Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1920 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1920-11-17 / 46. szám

november 17. KISKUN-HALAS HELYÍ ÉRTESÍTŐJE i Értekezlet a tengeri ke­szolgáltatás ügyében. (Katonai rekvirálás.) Már többször irtunk arról, hogy Halasnak 65 vaggon tengerit kell beszolgáltatni. A tengeri beszolgál­tatás nehezen halad Eddig kevesen szolgáltatták be tengeri feleslegüket. A hatóság részvételével vasárnap értekezlet lesz a közgjülé.:; teremben a tengeri beszolgáltatás állásfoglalása ügyében. A hatóság az értekezleten felvilágosítja £ gazdakőzöaséget, hogy szolgáltassa be tengeri fölöslegét, hogy elkerülhető legyen a katonai rekvirálás. Hír szerint az értekezleten meg fog jelenni dr Kolozsváry Kiss István nemzetgyűlési képviselő. Városi közgyűlés. (18 tárgysoroiat.) Halas város k-pvsselőtesíülete no­vember 18 án rendkívüli közgyűlést tartott. 18 tárgy volt a tárgysoro­zatba felvéve. A közgyük'a fontosabb tárgyaival külön foglalkozunk. Molnár Mihály főjegyzőnek a h. polgármester elleni panasza az alis­pán határozatával elintézést nyert. Az ügyésznek a magán- munkálatot megengedik. A közgyűlés elhatározta, hogy a szervezési szabályrendelet 70. §-anak utolsó bekezdését megváltoztatják akként, -rogy a tisziujitannál már ngy hirdethessenek pályázatot a tiszti ügyész! állásra, hogy az ügyész­nek a magánmuobáietokat megenge­dik. Itt többek felszólalása után dr. Babó Imre kijelentette, hogy ez a megváltoztatás nem az 6 érdekéboa történik mert tisztításkor az ügyészi állásra nem pályázik s most is közérdekből vállalta az ügyész- hely eitesitését. Egyéb ügyek. Tudomásul vették, bogy a Halas— Szegedi vasút eiőmuukal&ti engedé­lyét a kereskedelmi miniszter egy évvel megriosszabbitűtta. A közgyűlés újabb egy évre áten­gedte a nemzeti had-öregnek a már régebben bírt Bikaskoli földet, de nem (áruit hozzá, hogy még nagyobb földterület kapjon a parancsnokság. Csonka Magyarország — wem ország Egész Magyarország — menyország A halasi vásár. Vasárnap zajlott le Halason az országos vásár, a vásár elég népes volt, vidákről sokan jöttek a vásárba. A vásárban az ipar ás más cikkek drágák voltak, úgy hogy kevesen tudtak vásárolni. Allatállot; ányban meglehetős nagy felhajtás volt. Azonban az árak túl- magasak voltak Egy jobb ló 40—60 ezer koronáért kelt el, a marhának ára a múlt vásári árral szemben 30- 35°/0 kai emelkedett. — A vá> sárban re dzavarás nem1 történt. A rendővsr-gutís ke»ég dolga akadt. Egy loi-a-d, jelentettek. Gyűlések betiltása Dr. Bori Benő retdon&tjacnos közli: „Tudomására hozaúk » lakosságnak, a belügymi­niszter rendelkezése íoiytáu további intézkedésig mindennemű politikai a egy b aélH »»«pgyüíés, egyesületi körűié* $ ui ttjtés, kőrmenet, 1 fo 11 á> Ucií. m Gazdasági kis vasút a városon keresztül. Hogy mikor keiül sor épi tésére, mikor kerül a megvalósítás stádiumába, az még a jövő kérdése. Az is elég, hogy a Magyar Gfzda sági és Kisvasúti r. t. foglalkozik ezzel az eszmével s azon van, hogy lehetőleg minél előbb a kisvasútit megépítse. A halasi hatósággal a Magyar Gazdasági és Kisvasúti r. t. közölte, hogy gazdasági kis vasút építését határolta el a egyik Jegfontosabb1 szárnya a Sóstót is érintené s a vá­roson keresztül haladna. ügy tervezik bogy a gazdasági kis vasút Halastól, Balota, Mérges, t Öttömös, Halas Sóstó, Prónsyfalva, j Táalir, valamint Halas, Öregszőlő, Fehértó éa O.-ászártöités irányában haladna. A kezdeményezők azt az ajánlatot tették a városnak, hogy közösen kérjenek a vasútra előmun­kálati engedélyt. A városi tanács foglalt ozott e kérelemmel és a szombati közgyű­lésen azt a javaslatot terjesztette elő, bogy s véres ttnyiban járuljon a kérelemhez, hogy az engedélyt kö­zösen kérjék és annak megadása után fogja a további lépéseket megtenni. aanaaaaaanaaaaaauaaaaaaaca □□□□□□□□□□□aaaaaaaacaaaaaa a Lesz elegendő petróleum A vá­rosnak 1 vaggon petróleum érkezett. A kereskedőknél kerül kiosztásra A petróleum literje 56 korona, kilója 60 korona. Ácséi Alaoár a közélel- mezós uj vezetője kijelentette élőt tünk, hogy petróleumban & télen nem lesz hiány, mert Ígéretet kaptak to­vábbi petróleum küldésre. Pót lisztkiosztás. F. hó 17 éc és 18-án azoknak < szíanak lisztet, akik lisztjárandóságukat még nem vitték el. Légiforgalom Szabadka és Buda­pest között. A Bácskai Napló belg­rádi távirata szerint Budapest és Szabadka között légi közlekedés in­dul meg, amely a póstai forgalom egy részét is le fogja bonyolítani. E hírre vonatkozóan illetékes helyről kijelentik, hogy Jugoszláviával és a megszállott területekkel való árufor­galom még csak a tervezés stádiu­mában áll. Halálozás. Szsnyi János birtokos 51 éves korban meghalt. Temetése f. hó 11-én ment végbe nagy rész­vét mellett. Gyilkosság és öngyilkosság. Va­sárnap délutánja véres eseménnyel folyt le Dunapatajon. Keserű János, ki már régóta elkeseredett vissáiy- kodásban élt feles gével Kovács Mári­ával, mikor az tőle fél öl fáját köve­telte, megtámadta feleségét 8 két hatalmas csapással megölte. Látva, hogy mit tett a tán eszébe jutott, hogy a statáriálís bíróság szigorúan fog felette, Ítélni, háza folyosóján felakasztotta magát. Mire a csendőr seg a helyszínre jutott, már két ha­lottat talált. A vizsgálatot meg­indították. Sófejadag, i Sóeiosztó Bizottság november, december és január hó­napokra a tsófejadaget havi egy kilóban állapította meg. Amennyiben valamely város ez év végéig a 70 dekis fejadagot megkapta és igényt tart november és december hóna pokra a 30 dekás többletre, ezt a Sóelosztó Bizottság azonnal kiutalja. HANGYA TAGOK! írassunk minél több uj Hangya üzletrészt! Bácsmegye h. alispánja. P ácsmegy« alispán! hivatalának vezetését nov 2-án dr. Szabovljevics Dusán kir tanácsos, vármegyei főjegyző vette át Jánoshalmán. Szabovljevics főjegyző nemrég jött át megszállott területről. Ismeretterjesztő előadások, az első vasárnap f. hó 21 én lesz meg tartva d. e. ‘/*H órakor a város közgyűlési termében a következő programmal. 1) Megnyitó beszéde« tart Kohányi Gyula kir. tanfelügyelő. 2) „Az árulókhoz“ c. költeményt szavalja Bernit Ilona tanítónő. 8) Társadalmi kérdésekről beszél Gregus Gyula igazgató. 4) „A táltos álma“ c. költemézyt szavalja Gregus Imre főgimn. tanuló. Minden érdeklődő .szívesen látott vendég A sertésforgalom szabaddátétele. A kormány reudelete szerin , serté­seket akár a maga részére, akár más számára mindenki szabadon hizlalhat. Továbbá sertéseket és sertésíerméke- ket az előirt állategészségügyi mi­dóri szabályok betartása mellett bár­mily módon mindenki bábádon hajthat vagy szállíthat belföldi terü­leten bárhonnan bárhova. A serté­sekre éa sertéstermékekre bármilyen hatóság által megállapított maximális árak hatályukat vesztik. Szószt a városnál a gazdaközön­ség még pénteken és szombaton kaphat. Áthelyezés. Ván Benő reí. segéd­lelkészt Óbudán« helyezték át. Orvosi közlemény. A járványos időkre való tekintettel, a halasi orvosok felkérik a lakosságot, hogy botegeiket mindig reggel, legkésőbb 8 óráig jelentsék be, miáltal az orvos beteg- látogatásait úgy oszthatja be, hogy a ragályt nera torjeszti egyik ciládtól, a másikhoz. Hirlei n megbetegedésekre és halálesetékre ez természetes nem vonatkozik. Az uj telepfelügyelőnő, Fehér Mária közli, hogy lakása Fő utca 68 szám a ári van. Fogad d. e. 9—11 ig. Orvosi hir. Dr. Pécsi Margit, ki dr. Epstein Zoltán rendelőjét átvette, lakását Kftrd u. 16 sz. aló!, Kossuth u 31 sa. alá, (a volt Darányi-féle ven­déglő) helyezte át. Rendel d. e. 9 — 12 ós d u 2 —5 ig A rom. kath, egyházi adóhivatal felhívja az adófizetőket, hegy adó tartozásukat fiiössék be és egyben felkeretnek azok is, kik adójukat már nov. 1. előtt befizették, hogy adőjuk helyesbítése végett adó köny vüket hozzák ba._ Hatalin-báL A bodoglári ifjúság f. hó 21 én vasárnap d u 4 órai kezdettel az ottani állami iskolában Katalin bálát rendez Gregus Gyula igazgató- (anitó leégett házának felépítése céljára. Belépőd j személyenként 15 K. Feiül- fizetéseket köszönettel fogad és hir- lapilag nyugtázni fog. A rendezőség. Köszönet-nyilvánítás. Mindazon rokonoknak, jó barátok­nak éa it-merósöknek, kik felejthetet­len jó férjem, édesapánk, nagyapánk és hű rokon temetésén megjelentek és nagy fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek, ez utón mondunk hálás köszönetét. özv. Szanyi Jánosné és családja IjiUsirikért 71 Itt darabonként fizetnek DOHÁNY-U. 4 sz. alatt (dr. Gesmai-féle ház) ahol más bőröket is a legmagasabb napi árban vesznek. Bácskai árak. Bác* kában egy öltözet ruha 2000 dinárba kerül, magyar pénzbe* 85.600 koronát tesz ki es az összeg. Csonkzm&gyarcrszígon 3000 Koro­nától feljebb már lehet kapni egy öltözet ruhát. A búza métermteája 225 dinár, azaz pontosan 2768 ma­gyar korona, Szalonna olcsó, kilója 8 dinár — 102 40 kor. A cukor 80 dinár, azaz 256 kor. nálunk 140 kor. e y kiló, de kilátás szerint 80 'koronára csökken az ára Egy Uccz bácskai fold (2000 négyszögöl) 7500—8000 dinárért cseréi gaedát (magyar koronában 96 000 -102 000 kor.) az évi haszonbér egy lánc föld után §00—750 dinár, aasz 6400—9600 kor. Szabad, áa, mely öt Suboticánab nevezett el a szerb kormány, négy koronába kerül egy drb tojás. Vetőmagot kapnak a rokkantak. A földmiveiésügyi miniszter a ha dirokkaatak és hadiözvegyek részére, kik főldmiíf/ióssul foglalkoznak a közei jövőben vetőmagot utal ki. Az igényelt vetőmagszükséglet nem lehet több egy métermázsanál. Az ára 575 korona. Ingatlan eladások a városban. Bapc^ányi Iatváa és neje megvet­ték Radios József lakóházát 38 ezer koronáért Szerencse Imre megvette Pető Juliánná és társa 80 hold 1482 n. öl debeáki ingatlanát 64 ezer ko­ronáért Horváth T Imre óh neje megvet­ték Dsnóczi Imre ós neje 499 n. öl szőlőjét 2000 koronáért. Bajanszki Jakabná megvette dr. Präger József 8 hold szőlőjét 100 ezer koronáért. Bajauszki Faktb megvette Práger Zä'gmopd 8 hold szelőjét 100 ezer koronáért. Aláírási felhívás! A Halasi Takarékpénztár R T. 1920 évi október 24 én tartott rendkívüli közgyűlésén alaptőkéjének 400.000 koronáról 1 millió koronára raid felemelését határozta el Kibo-j esi tás alá kerül 8000 darab részvény,- egyenként 200 korona névéitékben a következő feltételek mellett : 1. 2000 dara i a efővéte i joggsl! bírnak az intézel régi részvényeseik. 10 korona részvényenkénti költséggel; együtt 880 borona árban — és pedig: minden egyes régi részvény utáni egy részvényre, mely jog át nem ru-' hízható. : 2 A régi részvényesek által át nem vett, valamint a további 1000; darab részvényt korlátlan aláírásra; bocsátja, részvényenként 10 korona! költséggel együt 430 korona árban.! 3. Az elővételi jog f. évi novem­ber 14 ig gyakorolható, — a rész­vényjegyzés egyébként f. évi novem­ber 30 ig eszközölhető 4. A vételárból 200 korona a jegyzéskor a többi pedig f. évi december 1 ig fizetendő be az inté­zet pénztárához. Késedelmes befizetésért 6 százalék ka­mat fizetendő. Aki f. évi december 1-ig a jegyzett részvényei utáni fizetési kötele­zettségének eleget nem tesz, az elveszti jogát a jegyzett részvényre és az esetleg már befizetett részlet az intézet tartalék- alapjához csatoltatik. 5. Az uj részvények már részesednek az ez évi osztalékban. Részvények jegyezhetők az igazgatóság részvényjegyzési ívvel ellátott tagjainál é* az intézet pénztáránál. Kiskunhalas, 1920. október 24. Halasi Takarékpéutár R.-T.

Next

/
Thumbnails
Contents