Halasi Ujság, 1919 (1. évfolyam, 2-13. szám)

1919-12-07 / 6. szám

4. oldal HALASI ÚJSÁG daezanbar 7 a vetés területek 1920. évi január esejétől a katonaság által meg- lelsznek vizsgálva. Minden gazda figyelmét felhívja a városi köz­élelmezés vezetősége, hogy sa­ját érdekében vesse be azt a te­rületet, amit az elszámolási jegy­zékbe beíratott, mert ellenkező esetben a vetőmag megtérítés nélkül elkoboztatik azonnal, aki előre be nem jelenti, hogy keve­sebbet vet, mint amit bejelentett. YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY Meghívó. F. hó 14-én délután 4 órakor a rekettyei-pusztai iskolában táncmulatságot rendez a földműves ifjúság az árva gyermekek javára. Belépő­díj személyenként 8 korona. A mulatságot kedvelő közönséget tisztelettel meghívja 1—2 a Rendezőség, Felelős szerkesztő : Dr, Karácsonyi Aladár. Nyomatott a Hungária-könyvnyomda villamoserőre berendezett gyors­sajtóján Kiskunhalason. NÉPESEDÉS. December 2-től dec. 6-ig. Születtek: Bóna Lajos és Hóza Eleonórának Eleonóra nevű le­ányuk, Rumi Sz. Sánbor és Laj Máriának Sándor nevű fiuk, Mi- tyók Imre és Szögi Erzsébetnek István nevű fiuk, Tóth Benő és Pető Juliannának halva született fiú gyermekük, Rabi Mihály és Gárgyán Ételnek Mihály nevű fiuk. Elhaltak: özv. Schuller Ar- pádné Walcher Mária 63 éves, Gáspár János 10 napos, Faddi Pál 49 éves, Tanács Erzsébet 1 hónapos, Deli Juliánná 20 éves, Magyar János 22 éves. Kihirdetett jegyesek-. Varga Ferencz Sándor Máriával, Wág- ner János, Bindis Jolánnal, Far­kas István Lak Juliannával, Ab- rahám Furus Mátyás Ternyák T. Máriával, Sárkány Lajos Rózsa Piroskával. Egybekeltek : Szentpéteri Ba- j lázs Nagy Cz. Eszterrel, Bóra Péter Korsós Gizellával, Gyeni- zse Antal Tóth B. Katalin Esz­terrel. Hirdetmény. A Halasi villamossági részvény- társaság igazgatósága értesíti a fogyasztókat, hogy a nyers olaj árának óriási emelkedése folytán kénytelen az áram árát kilowat- onként 28 koronáért számítani az átalány fogyasztóknak pedig december 10-töl a mostani áramár kétszeresét fogja számítani. Minthogy csakis ilyen árak mellett tudja a telep az áram­szolgáltatást eszközölni, aki ezen árat el nem fogadja, a háló­zatról lekapcsoltatik. Akik ezen árakhoz hozzá nem járul, jelentse be lekapcsolási szándékát december 8 tói decem­ber 10-ig a villamos telep irodá­jában, s akkor vezetéke lekap­csoltad, ha ezen szándékát be nem jelenti, akkor a fenti árak lesznek számítva december 10-től kezdve. 2-3 Az igazgatóság. YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY HiítoyHÉijíban Meghívó* Táncintézetem felnőtt ifjúsága 1919. dec. hó 14-én vasárnap a városi szálloda, kávéház és étter­meiben pMállaleilieitőtttáHiiislatsipi rendez, melyre a táncolni óhajtó ifjúságot meghívom. Kezdete d. u. 4 órakor és tart 12 óráig. Belépő-dij személyenként 10 Ko­rona, Tisztelettel Juhász Ferenc oki, tánctanár. 1—3 —APOLLÓ—| mozgóképszínház heti műsora: Ma, vasárnap deczember hó 7-én A bosszú éjszakája dráma 6 felvonásban. Az igazi férfi dráma 3 felvonásban. Hétfőn, december hó 8-án A világ vége dráma 5 felvonásban. Az élő Múmia detektív dráma 3 felvonásban. Előadások kezdete : Vasárnap d. u. fél 5, 6 és fél 8. Hétfőn d. u. 5 és este 7 órakor. HIRDETÉSEK. A hirdetések árai garmond soronként 2 korona. — A hirdetéseket, hogy a legközelebbi számban megjelenhessenek, kérjük legké­sőbb kedden és szombaton déli 12 óráig a Nagyiőzsdében vagy a Hungária-nyorrtda könyvkereskedésében leadni. Szőlőlekvár magjával (rizling- ből készült) jó édes, kemény, ki­lója 30 korona. Kapható posta­pénzért is, Jakabcsics Ernő bir­tokosnál Fő-u. 26. szám alatt, az anyakönyvi hivatal mellett. Ki tud róla? Horváth Albert 30. honv. gy. ezr. 9. század ka­tonája 1914. november óta nem ad életjelt magáról. Aki tud róla, értesítse feleségét Horváth Al- bertnét II. kér. Széchényi-u. 28. szám alatt. Keveset használt ruhaszekrény eladó VI. kér. Tinódi-u. 3. szám alatt. Akácméz és szilvalekvár van a Hangyánál. Szobabútorok, női ruhák, ágy- nemüek és férficsizmák eladatnak ma délután tartandó önkéntes ár­verésen VI. kér. .Alkony-u. 6. sz. alatt. Németh Sándornak a tégla­gyáron felüli dűlőben fél hold szőlő és fél hold szántóföldje to­vábbá a közeii fekete földekben 150 kéve kukoriczaszára van el­adó. Értekezhetni lehet Alkot­mány-utca 3. szám alatt, hol ta­karmány- és patyolatos tökje van eladó. Szabados Balázs tudatja, hogy Füzes-pusztai birtokán levő ka­szálóját a kocsikkal elvágatták. Figyelmezteti az arra járókat, hogy aki a kijelölt utón belül fog hajtani, rendőrileg fogja meg­büntetni. Egy boglya köles szé­nája van eladó. Értekezhetni Kos- suth-u 8. sz. házánál. Kerék, keréktalp. küllő, kézi­morzsoló, vasborona, kocsiten­gely van a Hangyánál. Filus György Debe k-pusztan dr. Bori Benő-féle birtokán folyó hó 8-án a helyszínen tartandó önkéntes árverésen lábon álló je- jegenyefát ad el. Biró Pál egy drb 2 éves tinót, egy jó fejős tehenet és csuma izéket ad el. Egy gazdasszonyt felfogad, értekezhetni Kísfaludy- utca 7. sz. alatt. Hengerolaj, gépolaj, kocsike- nöcs kapható a Hangyánál. Modok Sándor a felső öreg szöllőkben egy hold szőllőjét fej­laki veteményesét az átjárón fe- lüii szöliöjét és az alsó fekete földekben lévő szántóját örök­áron eladja. Értekezhetni lehet Vörösmarty u. 99 számú lakásán. Horti Sándornak Göböljárá- son Gyenizse Sándor tanyáján 5 vontató anyaszénája van eladó. Értekezhetni lehet a helyszínen. id. Árvái Mihály felsőkisteleki birtokán f. hó 8-án délelőtt tar­tandó önkéntes árverésen lábon álló akácz és jegenyefát ad el, Felső és alsókisteleki birtokain a kocsiközlekedést betiltja s az arra járókat rendőrileg fogja büntettetni. Halasi Kereskedelmi Bank közhiré teszi, hogy betéteket bármely pénznemben elfogad. Folyósít váltó jelzálog és folyó­számla kölcsönöket. Vesz és el- 1 ad értékpapírokat, lebélyegzett j bankjegyekét és idegen pénzne- | meket. Feihivjuk a részvényese- ■ ink figyelmét, hogy intézetünk a multévi osztalékot folyósítja Halasi Kereskedelmi Bank kötönyi bérgazda-ágának vezeté­sére gazdát keres. Pályázhatnak gazdaságban jártas egyének, Az állás azonnal elfoglalható. Érte­kezhetni lehet ez ügyben a bank elnökénél Silling Ede urnái Czoll Irma a Gáltelepen Fü- löp János házában mindenféle női kalap javítását és átalakítá­sát a legújabb divat szerint és a legjutátiyosabb áron elvállalja. Kéri a hölgyközönség pártfo­gását. Újságárus fiukat 14 éven fe­lül, magas jutalékkal szerződte­tünk a keresztény újságok áru­sítására. Jelentkezni lehet a Nagy­tőzsdében, ahol egy bolti-inast is felveszünk. Jászoly, 8 méter hosszú rá­csozattal, teljes fölszereléssel fáért cserében eladó. Cim megtud­ható a kiadóhivatalban. Dr. Karácsonyi Aladár lap­szerkesztő két szoba, konyha és mellékhelyiségből álló lakást ke­res évi bérbe, lehetőleg a város belső részén. Két pár használt 36 és 37-es női cipő IV., Tábor-utca 12. sz. alatt eladó. Tanító, hegedűt tanulni akaró kezdőket oktatásra elvállal. Ér­deklődők bővebb felvilágosítást Eskü-tér 2. szám alatt kaphatnak. ifj Halász D. Sándor egy benntartásos kocsist azonnali be- | lépésre keres. Értekezhetni Alsó- templom-tér 10. szám alatt. Zsirsertést a legmagasabb áron veszek, Gyenizse, Sólyom-utca 12. szám. Eladó házhely a Gaál-telepen, értekezni lehet Vörösmarty-u. 13. alatt, hol takarmányrépa, akácfa és akácfagaly is van eladó. Befogni való sertés I. kér Széchenyi-u. 53. sz. alatt eladó. Elemista IV-ik osztályos tanu­lókat magáritanulásra elvállal ta­nítónő Bem-u. 7. szám alatt. Ugyanott magasszáru, f i n o m anyagból készült, alig használt 36-os fekete női cipő eladó. Négy thonett szék eladó Avar utca 10. szám alatt. Lévay Gyula szabómester Jó­sika u. 1. tudatja a közönséggel, hogy kész télikabátjai és szöve­tei vannak raktáron. Hozott anyag­ból munkákat gyorsan és pon­tosan eszközöl. Kéri a közönség pártfogását. Gyevi Istvánnak egy féáeres kocsija van eladó, megtekinthető a lakásán. Egy szép uj ágyteritő, egy szép asztalilámpa, két ablakra való függöny, egy szép sparhelt, egy petróleum szivattyú eladó Széchényi-u. 13. sz. alatt Egy hoszu, uj női tékabát el­adó Szabadkai-u. 2. szám alatt. Télikáposzta kilogrammon­ként 80 fillérért nagyobb menyi­ben eladó Szabadkai-ut 2. Gyermekcipő, Nőicipő, Férfi­cipó, Halinacsizma, vau a Han­gyánál. \

Next

/
Thumbnails
Contents