Halasi Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1920-12-15 / 100. szám

2. oldal HALASI UJSA<3 december 15. Vádinál a kék pénzra. Horváth különös szenvedély­be! vadászott „kék pénzre,“ így Rosenfeld Jenöné tanú előadta, hogy az ő üzletéből 260 koronát vitt el, feltört egy kis perselyt, amelyben jótékony célra gyűjtöt­tek, ebbil 26 daiab ezüst koronát vett k>, ezenkívül több ruhafélét és egyéb értéktárgyat vett magához. Fsáter Margit tanú is arról tett vallomást, hogy Horváth náluk is kék pénzt keresett. 7000 koronát vett magához Zsanapusztán Nimcsevics Jenőt kereste fel Horváth s tőle na­gyobb mennyiségű élelmiszert rabolt el. Mindent összeloptak Fűzik Andor borkereskedőt a múlt év jnlius elsején éjjel fél 12 órakor Huber intézkedésére Horváth felverte. A tanú előadta, hogy Horváth tartott nála ház­kutatást. Több árut elvittek tőle, amelynek egyrészét visszakapta. Molnár Balázs (egy fiatal le­gény) a következő tanú előadta, hogy a keceli forradalom letö­rése után egy kocsin ült Schreier- rel. A kocsit a sógora hajtotta. Schreier több tanyába bement s összesen tizennégy drb szarvas- marhái „rekviráit.“ Két letartóztatás. Thuróczy Dezső dr. he­lyettes polgármester, a kö­vetkező tanú elmondotta, letartóztatásának a körülmé­nyeit, amely 1919. julius el­sején történt, ugyatmkkor Zilah János gépész-kovács mestert is letartóztatták, de ő sokkal rosszabbul járt, mert amikor Félegyházára szállították szökést kísérelt meg s egy vörös őr belelőtt. Mind a két letartóz'atást Horváth Sándor teljesi ette. • Zilah még elmondotta, hogy Horváth az ő lakásán kékpénzt keresett, majd a piactéren egy kocsiba akar­ták tenni, amikor vonako­dott Horváth reákiáltott: — Keresztül lövöm, mint egy kutyát, ha nem száll be. Félegyhaza felé vittek s útközben sok lelkisanyarga- tásnaK volt kitéve. Útközben vörösőrökkel találkoztak, s igy szóltak az őt kísérők­höz; — Minek viszifekezt a gaz­embert? lőjjétek inkább ke­resztül. Kis B. Antal géplakatos előadta, hogy Zilah letartóz­tatása után Hubernél érdek­lődtek, hogy hová vitték Zilaht. — Ha kiváncsiak, hogy hol van. — válaszolta Huber — majd oda küldjük magukat is. — Majd azt mondotta, hogy: Megakart szökni, reá lőttek, megsebesült. Lá'szik, hogy bűnös volt, mert meg­akart szökni. Kiss K Jőzsef is érdeklő­dött másnap Zilah sorsa iránt, neki Huber a követ­kezőket mondott; — Kicsoda magának Zi­lah, hogy olyan nagyon ér­deklődik utána, majd elmen­nek még utána husz-harmin- can. — Majd azt mondotta ; Meg van lőve de él. „Büdös párását.“ A bünper koronatanúja Szűcs István dr. szolgálaton kívüli főhadnagy volt, aki a proletárdiktatúra alatc egy- ideig vörösörparancsnok volt Halason. Szűcs dr. becsüle­tes magatartása állandó szál­ka volt Horváth szemében. Szűcs dr. előadta, hogy amikor Horváth Halasra jött a következő szavakkal állí­tott be hozzá: — „Soltvadkertröl jövök, ahol nyolcvan büdös paraszt vérében gázoltam, majd adok én itt is a büdös parasztok­nak !" — Én legott kijelentettem, hogy itten ilyen vérebekre nincs szükség és ha ebben az irányban akarnak halad­ni inkább lemondok. Másnap eljött hozzám Hor­váth s arra kért, hogy fe­lejtsem el a tegnap mondot­takat, ő azt nem mondta komolyan. — Horváth egyébként ts Olyan Írást mutatott fel Vágó népbiztostól, hogy ő mint egy teljhatalmú diktátor jár­hat el. Megtudtam, hogy egy íz­ben Horváth k öcsin vitette magát egy tanyára s útköz­ben erősebbet* meghökkent a kocsi, amiért a kocsist korbácsával véresre verte. Ez irányban megindítottam a nyomozást, Ezt megtudta Horváth s egy éjjel tizenhat vörös katonávat körül vette lakásomat s kijelentette előt­tem, hogy keljek fel, le va­gyok tartóztatva. A vörös katonák között végig kísér­tetett a városon, s amikor megkérdeztem, hogy miért tartóztattak le, Horváth igy válaszolt: — „Szűcs dr. állandóan burzsuj körökbe jár.“ — Két óra hosszat voltam letartóztatva, majd három vörös katona a lakásomon őrizett. Tudomásom szerint az esetről telefonjelentést tettek Vágó népbiztosnak és ő rendelte el, hogy szaba­don bocsássanak. — Véleményem szerint HaLson a proletárdiktatúra alatt Horváth volt a legtöbb bajnak az oka, ő terrorizálta azokat is, akik egyben-más- ban intézkedtek, a város voltaképpen az ő terrorja alatt állott. Szaporodik a bUnlafstrom. — Tudomásom van arról is, hogy ő tartóztatta !e és kísérte Kalocsára Bagi László huszár- főhadnagyot, Horváth Áron fő­hadnagyot, Bakos István orvos­növendéket, Baksai dr. ügyvédet, akiket úgy megkinoztak, hogy az egyikük öngyilkosságot is követett el, hogy megmeneküljön a további szenvedésektől. Fetter György szolgáfátonkivüli tőhadnagy is súlyos vallomást tett Horváth ellen. Jelen volt, amikor Horváth Füzikét letartóz­tatta. Horváth ekkor revolvert fogott rájuk. Tudomása van ar­ról is, hogy Horváth Bagi hu­szárfőhadnagyot és társait is le­tartóztatta. Perbesxódek Ezzel a bizonyítási eljárás be­fejezést nyert s a perbeszédekre került a sor, amelynek során Novák dr. kir. ügyész röviden, tárgyilagosan, szigorúan a bűn­cselekmények súlyára való hivat­kozással szigorú büntetést kért a vádlottakra, különösen Schreirre és Horváthra. Száva dr. volt —_ Huber kivé­telével — a vádlottak védője hivatalból kirendelve, védőbeszé­dében ő is kénytelen volt sú­lyosan mérlegelni védencei tet­teit, mindazonáltal igyekezett ennyhitő körülményeket ajánlani a bíróság figyelmébe. Madarász dr. — Huber védője — inkább vádbeszédet tartott Horváth ellen s védence hely­zetének enyhítését ezáltal remélte elérni. Nyltatfcoanafc a vádlottak. A perbeszédek után a tár­gyalást vezető elnök felszó­lította a vádlottakat, hogy kivánnak-e a védelmükre valamit felhozni ? Schreier azt a némi de- réltséget keltő kijelentést tette, hogy ő mindég jó ha­zafi v®U, csak azért állt be vörös katonának, hogy ke­nyeret keressen. Horváth, Huber és Len­gyel nem nyilatkozott. Tö- rőcsik azt hozta fel, ment­ségéül, hogy ő dolgozott a proletárdiktatúra alatt s mint direktóriumi tag semmiféle fizetést nem húzott. Az elnök az Ítélet kihirde­tését vasárnap délelőtt 11 órára halasztotta. Az ítélet: A közgyűlési terem va­sárnap délelőtt zsúfolásig megtelt hallgatósággal, ami­kor Jámbori elnök a „Ma­gyar állam nevében“ kihir­dette az i élete , amely sze­rint : Horváth Sándor 16 rend­beli rablás, 46 rendbeli szemé­lyes szabadság megsértése, 3 rendbeli magánlaksértés 2 rend­beli lopás 1 rendbeli zsarolás büntette miatt 15 évi /egyház. Schreier Dezső 13 rend­beli rablás, 1 rendbeli orgazda­ság, 2 rendbeli lopásért 12 évi fegyház. Hubert József 1 rendbeli zsarolás, 2 rendbeli személyes szabadság megsértése 4 rend­beli magánlaksértésért : 9 évi fegyház. Lengyel Dénes 13 rendbeli rablás. 1 rendbeli orgazdaságért 6 évi fegyház. Üzlethelyiségünket áthelyeztük III. kerület, Fő-utca 35. alá. A divatosztáfyon: Férfi- női- és gyermek-ingek Finom előtt és mosókötények Puha és keménygallerok Finom sálak és nyakkendők Meleg téli alsó ruhák Finom gyapjú keztyiik, harisnyák Férfi- és női gyermekcipők Férfi, fin- és leánykasapkák Férfi és gyermekkalapok Fűszer* és csemegeoszí. rum nagyyálasztékban jutányos árak mellett kaphatók. Valódi Cuba és jamaikai Csokoládé olasz és fiancia Valódi Gerbeaud cukorkák Piskóta, kétszersült teasütemény Gesztenye nagyszemü, olasz Kockacukor, petróleum, kékkő karácsonyfákra előjegyzéseket elfogadunk. Kávé szép zöld szemű, Rizs I, fényezett, Gyertya tiszta stearin, Legfinomabb Pecco tea «•11 Jí/ 1-ncili Kuhn Benő és Társa áruháza ÍLK,0-"uAnla! runk megkezdődött féle házban.)

Next

/
Thumbnails
Contents