Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1915 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1915-07-14 / 28. szám

4

KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE

julius 14.

Csarnok.

Bűn és zsenialitás.

Folytatás 38

— Hogy Martin előtt ne ls/v-n leltűnő az utazás és hogy megóva legyünk az esetleges támadás elől, ón mint Edit komornája utaztam vele.

Ő folyton velem volt és ón vigyáztam reá az öntől tanult mód ezerint. Londonba éltünk a legközelebbi hajóval, ahol már várta barátnőmet egy újabb fenyegető levél, melyben az előbbi kiváuság teljesítését most már más helyen, de feltétlenül kívánta záros határidő alatt. Edit rögtön vőlegényét kereste fel és teljesen feltárta előtte helyzetét és mindent elmondott neki, aki megnyugtatta őt; éretlen fenyegetésnek nevezte azt és mintegy ki- tmgesztelósül gyönyörű nyakóket vett menyasszonyának.

— Erhetetlen módon tudta meg Martin, mert kétségtelen az, hogy ő volt, hogy drága nyakóket kapott Kamel kisasszony vőlegényétől s ezt követelte tőle, amely kívánság nem teljesítése esetén rettenetes kínzás közötti halált helyezett kilátásba.

— Erre Kamel kiszasszony megváltoztatta tervét és a közeli fürdőbe utaztunk abban a reményben, hogy a gazember nyomunkat fogja veszíteni. Természetes, hogy követtem, de ma éjjel vissza akartam térni Londonba önhöz, hogy segítségét kérjem. Ma délután azonban hirtelen ránk törtek, a szolgák után csengettünk s kiabáltunk, de segítség nem jött.

— En az első szobában voltam, folytatta Oetin Róza. Barátnőm nem volt itthon. Hirtelen felpattant az ajtó: Martin állott előttem. Reám vetette magát. Irtózatos erővel csapott reám, úgy hogy esak egy fájdalmas kiáltást hallathattam és eszméletemet vesztettem

— Rövid egy-két perez múlva I

magamhoz tértem, akkor már meg voltam kötözve, a többit önök már tudják, mert nemsokára jöttek.

A megsebesült és felkötött karú főkapitány szó nélkül hallgatta végig az elbeszélést. Végtére megszólalt :

— így már kiderül báró Hoios halálának oka is.

— Mi az ? Mit mond ön ? riadt fel Oetin Róza sötéten, a báró meghalt ?

Hajós most elbeszélte a báró titokzatos halálának tudott körülményeit.

— Mily irtózatos gyalázatosság, szólt fájdalmas hangon Oetin Róza. Ez az emberi bőrbe bujt hiéna ismét két ember életét tette tönkre. Ismerem barátnőmet és tudom, hogy ezt megtudva, belehal rettenetes fájdalmába.

— Ö és vőlegénye utolsó áldozata Martinnak, vágott közbe izgatottan Hajós

Rögtön Londonba megyünk vissza, hogy Martin felügyeletét átvegyem egészen addig, mig bestiális életét a hóhér ki nem oltja.

Martint a legerősebb börtönné zárták.

Hajós Renalt főkapitány társaságában megnézte » foglyot. Martin őt meglátva reprodukálhatatlan szitkokba tört ki. A detektív válaszra, de még arra se méltatta, hogy reá nézzen.

Hajós még az nap közbe járt a bíróságnál és ott azt a biztatást kapta, hogy három hónap lefolyása alatt Martin bűnügye le lesz tárgyalva. Hogy kötéllel végzik majd ki, ezt mindenki teljesen bizonyosra vette.

Nyugodtan tért annyi idő után végre Hajós pihenőre. Meg is érdemelte, előbb azonban ezt a sürgönyt adta fel:

„Bartel, Berlin, Hotel Venezia. Jöjj rögtön haza, a Martin affér véget ért Hajós.“

A vég.

— A tárgyalás három nap alatt véget ér — szólt Hajós Bartelhez, aki mindennap felkereste a fogház- épületet és a Martin feletti főfelügyeletet vette át.

— Tegnap este hosszabb időn át

beszéltem a törvényszék elnökével, u úgy véli, hogy a tárgyalás két napnál tovább nem tarthat, hogy Martin függni fog, az több, mint bizonyos.

— No, itt is az ideje, hogy bókét hagyjon nekünk ez a gazember — szólt Bartel.

Szeptember első napján megkezdődött a vógtárgyalás. A koronatanú Hajós volt, Körülötte álltak Bartel, Oetin Róza és a főkapitány. Ezenkívül számos más tanú. A védelmet egy ismeretlen fiatal ügyvéd vállalta magára.

Az ítéletben már előre biztos volt mindenki. Az angol sajtó hasábokon tárgyalta Martin gonosz tettét.

a vádat képviselő ügyésznek könnyű helyzete volt.

A vógtárgyalás normális lefolyású volt. Az esküdteket teljesen meggyőzte Hajósnak rövidre fogott és a dolog természeténél fogva mégis két órán keresztül tartó előadása.

A tárgyalás harmadik napján az elnök kihirdette az ítéletet :

— Martin tanárt a törvényszék többszörös gyilkosságban, betörésben és rablásban bűnösnek találta és egyhangúlag kötéláltali halálra ítéli.

— Rögtön vezessék el az elítéltet.

Martint ismét nehéz bókóba verték.

A kivégzésnek néhány nap múlva

kellett megtörténni, még pedig a fogház épület zárt udvarán.

Az ácsolt magas állvány volt, amelynek az egyik oldalán lépcső vezetett fel. Az emelvényen állott a bitófa, arról kötólhurok lógott le, hátul állott a pribék, aki a kötél másik végét majd meg fogja huzni és az ott levő karapós szögbe akasztani.

Az akasztófa alatt is volt kötélhurok, melybe az elitéit lábát fogják dugni.

Hajós hajnal felé hazatért. Oly szigorú szabályokat alkalmaztak, hogy teljesen képtelenség volt még gondolni is arra, hogy Martin valahogy megszabadulhatna.

Ködös reggel volt, amikor Martint kivezették a vesztőhelyre.

A hóhér már ott állott fekete kabátban, két pribékje meg az állvány feljáratát állták el.

A vesztőhelyre vezették az elitéltet; a gyóntató pap kisérte. Az udvart egy század katona állta körül.

Az udvarba húsz újságírót, Hajóst, Bartelt, a főkapitányt és ötveu érdeklődőt engedtek be, ezek azonban feltétlenül megbízhatók voltak.

Oetin Róza is kapott a belépésre engedélyt, de nem vette igénybe. Ő már a kivégzés előtt elutazott hazájába.

A célt, melyet kitűzött magának, elérte, kedves barátnőjének gyilkosát hihetetlen hajsza után ma reggel kivógzik, neki tehát tovább itt keresni valója nincsen.

A vesztőhely előtt állott Hajós, akit Martin égő szemekkel mért végig, akit időközben a bitófa alá vitték a börtönőrök.

A főügyész megérkezett, újból felolvasta az Ítéletet s szólt :

— Az elítéltet átadom a hóhérnak. Hóhér teljesítse a kötelességet.

A hóhér Martinhoz lépett, öt megfogta. A két pribéknek nem akadt dolga, mert Martin önként ment a bitó alá. Martin elsápadt, körülnézett, mintha kívülről várt I volna segítséget. Szemei kidülledtek ; arcza rettenetes vörös lett és egész teste reszketett.

A hóhér nyakára tette a hurkot, a pribék a lábát szorította meg, — egy pillanat és szótlanul függ ő, a világ legelső gazembere.

Az orvos konstatálta a halált. A hóhér elvágta a kötelet. Martin teste egy kosárba esett.

A megkönnyebbülés érzete fogta el a detektívet és társait. Sikerült i nekik ártalmatlanná tenni azt, akit tehetsége nagy dolgok véghezvitelére tett volna hivatottá, de aki kiválóságát embertársai kárára használta fel. (Vége.)

BESZÁMOLÓ.

Nekem is van már rikkancsom, Saját rikkancs, nem egy, három ! Hordják a pénzt szakajtóval, Meggazdagszom, meg a nyáron !

Adok nekik minden tízből Fillért, hármat, jó kamatot ;

Ötöt elvisz drága nyomdám,

Kettőt végül magam kapok.

Első ezren két korona,

Tiszta haszon éppen ennyi ;

S ha eladnánk húszezerét, Negyvenig is tudnám vinni 1

Negyven kroncsi egy rossz versért ! — Oh, Yeriko fala görbedj ! —

Ha meghallják jó barátim, Bánatukban halnak szörnyet.

Azért nehogy ón áldásom,

Ö fejükön átok legyen, Megnyugvásul közlöm, szent köz, Hogy az üzlet miként megyen.

Először is „Jön az olasz 1“

Ez az első hírhedt versem,

Ez okozta versdagályom,

Ettől jött meg az ón merszem.

Kinyomattam ezer példányt, Elkapkodták mind egy napra ;

Jött utána másik ezer,

Annak is lett foganatja.

Többet mondok a legénység Utcahosszat énekelte,

S ki csinálta, hogyan néz ki,

Ezt is, azt is érdekelte.

Többet mondjak ? Ott Szabadkán Egy újság is nekem támadt,

Mért mertem én ily sebtiben Olasz dalra tátni számat.

Szerencse, hogy megtámadtak,

Mert különben jutok bajba,

S még megérem, az arcképem Kiteszik egy kirakatba.

Második az „Olasz kecske.“

Elég gyors az üzletmenet,

Hanem ebből mindazáltal Nehány száz még itthon mekeg. Mert mindjárt a másodikkal Megkóstoltam a szent sztrájkot,

Az Est ismert árulója Vele szörnyen szivén vágott.

Ekkor fordult meg agyamban Az a merész elmés ötlet :

Rikkancs helyett üzletekben Hátha kapnék vevőt, többet.

Kiadtam hát legelőre A Kecskét és Mi az okát ; Boltosok is helyeselték,

Bátor olyik szívta fogát.

Üzlet mellé jó segélyül Diákot is küldött az ég,

S reményverte vitorlával Uj utamon megindulók.

Malac-nóta, Pót-zászlóalj Siettek mind lábra kelni,

Üzletek és diákjaim Szintén kezdtek remekelni.

A boltokba bekukkanván Versem — hallom — elfeledték, S voltak kínban és zavarban,

Azt sem tudván, hova tették.

Boszujokat persze rajtam,

Az az a „rongy versen“ töltók ; Pironkodtam, leszámoltam S fogadtam a soha többét.

Mi tagadás, volt pár szives,

Van pár szives jótevőm is,

Hanem számuk egyre apad,

És fogy egyre ón erőm is.

Mert erő kell s nem is kevés Verset Írni Magyarhonban,

Hol korcsmáros, ételáros Megszakad az izgalomban.

Mert erő kell s nem is kevés Verssel pénzt is érdemelni,

Mig más műrészt, festőt, szobrászt Nem is kérdik, ára mennyi.

Hanem hagyjuk. Diákjaim Biztosan már zúgolódnak,

Hogy e versben őket teszem Első helyett utolsónak.

Ők is voltak hárman-négyen, Ápolták a hála tüzét,

Mely önzetlen diákszivben Szünidőben ritkán, de ég.

Első versek gyorsan fogytak,

Értök a pénzt gyorsan hozták, Hanem aztán egyre késtek, Keveslék a harmadosztályt.

Egyik végre furfangosan Kapta magát : jött, vitt, győzött, S üzletekben lerakással Engem szépen megelőzött.

Én persze őt kifizettem,

Vitte szépen a harmadat,

S az én dicső kettő hasznom az üzletben ott maradott.

Mert hogy sorját jobban értsük, Üzletekkel úgy egyeztem : Árulásért tízből kettőt Nekük díjul lefizettem.

Öt a nyomda, diák három,

Üzlet kettő : éppen tiz lesz ; Tízből tizet ha kivettünk,

Jutunk éppen nullás liszthez.

így lettem én jó diákom Furfangjából még gazdagabb,

Mert nullásnál ki látott még Jobb, kiadóbb lisztet manap ?

Nulla nulla, semmi semmi,

De még igy is menne üzlet, Hanem van még egy sötét lap, Kedves irigy, ezt betűzd meg 1

Versből, jóból avagy rosszból, Ingyen része lapnak s nagynak Elküldése, bélyegzése Két haszonból egyet hagynak.

Ehhez jön az elrongyollott Vagy elveszett versek száma . . . Mi maradt a maradékból?

— Ezt számítsd ki. irigy, máma.

Nulla nulla, semmi semmi,

Sőt vagyunk a nulla alatt : Megírásért, vesződségórt Alighanem csak kár maradt.

S nem izgató, megrikató 1 ?

Mikor sokan azt kérdezik :

„Ugy-e, kedves poéta ur,

Vakoknak a haszon felit ? 1“

„Felit adjam ? Hogyne adnám 1 Sőt od’ adnám bizony mindet,

Csak te adnád könnyebben ki, Kedves ur, a pár fityinget 1“

— Mért adom ki mégis kárral?

— Azért, mert e nagy időben Illik kiki elé álljon,

S adja javát közre bőven.

Ha más harcol, áldoz vérrel,

Küzd munkával, izzad testtel :

Én buzdítok, ón üdítek Lelkes avagy tréfás verssel.

Ej, de hagyjuk. Nulla és kár, Üzlet megáll, diák eláll . . .

Újabb eszmém : saját rikkancs, Aztán a vég készen talál.

Napok óta, egy hót óta Kérdezgetem ezt és amazt :

Jó volna-e ? Nem tudna-e Ositri kislányt, csacska kamaszt ?

Végre végső vívódásban Ma beállít éppen három,

Három gyerek, életévük Háromnak sincs harminchárom.

Ajánlkoznak, fogják, viszik,

S felhőit versek újra kelnek ; Kecske mekeg, Malac visit, Rikkancsaim remekelnek.

És jön és megy és hoz és visz, Én rikkancsom, derék három ! Hozzák a pénzt szakajtóval, Meggazdagszom, meg a nyáron 1

Bernáth Lajos.

Hula« 1A15. Nvomatott Präger Ferencz könyvnyomdájában.