Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1917 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-28 / 13. szám
7"' Márczius 28. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE A lefolyt halasi vásár. Városunkban vasárnap tartották meg az országos vásárt. A vásár a rossz időjárás miatt nem volt népes. Egy régi nagyszabású piacz képét nyújtotta, menten minden színtől, derültségtől. Az állatvásárra felhajtottak 1115 drb marhát, 563 drb lovat, 12 drb bivalyt, 899 drb juhot, 119 drb sertést, 13 drb szamarat és 4 drb kecskét. Az eladás azonban az árak magassága miatt gyenge volt. Katonaság viszi el azok terményét, akik nem szállítják be. Silling Ede polgármester az alábbi hirdetményt bocsájtotta ki. „Mindenkivel írásbeli utón közöl- tetett már azon termónymennyiség összege, amelyet a harmadik rekvi- rálás tárgyában kiadott felsőbb hatósági intézkedés folytán közszükségleti czélra a Haditermény rt. bizományosa Holländer Adolfhoz beszállítani köteles. A rekvirált termény a rendeletek értelmében az „Értesítés“ vételétől 8zámitott 3 nap alatt szállítandó be. A lakosság nagy része a rekvirált terményt már be is szállította. Vannak még többen a lakósok közül, akik a rekvirált terményt a bizományoshoz beszállítani elmulasztották, a lakosság ezen része újólag és a legkomolyabban figyelmeztetik a rekvirált terménynek haladéktalan beszállítására, mivel a beszállítást elmulasztók lakásain, alispán ur állal kiküldendő katonai karhatalom fog már a legközelebbi jövőben megjelenni a rekvirált termény élhozatala czéljából, ami az illetőkre nézve súlyos anyagi és büntető jogi következményekkel is fog járni.“ Itthon a hazai földben Megírtuk, hogy Székely József főgimnáziumunk volt növendéke, a 30. honvéd gyalogezred önkéntes tizedese múlt év szeptember 26 án az oroszok ellen Kirlibaba mellett vívott ütközetben hősi halált halt. A szülők most hazahozatták holttestét és f. hó 21-én helyezték örök nyugalomra Soltvadkerten. A nikkel huszfilléresek beváltása. A hivatalos lap közli a pénzügy- miniszter rendeletét, mely szerint az állam április 30-án túl a nikkel husz- fillóreseket nem fogja beváltani. Ingatlanok adás-vevése. Fülöp Pál és neje Szappanos Mária megvették Terhe Viucze és neje Hordós Mária lakóházát 421 n. öl, 2Ó8 n. öl, és 210 n. öl telkét és nádasát 18 000 koronáért. Takács József és neje Csillag Verona kiskorú Takács Ferencz megvették Hegyi András és neje Adám C. Mária lakóházát, 81 n. öl, és 74 n. öl telkét 1000 koronáért. özv. Dózsa Ferenczné Halász D. Mária és társai megvették özv. Király Gy. Benőné Király Gy. Margit, és kisk. Király Gy. Jenő 10 hold ingatlanát 9000 koronáért. iíj. Mészáros Sándorné Antal Cs. Julia megvette Lázár János és neje Csatári Judith lakóházát és 186 n. telkét 3000 koronáért. Ügyészi választás -tanácsjegyzői helyettesítés. Dr. Hofmeister Juda elhalálozásával megüresedett a városi ügyészi állás. A választás napját vármegyénk alispánja már kitűzte. Az április 2-án lesz a városi közgyűlési teremben, az ügyészi állásra ketten pályáznak: Dr. Keresztes József és dr. Thuróczy Dezső ügyvédek. Ugyanekkor fogják helyettessel betölteni Molnár Mihály tanácsjegyzönek főjegyzővé történt megválasztása miatt megüresedett tanácsjegyzői állást. Fazekas ali-pánnak az ügyészi állásra vonatkozó pályázati hirdetmó nye igy szól: 12986. kig. 1917. szám. Pályázati hirdetmény. Kiskunhalas r. t. város közigazgatásánál elhalálozás folytán megürült főügyészi állásra pályázatot hirdetek. A főügyészi állás a most folyó 6. évi időszakra való választás utján töltetik be. A főügyészi állásra pályázók kötelesek korukat, eddigi alkalmaztatásukat és minősítésüket igazoló bizonyítványokkal fölszerelni a kérvényüket. A minősítés az, hogy a pályázónak kamarailag bejegyzett ügyvédnek kell lennie. Ügyköre és jogai a szervezési szabályrendelet 70 ik § ában vannak körülírva, az állá3 az 1912-ik évi LVIII ik t. ez. C. melléklete szerint a VIII-ik fizetési osztályba vau be osztva. A pályázati kérvények Kiskunhalas r. t. város polgármesteréhez 1917. április l én d e. 12 óráig adandók be, a később beérkezők figyelembe nem vehető«. A választás 1917. április 2-án d. e. 9 órakor tartatik meg a városi közgyűlési teremben. Budapest, 1917. márczius 21. Fazekas, alispán. Silling Ede polgármesternek' a tanácsjegyző helyettesítésére kibocsátott pályázati hirdetménye ez : 3975/kig. 1917. Pályázati hirdetmény. Kiskunhalas r. r. város közigazgatásánál tanácsi aljegyzői állás az 1916. évi december 23 áu még nem jogerősen megürülvén, annak helyettesítés utján leendő betöltésére előterjesztést teszek a városi közgyűlésnek. A tanácsi aljegyző minősítése az 1912. évi LVIII-ik t. ez. 22 ik §-a és az 1883. évi I. t. ez. 5. § áuak VI. pontjában van körülírva, azért csak ilyen minősítéssel bírók pályázhatnak. A tanácsi aljegyző a IX ik fizetési osztály 3-ik fokozatába van beosztva. Felhívom a pályázni akarókat, hogy minősítésüket, korukat, eddigi alkalmaztatásukat, igazoló kérvényüket hivatalomban 1917. április hó 1. napjának d. e. 12 óráig adják be. A később beadott kérvények nem vétetnek figyelembe. Kiskunhalason, 1917 márczius 27. Silling Ede polgármester. Megszakadt a postai összeköttetés Oroszországgal. Az utóbbi időben a halasiak fogságba esett hozzátartozóiktól nem kaptak értesítést. Ez aggodalomba ejtette őket, nem tudván okát az elmaradt leveleknek. Az alábbiak felvilágosítást adnak, hogy miért maradtak el a hadifoglyok- levelei: A bécsi közös központi nyilvántartó hivatal hadifogoly osztálya a következőket közli: A lapok jelentése szerint Oroszországban megszakadt a postai összeköttetés. Ezért figyelmeztetjük a hadifoglyok hozzátartozóit, hogy nem kell aggódniuk, ha nem is kapnak hosszabb ideig semmiféle értesítést. Az utóbbi napokban feladott postai küldemények már aligha jutnak rendeltetésük helyére s ha a póstai forgalom megnyitásakor nagyobb mennyiségű levélküldemény halmozódik, a postaiforgalom ismét fennakad. Érintkezésbe léptünk a svéd vöröskereszt egyesülettel, hogy azonnal értesítsen bennüket, amint a postai forgalom ismét megkezdődik. A közönség tehát a maga érdekében cselekszik, ha erről szóló értesítés közléséig semmiféle postai küldeményt nem ad fel Oroszországban levő hadifoglyok részére. Egy halasi szökött katona tömeges lopásai. A szőlőbeli kunyhókat már régebb idő óta ismeretlen tettes álkulcscsal felnyitotta és az ott talált holmikat ellopta. A rendőrség minden esetben nyomozást indított. Hosszas kutatás után sikerült is a tettes nyomára akadnia. F. hó 21-én a piaczon egy lopott talicskát özv. Solti Józsefné Karai Erzsébetnél felismertek. Ez volt a kulcs a nagyszámú bűncselekmények megoldására. Soltinét a rendőrség kérdőre vonta s csakhamar megállapította hogy a tettes nevezettnek fia Solti József háromnegyed óv óta szökésben lévő halasi katona, aki a lopások és betörések egész sorozatát követte el. A szökött katona kézrekeritése iránt Dr. Bori Benő rendőrkapitány minden intézkedést megtett s intézkedésére sikerült is Soltit a rendőrségnek elfogni. Előzőleg a rendőrség Solti Józspf kunyhójában és városi lakásán házkutatást tartott, ahol több kocsira való lopott és lopásra gyanús holmit foglalt le. Nagy munkát adott Dr. Bori Benő rendőrkapitánynak annak kiderítése, hogy Solti kiktől lopta ezeket a dolgokat. A rendőrkapitány dicséretére legyen mondva, rövid időn belül megállapította a károsultak neveit, akik 48 órán belül már jogos tulajdonaikhoz hozzájutottak. Eddig SO-an vannak azok, akiktól Solti lopott. A nyomozás során kitűnt, hogy Soltinak orgazdája volt édesanyja és felesége. Soltit kihallgatása után a honvédhadosztály bírósághoz kisérték. Meghívó. A hal&si iparos ifjak önképzó Egylete április 8 án husvét vasárnapján délután pont 5 órai kezdettel ssját helyiségében zártkörű tanczvigalmat rendez, melyre a tánckedvelő ifjúságot a rendezőbizottság tisztelettel meghívja Belépő dij személyenként 1 K.. Meghívók nem lesznek kiboesájtva. A Wildes czlfÉpk orgazdáit egy évi börtönre Ítélték. Kolompár Ferencz és Rostás Lajos keczeli illetőségű katonaszökevény czigányok, — előbbi Györgye Etellel, utóbbi meg Kolompár Krisztinával ólt vadházasságban, — tudvalevő, hogy Berki Sándorné és Fehér Károly meggyilkolása után a két ezigányasszounyal Keczelre menekültek. A két rablógyilkos czigány fölött már a hadbíróság ítélkezett, Györgye Etelt és Kolompár Krisztinát a kalocsai kir. törvényszék f. hó 20 án vonta felelősségre. Vádlottakat orgazdaság bűntettében mondotta ki bűnösnek s ezért fejenként egy évi börtönre Ítélte őket azért, mert a rablás utján megszerzett disznóhust megettók, bár tudták mily módon jutott a rablók kezére. Az ítélet jogerős. A húsvéti liszt kiadása. A Közélelmezési Hivatal értesíti az izraelita hitközségi tagokat, akik húsvéti lisztet feldolgozott állapotban (maczeszt) igénybe kívánnak venni, és erre vonatkozó készségüket a hitközségnél már előbb teljesített összeírás során bejelentették, hogy macze- szukat f. év április hó 3- ikától kezdődőig elvihetik. Kötelesek azonban az ellátottak az Alispán ur 1844/ 1917 kig. sz rendelete értelmében fejenként 2 kg. lisztet az Alispán ur által megállapítod áron a hatósági liszt kezelőhöz, Weisz Ignácz úrhoz, beszolgáltatni, a minek ellenében 1. kg. 70 dg. maczeszt fognak kapni. A hatósági lisztellátásban részesülők pedig kötelesek kenyérlisztjegye- ikből megfelelő mennyiséget a Közélelmezési Hivatalhoz megsemmisítés *vegett beadni. A hatósági liszkezelő a beszolgáltatandó lisztet mai naptól kezdve naponként délelőtt 9—11 óra és délután 3—5 óra között veszi át. iíjiuttii mozgalom — márczius 19. — márczius 26. — Születtek: Csóti Pál és Fleisz Juliánnának Imre nevű fiuk, Lak Antal és Ökördi Veronának Mária nevű leányuk. Józsa András és Józsa Máriának Lajos József nevű fiuk. Tóth B. Ferencz és Buda Eszternek Ferencz nevű fiuk. László Balázs és Nagy Etelnek Sándor nevű fiuk. Naumoff Christó és Petra Máriának György nevű fiuk. Lantos Lajos és Vörös Rozáliának Lajos nevű fiuk. Vajda József és Biró Rozáliának Jolán Rozália nevű leányuk. Paprika Benő és Tóth H. Eszternek Lajos nevű fiuk. Komlós Imre és Kis Gy. Juliánnának Jolán nevű leányuk. Nagy Eszternek János nevű fia. Meghalták: Csányi Ilona 3 éves korban. Simole Mátyásné Fábián Francziska 47 éves, Tanács Mária 20 napos, Horvát Margit 9 éves, özv. Antal Istvánná Reazler Jóaefa 75 éves, özv. Szántai Imréné Gyenizse Mária 85 éves, Kolompár Kálmán 7 éves, Kolompár ! Anna 29 napos, Miklós Illés István j 20 éves, Vánberger Simon 26 éves, Hank György 21 éves, Modok Pál 1 hónapos, Koszó József 58 éves, özv. : Horvát Sándorné Péter Judith 75 éves, Harnóczi L. Margit 3 hónapos, Nómedi H. Anna 76 éves korban. Kihirdetett jegyesek : Krizsák József Nagy Etelkával. Jarjapka János Kis Máriával.