Halasi Ujság, 1921 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1921-01-29 / 9. szám
január 29. HALASI ÚJSÁG S. oldal. — Megérkezett az okmánybélyeg. Lapunkban már több ízben panasz tárgyává tettük azt a körülményt, hogy Halason egyáltalában nem lehet kapni okmánybélyeget. Az állami főpénztártól most azt az értesítést kaptuk, hogy 160 ezer korona értékű okmánybélyeg érkezett, amelyet az árusítóknak kiadnak és így megszűnik az okmánybélyeg mizéria Halason. — Mentsétek meg lelkeinket a cime Burlingtoni jaguár III ik részének, melyet ma és holnap vasárnap mutat be folytatólag az Apolló, az az öszin e meleg siker amit e film Halason elért az első 2 részével csak méltó folytatása a film babérjainak. A harmadik részben folytatódik a rendkívül izgalmas a milliós örökség után. a főérdekessége a filmnek, hogy még mindig titok feddi, hogy ki a jaguár. Kedden és szerdán az „Iglói diákok“ kerül színre ének kísérettel. E őadások kezdete szombaton fél 6 és fél 8, vasárnap fél 5, 6 és fél 8 órakor. — Népesedés. Jan. 23— 27 ig. Születtek : Farkas Gergely és Faragó Máriának Maria, Juliánná nevű leányuk, László Imre és Kolozsvári Juliannának halva született fiú gyermekük, Ernszt Rezső és Grósz Ilonának Magdolna nevű leányuk. Elhalt: Kocsi József 49 éves. Kihirdetett jegyesek: Gáspár Kozma Benjámin Szűcs Eszterrel. Egybekeltek: Kardos Lajos Farkas Máriával, Szakái Pál Törkö Te réziával, Tóth István jánoshalmai lakos Fodor Teréziával, Ujfalusi Sándor Körösi Teréziával, Kuti Szabó Imre Nagy Tóth Etelkával, Bagó Bálint zombori lakos Babó Margit. Gizellával, É;ő Qyula Tóth Nagy Évával. — Vadvizeink lecsapó- lAsa. A földmivelésügyi minis- terium mintegy negyven éve dolgozik az Alföld vadvizeinek Ie- csapolásán, Különösen Kunszen - miklós. Fülöpszállás, Soltvad- kert, Bócsa, Halas és Szeged vidékén van nagykiterjedésü föld a melyet a belvizek miatt használni nem lehet. A kormány mintegy négy hónappal ezelőtt kormánybiztost nevezett ki a vadvizek lecsapolási munkálatai nak élére, Ez a munkálat a megvalósulás felé közeledik, Közel 250.00 kát. hold szántónak viz mentesítését je'enti a terv keresztülvitele. — SíiKnti sines ok nélkal... Nemrég egyik délutám»- liberális lapban olvastuk a következő két mondatot: „H. Miklós cár rendkívül korlátolt elme volt. Bizonyítja ezt zsidógyülölete is.“ Egy másik liberális lapban hosszabb cikket olvasunk Sir Rutus Isaacról, India uj alkirályá- ról és a [cikkben ezt a két mondatot; „Angliának egyik legnagyobb eszü embere. Megemlíteni való róla, hogy egy zsidó kereskedőcsaládból származik.“ Mint látjuk a liberális észjárásban semmi sincs ok né’kül, sem az agy- lágyultság, sem a lángelme. — Hirdetések a postán. Aki a halasi postahivatal helyiségeiben hirdetéseket vagy reklámplakátokat akar e helyeztetni (vagy az ország bármely postahivatalában), az kérésével fordujon a budapesti főposta I. em. 2. szám alatt levő hivatalához, díjazás mellett adják ki az engedélyt. — Kossuth Ferenc ékszerei. Kvassay Márta, Kossuth Ferenc elhalt özvegyének nővére Kossuth Ferenc hagyatékából a ceglédi Kossuth muzeum részére átadott több ékszert és okmányt, Az ékszerek mai értéke meghaladja a negyedmilló koronát. A városé lett két jegygyűrű s Kossuth Ferencnek az a nagy gyé- mántos gyűrűje és az a opálkő- gombos, gyémántokkal körülrakott nyakkendőtűje is amelyeket Kossuth Ferenc rendszerint viselt. — Védekezés a marhavész ellen. A belügyminiszter rendeletet adott ki. melynek értelmében a demarkációs vonalon túlról szalmába, szénába s más effélébe csomagolt árut igy csomagolva nem szabad forgalomba hozni- A csomagolásra használt szalmát vagy szénát sem takarmányozásra sem almozásra nem szabad felhasználni, mert ezzel állatainkat a rendkívül ragályos marhavész veszedelmének tesszük ki, hanem azonnal el kell égetni. — Tuskókissedö gép. Egy ameiikai magyar érkezett most Budapestre egy uj talál mánnyal, Kaliforniában föltaláltak egy tuskókiszedő gépet. A gép már egész Amerika területén dolgozik és segítségével akár egy gyerek néhány perc alalt kiemelheti a földből a levágott fa tuskóját minden gyökerével együtt. Ezzel kettős célt lehet elérni. Egyrészt nagyszerű minőségű fát kapunk, meríatirskő a legtömöttebb fa, másrészt pedig megszabadítva a földet a gyökerektől, jól ki lehet használni. A találmány az elbeszélés szerint még Amerikában is nagy szenzációt okozott. A gép már megérkezett Triesztbe és az amerikai ur szerint hamarosan sikerül neki behozni Magyar- országra. — A tanácsköztársaság ideje alalt beszolgáltatott haszonbérek ügyében a pénzügy- miniszter akként intézkedett, hogy a haszonbérlő' által az áilampénztárakba befizetett haszonbér névéríéke egyötödének visszafizetését a haszonbérbeadó a fö'dmive- lésügyi miniszterhez 1921. március 31-ig benyújtandó kérvényben kérheti. — Az uj okmánybélyegek. A hivatalos lap e heti számá közölte a pénzügyminiszter rendeletét az uj okmánybélyegek 25, 75 filléresek, továbbá 1 koronás, 2 koronás és 100 koronás értékűek. A jelenleg forgalomban levő okmánybélyegek, amennyiben azok egyes érték- osztályaiból készletek állanak rendelkezésre, továbbra is teljes érvénnyel használhatók és árusíthatók. A pénzek értéke. (Valata piac.) Az állítólagos osztrák kölcsön hirére ma is javult az osztrák korona, meit még nem terjed el a hire, hogy Ausz ria semmiféle komoly áníánfsegitségre nem számiihat. A valuták irányzata állmában javuló volt, amidőn a mánca és a korona újabb zürichi javulásáról megérkezett a jelentés, főként az ántántpénzek hanyat'oítak. A Naponieon 50, a font 75 ponttal esett. Lemorzsolódott a szokol és a lei árfolyama is. Az oláh pénznek ártott az a hir, hogy Petain francia tábornok szemlét tartott az orosz fronton. A következő kötések történtek : Osztrák korona 86-88-855 (zárlat: 82—87), Márka 890—905—892, Napoleon 1750-1775—1770-1740, Angol iónt 2075—2000, Leva 700— 720. Dollár 535—536—516, Francia frank 3725, Lengyel márka 74—72, Lira 2000 1925, Rubel 267—268—266, Lei 690— 711—703, Szokol 710 -699— 704—698, Korouadinár 1475— 1490-1472 5, Frankdinár 1450- 1480. Felelős szerkesztő: Dr.XfiHASSOMYi AU»@áf«. HIRDESSEN A HALASI ÚJSÁGBAN. Lovasy Lajos üveges és képkeretezö. Legolcsóbban készrt mindenféle üveges munkát, úgyszintén kész ablakok kaphatók. Kéri a közönség pártfogását. Műhelye : Piacz*féren, (a hitscsarnok mellett) panr Píi Lr Csak egyszer próbálja meg a DIANA szappant, «rémet s azontúl mindig használja Mindenütt kapbatü! Gyártja: a Diana Kereskedelmi R.-T, Budapest, V. Nádor-utca 30. I Dregán György j ! aszfejős mester I Szabadkai-Mf 8. I Kész bútorok állandóan kaphatók ä legolcsóbb árban, épület munka, ablak és ajtó javítását, újonnan készilését a ieg- olcsóbban vállal. C30C.4 tXSC IVAN SÁNDOR (Rovó Mr ály utóda) könyvkötészete Vári-féle ház, Gimnázium mellett. Elvállal a könyvkötészeti szakmába előforduló összes könyvkötészeti munkákat a legegyszerűbbtől a legdíszesebbig. Szolid árak. Lelkismeretes munka. n Száraz bükk hasáb tűzifa minden mennyiségben kapható _ a kiskunhalasi Szövetkezeti Áruforgalmi Részvénytársaság nál Malom«u*ca 6. (volt Munkapárti kör helyisége. Kálvinista Szemle református egyháztársadalmi és politikai hetilap Szerkeszti: Dr, Sebestyén Jenő Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IX., Ráday-utca 28. STERNBERG V Heh \ yW kir. udvari hangszergyár BUDAPEST, VII, Rákófrzi-ut 60. MA ZENEKARI HANGSZEREK, PEÜÁ- LOS CIMBALMOK, HARMONIKÁK ÉS BESZÉLŐGÉPEK A LEGFINOMABB MINŐSÉGBEN. Vidékre való szállításokat a legpontosabban eszközlünk. Javításokat a legolcsóbban és^szakszerüen végzünk. . _L3ftL-SCjEGvJ^ J * WStttS * CHÉMET HASZNÁLJON, MEKT NINCSEN JOBB A VILÁG ON