Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1913 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1913-11-26 / 48. szám
november 26. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE. 5 Esetefe. Képviselőnk beszéde. Ifjúság. Jó madarak. Három atyafi mulatás után kapatosán és hangosan megy hazafelé. A rendőr megszólítja őket, s mert gorombáskodtak, bekísérte a kapitányságra. Ott a kapitány kérdezte: — Hogy hivják ? — Veréb Józsi. — Es magát ? — Csóka Pista. — Magát? — Holló Sándor. A kapitány erre lecsönget egy rendőrt s nyugodtan adja ki a parancsot : — Vezesse be ezt a három — jómadarakat a kalitkába. A 13-as szám. A jegyespár andalogva sétál a holdfónyben. A menyasszony odabujik vőlegényéhez és érzelmesen súgja: — Drágám, holnapután lesz az esküvőnk. Ha van még valami, amit eddig eltitkoltál előttem, most mond meg. Azt akarom, hogy egészen lássam a lelkedet. Nos, van valami ? — Mondanék valamit — felelte zavartan a vőlegény — csak attól tartok, hogy babonás vagy és megijedsz. — Nem, nem — tiltakozik a menyasszony — egy cseppet sem vagyok babonás. Mondd csak, amit akarsz 1 — Hát ha nem vagy babonás, édes — szól sóhajtva я vőlegény — akkor tudd meg, hogy te vagy a tizenharmadik menyasszonyom. A kedves vendégek. Ez a kis történet egy tiz éves fiúcskáról, Janiról szól, akinek a sajátsága, ami a legtöbb gyermeknél megvan, hogy kiíecsegi a legdiskré- tebb dolgokat is, ha azzal hatást tud elérni. A gyerek éppen olyan hiú, mint a felnőtt ember és a legtöbb gonoszságot a siker, a hatás kedvéért követi el. Ennek a fiúnak szülei vendégségbe várták a vidékről Kovácsékat, a család ismerőseit. Kovácsék nem voltak valami szeretetreméltó emberek s a vendéglátók nem is nagyon örültek a jövevényeknek. — Már csak túl volnánk ezen a vendégségen, — mondták a családban s nem is vették észre: hogy a sa- rogban a gonosz Jani fülel. Amikor Kovácsék megérkeztek, a vendéglátók persze a legnagyobb örömmel fogadták őket. A Jani mamája boldogságot színlelve, mondta Kováes- nónak : — Drágám, nagyon örülök, hogy végre láthatlak. Meddig maradtok nálunk ? — Ameddig szívesen láttok, — mondta a falusi menyecske. Az örömet színlelő asszony éppen szólni akart, amikor a fia, a gonosz Jani elkiáltotta magát: — Oh, hát ilyen rövid időre jöttek. II. Ez a sajtószabadság nem a huszadik század sajtószabadsága. Az a szabadsajtó, melyet az a törvény szabályoz, nem az a szabadsajtó, amelyet mi akarunk, amelyet mi szeretnénk és amelyet igenis biztosítani fogunk, amelyet meg fog teremteni ez a törvényjavaslat, hogyha törvényerőre emelkedik. Teljesen szabaddá tesszük a terjesztés jogát, a helyreigazitási jog intézményét instruáljuk, úgy ahogy az megvan minden nyugat- európaisajtótörvényben, de institutáljuk sokkal liberálisabb formában, mint ahogy másutt megvan. Es felöleljük e törvényjavaslatba azokat a nagy területeket, amelyeket a 48-iki törvény természetszerűen akkor még föl sem említ az a törvény, araelyuek e törvényjavaslat helyébe lép, egy ébredni kezdő, nagy tettekre, nagy fejlődésre hivatott nemzet szabadságának első szárnypróbálgatása volt. Végigdaczolta e törvény évtizedek viharait, mert hiszen élt e nemzetben, ólt és pezs- gett az eleven erő, amely szint adott e szürke rendelkezéseknek ás életet lehelt a holt betűkbe. Egyszerre csak azt látjuk,, hogy ez a nemzet lázas hirtelenséggel beletoppan az európai czivilizáczió kellő közepébe, uj eszmék hajnala kezd derengeni a láthatáron, a technika a sajtó birodalmában is csodákat művel. Jött a kultúra és jött vele a kapitalizmus. Jött a kapitalizmus és hatalmába kerítette a sajtót, hatalmába kerítette a sajtószabadságot. Egyszerre csak azt láttuk, hegy ott áll a kiadó a vállalat élén és a vállalatnak teje, vezére és irányitója. Ott áll a vállalat élén és parancsokat osztogat. Az Írónak egyénisége elvész, a szerkesztőnek alakja árnyékalakká válik. A kiadó vezeti a sajtóvállalatot, a kiadó szabja meg az irányt, amelyben annak a vállalatnak haladnia kell, megragadja a pupliczistát és bőven kamatoztatja a vállalat javára, pusztán nyereségvágyból, mert hiszen az a jelszava és az a czélja, hogy minden eszközzel, minden áron minél nagyobb nyereséget produkáljon. Pusztán nyereségvágyból úgy szervezi meg az apróhirdetések rovatát, hogy az állandóan piacza legyen az emberi indulatoknak és szenvedélyeknek, és ugyanakkor ugyanabban a számban a ve- zórczikkiró kátói tógában jelenik meg és könyörtelenül Ítélkezik elevenekés holtak felett. A kiadó a publiczitást egymással versenyben levő vállalatoknak bérbe adja, mert nagyon jól tudja, hogy így gyüraölcsöztethető csakugyan a vállalatba fektetett tőke, mert a publiczitás, a nyilvánosság az igazi eszköze az érvényesülésnek. Minden napnak megvan a maga szenzáeziója, mert csak igy lehet a tömegeknek indulatára, szenvedélyére hatni és csak igy lehet azt a vállalat javára kamatoztatni. Az a becsületrabló hadjárat, melynek por- tyázó csapatai napról-napra megjelennek a szemhatáron, valósággal rettegésben tartja az egész társadalmat. Senki sem tudja, mikor ébred arra, hogy sáros tollal belegázolnak a becsületébe, jó hírnevébe, családi szentélyébe. Szót kér a lapban a maga védelmére — a lap megtagadja a védelem közlését. Sajtópert indít — a sajtóper évekig elhúzódik, s évek hosszú sora múlva ott áll a vádlott bírái előtt, bocsánatot kér és az esküdtek felmentik. Mikor őseink az 1848 évi XVIII. törvényezikket megalkották, nem ez a szabad sajtó lebegett előttük. Akkor a sajtószabadság az egyént védte meg az államhatalom túlkapásai ellen ; ma a szabad sajtónak meg kell védeni a társadalmat az egyének támadásai ellen, az a sajtószabadság az iró gondolatainak a sajtószabadsága volt, a mai sajtószabadság a kiadó üzleti terveinek a szabad (ajtója. Világért sem akarok ón általánosítani. Vannak nagyon tiszteletreméltó vállalatok, melyek az erkölcsi elveket sokkal többre becsülik az anyagi boldogulásnál; vannak igazán tiszteletreméltó nagy kiadók, kik a szellemi színvonalat magasra becsülik, kik nem nyomják el az egyéniséget, a sajtó szellemi munkásainak gondolatszabadságát. Ezek tiszteletreméltó kivételek; a valóság nagyban és egészben az, hogy a sajtó terén úrrá ; lett a kapitalizmus. Ezt fel nem ismernünk végzetes vakság volna. Úrrá let az egész világon, mert hiszen ez egy világszerte tapasztalható jelenség, és azok a visszaélések, melyeket a sajtóval űznek, melyeket a sajtó ellen űznek, nagyobbára nem az újságíróknak lelki diszpozicziójából fakadnak, hanem a kapitalisztikus rendszer nyereségvágyának fattyúhajtásai. Az a világszerte előttünk lazajló nagy tőkeverseny, melynek czélja, hogy minden eszközzel, minden áron minél nagyobb nyereséget produkáljon, hajtja bele a sajtóvállalatokat is abba a szerencsétlen proczesszusba, amely már- már diszkreditálja a sajtónak jó hírnevét, mely a szabad sajtó ellen tör, amely előbb-utóbb sírját fogja megásni a szabad sajtónak, ha a visszaélések tovább folynak. Azoknak a visszaé'óseknek igen nagy része nem az Írástudóktól, hanem az analfabétáktól ered Ezek az álhirlapirók, akik azért fizettetik meg magukat, mert nem Írják meg czik- keiket, akik azért adóztatják meg jámbor előfizetőiket, hogy czikkeket nem Írnak meg; ők azok, akik parazita módjára élnek a szabad sajtón, akik repkény módjára körülkuszszák a szabad sajtónak eleven fáját, kiszívják életnedvét, letarolják virágait és magát az élő törzset is elkorhasztják. Ezek ellen a visszaélések ellen nekünk küzdenünk kell: ezekellenavisszaélések ellen nekünk minden eszközzel síkra kell szállanunk, ha azt akarjuk, hogy a magyar sajtót régi fényében adjuk át utódainknak, úgy, amint azt a mi elődeinktől átvettük, ha igazán meg akarjuk tisztítani a magyar sajtót minden szennytől, mindeu salaktól, ha igazán biztosítani akarjuk a nemzet számára a szabad sajtót. Nekünk azonban meg kell állanunk ott, annál a pontnál, annál a határnál, ahol a szabad sajtó kezdődik, ahol a sajtószabadság birodalma van. — Es nekünk a szabadság igazi barátainak nem szabad a sajtókapitalizmus ellen sem küzdenünk. Hiszen a sajtó-kapitálizmus egy világszerte tapasztalható nagy jelenség; egy világjelenséggel, egy világáramlattal szállanánk szemben ezzel. Nem szabad hadat üzenni a tőkének, mert hiszen akkor a kultúrának üzenünk hadat. Hiszen ennek a sajtókapitalizmusnak olyan fényoldalai vannak, amelyek egyenesen kötelességünkké teszik azt, hogy ne állítsunk egyetlenegy akadályt se az útjába; olyan fényoldalai vannak, hogy nekünk kívánnunk kell azt, hogy az teljes nyugat európai szinpompájában kibontakozzék. Hiszen ha a kultúra a nép széles rétegei között elterjed, ha a gondolatot, az eszméket, a világoságot, a fényt az országnak ma már legel- rejtettebb zugába is elveszik azok a sajtótermékek : ezt egyenesen annak köszönhetjük, hogy tőke erőben egyre gyarapodik a magyar sajtó és nagy- részben ennek köszönhetjük azt is, hogy ma már igazán rohamos, igazán diadalmas lépésekkel megyünk előre egy nagy kultur Magyarországnak ideálja felé. (Vége következik.) A Helyi Értesítő gyermek rovata. A kis ködmön. I. Egyszer volt, én nem tudom hol, Messze túl volt hét határon, Kristályvizű patak partján, Vadvirágos völgy ölében Volt egy falu, inci—finei, Bogárhátu kis falucska, Abban lakott Bojtos gazda, Meg a párja, Erzsók asszony, Meg egyetlen Manci lányuk. Hét országra hires szép lány Bojtos István Manci lánya : Két orcáju selyem rózsa, Hirnes illat nevet róla, A két szeme hajnalcsillag, Szőke haja aranyerdő, Piros ajka csókra csengő Két kiduzzadt érett meggyszem, A dereka lenge nádszál, A járása csupa nóta. De mit csűrjem, mit csavarjam, Manci - egy szó annyi mint száz- Olyan szép, hogy az Isten is Menyecskének teremtette 1 Es az apja módos ember ; Száz láncz földje, három háza, Szőlős kertje, fája, rétje, Sok birkája, lova ökre — Ráadás mind a szép lányra. S adta fékom 1 bugyborékom ! Kérő mégsem áll a házhoz. A legények utcahosszat, Vagy a házuk kapujában A szép Mancit ha meglátják, Elnémulnak, szájuk tátják. Aztán nagyot kurjantanak Es egy házzal odább állnak. Hanem egyszer mégis eljött Piros pünkösd vasárnapján A régóta hasztalan várt Mesebeli szép levente. A barackfák virágoztak, A rezedák illatoztak, Tarka pillék kint a kertben Karikázva lengedeztek. Hát egyszer csak nyílt az ajtó Es betoppant Bojtosékhoz Rozmaringos mosolygással Egy bokrétús, barna képű, Hetyke bajszu szép legényke Háztüznézni, ahogy illik. De jó szívvel is fogadták Bojtosék a ritka hollót! A szép Manci örömében Oly piros lett. mint a pipacs. Édes anyja, Erzsók asszony, Tulipántos kötényével Megtörülte a nagy széket, ügy ültette, tessékelte A vendéget az asztalhoz Es az asztalt telerakta Libahússal, pogácsával, Tepertővel, fonatossal. Bojtos gazda meg a Mancit A pincébe szalajtotta. i „Eredj hamar, édes szolgám ! I Éppen tegnap vertem csapra A nagy hordó rozsamálit, Hozz belőle egy kancsóval !“ Manci pedig, mint a szélben Himbálózó liliomszál, Hajladozva gyorsan perdül A kancsóval a pincébe, Kapva kapván az alkalmon, Hogy magára maradhasson, Látatlanul pirulhasson. (Folytatjuk)
