Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1920 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1920-09-29 / 39. szám
szeptember 29. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE a Práger Perencz sírjánál. — Búcsú beszéd. — Elmondta: Karácsonyi Aladár dr. Ne nyúljatok még a koporsóhoz, amelyet csókolgat könnyező szemünk ! Hagyjátok még néhány perczig pihenni az anyaföld felett, amely méhében hiva-hívogatja, hogy eltakarja szemeink elől és siri nyugalmat adjon azselköltözöttnek. A sajtó munkásai, akik tollal és ólombetűkkel küzdenek — nem maguk hanem az emberiség javára — maguknak vallják azt a nemes lelket, amely kiszállt e koporsóba zárt drága tetemből. Ami sorainkból dőlt ki egy oszlop, amely negyven esztendőn át szilárdan állta az újságíró minden terheit' és millió töviseit. Megszűnt egy újságíró élete, amelyet a világ, a város, a nagyközönség csak páholyból látott s nem ismerte annak lelket és testet felmorzsoló küzdelmeit. .A magyar vidéki ujságirászat fáradhatatlan úttörője . s nagyven éven át állhatatos harczosa volt ebben a városban, amelyben tollal a kultúrát szolgálni mindenkor keserű kenyér volt. Drága halott! Gyászbaborult lelkünk sirámaiból kitör a mi hálaszavunk, mert áldásos életed munkájából nagy örökséget hagytál reánk: egy becsületes újságíró munkáséletének legszebb tanulságait. Ember, — aki negyven évig úgyszólván irányította egy város társadalmi életét — és nem voltak ellenségei; ember — aki ezer és ezer fázisában a társadalmi harcznak — népszerű maiadt; ember, — aki négy évtizeden át nem mártotta epébe a tollát s nem kent mérget az ólombetűkre és szerényen elhárított magától minden egyéni érvényesülést, — koporsód láttára zokogva tör ki belőlünk a szó: elvitted-e hát magaddal lelked minden kincsét, minden szépségét, amely a mi büszkeségünk volt? A némaság, amely kihűlt ajkadon ül nem vigasztal meg minket. A vigasztalást magunkban kell keresnünk s megtaláljuk, ha drága halottunk erényeiből kultuszt csinálva példaképként állítjuk magunk elé. Nyitott sírodnál ezt meg is fogadjuk szeretett mesterünk. Az élet küzdelmein tulhajózva látjuk messzeségben tűnő hófehér vitorlád, becsületes életed, tiszta lobogóját ___mig a szelídség honában viszont nem látunk fogadd el búcsúszavunk : Isten veled, drága halottunk, nyugalmad legyen csendes, itt hagyott munkatársaid kegyelettel őrzik emlékedet. Isten veled! Magyarország legolcsóbb be vásárlási forrása Budapest, Király-utca 33. Fferfi ás női szövetek, selymek, vásznak, zeüreR R ti kelmék nagy vaiuvt^i^A^uü KiipíiaióiL A közélelmezés hírei. — 2 vaggon petróleum. — 3 vaggon só jön. — Hatósági kenyérsütés. — UJabb lisztkiosztás. — Néhány örvendetes közélelmesé*! hírről számolhatunk be olvasóinknak. A lakosiág petróleumszúki-ógiete egy időre biztosítva lesz Az alispán tudatta a várossal, hogy petróleum ot kaphat. Borbás Imre a közélelmezési hivatal vezetője sörgőseu intézkedett 2 vaggon (20 ezer liter) petróleum iránt. A petróleum 2 — 3 hét múlva itt lesz, literje 40—50 korona között less. * 8 viggon só hozatala i int is megtették sz intézkedést. A só 2—8 hét maivá szintén Halason lesz. * I A még szeptember hóra járó 8 ! október hóra járó 6 kilógramm lisztet a közélelmezési hivatal kiadja. Ennek kimérésé október első felében lesz. Az alispani rendelet alapján a liazt- á.ak igy mídosulnak: Kenyérliszt kilója 8 K., főzőliizt 11 K 5U fill., finomliszt 42 A 5u fill. • A hatóság as alispánt rendelet alapján, hatósági kenyérsfltődét állit fel és hamarosan megkezdi & hatósági kenyérsütést. A barna kenyér kilója a rendelet értelmében 3 kot. 60 fillér lasz. HÍREK. Hiszek egy Istenben, Hiszek egy Hazában, Hiszek egg isteni örök Igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában A termésátlag leszállítása. A hatóság fejterjesztésére a közélelmezési mini ster holdanként átlagtermést 5 mmázsáról 4-re szállította le./ Ez alapon a termelők az eredeti kivetésnek 36°/* ét kötelesek beszól gáltatni. (A leszállítás folytán a holdanként! átlagos kivetés miid-n holdnál 60 kilóval kevesebb) Az ezen felül már beszolgáltatott, vagy ezután basz< lgáitatando gabonát az önkéntes felajánlás céljaira tudják b*. Hadisegély osztás, a hadisegélyt pénteken és szombaton osztják ki a közgyűlési teremben Prónayfalva uj bírója Prcnayfaíva községben most tartották meg az elöljáróság! tagok választását. Biró lett Lázár Mihály, pénztáros Baiasi Lajos. A többi olőljárósági tagok megmarad'ak. Zászlószentelés Jánoshalmán. Szép tember 19 en tartotta a Csonka Báesmegyw közönsége zászlószenteló sét nagy ünnepség keretében Jánoshalmán. A záezlószenteléson képviseltette magát Halas város, a halasi helyőrség, MOVE és TEVÉL. Kec/eíen * vezető jegyzői állást szeptember 28 an töltik ha. Hétfői közgyűlés. Hétfőn délelőtt rendes közgyűlést akartak tartani, hogy az 1914, 1915, 1916, 1917. és 1918. évi köz és egyéb pénztári számadásokat megvizsgálják. A tárgy sorozat megkezdése előtt ' dr. Babó Mihály interpellált a b. polgár- mesterhez. Kérdezte, hogyan lehet az, hogy a szombati közgyűlésen a Turcsik-féle fegyelmi ügyben 2 városi főtisztyiselőt megvádoltak és a közgyűlés elé került anélkül, hogy az illető tisztviselőket a vádakra nézve kihallgatták volna. A közgyűlés elhatározta, hegy a két tisztviselővel közli a Tád tárgyát. — A zárszámadások megvizsgálását levették a napirendről, mivel a gyűlésen — s szüret miatt — 4 képviselő volt jelen. Felülfizatések. A Függetlenségi és 48 as körben folyó hó 26 án tartott szüreti bálon felü fizettek: Török Sándor 140 K, Körösi Sándor 70 K, Kerekes Janosne, Farksa János, Páodí Esztike Poókovics Aonuska 10—10 K, N. N. 5 K, Mucsi István 4 K. A felO'fiíetéíekért köszönetét fejezi ki a rendezőség. Szüreti bál. a harctérről hazatért öjreg katonák október 8 án s nagy- vendégiö helyiségeken szüreti bálát rendeznek. A jugoszláv területen levő hadi- . kölcsönök bevonása, a jugoszláv kormány elrendelte a jugoszláv területen lévő hadikö'esönöknek elismervény ellenében való bevonását, I amelynek határ.deje szeptember 80 án jár le. A termés kivetés elleni felszólalások. A termés elleni felszólalásokat most intézi el a kormánybiztos megbízottja, aki több felszólalást kedvező véleményezéssel terjeszt a kormány biz toshoz. Még két nap osztanak szeszt. A gazda'tőzöuség a szántóföldek után kiutalt szesz járandóságát szept. 30 án és okt. l én d. u 2 órakor a városháza udvarán feltétlenül vegye át, mert ellenkező esetben másoknak fogják kiadni, Keskenyvágányu vasút Bugscra. A Bugacou tervezett fakitermelés becslés szerint, 2500 vaggon nyár i és 1006 vaggon akácfát eredményez. Ennek isszailuása érdekében Kecskemet a Bugac -Galambosi keskeny- vágányu vasutat akarja megépíteni. Éénk kereslet a magyar bor iránt. A borpiacon az óbor iránt az osztrák borkereskedők élénken érdeklődnek. Uj féesperes A prstmegyei ág. g. ev. egyházmegye Kruttschmitt Antal a ltvadkerti lelkészt választotta meg főesperssnöí. A keczell vértanuk exhumálása. A keczeti kommunisták bűnügyében a kalocsai törvényszék elrendelte a keczeh vértanuk hulláinak exhumálását. F. hó 18 áa- vették fel a keczeli eirkcrtből a juniuzi ellenforradalom hőseinek névezerint Lováéi János, Filus István, Csűri Sándor, Benedecki Pál és Lsjkó András hulláit. A szeszadó felemelése. Korányi Frigyes pénzügy miniszter a nerazet- gjüiésen előterjesztette törvényjavaslatát a szesz megadóztatásáról szóló törvények megváltoztatásáról A javaslat az' adótételeket a következőképen óhajtja megváltoztatni: a termelési adót felemeli 90 fillérről 160 fillérre, a fogyasztási adó kisebb tételét 90 fillérről 160 s a nagyobb tételét 110 fillérről 180 fillérre hektóliter fokonként. A minisiter még felhatalmazást kér arra, hogy a szabadforgalomba kivitt szesz minden hektoliter foka után legfeljebb egy korona visszatéritáat engedélyezhessen. Meghívó. A harkai vendéglőben október 8 án szüreti mulatságot rendez az ifjúság. Kezdete d u. 4 órakor, vége reggel 5 órakor. Belépődíj személyenként 15 korona. A tiszta jövedelem 10 százaléka a MOVE javára fordittatik. Feíűlfizetéseket köszönettel I fogad ez hirlapilag nyugtáz a ren1 dezóség. A vasárnapi muiaísfg. Az Ipartestűié: helyiségében vasárnap este tartott előadással egybekötött táncmulatság a várakozáson felül sikerült Az előadás^ a Himnusszal vette kezdetét, amelyet a jól összeállítót; dalárda Fajth Gáspár vezetésével nagyszerűen énekelt. Utána Maján Ilonka szavalata következe t majd Fülöp Sándor gyönyörű beszéde után ismét a dalárda szerzett a közönségnek kellemes perceket, Jakabcsies Ernő szavalata utá n Győrfi László bravúrosan adott elő szép mazyar dalokat Végűi Gyugel Matyóka és Pázsit Zsófiira táncában gyönyörködött a közönség. Előadás után táncra perdült a fiatalság. 1000 feljelentés a rendőrségen A rendőrségen megkezdték azon halasi lakosok ügyének tárgyalását, akik a termésbejeletésnek nem tettek eleget a kihágásokat Dr. Bori Benő rendőrtanácsos éa Babó Gyula rkapi- tány tárgyalják. Előzőleg 800 feljelentés érkezett, újólag 400, úgy bogy 1000 kihágásiügy vár elintézésre A kihágási tárgyalások még egy hónapig eltartanak. Eddig kevés szigorú ítéletet hozott a rendőrség, mert bebizonyít, hogy a* iietők saját hibájukon kívül nem tettek elegei, a bejelentésnek. Ingatlan eladások a városban. Keresztúri János és neje megvették Molnár Kálmán 70 hold ingatlanát 800000 koronáért, Farkas Gergely és neje Pitz Katalin 32 ho'd 95 négyszögöl ingatlanát 25648 K -érr, Szálkái Péter és neje Kosa József 729 nszgól szőlőjét 16000 koronáért, Brecska Imréné Kiss Sándor 3 hold szőlőjét 60000, Kiskunhalasi róm. kath, egyház özv. Juhász Vida Imrcná házat 240000 koroná ért Burján Lsjos és neje Szőke Zi József lakóházát 48000 koronáért Gaál Mihály és neje Bor Imre és neje 880 négyszgöl szőlőjét 6800 koronáért, Pnur S. Vlasies András füzesi szántóját 12000 koronáért, Körösi jeuő és neje Fehér Mária 355 négyszgöl szárlóját 4000 koro- ! ükért, Bata Vince és neje Sándor I Jusztina 14 hold 800 nszgól földjét i 50000 koronaőr , Lahócz Imre és neje a Bódéi János akószállási ingatlanát 110000 koronáért, Katzeu- daifer Imre és neje a Babos Imre 1 hóid 46 nszgöl szőlőjét 10000 koronáért, Budai Lajos és neje özv Bakodi Istvánná 1 hold íelsŐ- szállávi ingatlanát 10000 koronáért. Meghívó. 1920. október 2-án d. u. 5 órai kezdettel a füzesi áll. iskolában szüreti mulatságot rendez a Füzes, Fehértó, Dakó pusztai ifjúság saját műkedvelő zenekarával a füzesi népkönyvtár javára. A tiszta jövedelem 20 százalékát a Füzes-pusztai iskolába járó szegény gyermekek tanszereinek pótlására adja. Felülfizeté- seket köszönettel fogad és hirlapi- lag fiyugtáz a rendezőség. Belépő dij 15 kor. Tánc reggelig. ______ Valódi „Szarvas“ szappan Bézgálicz kapható BERGLMÓR Szabadkai-ut 3 sz. a. üzletében.