Halasi Ujság, 1921 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1921-03-02 / 18. szám

műim &kMi it uméHh riKri. Garvert »erőnként . . 3 ktiui, Átalakult váföSI kép- vicetö-testütet rÄT^jJg Mintegy négy hónappal ezelőtt a városi képviselő- testület gazda képviselői, — minden előzetes megbeszélés nélkül, csupiR a közgyűlési események hatás# alatt, — egységesnek- látszó, számban pedig többséget képviselő ellenzéké tömörültek Zilth Benő dr. vezérlete a!«tt. Az­óta minden közgyűlésen en­nek a pártnak az akarata érvényesül, több ízben, — mint a szombati közgyűlésen is — leszavazván a tanácsot Szerencsére, hogy nincs par­lamenti szervezete a városi képviseiő-tes'.ületnek s a ia- nács csupán tisztviselőkből áll. különben minden köz­gyűlés után le kellene mon­dani a városi magisztrátus­nak. Helyesebb dolog is városi önkormányzatnak ilyen gya­korlása. Ha mér a város tel­jes vezetése nem- Iahet a képviselő-testület kezében, legalább a fontosabb városi kérdések ^nek el a köz* gyűlési teremben a város közönségének többségét ké* pező gazdaközönség aka­rata szerint, nem úgy, mint ezelőtt történt. (, 1 A közgyűlési események mutatják, hogy a gazdákból alakult városi többség •.egész­séges szellembe tudja irányí­tani a kommunitás munkáját amiből csak a város közön­ségének van nyeresége. Síe- rencsés véletlen, hogy;*ennek a . többségnek olyan vezére és tanácsadója van, aki után* akár bekötött szemmel : iS' nyugodtan mehet, De a t.öbbr ség akar látni - és lát- j$ S: csupán azért ragaszkodik jiü-- séggei vezéréhez, mert az. az áltgiluk látottakat még éle-, sebben tudja megvHögttá# magas inteligeociájával, szé­ki látókörével, értékei ta- pmtalataiv*», jogi- és köí- fetzg*t*ii böicstségééel. a mély körülményeknek még nagyobb súlyt köiciönöi Zífinr Út. rendkívüli népsze- rísége, megb zható és pu­ritán egyénisége. Lapunk mai számában több cikk foglalkozik a múlt bét szombatján lezajlott vá­rost közgyűlés eseményeivel amelyekben <tt a párt siker­rel vitte kérésztől a maga álláspontját Ctflpin a város éfdékét tártéi a szemünk előtt, ézekből á közgyűlési jelentésekből is kitűnik, hogy a képviselő-testületben ma egészségesebb á szellem, mint volt átHőtt a fenti több 'g cikk elégedetlenül dohogott, de a szavazásnál nem tirtott össze. A halasi rpirttiliptrt. MiiNHr kmrimm «• *•) ImMÍ MM. Vaezilievits Fédor ezredéi elnöklete alatt megalakult Testnevelő Bizottság azzal! kérelemmel fordult a város közgyűléséhez, hogy Sport* telep céljait a megfelelő te­rületet és anyagi támogatást szavazzon meg. A tanács áz Epres-kertből hát hold terü­let és egyszersm'ndenkorra 30000 korona támogatás megszavazását javasolta a képviselő-testületnek, — Hasznosabb dologgal is lehetne a testet edzeni, mint játékkal — véleményezte Török Is.ván. Valuska Pál cipész-mester amikor meghallotta, hogy az iparos ifjak is sportolhatnak a kért területen, igy fakadt ki: — Dolgozzon az iparos, mert a játékból nem él meg. Azt mondanunk sem kell, hogy félreértésről volt szó, mert sem Török, sem Va­luska nem értette meg, hogy mit céloz a kérelem.. Babó Miháy dr. sietett megma­gyarázni, hogy nem játékról hanem az ifjúság komoly munkájáról, ä testedzésről van szó, de ugy^ő, mint Zilált dr., a másik felszólaló egyen­lőre csak elvben járultak a terület átengedéséhez, míg a harmincezer korona anyagi támogatást hajlandók meg-, szavazni. A terület kérdését helyesebben kell precizirozai szerintük a jelenlegi.» birtok­lóra váló tekintettel js. A közgyűlés végűi 32 szavazattal 23 szavazat elle­nében elfogadta Zilahi és Babó javaslatát s utasította a ,t*r nácsótt hogy a terület áten­gedésének kérdésére vonat­kozói ag X jövő közgyűlés, elé terjesszen világos indtt? ványt. Hoi a hiba? A ««rMt iá'aifátiM ét KMiaiHMá taééc«*ék MUMÜMta« «Mm. A városi tanács azt java­solta a közgyűlésnek* hogy t közigazgatási tánácsi állást helyettesítéssé! töltsék bé. Kolozsváry IC István. dr., aki mint nemzetgyűlési kép­viselő is kapja a várostói fizetését, de leftiiéstetéseU nem működhetik, hiányzik ä városházáról, őt kellene he­lyettesítéssel pöidlní. Zilah Benő dr. egyszsr&u azt indítványozta, h'dgy ezt’ a javaslatot vegyék' le a na­pirendről. (Zajos helyeslés.) Nem akarja nyílt ffiéseh el­mondani érveit. Thuróczy dr. helyettes* pol­gármester azt válaszolja-, hogy rengeteg munka van város­házán s ezért kellene egy megfelelő munkaerő. Zilah dr kijelenti, hbgy minden hivatalban sok-raiinkk van. MbSt amikor nágy adók zúdulnak a polgárságra, ahol lehet takarékoskodjunk. Babó Mihály dr. szerint Má i tánicé kéri a munka­erő szaporítás*, akkor bizo­nyára szükség is van arra. Ziláh dr. úgy hiszi, hogy a városkáién máshol van a hiba, nem a személyzet hiány miatt van baj. — Szavazzunk! Szavaz­zunk! ~ kiáltották Zilah dr. hívei. A helyettes polgármester kénytelen volt elrendelni a szav-záet, amelynek ered­ménye a következő volt. 32 szavazott Zilah dr. ja­vaslatára; lő* a taháCséfá, tehát 1Ő szavattal elvetették a tanács javaslatát s igy nem töltik be hefyefessél a köz­igazgatási tahácsnöki állást.' mm *■*­Tömcsányi Vilmos Pál igazságügyminiszter a nem-» zetgyülés hétfői ülésén ter­jesztette. elő a . hadicsal,ók Statisztikáját. * Eszerint a hadiszállitások- bOHcrfblyffag eljárást Indi-' tottak 1097 esetben. A meg­szállás- folytán az -eljárás Je-, fblyíálása korlátozva volt és’ a.j^vatgj[9S indátok 5.29. esetben állanák rendelkezésre 1011 terhelt ellen. Már most tekintetbe véve azt, hogy a zsidó faj Magyarországon 5 százalékot tesz ki, a lefoly­tatott vizsgálatok részletes vallási és faji statisztikájának adatai a következők: Vallás szerint’1018" tethett közül zsidó“ 741, , kéresitény 277.. jogerőén elítéltek vallás szejfiH^ 456 zsidót, 45 ma­gyart. • -• ­ii ■# . .n . ■ , HIRDESSEN A HALASI ÚJSÁGBAN.- ' : ­ßX- i A hadicsatók statisztikája. a iMé««i iiiiwrtNylfMiiMiMiti téni««4*ívett " réé«t « feMlnttiitlIiM.

Next

/
Thumbnails
Contents