vendég­lőben a halasi vak katonák részére. A nagyvendéfllő bérbeadása. A város tu­lajdonit képerő városi nagyvendéglőt, iör- oearDokot és szállodát 1921 évi november hó l-tól 1928 évi április hé 30-ig tsrjedé hat és félévi időtartamra nyilvános szóbeli árverésen bérbeadóik. Az árverés 1921 évi augusztus 28-án kedden d e. 8 érakor lesz a tanácsteremben Az esetleges zárt írásbeli ajánlatok az árverés megkezdéséig nyújt­hatók be a polgármesteri hivatalban. Kiki­áltási ár 80.000 korona évi béröszeg. A Dina—Tissa közének felső vé­gén. Csongrádiéi kezdődően Kecske­mét fölött, Halason át, Horgos fsié a Tiszától a Tiszáig alacsony vizvá lasztó húzódik. A vízválasztótól cyu­Mennyi kárt ekozott a jégvihar a városnak? A város közéletein a jégvihar által elpusztított mintegy 750 drb ablaktábía oeüvegezéset es mintegy 200 drb ablaktibla újbóli gittezésót vállalat utján akarja bizto sitani, amelynek szeptember 80 ig készen kell lenni. Ajánlatokat augusz­tus 6. d e. 12 óráig lehet az iktatói hivatalba beadni. A város által ki bocsátott ajánlati felhívás lapunk j kiadóhivatalában megtekinthető. A rendőrség és a gyalogjárók. A rendőrkapitányság közli vetünk. „A gyalogjárókon kocsival, vagy állatok­kal közlekedni, kerékpározni, vagy a szabad közlekedést bármi módon akadályozni tilos, a tilalom alá esik a ref. templom melletti sétatér is, ahol a kerékpározóit szintén nem engedik meg Hegedű» Lóránt pénzügyminiszter az adók erélyes behajtását sürgeti. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter le­iratot intézett a vidéki hatóságokhoz, a melyekkel közélte, hogy a pénz- flgyigazgatóságok utasítást kaptak a kivetett adók gyors éa poufoa behaj­tására. Az ellátatlanok lisztjárandésóga. Akik juhusi iisztjárandóságukat nem vették át, azt szerdán é# csütörtökön vegyék át, mert igóuyjogosultságukat elvesztik. Hazaáruló csendőr. A szegedi hadosztálybiróság kiszállt Kecel községbe és ott letárgyalja Molnár (Morázin) János csendőrtiszthelyettes bűnügyét, aki az oláh megszállás alatt zsarolt, gyalázta a magyarságot és felvételre jelentkezett az oláh csendőrségnél. A bíróság kilencévi börtönre Ítélte a hazaáruló csendőrt. A jégkárokat számításba veszik a vagyonadónál. A pénzügyminiszter legutóbb kije­lentette, hogy a jégveréssel súj­tott vidéki lakosságának kárát a vagyonadó kirovásánál számí­tásba veszik, az iDgatlanváltság lerovására pedig halasztást adnak. Forgalomba kerülnek az ötven koronások. Néhány nap múlva for­galomba kerülnek as aj ét ferkoro- náso'c, de ez nem jelenti azt, hogy a kicserélés is akkor megkezdődik. A Jánoshalmái vásár. Jánosbal mán Julius 31 én lesz az országos ayári vásár. Meghívó. h halasi villamossági részvénytár­saság Kiskunhalason 1921. évi juiius hó 80 áa d. e. 8 órakor a Gazdasági Bank rt. helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a t. részvé­nyesek meghivatnak. Tárgy: A va gyonváitság lerovása céljából alaptőke leszállítás és újabb részvények (vált­ságrószvényekXkibocsáUséva!, alaptőke újabb felemelése. Kiskunhalas, 1921. juliu* hó 22 én. Az igazgatóság. Meghívó. A Halasi Mészhomokkő Tég­lagyár rt. 1921. július hó 29 ón d. ti. 3 irakor t Gandas-igi Bank helyiségeben rendkívüli közgyűlést tart, melyre a részvényesek meg­hivatnak Tárgy: Vagyonváltság le­rovása tárgyában határozat az alap­tőke leszállítása és újabb felemelése tárgyában. Kiskunhalas, 1921. julius 22 Az igazgatóság nevében Dr. Thu- róezy Dezső elnök. Halasi Katonák jöttek orosz fogságból. Lassanként hazatérnek orosz fogságban sínylődő hadifoglyaink. Ismét néhány halasi katona tért vissza. A hazatért halasi katonák ezek: Szén te Sándor, Szeder Antal, Tóht Lajos, Gyenizse Antal Ro­kolya Sándor, Dobrádi István, Katona János, Lovászi György, Szentesi Károly, Somogyi Sán­dor, Dicző Imre, Kolompár Má­tyás, Bádonyi Mihály, Medgyesi István, Kis R. Sándor, Faddi Sándor( Kocsis Benő és Paor József, aki még a csóti fogoly­táborban van és néhány nap múlva térhet haza családjához. IcI^ny­kiárniltas KÜN BENŐ és Társa áruháza a ref. templommal szemben. Az idény előrehaladása folytán árainkat az összes nyári divatcikkekben jelentékenyen leszállítottuk : IpárStandand női harisnya minden színben K33 1 „ Musseline „ „ „ „ „ 50 1 „ Selyem-flór,, „ „ „ „125 t „ Férfi pastell zokni „ „ „23 1 „ Női cérna keztyű „35 Férfi és női fehérneműk, gyermek swetterek és mosó öltönyök, sapkák, szalma kalapok bőr és vászorí cipők tetemesen olcsóbban. Vásárlás előtt tekintse meg kirakati árainkat!

Next

/
Thumbnails
Contents