Halasi Ujság, 1921 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1921-04-27 / 34. szám
2, slda! HAUASI ÚJSÁG A hazaszeretetről. (Palotás Faustm ezredes, nemzetvédelmi tiszt történelmi tárgyú hazafias előadása a Városi Színházban április 24-éu.) Zsúfolásig megtelt a múlt vasárnap délelőtt fél 11 órakor érdeklődő, közönséggel a Városi Színház nézőtere, hogy meghallgassa PalotásFaustin ezredes, nemzetvédelmi tiszt történelmi tárgyú hazafias előadását, amely voltaképpen a hazaszeretet szónoki formába öntött dicsőítése voit, amely megragadta az elméket és a sziveket s tomboló tetszést váltott ki a hallgatóságból. Palotás Faustin nagyértékü személyével, részben múltjával is, lapunk más helyén, külön cikkben foglalkozunk, ő, aki nemcsak mint katona, hanem mint historikus, mint iró és szónok egyaránt kiváló ember, halasi előadásával is a nála megszokott nagy hálást érte el. Az ezredes Halason is oly páratlan szép beszédet tartott, amilyen alig hangzott el még ebben a városban. Az előadás befejezése után a színház közönsége állva és áhitatial énekelte el az „Isten áldd meg a magyart“. . , Végül a város közönsége nevében Zilah Benő dr. táb- labiró mondott lelkes szavak ban köszönetét a gyönyörű hazafias oktatásért. Az előadás kiváló érdekességének hire elterjedt az egész városban s a közönség soraiban élénk az óhaj, hogy Pálc ás ezredes ismételje meg előadását Halason. A hatósági hús. — Levét a szerkesztőhöz.— A városi tanács kevés szociális érzéket árult el a múltban, amikor a szükebb anyagi helyzetben élő lakosság élelmezésének javításáról kellett volna gondoskodnia. Más városban a szegényebb emberek olcsóbb áron kapnak cukrot, sót, fát, petróleumot, sőt lisztet is, van község, ahol a hatóság még ingyen is osztotta ki ezeket az e sőrendii életszükségle i cikkeket a szegényebb emberek között. Mindezt Halason is meglehetett volna csinálni, ha például nem negyed milliókoronát, hanem csak szerény összeget szándékoztak volna a p-troleumon, a rézgálicon, a cukron s b. nyerni. De ismételjük, ehhez szociális érzék kell. Újabban is kaptunk panaszos levelet, amely a hatósági székben kimért húsok eladását teszi szóvá. A levél tartalma a kővetkező: A szent János-szobor helyreállítása. Pünkösd első napján szentelik lel ünnepélyesen. A halasi katholikus hívek lelki örömére végre sikerül a romokban heverő nepo- muki szent János-szobröt teljesen helyreállítani, úgy hogy azt pünkösd eső napján már ünnepélyesen felszentelhetik. Ismeretes dolog, hogy a szobor fejét, kezét és lábát a vörös rémuralom alatt, egy halasi születésű vörös katona letörte, mert egy arra haladó katholikus ember a szobor előtt megemelte a ka apját. A vandal módon megcsonkított szobor már Szabó József kőfaragó-mes er műtermében áll munka alatt. A kijavítás alapos s nehéz munkát követel, de a mester odaadó és áldozatkész fáradozásával sikerülni fog a szobrot úgy helyreá litani és újra áífesieni, hogy az a régi díszében ékesi.heti a templom parkját. Szabó va'óban áldozatkészséggel dolgozik a szobor helyreáliitásán. mert még saját kiadását sem fedezi az a csekély összeg, amely két kegyes adományból gyűlt össze. A helyre áliitásnak pedig volnának egyéb kiadásai is, éppen ezért — anélkül hogy bárki gyűjtene erre a célra— felkérjük a vagyonosabb katholikus polgárokat, hogy a még szükséges kiadások fedezésére szánt nagylelkű hozzájárulásaikat juttassák el a plébániai hivatalhoz. „Tekin etes Szerkesztő Ur! Amikor száz korona körül ingadozott a hús ára, bizony egy álló hónap is elmúlt, hogy nem került hús az asztalunkra. Hat gyermeknek bajos 1500 korona havi íizetésböl húst tálalni az aszta ra.Most már 50—§0 korona között ingadozik a hús, vasárnap mégis csak főz az asszony húst. (Nem síi , mert zsírra nem igen teük.) A városi tanács jószívűségéből a magunk fajta kis pénzű és nagy családu embereknek módunkban lenne hetenkint kétszer is enni husK, ha a kényszervágások utján a hatósági székben kiárusított árut nekünk jutattnák, nem pedig vendéglősöknek, sőt kerülő utakon tovább árusítóknak. Ha kényszervágás fo!ytán a hatósági székben elkezdik a hús kiárusítását, 10—20—30—40—50 kilójává egyszerre szetkapkodják s nekünk kije entik. hogy: elfogyott. Kik vásárolnak Ilyen nagy mennyiségben húst? Bizonyára nem mink kis pénzft és nagy családu emberek. Nem lenne humánusabb dolog kimondani, hogy a hatósági szék ben csak egy-két kiló húst sza bad kiadni egy vásárlónak, hogy lehetőleg csak olyanok kapják, akik örülnek, ha 24 koronás húshoz jutnak, mert 50—60 koronáéit nem tudják megvenni? Ha igazam van, kérném soraimat becses lapjában közölni. Egy kis pénzű ember. A vasút. A magyar ál'amvasutak teljesítő képessége örvendetesen halad a teljes kfejlődés félé. amit különben már csak a kellő szénmennyiség hiánya akaszt még meg, remélhetőleg rövid időre. Még körülbelül hatezer tonna széntöbbletre van hetenként szükség, hogy a Máv: Csonka-Ma- gyarország területén az ez idő- szevint lehetséges legnagyobb teljesitményt elérhesse. Múlt számunkban már közöltük a hivata'os híradást arról, W hogy a szombati személyvonatok közlekedése is megindult. A Máv. teljesen félkészükén várja azt az időt, amikor a szükséges szénmennyiség telepeire beérkezik, hogy azután eihári son a vonatközlekedések lebonyoli ása elől minden létező kevés akadályt. * Még 1920 május 8-iki lapszámunk vezércikkében sürge tűk Halas, minr. „határváros“ Máv. pályaudvarának tatarozását, kibővítésé-, a vágányok szaporiiá- sát s raktárak építését. Most a mikor intenzivebb 1*elvi vasuli politikát is kívánunk folytatni a város közönségének érdekében, felhívjuk az illetékes tényezők figyelmét ezekre a halaszthatatlan fe’adatokra, amelyek sürgős megoldásra várnak. * A Máv. igazgatósága figyelmezteti a közönséget, hogy csak azok a menetrendközlemények helyt állók és mértékadók, a melyeket az Igazgatóság — illetve a helyi állomás főnökség hivatalosan közöl a sajtóval. * A vasúti menetjegy díjkedvezménye a kereskedetmi miniszter a rendezett tanácsú városoknál, megyei és törvényhatósági rendszeresített állásban véglegesen alkalmazott altisztekre, szolgákra törvényhatósági utkaparókra s azok családtagjaikra is kiterjesz telte. * A Máv. több vidéki nagyobb városban létesíted menetjegyirodákat, kívánatos dolog lenne ilyen menetjegy irodát Halason is létesíteni az 'utazó közönség kényelmére és az állomási pénztár tehermentesítésére. * A vasuh fuvarlevelek újabban megdrágultak a nyomdai árak emelkedése miatt, a nemze közi űrlapokat 2 koronás, a beföldie- ket pedig I koronás árban fogják árusítani. Csonka Magyarország m országi Egész Magyarország — monyország! hírek. — Felkérjük t. előfizetőinket, kik f. évi május 1-ig esedékes előfizetési dijaikat mégnem egyenliteitékki, hogy szivesked\enek azokat kiadó- hivatalunknál befizetni, mert a lap küldését május 1 -én kénytelenek leszünk beszüntetni. A kiadóhivatal. — Katonáik lőgyakorlata a határban. A katonai par.- ság figyelmez éti a lakosságot, hogy ápri is 26 án és 29 én a reketye pusztai iskola mellett a Vas Molnár féle birtokon levő gyakorlótéren éles lövegekkel tart gyakorlatot a katonaság; tehát ots személyek ne tar ézksd- janak s á latokat hajtsák el a környékről — Cukrot és rézgálicot árusít a város szerdán és szombaton. — Az 8SÖ hatása, Megbecsülhetetlen a legutóbbi esőzések hatása. Most már nyugodtan nézhetünk a jövő termés elé. A gazdák már beszélik, hogy 4—500 korona lesz a gabona ára, ha májusban még néhány esőt kapunk — A dohánytermelők figyelmébe. A városi főjegyzői hivatal ezúton értesi i az érdekelteket, hogy a dohányterme ési engedélyek megérkeztek és a hivatalos órák ala t á vehetők a főjegyzői hivatalban. 11 jegyezzük meg, hogy a dohánykertészekkel kötött szerződéseket május 10 ig be kell mutatni a főjegyzői hivatalban. — Vályogverés Fehértőn. A város fehértói erdejében mintegy 80—100.000 darab vályogot szándékozik veretni. A vállalkozni szándékozók jelentkezzenek a városházán a helyettes polgármesternél. — A tiz waggon gabona beszolgáltatása. A közellátási hiyatal értesíti az érdekelt termelőket, hogy a beszol- gál atni kö eles tiz waggon gabonából | reájuk kivetett részt haladéktalanul szállítsák be a Gazdasági Gőzmalom raktárába, meri csendőri requirálás esetén a hátralékban levőknél talált felesleget minden megtérítés nélkül elveszik. — Országos vásár. Május 1-én Kiskőrösön, május 22- én pedig Jászberényben tartanak országos vásárt. (Cenzúráivá!)