Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1920 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1920-09-15 / 37. szám

szeptember 15. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 3 Tagadnak Ungar gyilkosai. — A bűntettet a rendes bírósághoz utalták át. — Deczemberben tisztujitás. Ferdinándy Gyula belügyminiszter a napokban hosszabb nyilatkoztot tett, amely szerint az országban de- czemberben mindenütt meg lesz a tisztujitás Az erre vonttkozó törvény­javaslatot most nyújtja be a belügy­miniszter a nemzetgyűléshez. Ekként Halason is meg lesi a tisztujitás deezemberben, amely azért fontos, mivel igen sok tisztviselői állás van üresedésben a városnál, amelyet eddig nem lehetett betölteni, de deezemberben ezek az állások végleg betölthetők lesznek. HÍREK. Olvasóinkhoz. Lapunlc mai száma mint már jeleztük, .? koronás árban kapható. A nehéz viszonyok folytán er ae elkerül­hetetlen kényszerűség tudjuk, hogy továbbra is táborunkba tartja ae olvasóközönséget. Hisszük: megérti indokainkat és belátja, hogy ae eseményeket ma nem mi irányítjuk. A Kiadóhivatal. Hadinyereségadó fizetés — hadi- kölcsönnel. A pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a hadinyereség adót azok, akik tényleg részt vettek a hadikölesönjegyzésben, az V, VI. és VII. hadikölesönnel fizethetik. Szesz a gazdáknak. Megírtuk, hogy a városnak 50 hektóliter szeszt utaltak ki. A szeszt szeptember 20-tól osztják ki. A szesz ára literenként 85 korona. Előjegyezni a hét folya­mán lehet a közélelmezési hivatalban. A gabonakivetés revíziója. Halason időzik Mamuzies József a kormány­biztos megbízottja, "ki a gabona­kivetés ellen beadott kérvények elin­tézését megkezdte. Az érdekeltek szeptember 13 19 között a szükséges iratokkal jelenjenek meg a közellátási hivatalban. Följelentések árdrágításért. Az árvizsgáló bizottsághoz egyesek ellen árdrágítás miatt több feljelentés ér­kezett. Ezek közül több feljelentés nyomozás, részben elintézés alatt van. A Terület védő Liga mulatsága. A Területvédő Liga az Ipartestülettel szeptember 26 án előadással egybe­kötött táncmulatságot rendez. A mulatságra most folynak az elő­készületek. 20 rendbeli gyilkosságban — bűn­segéd. Kovács Peter Lajos villany­szerelő tanonc 20 rendbeli gyilkosság vádjával mint bűnsegéd állt a bíró­ság előtt. Az a vád ellene, hogy rósztvett Kalocsán Szamuely által halálra Ítélt ellenforradalmárok ki­végzésénél. A tárgyalást elnapolták. Szüreti mulatság. A kiskunhalasi önképzó Egylet vigalmi bizottsága az Egylet könyvtára javára f. hó 18 án szombaton szigorúan zártkörű szüreti mulatságot rendez. Belépő dij személyedként 20 korona. Családjegy (3 személy) 50 korona. Kezdete d. n. 5 órakor, vége reggel 4 órakor. A lisztről. Főzőlisztet akik nem kaptak, a jövő kiosztásnál kapnak. Akik lieztjárandóságukat még nem vitték el, ma szerdán és csütörtökön vigyék el. F. hó 7-ón rablás ós gyilkosság bűntettével vádolva állottak Kalocsán a statáriális b róság előtt a bács- mzdarasi születésű Csapi János, a halasi születésű őzt. Domokos Imré- né Zubor Judit. Nevezettek ée a szökésben levő jánoshalmi születésű Kovács Ferenc ellen az a vád, hogy augusztus 8 án éjjel 11 órakor Halason Kőhíd utc* 5 s*. alatt levő házban Dugár Lsjos halasi favarost meggyilkolták, holt­testét kocsin elvitték és a jánoshalmi utón egy kútba dobták. Csapi János a halasi randőrségnél beismerte, hogy a gyilkosságban részt vett arra őt ós Kovács Ferencet Zubor Judit bi-ztatta fel. Zubor Judit azonban tagadta, hogy a gyilkosságról előzőleg tudott volna. A statáriális bíróság előtt azonban Csapi János köröms/.akadtáig tagadott, ugysiintón Zubor Judit is Minthogy az egyik tettes: Kovács Ferencz megszállo't területre szökött a meg­gyilkolt fuvaros kocsijával, elégséges bizonyítékok bijján a statáriális bíró­ság úgy határozott, hogy a bűntettet tárgyalás végett a rendes bírósághoz utalja. / 1 Magyar útlevéllel is lehet utazni Erdélybe. A román vezérkar a magyar ható­ságokkal tudatta, hogy a megszállott területekre a magyar hatóságok által kiállított útlevéllel most már át lehet menni. Az átkelési helyek Lökösbáza, Szeged és Biharkeresztes. Statáriális utón büntetik a csehek a csempészést. A csempészés a szigora ellenőrzés dacára sem szűnik és erősen veszé­lyezteti a lakosság élelmezését, A kormány elhatározta, hogy & csem­pész-törvény ellen vétőket statáriális utón bünteti. Hírek a környékből. Gyilkesaág Kiskőrösön. Kállai István kiskőrösi lakos táncz közben összeszólalkozott Fülöp Pál szintén kiskőrösi legénnyel. Kállait eltávolították a táncteremből. Rövid idő múlva Kállai az utcáról a nyitott ajtón át belőtt a korcsmába a táncoló tömeg közé. A lövés Almáséi János bócsai lakost találta, aki néhány percnyi szenvedés után meghalt. A gyilkost a kalocsai ügyészséghez ki­sérték. Betörés Soltvadkerten. Tölgyszéki Ferencz soltvadkerti kalapos mester lakását már többször feltörték ismeretlen egyének. A mnlt héten kétszer törtek be nála és érté­kesebb holmikat loptak el. Halál — a leány miatt. Darin Pál kiskőrösi lakos egy le­ánynak udvarolt. Szombaton este meglátogatta kedvesét. Hazafelé bal­lagva, egyik vetélytársa több legény- nyel szeretkezve megleste a szöllők között ós fejbe8zurta. Darin a súlyos sebek következtében meghalt. A gyil­kos legényeket a csendőrség letar­tóztatta. Ingatlan eladások a városban. Szokola Imrénó megvette őzv. Gpjág Józsefná ós táreai 574 n. í. szőlőjét 2800 koronáért. Zubor Mihály és neje megvetek Czikolya István és neje lakóházat 36 000 koronáért. Sárkány Sámuel és neje megvették Beibl György ós neje 900 n. öl szőlőjét 6200 koronáért. Kerekes Benő és neje megvették Orbán Károly felsőszállási ingatlanát 80.000 koronáért. Ulrich András ós neje megvették Festetics Antal ós neje 124 hold felsőkisteleki ingatlanát 180.000 koronáért. Megyeri János ós neje megvették Ulrich András és neje 124 hold felsőkisteleki ingatlanát 300.000 koronáért. Zseni Sándor megvette felesége felsőszállási 1553 n. öl szántóját 10.000 koronáért. Eczetsav 50 százalékos vegytiszta garantált maximális áron rövid ideig még kapható Erdélyi drogériában. Az élelmicikkek maximális ára. I Az á: 'izsgáló bizottság legutóbb tar­tott ülésén az eddig érvényben lévő éleimicikkek maximális árát minden változás nélkül meghegyta. Az árakat mindenütt kifüggesztik. A tanyák kifosztója. Az utóbbi időben a halasi tanyákba egy isme­retlen alak látogatott el, aki minden értékesebb holmit magával vitt. A rendőrség a tolvajt Lőrinezi István 34 éves Dobó telepi lakos személyé­ben elfogta. Reá bizonyult, hogy Fülöp Mihály kötőnyi, Kovács Már­ton majsai ós mások (anyájába betört, amikor tudta, hogy a tanyában nem tartózkodnak. Körülbelül 20—30 ezer korona értékű ruhaneműt vitt el, Fülöp Míhálytól 9400 koronát is ellopott. A ruhanemüeket, amelyeket a dorozsmai tanyákon értékesített, meg­kerültek. A város jövedelme az augusztusi vásárból. A a augusztusban lefolyt országos vásárban a városnak 40 ezer 800 korona jött be helypénzből. A kincstári lovakról a honvédel­mi miniszter rendeletét adott ki melynek értelmében a német (Mackesen féle) hadsereg állomány­ból eladott vagy hátra hagyott, továbá a vörös hadsereg alakulatából, hátramaradt a végül az oláh meg szálló csapatok által hátrahagyott lovak kincstári tulajdonnak tekinten­dők s mindazok, akik ilyen állatok birtokában vannak, kötelesek azokat az állam rendelkezésére bocsátani. A húsárak falemolését kérték, a mészáiocek a húsárak felemelését kérték az árvizsgáló bizottságtól, amelyhez a bizottság f. hó 11-én tartott ülésén nem járult hozzá. Az Ipartestület és az ipa> is ifjú ság együttes szüreti mulatsága A halasi Ipartestület az iparos ifjúság önképző Egyletével karöltve leplein- j bér 19 ón (vasárnap) 8 órai kezdettel , az Ipartestület összes termeiben saját könyvtáraik javára confetti, szer­pentin és világpóstáv&l egybekötött szigorúan zártkörű szüreti mulatságot rendez. Tekintettel, hogy az iparos­ság és iparos ifjúság szüreti mulat­ságot már évek óta nem rendezett, rendkívül fényesnek és sikerültnek ígérkezik. Bővebbet a kibocsájtott meghívók nyújtanak. Eljegyzés. Kórősi Sándor Zentárói eljegyezte Nagy Czirok István leá­nyát Xsnzsikát. Tanítás az ipariskolában. Az ipar iskolában a tanítás a következőkép lesz: hétfőn d. u. 1—5 ig az előké­szítő és I. oaztály tanulói, csütör­tökön d. u. 1—5 ig a II. és III ik oszt. tanulói nyernek oktatást. A rajzórák pénteken d. u. 1—4 ig, a hittanórák pénteken d u. 4—5 ig, 1 lesznek. A tűzifa ára Halason. Halason is az országosán maximált tüziíaárak vannak érvényben. A fa árát a ható­ság legközelebb közölni fogja. Paprikatermés bejelentése. Akik­nek 50 n. méternél nagyobb pap­rika földjük van a terület nagyságát ós a termést október 15 ig be kell jelenteniük a közélelmezési hivatalnál. A sérült póstapénz becserélése. A sérült postatakarékpénztári pénz­jegyek becserélése tárgyában eddig semmiféle intézkedés nem történt. Nagyon sok szakadt, gyűrött, össze- foldozott ilyen pénzjegy van for­galomban, amelyeknek kezelése ne héz, Kívánatos volna, ha a posta­takarékpénztár igazgatósága úgy intézkednék, hogy a sérült, már nem forgalomképes pénzjegyeket minden pósta és adópénztárnál be lehessen cserélni. A kenyér ára. Az árvizsgáló bi­zottság a hatósági lisztből készült kenyér kilóját 3 koronában, vendég­lőben 7 dekás szelet árát 10 fillér­ben állapította meg. Üjabb állati betegség. Tajó pusztán egy tanyán a szarvas marhák közöt fertőző nemzőszervi bántalom lett megállapítva. Az óvintézkedéseket megtették. Meghívó a népies táncmulatságra f. hó 19-én (vasárnap) kisgazda és földmives kör helyiségében Eötvös utca 18 szám. Kezdete d. u 4 órá­tól hajnali 3 óráig. Drbán Benő zenekara közreműködése . Belép- tidij személyenként 10 ko-nna. Tiszta jövedelem 10%-a a MOVE javára fordittatik. Felül fizetések. A Nér" :etea f hó 12 én tartott szűr I alkal­mával felülfizetteí. .ja Zsófika 25 K, Sárkány N. r _ A, Aakos Báláz», Nagy V. Marit*», 2§—20 K, G.ullási N., Molnár Sándor 15—15 K, Samu Esztike, László K. Mariska, László Zsófika, Robék József, Pal moot Jó­zsef, Kolozsvári Sándor, N. N, Sebők Rozika 10—10 K, Sóé János, Dará cyi Imre, Takács János, Farkas Té­riké, Szundi Erzsiké, Gál Pál, Szalai János, Vas János, Miskei Lajos, N. N., Müller Annuska, Mamlecz Antal, Harnóazi Lajos, Borbély Károly, Csonka Lajos, Lakos Mihály, Farkas Károly, Smolez Kálmán, Löber híd- nagy 5 -5 K, Nagy T. Zsófika, Lázár Esztike, Kis K. Juczika 4—4 K, melyért a rendezőség hálás kö­szönetét nyilvánítja. Magyarország Terüleli Épségének Védelmi Ligaja Budapest, IV. Váci u 31-33. Felkéri a t. hazafias közön­séget, hogy a használt póstabélyege- ket küldje be neki. A t. közönség evvel minden megterhelés nélkül Dagy szolgálatot tesz a Ligának és hathatós támogatásban részesíti nehéz munkájában, küzdvén a szent célért: Támasszak fel az ezeréves Magyarországot!

Next

/
Thumbnails
Contents