Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1918 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1918-09-04 / 36. szám

.4 KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE szeptember 4. Csarnok. Végső pillanatban. DETEKTÍV REGÉNY. 5 Ezzel büszkén, mint egy diadalá­ban biztos hadvezér elindult, hogy rejtekhelyét keressen magának. Ha egy percre hátr&pillantoít volna, ész­revehette volna Hajóson a finom gunymosolyt, amely most elömlött az egész okos arcon. Még a szemei is nevettek, amint elindult Benze után. Az első kapumélyedósben fölfedezte a kerületi rendőrt, aki rábukkant a se­besültre. Ez előtt megállóit egy pil­lanatra. — Tudja e barátom, hogy maga közei járt az előléptetáahez ? Mind­össze azt az embert kellett volna nyakoncsipni, aki egy órával ezelőtt itt járt és a jelekből ítélve, részeg­séget színlelt. A nő. — Nagyon . szépen köszönöm a szívességét uram, itthon vagyok. Aki ezeket a szavakat mondta, magas, karcsú hölgy volt, elegáns estólyöltözókben. Könnyű színházi belépője nyitva borult vállaira és látni engedte a kitűnő szabású toalet­tet, amely hosszú uszályban végződött. Könnyed főhajtással üdvözölte kísérő­jét és belépni készült a házba. — Hogyan kisasszony, ön itt lakik ebben a házban ? — rémüldözött a férfi. — Igen, ez nagybátyám háza — — felette a hölgy. — Szabad tudnom, hogy hol volt ön most ? — kérdezte a rendőrfőnök embereivel a nőhöz lépve. (Folyt.) Egyes gimnáziumi könyvek, „ polgári leányisk. könyvek, „ áll. elemi iskolai könyvek, * rkath. elemi isk. könyvek, Izraelita elemi iskolai könyvek, Ipariskolai olvasók, „ ellenőrző könyvecske, Agenda könyvek, Zsoltárok, Róm. kath. imakönyvek, Uj testamentomok, Halottas könyvek Dolgozati füzetek, Szószedetek, Füzet tartók, Rajzdeszka, Rajztáblatartók, Gombfestékek, Olaj- és vizfesték ecsetek, Tentatartók, Táskák, Tollszárak, Könyvszij, Szines irónok kaphatók még: Präger Ferencz feloszlatott papir- és könyvkeres­kedésében. Magán hirdetések: Eladó egy 270 holdas birtok 2 tanyával ós szőlővel, egy 116 hol­das 17 hold jó szőlővel, egy 150 holdas tanyával és szőlővel, egy 170 holdas, — egy 120 Iholdas, egy 10 holdas, egy 600 holdas. Egy 62 holdas, egy 750 holdas tanya. Egy ház a beltéren 7000 koronáért, egy 20 holdas igen szép szólőtelep 200 hektó edénnyel, présházzal, 2 pincé­vel, 30 öl gazdasági épülettel és hót kisebb-nagyobb szőlőteiep lakóházak­kal, két keményfa borkád és két fó- deres hintó eladó. Tudakozódhatni Józsa Gábor megbízottnál a Keresztes vendéglőben vagy a városi sörcsarnok­ban. Két szoba, konyha, speijz pad­lás és tásszinból álló lakást október 26-ra kiad Dr. Bori Benő Mélykúti ut 3 sz. aiatt. Brundsák András egy jókarban levő cséplőgépet ós 3000 darab vá­lyogot keres megvételre. Ajánlatokat kér Mélykúti úti lakására. Hambalkó Imre V. kér. Nyúl utca 1 sz. lakóháza eladó. Tudakozód­hatni szerdán ás vasárnap délelőtt a helyszínén. Balogh Mihály Battyáni utcza 2 számú sarokházát — ügynökök ki­zárásával — eladja. Tudakozódhatni a helyszínén, vagy a Hitelbanknál NÉPESEDÉSI MOZGALOM. — augusztus 26. — szeptember i — Születtek: Tóth Lajos és Horváth Juliánnának Juliánná nevű leányuk. Hadvina Jó zsef es Matkó Máriának Ilona nevű leányuk. Bolyó János és Kovács Erzsé­betnek János nevű fiuk Rúzsa Audrás és Gyeuizse Erzsébetnek Erzsébet Ida nevű leányuk. Borbónyi Imre és Váci Eszternek Imre nevű fiuk, Reisjsfeld Gedeon és Brenner Eugéniának Amá lia nevű leányuk. Meghalták • Bédi Imre 62 éves korban. Szabó B. Imrénó Molnár Mária 00 éves, Balogh Lajos 7 hónapos, Oltott Ko­vács Vincze 2 éves, özv. Albert M. Sándornó László Judith 75 éves, Zimbó Sándor 19 éves korban. Kihirdetett jegyesek : Landmann János Pólyák Máriával, Krajcsovics Lajos Hatházi Erzsébbet- tel, Hegyesi István Tóth B. Erzsé­bettel, Dán Mátyás Bickert Borbálával, ifj. Halász D. Károly Szanyi Idával. Egyh íkeltek : Vajda István Kerekes Rozáliával, Paprika Benő Szabó T. Máriával, Juhász József Szabó C3. Teréziával, Krajcsovics Lajos Hatházi Erzsébettel. Meghívó a Halasi Kereskedelmi Bank Részvénytársaság 1918. szeptember 15-én d. e. II órakor saját helyiségében tartandó a t. részvényesek tisztelettel meghivatnak. TÁRGYSOROZATí" 1. Az alaptőke felemelés keresztül vitelének bejelentése. 2. Igazgatósági tagok választása. 3. Az alapszabályok 28. és 29. §-nak módosítása. Kiskunhalas, 1918. augusztus 28. AZ IGAZGATÓSÁG. I Alulírott. Zipszer Salamon miskolci j lakos ezennel közhírré teszem, hogy j az általam Bóth -Jenő szepesolaszi és i Neuländer Jenő korompai latosoknak eladott mintegy 1000 hektóliter 1917 j évi termésű bor 1918. évi szeptember i hó 10-ik napján délután 2 órakor \ Kiskunhalason dr. Nagy Mór kir. j közjegyző ur irodahelyiségében, most j nevezett kir. közjegyző ur közbenjötte í mellett a kereskedelmi törvény 347. I § ában megjelölt módon raegtartanddÄ nyilvános árverésen a késedelmes vev^ kárára, költségére és veszélyére el fog adatni. árverési feltételek : Nyilvános árverésen, a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés mellett el fog adatni mintegy egyezer (1000) hektóliter, mintegy kilenc egész hét­tized (9 7/10) százalék Malhigánd fokú egyezerkilenczszáztizenhét (1917) évi termésű bor a hordókkal együtt. Kikiáltási ár hektóliterenként (a hordókat is beleértve) egyezerkétszáz- hetvenöt (1275) korona, az egésznek kikiáltási ára ennélfogva egymillió- kettőszázhetvenötezer (1.275000) kor. de az áru a kikiáltási áron alul is el fog adatni. Az összes bormennyisóg egy (1) tételben kerül árverés alá. Bánatpénzül az árverés megkez­dése előtt egyszázhuszonhétezerötszáz (127500) korona teendő le dr. Nagy Mór kiskunhalasi királyi közjegyző kezéhez. A vételi illetéket a vevő viseli, a tartozik a vevő az árut nyomban át­venni s a vételárat azonnal kifizetői. Az árverés alá kerülő bor Kiskun- halaaon Orbán D. Sándornak Mély­kúti ut 7 sz. alatti, — Vájná Sándor- néuak Hajnal utca 6 szám alatti házánál és a városház alatti pincében van elhelyezve. Árverezni szándéko­zók az áru megtekintése végett az árverés napján délelőtt 8 és 11 óra között a városházi pincénél jelent­kezzenek. Az árverés alá kerülő bor folyó évi szeptember hó 30-ik napjáig eddigi raktárhelyén hagyható teljesen díj­mentesen. ' Kiskunhalason, 1918. évi szeptem­ber hó 2. Zipszer Salamon. 1330/1918 szám. Hirdetmény. A kiskunhalasi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag el veszett következő okirat k. k. halas takarékpénztár rt. által 2497 sz. a 2428 kor. 95 fillérről kiállított taka rókpónzt&ri betótkönyvecske megsem misitóse iránt az eljárást Dr. Beck Sándor kiskunhalasi lakos kérelmére folyamatba tette, ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, bogy a jelen hirdetményiek a Budapesti Közlönyben törtóut harmadszori be­iktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mu­tassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Kiskunhalas 1918. évi aug. hó 9. Dr. Zilah sk. kir. itbiró. A kiadmány hiteléül: Szórády hív. tisztv. lUIMIIIIIIlllllllllMIIJNlllMJIMWftMfliMIMíMilfltfflilllfMMltlMMltlMiril Árverési hirdetmény. Alulírott Teiíelbaum Mór Sátoralja­újhelyi lakos ezennel közhírré teszem, miszerint az általam Zeiger Náthán ustrzyki doine-i lakosnak 'eladott 750 Hl. kiskunhalasi 1917. évi termésű bor 1918. évi Szeptember hó 10 napján délelőtt 10 órakor Kiikunha- la8on dr. Nagy Mór kir. közjegyző ur iroda helyiségében (Kossuth Lajos utcza 1 szám.) most nevezett köz­jegyző ur közbenjötte mellett a ke- resk. törv. 347 és 852 §-ai alapján megtartandó nyilvános árverésen a kósedemes vevő kárára költségére és veszélyére, készpénzfizetés mellet egy tömegben, a legtöbbet Ígérőnek eset­leg becsáron alul is el fog adatni. Az elárverezendő borok Kiskunha­lasén a Schneider telepen és a Kris habar telepen vannak elhelyezve, ahol az üzleti órák alatt bármikor megtekinthetők. Kikiáltási ár Hlkónt hordó nélkül 1140 korona, bánatpénz 100000 ko­rona, a vételár az árverés után nyom­ban kifizetendő készpénzben, a borok és pedig 375 Hl. a Schneider Ig- nátz utódai telepéről, 475 Hl. pedig a Kmzbaber Lajos telepéről 8 napon Nagy F. Sándornénak a Sóstón felül, Gáspár Sándor szomszédságában talpon álló jegenyefája ós a felső fekete földekben Hatbázi Balázs szom­szédságában, a rét szélén kéregnek való sárfüzfája van eladó. Tudakozód­hatni Vörő8marti utca 97 sz. aiatt, hol egy 6 hektós puhafakádja is van eladó. Ónodi István egy nádazó em­bert azonnal felfogad. Jelentkezhetni Szabadkai utón levő lakásán. Makai Antal kalaposnak egy nyitott bintója és egy könnyüAocsija van eladó. Megtekinthető Kmeth Sándor utca 2 sz alatt, abol gyapjú- válogató asszonyokat is felfogad. Posta utca 8 sz. alatt egy szoba bútor eladó. özv. Mamlecz Istvánnónak Fó utca 120 számú házánál egy kocsija van eladó. Angyal Gáborné Szanyi írónké Harks pusztában levő 70 hold szántó ós kaszálóból álló földbirtokát (a bár­kái vasútállomáshoz egy kilóméter távolságban) akár egészben vagy több részletekben is eladja. A birtokon van 4 hold jó szőlő, lakház ós megfelelő gazdasági épületek. Tudakozódhatni a tulajdonosnál Mohácson, vagy pedig Babenyecz Kálmánnál Kiskunhalason. Felelős szerkesztő: PRÄGER JÁNOS belül elszállitandók. Sátoraljaújhely, 1918. Aug. hó 81. Teitelbaum Mór. Zeneleczke. Van szerencsém a volt és leendő tanítványaim szives figyelmébe ajánlani, hogy a tanítást az alábbi feltételek mellett f. évi szeptember hó 4-ikén kezdem meg: Rendes tanítványok lesznek azok, akik egész tanévre (t. i. 10 hónapra) 240 koronát előre fizetnek s tanulni lakásomra jönnek. Rendkívüli tanít­ványok pedig azok lesznek, akik óránként 5 koronát fizetnek, ezek tetszés szerint akár nálam, akár pedig saját lakásukon egy teljes órát tanulhatnak (hetenként kétszer). Ha ez utóbbi tanítványok nem óránként, hanem egész évre előre 400 koronát fizetnek, ez esetben az év végén a rendes tanulókkal egy­idejűleg vizsgára jelentkezhetnek és zenei képességükről két hirneves állami zenetanár láttamozása mellett bizonyítványt nyernek. A rendes tanulók két csoportba lesznek osztva. Az egyik csoport szerdán és pén­teken délután 4 órától 6-ig, a másik pedig csütörtökön és szombaton szintén d. u. 4 -6-ig fog tanulni. Jelentkezhetni e lap kiadóhivata­lában, ahol abbeli szándékukat is bejelentik, hogy nálam, t. i. lakáso­mon vagy otthon óhajtanak-e tanulni. A volt tanítványoknak is jelentkezni kell. Tanitok minden hangszert és zenei dolgot. Teljes tisztelettel Sándor Mihály oki. zenetanár. Mezőgazdasági gépraktáram­ban jelenleg kaphatók: elsőrangú borsajtóK és szőlődarálóK minden méretben és minőség­ben, azonkívül minden fajtájú mezőgazdasági gép Kohn Sebestyén vaskereskedőnél. Halas, 1912. Nyomatod a .Lpt«ÍAj«»a»b Präger Fareaez kóayvüyawááj-itoa*. Árverési hirdetmény.

Next

/
Thumbnails
Contents