Halasi Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1920-09-19 / 75. szám
2, oldal HALASI ÚJSÁG szeptember 18. ját elvették tőle s azt Kardos árusította el. Sor ellen. Zsembéry Ödön két ízben hallotta, hogy Bor a magán- tulajdon ellen izgatott. Lőrinczy Károly úgy ismeri Bort, mint aki már a háború előtt is tartott izgató beszédeket Halason. A kommunizmus alatt pedig Bor urinőket tetleg is inzultált. Zilah Sándor előad ja, hogy Bor az ipartestület helyiségében megfenyegette az iparosokat, hogy elhurcoltatja őket úgy, hogy többé nem látják a napvilágot. Bori Benő dr. állította ki vallomásában a legsúlyosabb bizonyságot Bor személyére nézve, mint aki állandóan izgatott a'ájs^daimi Osztályok és a magántulajdon ellen. Tóth Ernő a vádlottak „rekvirálási“ manővereiről tett vallomást. Barka Tamás előadta, hogy Paprika Károly őt vs elfogadta, /égül két meg nem jelent tanú — Darányi József és Kernya Imre — vallomását olvasták fel, ők voltak azok, akik a vádlottak parancsára kifosz-' tották. Kriszhábert. Perbeszédek. Ezzel a bizonyítási eljárás befejezést nyert s a vád- és védő- beszédekre kerüli a sor. Novak Jenő dr. kir. ügyész rövid és egyszerű beszédben sorolta fel a vádlottak bűneit, Paprika, Kardos és Bor. ellen egy rendbeli zsarolás büntette, Paprika, Kardos és Bor ellen orgazdaság. Paprika ellen két rendbeli személyes szabadság megsértés. Bor ellen pedig izgatás büntette miatt» kért szigorú itéietet. S.áva dr. védő olyan uéleret kért, amelybe • megnyugodjon minden magyar ember. A vádlót.ak az einők felhívására kijelentették, hogy nem kívánnak szóiani. Az ítélet. A bíróság Ítélethozatalra vonult vissza s fél óra mn - va a „Magyar állam nevében“ kihirdet e az itéietet, amely szerint: Bor Károlyi 7 évi börtönre és 1000 korona pénz- büníetésre, Paprika Károlyt 5 évi fegyházra, Kardos Istvánt 4 évi fegyházra ítélte, amiből 6 hónapi vizsgálati fogságot .beszámítottak a büntetésbe. Az Ítélet ellen jogorvoslat nincs, tehát azonnal jogerőssé vált. Délután. A maisai izgató. Délután 3 órakor folytatta a törvényszék a kommunista bünpörők tárgyalását s Garas Dezső kiskunmajsai bádogos izgatási ügyét tárgyaltak ie. Garas kommunista-szocialista párttitkár volt a tanácsköztársaság alatt Ktakunmaj- sán, mint ilyen sokszor ösz- szedoboltatta a fulu népét és előtte izgató beszédeket tartott s* ilyen tartalmú röp- iratokat terjeszteti. A tárgyalási elnök kérdésére a vádlott előadja, hogy majsai születésű, 33 éves, róm. ka!h. vallásu, nőtlen, kevés vagyona van, büntetlen előéletű. Novak Jenő dr. kir. ügyész íoiy atólagosan elkövetett izgatás büntet e miatt emeli a vádat a vád ott ellen. Az elnök kérdi a vádlottól : — Bűnösnek érzi magát ? — Nem. — Volt katona? — Voltam. — Háta harctéren voit-e ? — Nem voltam, A vádlott tagadta, hogy ő valaha izgató beszédeket mondott volna Majsárt, ügy igyekezett magát feltüntetni mintha ellensége lett volna a kommunizmusnak, de a tanuk ugyancsak reácáfoltak. Ezután a tanuk kihallgatására került a sor. t Tanuk. Rác Kálmán vendéglős előadta, hogy több Ízben hallotta a vádlottat izgató beszédet tartani. Mozer Lajos földmives rokona a vádlottnak, mégis súlyos vallomást tett ellene. Tóth Baranyai Lajos földmives is a vádlott ellen vallott. Gáspár István községi bíró előadta, hogy Garas egy ízben igv szónokolt : „a burzsuj nem hait rneg, hanem megdöglik.“ A vádlott Gáspár vallomására a következő megjegyzést tette: — Gáspár bíró ur annak idején azt mondotta, hogy neki nagyon tetszik a proletár diktatúra. (Nagy derültség, a tanú jóízűen nevet.) Varga M há y esperes ple- bánus a következő tanú a vádlott arra az ál itására, hogy ő nyugtatta meg a népe; a tanácsköztársaság mellett, a következő nagy derültséget keltő kijelentést tette; — Úgy nyugtattam meg a népet, hogy az sie ett fellázadni. Mark Dániel bankigazgató vallomása volt a legsúlyosabb a vádlottra nézve : — A vádlottnak köszönhetjük, hogy kommunizmus volt Kiskunmajsán. Az ítélet. A bizonyítási eljárás ezzel befejezés; nyert. A perbeszédek során Novak dr. kir. ügyész öt rendbeli izgatás bűntettének elkövetéséért kert szigorú ítéletet a vádlottra, dr.'Száva védő enyhe Ítélete; kér, mert van remény arra nézve, hogy a vádlott megjavul s hasznos polgára lesz a társadalomnak. A bíróság bűnösnek mondotta ki Garas Dezsőt folytatólagos izgatás bűntettében s őt négy hónapi vizsgálati fogság beszámításával öt évi börtönre Ítélte. Szeptember 15-án délelőtt. ® Söídi-ügy. Másnap délelőtt kilenc órakor a törvényszék Zöldi Kázmér izgatási pőrét tárgyalta. A vádlott az elnök kérdésére elmondja, hogy -szabadkai születésű 59 éves, r. kath. vallásu, nős. hat gyermek apja, pályaőr, var egy háza. büntetlen előéletű nem érzi magát bűnösnek, a munkástanács tagja volt, tagadja hogy a kommunizmus alatt izgató beszédeket tartott volna. A kir. ügyész több rendbeli izgatással vádolta Zöldit. A tanuk közül először Gál Péter rendőrt hallgatták ki, aki előadta, hogy többször látott csoportulást Zöldi körül a proletár diktatúra alatt ezek előtt izgató beszédeket mondott a vallás, társadalom és a magántulajdon ellen. Horváth. Imre is hatotta, hogy a piactéren izgató beszédeket mondott a vádlott. Rékás Móric arról tett vallomást, hogy Zöldi folyton dicsőítette a tanácsköztársaságot. Darányi József tanú nem jelent meg, vallomását felolvasták, melynek leglényegesebb része az volt, hogy a vádlott már a Károlyi kormány alatt is kommunista volt. Novak dr. két rendbeli izgatás miatt kér büntetést a vádlottra, Száva dr. ügyvéd védő.beszédé- ben felmentést kér a vádlottra/ mert nem látja bebizonyitottnak, hogy az tényleg tartott voina izgató beszédeket a proletárdiktatúra alatt. A törvényszék Zöldit egy rendbeli izgatás büntette nuau két és félévi börtönre ítélte, amelyből hat hónapi vizsgálati fogházat kitöltöttnek számított, az itelet jogerős, «5 Társai. Fél 11 órakor kezdték meg tárgyam Hibó Sándor, Farkas Gábor és Makai Gvula j bünporének tárgyalását. Két szuronyos fogházőr vezeti be a vádloítaka . Hibó szerényen hajlik meg a bíróság előtt. M ika még a két oldalt ülő hallgatóság előtt is meghajlik, Fazekas látszik a legzav.irtdbbnak. A tárgyaló teremben sok a haligatóság s nagy az érdeklődés. Először a vádlottakat hallgatják ki az általános kérdésekre. Hibó Sándor az einök kérdése re váiaszolja, hogy Solt- vadkerten született 1875-ben, római katholikus vallásu. nős, három'gyermek apja, mun- kásbiztositó pénztári tisztviselő, vagyontalan s büntetlen előéletű. Fazekas Gábor Solton született 1858-ban, református vallásu, nős három gyermek apja, földműves, kevés vagyonavan. büntetlen előéletű. Makai Gyula Nagykikin- dán születet 1886-ban, róm. vallásu, özvegy, magántisztviselő, vagyontalan s büntetlen előéletű. Novak dr. kir. ügyész zsarolás, személyes szabadság megsértése s több rendbeli izgatással vádo'fa a vádlottakat. Xinatlgatás. Először Hibót hallgatták ki. — Bűnösnek érzi magát ?■ — kérdi az elnök ? — Részben igen, — válaszolt Hibó. — Mióta szocialista*maga? — Közel fwrminc éve. — Mint fürektóriumi elnök, milyen teendőket végzett? — Közigazgatási dolgokat. — Egymaga ítélkezett. Mindig volt mellettem jogász ember, ha Ítélkeztem. Én ellene voltam a proletárdiktatúrának s csak reám kényszeritet- ték az elnökséget. — A Halasi Gazdasági Bar<>- kot 15.000 koronáig megzsarolták s ebben mi része volt magának. — Én nem tartom az: zsarolásnak. Egyébként a szakreferens elebem tette az erre vonatkozó aktát, amelyet én aláinam, de nein tudtam mi voit benne. — Május havában izgató beszédet tartott s a vörös hadseregbe való belépésre biztatta a lakosságot. — De nem izgattam. — A farmok eiőtt is tartott izgató, t eszédet. — Az sem volt izgatás. — A nyomozás során beismerte, hogy osztály^ elleni izgatásokat közétett el. — Miért fizettetett Kertész Lászlóval 25.000 koronát ? — Kézigránátot találta* nála, ezért kimondtam az Ítéletetek Elismerem, hogy hibáztam. — És Ternyak Vendelt miért tartóztatta le ? — Ebben a dologban hölgy van. (Derültség). Ntm tudom beszélnetek-e erről, mert nők vannak a teremben ? (Mozgás). — Ha a hallgatóság női tagjai el akarnak távozni eltávozhatnak. — mondotta az elnök, mire a nők kimennek a 'terem- hői. — Misura Károlyné — vallotta Hibó — teljött hozzám, hogy Ternyik őt szerelmi ajánlataival üldözi s ezt a tényét azzal indokolta, hogy most már minden nőt el lehet komnrunizálnL Ez engem felbosszantott és két vörös őrrel felhozattam és elitéltem 14 napra — Miért hívta Szamuellyt halasra „rendet csinálni“ ? — Elismerem, hogy a táviratot aláírtam, de ezzel az volt a célom, hogy több katonaság jöjjön a városba, mert attól tartottunk, hogy a szerbek lövetik a várost.